Manifest – 1×01 (Pilot)

Évekre visszatekintve láttam, hogy szinte mindig azok a sorozatok vonzottak, amelyben felfedeztem némi egyediséget, valamint olyan koncepciót alkottak, amelynek köszönhetően azt gondoltam, hogy minőséget kaphatok majd. Azonban azt kell mondanom, hogy sajnos ezek szinte kivétel nélkül megbuktak rövid időn belül. Ennek ellenére egyetlen egy igazán várós sorozat volt idén, az pedig nem más volt, mint a Manifest.

Az alapkoncepció azon alapszik, hogy egy repülőgép egészen pontosan több, mint öt év alatt érkezik meg a végállomására úgy, hogy a fedélzeten lévők összesen az utazási időt észlelték, s mindenki úgy száll le róla, hogy egyetlen egy napot sem öregedett. Eme koncepció nagyon jónak ígérkezett, s mindenképpen kíváncsi voltam erre, amely részben meg is vett. Azonban a hasonló jellegű szériáknál mindig sikerült pofára esnem azzal, hogy a sorozatot hamar lelőtték a zuhanó nézettség miatt. A kérdés itt is, hogy mennyire is lehet hosszú életű eme széria? 

Leginkább itt azon lesz majd a hangsúly, hogy mit akarnak a nézők: szeretnék, ha az alapszituáció egyik legfontosabb kérdése, azaz mi történt a géppel megválaszolásra kerülne, vagy pedig magukra a karakterekre összpontosítva egy emberközeli dráma alakulna ki? Az első rész elsősorban arra fókuszált, hogy vajon mi történt, amikor egy vagy több eltűnt személy előkerül. Hogyan hat az emberekre, illetve a családtagokra egyaránt. A bevezető epizódban erre nagyon rágyúrtak a készítők, habár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdték el felépíteni azt a szálat, hogy mindenki valamilyen szinten megváltozott. Ugyanis mindenki észrevesz magán valami változást. Itt azonban mindenképp meg kell említenem, hogy hazudnék, ha azt mondanám nem voltak olyan szituációk, amelyeket nem lehetett előre látni. Ebből a szempontból részben csalódtam, hiszen emiatt nem igazán tudott lekötni egy-két jelenet.

Azt gondolom, hogy a casting jó lett végül, hiszen senki nem esett ki a szerepéből, továbbá senki nem irritált engem, hogy ne tudjam megtekinteni a hátralévő részt a bevezető epizódból. Habár tény, hogy számomra elég zsúfoltnak hatott. Minden bizonnyal a készítők mindent beleakartak tenni, hogy a nézők rákapjanak.
Véleményem szerint kétesélyes a dolog. Ugyan hihetetlenül kiemelkedőnek nem mondanám, de részemről az esélyt mindenképpen megkapja. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.