Szomszédok: 1.évad

Amennyiben nincs programom, továbbá a zenehallgatást meguntam úgy belevetem magam a vizuális szórakozások krémjébe: jönnek ilyenkor a filmek, s a sorozatok. Utóbbit jobban szeretem, hiszen ha sikeres szériáról van szó, akkor több évaddal állok szemben, ami sokkal több játékidőt jelent nekem, mint egy hagyományos egész estés film, amely kifullad másfél vagy két óránál. Mivel az általam követett sorozatok véget értek erre a szezonra, s a szeptember még soká lesz, így nem tudtam mit csinálni, mit azon gondolkodni, hogy mit is vegyek elő pótlásra.
Ahogyan máskor úgy ilyenkor is bizonyos youtube csatornákon lógtam egészen addig, míg bele nem botlottam a Szomszédok egyik elhíresült jelenetébe, amin persze jókat röhögtem. Ekkor jött az isteni szikra, miszerint ideje lenne pótolnom a hiányosságomat a sorozat terén, hiszen nem kis epizódmennyiség állna rendelkezésemre, valamint a sorozat “közepét” láttam csak. Hiszen amikor elindult, akkor én még csak “pocaklakó fázisban” léteztem ezen a világon, s amikor elindultak a kereskedelmi csatornák, akkor a közszolgálati adó, mint TV csatorna “megszűnt” számunkra. 

Az első évad 18 epizódból áll, és 1987-ben került felvételre, azaz idestova harminc éve. Azt gondoltam, hogy jó dolog lesz visszanézni, hogy mi is volt akkor, de az igazság az, hogy kicsi szorongást kezdtem el érezni, hiszen sokszor nyílt tágra a pupillám. Megértem, hogy a filmgyártás akkor még milyen szekcióban járhatott, de későbbi videókat megnézve sajnos a későbbiekben is hasonló formában kerültek rögzítésre a szóban forgó epizódok. És azt kell mondanom, hogy bizony ez borzalmas minden szempontból.
Első körben mindenképpen meg kell említenem a főcímzenét. Már gyermekként is falra tudtam tőle mászni, mert számomra olyan nyugdíjas halottas zenének tűnt, és már akkor is irritált. Nem kicsit. Egyszerűen nem tudtam megszokni, mert hallgatása közben úgy éreztem, mintha legalább ötven éves lennék, s ez bizony azóta sem változott. Az alapkoncepció miatt érthető is, de tény, hogy akkor is minden bizonnyal nem a fiatalok voltak a célközönség a sorozat számára. 

Az alapkoncepció szerint a középpontban egy frissen megépült panel “park” a helyszín, a Gazdagrét. Ide költöznek be a közismert karakterek, amelyeknek mindennapjait követhetjük később nyomon. Természetesen a készítők igyekeztek figyelembe venni az aktuális politikát, gazdasági és pénzügyi helyzetet, így nem meglepő, ha szinte majdnem minden karakter a napi megélhetési problémákkal küzd. Ami eléggé hihetetlen akkor, ha mondjuk egy háztartás összes tagja dolgozik, s spórol, amiről minden egyes epizódban tesznek említést, de végül soha nem jönnek ki a pénzükből. Minden bizonnyal ez azért is kellett, hogy a hétköznapi ember azonosulni tudjon a karakterekkel, amely hozzásegítette, hogy állandó nézővé váljon az, aki az adott epizódokat megtekinti. Persze akkor, ha el tudta fogadni a karakterek irritáló játékát. 

A karakterek mindegyike egysíkú, és szinte majdnem mindegyik irritáló mai szemmel. Egyszerűen látható, hogy az alkotók nem csináltak mást, mint hogy ráosztottak bizonyos személyiségjegyeket a színészekre, s ennek köszönhetően mindegyik egyfajta jellemábrázolást töltött be. Ennek köszönhetően pedig egyes jelenetek szinte irritálóak voltak, hiszen elég az első évadot végignézni ahhoz, hogy az embernek szemet szúrjon az, hogy a karakterek tulajdonképpen mennyire elütnek a természetes emberi viselkedéstől. Részemről egyenesen irritáló volt, hogy egyes karakterek soha nem hibáznak, de mindig van valami bölcsesség a tarsolyukban, amit az adott pillanatban elő tudnak húzni. 

Korábban már többször ecseteltem, hogy mennyire is irritál az összes hazai készítésű film és sorozat. Természetesen akadtak kivételek, de tény, hogy a Szomszédok az egyik tökéletes példa, hogy miért is alakult ki bennem ez a fajta hozzáállás a magyar alkotásokhoz, habár mostanság javulni látom a helyzetet. Itt megfigyelhető a színpadiasság, amelynek következménye az, hogy olyan érzetem van a sorozat megtekintése közben, mintha konkrétan egy színházban ülnék. Ennek következménye pedig az, hogy nem tudom beleélni magam az adott szituációkba, mert érzem, hogy nem igazi. Mű. Mindazonáltal pedig magától értetődő, hogy ezért a színészek is hibásak. Egyszerűen falnak tudtam menni azoktól a jelenetektől, ahol a színészek egyenesen a kamerába beszéltek, mint ha egy másik karakterhez beszélnének. Azonban az egész olyan volt, mint ha felolvasó esten lennék. 

Mai szemmel iszonyatosan gáz, és nem csak önmagában, hanem más sorozatokhoz hasonlítva érződik mennyire rossz is ez a sorozat. Főleg úgy, hogy kitűnik belőle, hogy a színészek jelentős része ténylegesen nem tud színészkedni. Ez pedig egy sorozatnál fájó pont. Bevallom úgy ültem neki, hogy végignézem mind az elkészült 331 részt, de nagyjából egy hónapja szenvedek az első 18 résszel, s nem tudom, hogy fogom-e így tudni folytatni. Napi húsz perc nem lenne sok, de iszonyatosan irritáló az egész sorozat. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.