Roswell, New Mexico – 1×01 (Pilot)

Középiskolás koromban nagyon faltam a sorozatokat. Egyrészről nem nagyon volt más, amit csinálhattam volna, másfelől pedig akkor hagytam abba egy szériát, ha már véget ért. Mivel a szabadidőm jelentősen megcsappant, így végül elkezdtem befejezni azokat, amelyek már nem kötnek le. Annyira jól sikerült ez a dolog, hogy alig nézek már sorozatokat. Kivéve, ha nem egy korábbit nézek újra. De persze ott van az is, hogy a régi kedvencek lassan megkapnak új változatot. Ugyan a blog keretén belül soha nem volt írás róla, de annak idején bepróbáltam, és végigvittem a Roswell című sorozatot, amely valamilyen formában kapott egy feldolgozást. Sajnos.

A helyszín Roswell, és az alapkoncepció szerint az idegenek köztünk élnek. Persze erről az emberek nem tudnak, hiszen emberi külsővel rendelkeznek. Az eredeti is hasonlóval bírt, igaz abban sokkal szerethetőbbek voltak a karakterek mint ebben a változatban. Azt gondoltam, hogy jó lesz az, ha elhagyjuk a tini vonalat, és majd fiatal felnőttekről lesz szó. De azt kell mondanom, hogy sajnos ez nem lett jó irányvonal, valamint az effektek is majdnem a kilencvenes éveket idézték a bevezető epizódban, és ez 2019-ben nem kicsit gáz. A problémám a legtöbb új sorozattal az, hogy egyszerűen nincsenek benne újdonságok, valamint előre várható fordulatok vannak, így aztán nem kötik le a figyelmemet. Mindezek mellett előre kikövetkeztethető fordulatok vannak, amelynek következében semmi meglepetés nem éri az embert.

Ha őszinte akarok lenni, akkor a bevezető epizódot olyan szinten szétuntam, hogy arra szavak nincsenek. Első körben elmúlt hamar az örömöm, amikor megláttam a színészgárdát, akiknek az alakításukkal nem sok problémám volt azon kívül, hogy úgy adták elő a szerepüket, hogy közben olyan volt, mintha halálra unták volna magukat. Nyilván egy ilyen koncepciójú sorozatnál az ember ne várjon már el színészi mélységeket, de azért az elvárható, hogy egy bizonyos szintet megüssenek. Az sem elfogadható, ha azért nem tudja az ember élvezni, mert bizony minden egyes pillanatban jön egy olyan dolog, ami ha nem is volt előre látható, de kikövetkeztethető, hogy hova fog kifutni. Az epizód befejezése pedig a szokásos zsáner volt, ami eléggé pofán csapott.

Azt gondolom, hogy lehetett volna ebből sokkal jobbat is kihozni, de sajnos középszer lett. Nem kicsit, hanem nagyon. Erre pedig a sablon dolgok még rátettek egy lapáttal, amelynek következtében tényleg halálra tudja magát az ember unni. És akkor hozzátesszük, hogy akad mindig egy olyan titok, amit nem szabad megtudnia másoknak, amely hatalmas, mint a világűr, akkor már érezhető, hogy miből akar építkezni a sorozat. Megmerem kockáztatni, hogy talán meg is tudnám saccolni, hogy mi is lehet az a titok úgy, hogy meg sem nézem a többi epizódot.
Ez volt az, amit ténylegesen vártam, de sajnos ezzel is sikerült pofára esnem.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük