Venom (2018)

Magyar cím: Venom

Több filmes bejegyzésemben is leírtam, hogy egyes alkotásokat megnéztem volna moziban, de annak ellenére, hogy lett volna rá idő, és pénz mégsem tettem. Ennek legjelentősebb oka az, ahogyan az emberek többsége a moziban viselkedik, s ezáltal tényleg valami nagyon kell, hogy érdekeljen. Régebben elég volt, ha egy valami felkeltette az érdeklődésemet, és máris mentem megnézni, ez már jelentősen lecsökkent. Tény, hogy a Venom nagyon érdekelt, de bevallom, ha épp nem a szabadságomat töltöttem volna, és nem hívtak volna meg rá feltehetően meg sem néztem volna. Habár tény, hogy az előzetes kritikákkal és véleményekkel ellenben nekem tetszett.

Mikor megnézek egy filmet, akkor általában szokásom, hogy ha az főleg mozis élmény, akkor rákeresek véleményekre, kritikákra, és bevételekre. Annyi már mindenképpen bizonyos, hogy a film nagyon jól hozott a konyhára, ámbár tény, hogy ez önmagában véve még nem jelenti, hogy biztos a folytatás, hiszen láttunk már olyat, hogy valami pénzügyileg sikeres volt, de kritikailag bukta, s majd utóbbi hatására nem készült el folytatás. Ámbár tény, hogy pénzügyi szempontból tutira vehető  a folytatás.
Azt mindenképpen fontosnak érzem elmondani, hogy soha nem voltam nagy szuperhős rajongó, tehát képregényeket, és egyéb írott anyagokat nem nagyon olvastam. Ezáltal meg is vagyok sokszor lepődve, hogy egy tisztes iparosmunka mennyire negatív visszajelzést tud generálni, főleg akkor, amikor jómagam is elolvasom más véleményét, s olykor döbbenet ül ki az arcomra, mikor kiderül, hogy mennyire is más a mozis változat, mint az alapanyag. A Venom esetében is többször belefutottam abba, hogy többen írták, hogy túlságosan “szelíd” lett ahhoz képest, amilyen a képregényben felvázolták a karaktert. A leírtak alapján viszont abban egyet kell értenem, hogy az olvasottak alapján tényleg sokkal “szelídebb” lett a karakter, és ennek kapcsán sokan csalódhattak a filmben. Ami nem meglepő, hiszen a korhatár besorolás miatt lett olyan a film, amilyen. Ezzel azonban nem teljesen értek egyet, mert azt gondolom a nyelvezet, látvány, és olykor kicsit enyhébb brutalitás nem lenne való egy tizenkét év alatti gyermek számára. De ez az én véleményem.

Az alap koncepció szerint Eddie, egy riporter, akinek akkora igazságérzete van, hogy nem képes belátni, hogy akár ez az állásába, életébe is kerülhet. Ezért amikor egy felszínes riportot kellene csinálnia, inkább nekimegy interjúalanyának, aki egyébként nem kicsit sáros sok dologban. Ennek köszönhetően elveszti állását, karrierjének mélypontjára kerül, s ez a kapcsolata is bánni fogja. Ennek köszönhetően elindul egy szál, melynek végére eljut egy laborba, ahol egy földön kívül talált massza találja meg, mint tökéletes gazdatest.
A film első fele tökéletes építkezés, amelynek megalapozza azt, amire a néző jegyet vesz. Én örültem neki, hogy legalább két órás volt, s nem azon filmek közé tartozik a Venom, ahol szól egy óra a semmiről, majd gyorsan teletömik akcióval az utolsó fél órát. Szerencsém volt, mert valóban élvezhető volt, habár nagyon sok dolgot már az előzetesekben is ellőttek. Szerencsére a szereposztással semmi bajom nem volt, és csak ritkán tűnt ki a CGI, ami egy ilyen film esetében eléggé illúzió romboló tud lenni, ha nem képesek hitelesre megalkotni.

Persze nem lehet elmenni a negatívumok mellett sem, hiszen egy szuperhős filmnél, vagy annak szánt alkotásnál jellemzően meg szokott jelenni, hogy bizonyos jeleneteket előre ki lehet számítani, így aztán semmi váratlan fordulat nem történhet. Sajnos ez a Venomnál is jelen volt. Habár tény, hogy a hangulatot, és dinamikát sikerült elkapni, így aztán ez valamilyen szinten kárpótolt.
Ugyan hatalmas nagy hatást nem tett rám, de egy mozizásnak tökéletes volt, s nem bántam meg a mozijegy árát. Ámbár tény, hogy újranézés faktor kicsi, de ettől még bőven szórakoztató tud lenni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.