A Viszkis (2017)

Gyermekként halványan még emlékszem arra, hogy mennyit is foglalkozott a média Ambrus Attilával, azaz a Viszkis rabló néven elhíresült bűnözőről. Komolyabban én magam nem foglalkoztam később se, de meglepődtem mikor kiderült, hogy film fog készülni. Az tény, hogy szinte legendává vált a férfi, akivel nagyon sokáig foglalkozott a média. Nem is csoda, hiszen ha megnézzük a bűnlajstromát, valamint azt, hogy milyen okosan játszotta ki a különböző rendszereket, s szerzett ezáltal milliókat, akkor nem is meglepő. Ámbár tény, hogy erkölcsi kérdéseket vet fel egy ilyen emberről olyan filmet készíteni, melyben továbbra is pozitív személynek van beállítva. 

A filmre kíváncsi voltam annak ellenére, hogy nem nagyon szeretem a magyar alkotásokat. Azonban az utóbbi időben azt tapasztaltam, hogy ugyan kiemelkedő nem, de legalább tisztes iparosmunkák ütik fel a fejüket a mozivásznon úgy, hogy azok tényleg értékelhetőek, s nem színészeket látunk, mint akik a színpadon próbálgatják a szárnyaikat. A filmet inkább nevezném azonban egy akciófilmnek, mint sem életrajzinak, hiszen ha kicsit is bővebben beleolvasnunk a címszereplő életútjába, akkor a két óra eléggé rövid, valamint itt-ott akadnak benne csúsztatások is, valamint vannak fontos momentumok, amelyekre nem tér ki a film.
Idehaza filmet csinálni nem kis vállalkozás, hiszen a moziba járó néző nagyobb eséllyel ül be egy nagy hype által körbe vett sikeralkotásra, mint sem egy magyar filmre. Persze ezzel kapcsolatban többször dőltek meg a teóriák, amelyek azt igazolják, hogy ha egy minőségi szintet le tudunk tenni az asztalra, akkor bizony van helye magyar filmnek magyar moziban. Persze  a véleményem az, hogy ehhez nem elég elérni egy minőségi szintet, hanem tulajdonképpen meg is kell ugrania azt. A Viszkisnek csak elérnie sikerült, de bízom benne, hogy a későbbiekben lesznek olyanok, amelyeknek sikerül is majd megugrania. 

Azt hiszem az alapkoncepciót nem kell bemutatnom senkinek, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy kiről is készült a film. Itt a kérdés tulajdonképpen az volt, hogy a rendező mennyire is fogja ezt kifejteni nekünk, valamint hogyan is tudja majd ezeket letenni az asztalra. Végül az az út lett választva, hogy két idővonalon ismerjük meg a történetet. Azt gondolom helyes döntés volt, hiszen így elkerülhető volt az, hogy nagyjából fél, vagy háromnegyed óra kizárólag felvezetésről szóljon úgy, hogy a néző egyértelműen legjobban az akcióra kíváncsi. Ezáltal már az első perctől kezdve belecsöppenünk a Viszkis kihallgatásába, aki szépen elkezdi mesélni az életét. Két órányi játékidő nem kevés, de azt gondolom nem is sok, így aztán gyorsan ledaráljuk a címszereplő gyerek és tinédzserkorát úgy, hogy erre azért több időt kellett volna szánni.
Ebből fakadóan a film közepénél azt éreztem, mintha nem lett volna elég idő kidolgozni azt a momentumot, hogy hogyan is válik a címszereplő rablóvá. Ugyanis elindul a történet, az ember vár, és egyszer csak belecsapunk a lecsóba. Onnantól pedig nincs megállás. Ugyan könnyed, és valóban élvezhető az egész, de nem tudom nem belátni, hogy onnantól kezdve valóban akció dús, de valahogy felvesz az egész film egy csapongó ritmust. Egy olyan ritmust, ami kissé nehezen emészthető, mert ugyan tudjuk mennyit is szórakozott a valódi címszereplő a hatóságokkal, addig a filmbeli megformálójáról kevésbé hihető, hogy ezeket a rablásokat valóban véghez tudta volna vinni. 

Nem mondom, hogy rossz filmet láttam, s azt sem, hogy nem élvezhető. Azonban a vége elnagyolt, s igencsak hozzá csaphattak volna még fél órát a börtönből való szökésről, s majd azutáni bujkálásról is. Azonban így olyan, mintha azt érezték volna a készítők, hogy elfogyott a játékidő, s bizony ezt be kell fejezni. Vagy csak elfogyott a pénz. Sajnáltam, mert valóban megvolt benne a potenciál, s láttam is benne fantáziát, de talán több pénz, több játékidő jobbat tett volna a filmnek. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.