A tanár: 1×01 (Pilot)

A magyar film és sorozatgyártásba vetett hitem már akkor megbukott, amikor gyermek  voltam. Akkor is éreztem, hogy valahogy sokkal jobban szeretem a külföldi produktumokat, mint a hazaikat. Nem is véletlenül. Azonban az utóbbi időben egyre inkább kezdenek feltűnni olyan minőségi darabok, amelyek arra sarkallnak, hogy azért vannak még olyan rétege ezeknek a produkcióknak, amelyek idehaza készülnek. Ugyan néztem volna még tovább a A mi kis falunkat, azonban úgy döntöttem, hogy az új sorozatnak is adok azért egy esélyt. Azonban azt gondolom az előző mondatban említett szériához egyáltalán nem nőtt fel, sőt! 

Az előzetesek alapján tehát nem voltak annyira nagy elvárásaim a szériával kapcsolatban, de azért bíztam benne, hogy valamit csak letesznek a magyar készítők is az asztalra. Nagyon sok hozzászólást olvastam az előzetesek alatt, amelyek arról árulkodtak, hogy sajnos ismételten nem eredeti koncepcióról van szó, hanem egy más sorozat remake változatát kapjuk hazai szinten. Ezzel kapcsolatban talán ott kezdődik a baj, hogy nem nagyon tudja az ember beleképzelni magát az egész szituációba.
A legnagyobb probléma összegezve talán az, hogy a sorozat vígjátéknak túlságosan merev, és drámai, míg drámának viszont túlságosan vicces. Nem nagyon sikerült eltalálni az egyensúlyt, s talán az epizód közepe táján az a bizonyos italozós, másnapos jelenetnél éreztem magam kínosan. A probléma forrása tulajdonképpen az, hogy valahol a jelenetek fele hiteltelenné válik, hiszen aki járt iskolába az tisztában van azzal, hogy bizony ilyen tanárok nem léteznek. S olyan szituációk sem valósulhatnak meg, ahol a tanár berúg a diákjával, majd a diákjánál töltve az estét egyedül tér magához, miközben a tanítvány már rég úton van, hogy kiderítse ki is a vér szerinti anyja. 

Az első rész azért okozott némi csalódást, hiszen az előzetesek mindenképpen a Nagy Ervin által alakított tanárra összpontosított, s pontosabban arra, hogy milyen laza és humoros alakkal találkozhatunk majd a sorozatban. Ennek ellenére az első rész teljesen más személyiségjegyekkel rendelkező karaktert adott, aki inkább lecsúszófélben lévő férfit jelent, aki a saját munkáját sem szívből csinálja. Mindezek mellett arról nem is beszélve, hogy a bevezető epizód nagyon karakterközpontú volt úgy, hogy közben minden más szereplő teljesen olyan volt, mint ha a csak statiszták lettek volna. Hiába a nagy nevek, amennyiben ezen megoldást választották a készítők. Nyilván van egy alap, aminek meg kellett felelni, s szinte teljesen lemásolni, de azért ebben a formában nem biztos, hogy működőképes lesz.
Mint ahogyan fentebb is írtam a szituációk túlságosan hiteltelenek ahhoz, hogy ez egy középiskolában játszódjanak. Ahogyan néztem egyre inkább azt vettem észre, hogy amikor bizalmat szavaztam volna egyes jeleneteknek, amelynél azt gondoltam jöhet valami jó fordulat mindig csalódnom kellett végül. Amikor vége lett viszont csak az jutott eszembe, hogy az adott rész törlésre fog kerülni, s nem is akarom újra megnézni. 

Magától értetődő, hogy a nézettség megkívánta, hogy a magyar csatornák is elkezdjenek hazai sorozatokat gyártani. Lassan több próbálkozás is sikeres lesz, így hát nem meglepő, ha készülnek újabbak. Azonban tény, hogy kicsit gáz, hogy ezek mind remake változatok. Egyrészről így megvan a korlátok, valamint nem nagyon tudnak változtatni a koncepción, ha az nem működőképes. Arról nem is beszélve, hogy iszonyatosan gáz, ha a 12-es karikát tesznek ki, de káromkodás van a jelenetben, amit “elnémítanak”, mintha egy pillanatra elnémulna az adott hangsáv.
Nem nyűgözött le, de úgy vagyok vele, hogy heti egy rész belefér, de ha marad ez a minőség nem hiszem, hogy az évad végéig kitartok. 

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Széllel szemben – Dentorel blogja

  2. Pingback: A tanár: 1.évad – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.