Széllel szemben

Mindenképpen vicces az, hogy azon emberek közé tartozom, akiknek napi szinten minimum szükségük van arra, hogy legalább két órát zenét hallgassanak. Szinte minden műfajban találtam kedvemre valót egészen a gyerekdaloktól a komolyzenéig. Eme blogon is indítottam külön zene kategóriát, amely ritkán van/volt használva, s a legutolsó bejegyzésem is nagyjából két évvel ezelőtti.
Mindez persze úgy, hogy volt olyan, hogy akár hetekig nem néztem meg egy filmet, vagy értem végére egy sorozatnak, mert zenét hallgattam. De nem egyszer akadt olyan, hogy találkozókra nem mentem el, vagy inkább előbb eljöttem, később értem oda csak azért, mert épp találtam kedvemre való nótát, és azt rongyosra hallgattam. Ugyan nem vagyok rá büszke, de olyan is volt, később mentem aludni, majd kialvatlanul mentem dolgozni a zenehallgatás miatt, vagy majdnem elkéstem. 

Azonban a legjobbak mégis a főcímzenék. Igaz, hogy szorosan összefüggnek az adott tartalommal, de amennyiben minőségiek azok megragadnak az ember fejében. A hazai sorozatgyártástól mindig is óvakodtam, de úgy néz ki, hogy fejlődünk. Van még bőven hova, de azért már láthatóak a minőségi megmozdulások. Legutolsó ilyen A tanár, mely ugyan egyszer nézős lett, de azt el kell ismerni, hogy a főcím és annak zenéje zseniális lett. 

…és a tegnapi napon befutott a klipp is: 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.