Aranyélet: 2.évad

Viharos sebességgel tettem magamévá az Aranyélet folytatását az első évad után, s aztán ugyanilyen tendenciával el is felejtettem róla írni. Pedig azt gondolom kevés olyan magyar sorozat van, ami ténylegesen megérdemli, hogy foglalkozzanak vele még akkor is, ha részemről úgy ítéltem meg, hogy gyengébbre sikerült a folytatás. 

Ahogyan írtam is nálam az első évad befejezése nem olyan volt, mint amiért a falat akarnám kaparni. Tény, hogy nekem összesen egy órát kellett várnom, hogy megtekinthessem a folytatást, s nem pedig egy kerek évet. Ebből fakadóan hatalmas nagy izgalomfaktor nem volt bennem, de mindenképpen tisztában voltam azzal, ha ez is olyan jó, mint az első évad, akkor bizony pár nap alatt legyűröm.
A magyarázat ellenére miért csak 3 évados szériákban gondolkozik ténylegesen a magyar HBO, nem tudom, de tény, hogy minőség felé kacsintanak, s ez koránt sem probléma, hanem meglepő magyar alkotások terén. Meglepő, mert végre eltűnik a színpadiasság, s a néző nem úgy ül a képernyő előtt, hogy azt érezné egy színdarabot néz. Mindezek mellett persze ott van a rendezés, a képi világ, s a remek forgatókönyv is. Utóbbi az, amire azt lehet mondani, hogy minőségi darab. Nem azért, mert egyedi, hanem azért, mert az ember könnyen hihetőnek hiheti. 

Miért is? Azért, mert mindenki megpróbál ügyeskedni, s mindenkinek vannak stiklijei. Valakinek megmarad egy átlagos hétköznapi ember szintjén, amely sem jogilag, sem pedig erkölcsileg nem elítélhető, hanem elnézhető cselekmény. Azonban vannak olyanok, akik viszont képesek eléggé messzire menni ahhoz, hogy elérjenek olyan célt, amelyet normál esetben nem tudtak volna.
Nagyjából erről is szólt az első évad. Pontosabban arról, hogy egy szinte aranyéletet élő család tulajdonképpen nem tisztességes úton jutott ahhoz, amije van. Nem kisstílű stiklikről volt szó, hanem tulajdonképpen törvénybe ütköző viselkedésről, s gyilkosságról. Az első évad utolsó része felemelte a mércét, így kérdés volt, hogy vajon a folytatás hova is mehet tovább. A kérdéskör leginkább arra vonatkozott, hogy aki korábban aranyéletet élt, az hogyan is fog tudni érvényesülni egy szerényebb, már-már pénzhiánnyal küzdő élettel? Sehogy. A második évad inkább a “kutyából nem lesz szalonna/vér nem válik vízzé” stílusban forgott, azaz szereplőink hiába akarnak tisztességes életet élni. Nem megy. Van itt, akit elvakít a csillogás, valaki nem tanul a hibáiból, de akad itt szerelmes, s kétségbeesett, de ott van az is, aki kényszerből cselekszik. 

A másik évad magával hozta az első évad pörgősségét, azonban voltak benne úgymond “fekete lyukak”. Olyan történések, olyan zsákutcák, amelyek nem kerültek lezárásra, vagy pedig egyszerűen nem volt értelmük a meglépésük. Ennek ellenére okoztak meglepetést az epizódok, s az külön érdem a készítők felé, hogy két karaktert is mertek eltávolítani az élők sorából. Ami nem meglepő, hiszen a karma elég dög tud lenni, hiszen ki kardot ránt, kard által vész el.
A folytatás egy része hangsúlyt fektetett az előzményekre is, tehát honnan is indultak a főbb karakterek, s miért is jutottak oda, ahová. Ezzel nekem egyetlen egy nagy bajom volt, méghozzá az, hogy tulajdonképpen iszonyatosan idiótán voltak megcsinálva. Megértem, hogy le kellett modellezni a nyolcvanas éveket, de ehhez miért kellett a fiatal karakterekre idióta parókát, ruházatot adni, amitől az egész hiteltelenné vált, nem tudom. Mindenesetre bízom abban, hogy az októberben érkező harmadik évad erősebb lesz, s jobb befejezést fog összehozni. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.