X540LA-DM1311: Egy barátság kezdete?

Az előző bejegyzésben taglaltam, hogy a hónap végén szeretném “meglepni” magam egy laptoppal. A hónap végi vásárlást előrébb hoztam elsősorban anyagi megfontolásból, s ahogyan most ránéztem az adott készülék árcímkéjére azt gondolom jó döntést hoztam.
Idén májusban ismét felutaztam a fővárosba, azonban az utolsó két napban kissé unatkoztam már, hiszen az anyagiak megszabták, hogy hogyan is tudjam összehozni a programjaimat. Későbbiekben elgondolkoztam, hogy mennyire is jó lett volna egy számítógép, amivel el tudtam volna ütni az időmet, s mennyire is kényelmes lett volna az, ha egy gép előtt ülve beszélgetek másokkal, mint a telefonomat nyomkodom. Ekkor villant be, hogy egy laptop talán jó megoldás lenne. Annak fényében végképp, hogy esetleges gépmeghibásodás esetén nem kellene rögtön rohanni és költeni a gépre, ha épp nincs erre keret, hiszen ilyenkor elő lehetne venni a laptopot. Mivel szeptemberben lenne esedékes még egy kiruccanás, ami egy hetet ölelne fel, így végül a mai nap tulajdonosa lettem egy ASUS X540LA-DM1311 modellnek. 

Az igazság az, hogy anyagiaktól függetlenül nem akartam rá szánni sokat, s elsősorban olyan 80-90 ezer forintban gondolkodtam. Mivel tartalék gépnek kellene, amin kizárólag zenehallgatás, internetezés, és filmezés lenne, így úgy gondoltam, hogy a legjobb egy minimális gép lenne. Vásárlás előtt persze sok mindent elolvastam, így végül belefutottam abba, hogy 100 ezres kategóriában nem nagyon érdemes gépet néznem, hiszen a legtöbbnek a processzorra még egy átlagos internetezéshez is kevés, valamint mindegyikben lassú HDD található. Ebből fakadóan célirányosan a specifikáció közt a belépőszintnek számító i3-as processzor, és SSD kombináció merült fel, s majd amikor elkezdtem nézegetni a gépeket, akkor tovább bővült a Full HD felbontással, valamint az optikai lemezmeghajtó meglétével. Végül a végösszeg már 136 ezer forintnál járt.
A specifikációkat megnézve mindig volt valami, ami miatt elvérzett a kiválasztott egyed. Vagy nem volt lemezmeghajtó, vagy a hálókártya volt kevés, esetleg hangos és lassú merevlemezzel volt felszerelve. Egészen addig, míg pár nappal ezelőtt nem botlottam bele a fentebb említett gépbe. Gondolkoztam, gondolkoztam, hiszen jövő héten rendeltem volna meg, de végül kedden leadtam a rendelést. Jól is tettem, hiszen akkor még 118 ezres vételár ma már 123 ezernél jár. 

Egyetlen egy negatívum talán a DDR3-as memória lehet, de azt gondolom az én használatomban ez nem lehet probléma. Természetesen azonnal röppent fel a Windows 10, és az SSD-nek hála elég gyorsan is működik. Teszteltem rajta az internetezést, filmnézést, zenehallgatást, letöltést, és azt gondolom az i3-as processzor az SSD meghajtóval karöltve remek párost alkotnak.
Ebből a szempontból be vagyok biztosítva meghibásodás és hordozhatóság esetén. Egyedül még egy külső merevlemezre lesz későbbiekben szükségem, hogy a jelenlegi másodlagos merevlemezemen lévő tartalomról legyen biztonsági másolat. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.