Júliusi “hullámok”

Minden egyes év elején elhatározom azt, hogy az az év más lesz. Máshogyan fogok hozzáállni a dolgokhoz, és megpróbálok jó pár dolgon változtatni. Aztán úgy telik el az év, hogy ismételten rá kell eszmélnem, hogy minimálisan sikerült korrigálnom a dolgokat az előző évhez képest. Tavaly gyönyörűen belefutottam abba, hogy a nyaram simán elment a munkára a rosszul kiosztott és kivett szabadságoknak köszönhetően. Megfogadtam, hogy idén ez máshogyan lesz, és természetesen megint nem jött össze, ugyanis az eddig nyár munkával telt, és bizony munkával is fog telni, hiszen a következő szabadságom szeptember közepén lesz legközelebb. Ami koránt sincs közel, ha alapul veszem, hogy legalább 6 hét van még addig. De ahogyan lenni szokott nem úgy mentek a dolgok, ahogyan szerettem volna.

Amikor tisztázódott, hogy hogyan fogok nekifutni a nyárnak megfogadtam, hogy igyekezni fogok azzal, hogy minél jobb formában maradjak, és mindenre jusson időm. Igyekeztem minél többet kimozdulni, és persze sportolni is, ami jelen helyzetben csak a biciklim gumikereke koptatásában valósult meg nagyjából három hónapig. Azt gondolom mindenki tisztában van azzal, hogy sajnos milyen állapotban van a munkapiac ebben az országban, így valóban jó munkát kifogni, amellyel az ember kényelmesen fent tudja tartani magát sajnos nem könnyű, sőt. Még ennek ellenére is azt gondolom, hogy sokakhoz hasonlóan igencsak befoghatom a számat, de minden napra jutott valami, ami gondoskodott arról, hogy ne legyen jó napom. Egyrészről vagy nagyon döglesztő meleg volt, vagy pedig zivatarok, viharok, így eljutni a munkahelyre, s onnan vissza úgy, hogy közben az ember nem stresszmentes környezetbe kerül bizony nem könnyű. Ennek is volt köszönhető többek között, hogy szinte semmihez sem volt kedvem, így a munkaidőn túli tevékenységem kimerült az órákba nyúló zenehallgatásban, valamint sétálásban. Aztán amikor eldurrant az agyam, akkor bizony jött a szikra: munkahely váltás. 

Az ilyen természetesen nem megy zökkenőmentesen, s az első állásinterjúra is úgy mentem el, hogy tulajdonképpen megbántam az egészet, hogy belevágtam. Azonban a jó körülmények, és a viszonylag korrekt dolgozók arra késztettek, hogy ha nem is vállalom be az egészet, akkor próbáljak meg egy kis kiutat találni ebből az egészből, kecske-káposzta megoldást alkalmazva. Így egyelőre úgy néz ki, hogy sikerült a jelenlegi mellett találnom egy másodállást úgy, hogy az egyik munkáltató nem szeretné, hogy elmenjek, és a másik pedig szeretné, ha teljesen az övé lennék. Így kialakult egy olyan szituáció jelenleg, hogy elképzelhető, hogy ha jelentősen nem is járnék jól ezzel a helyzettel anyagilag mégis sikerül a napi stresszből lefaragnom úgy, hogy közben lefoglalom magam, több pénzt is keresek, s az időm sem arra megy el, hogy lenyugodjak.
Természetesen nem arról szólna a dolog, hogy látástól vakulásig munka lenne, de azért bízom benne, hogy a kettőt össze tudom hozni. Nyilván szükségem lesz némileg változtatni a hozzáállásomon, valamint az étkezésemet is átszabni, hogy minél több vitamint vigyek a szervezetembe, aminek köszönhetően bírjam a terhelést, még ha a másodlagos munka fizikai és mentális szempontból sem megterhelő. Azonban tény, hogy jelentősen fog csökkenni a szabadidőm, így aztán nem fogom tudni, hogy hogyan is fogok eljutni a strandra, ahol még ebben az évben nem voltam. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.