Terápia: 1.évad

Amikor 2008-ban elindítottam a blogomat, akkor még diák voltam, s rengeteg sorozatot, filmet faltam. Emellett persze játszottam és próbáltam szórakozni is. Azóta természetesen nagyon megváltoztam. Az általam követett sorozatok száma már csak egy számjegyű, hiszen a kevés szabadidőmet jól kell beosztanom, így ha valami “elromlik”, akkor azt azonnal abba is hagyom. Mindezek mellett persze nehezen vállalok be új szériát, s betegesen kerülöm a magyar alkotásokat. Ez némileg megtörni látszik, hiszen az HBO remek marketinget csinált a Terápiának, mely az első részével rávett arra, hogy megnézzem a későbbi epizódokat is. 

Amit pozitívumnak tudok elkönyvelni az az, hogy szerencsére majdnem minden megvalósult, amit szerettem volna a szériában látni a későbbiekben. Annyi bizonyos már most, hogy aki pótláson gondolkodik, annak minimum öt részt meg kell néznie ahhoz, hogy objektíven el tudja dönteni, hogy ez tényleg tetszik-e neki, avagy sem.
Az első rész tökéletesen felvázolta az alapkoncepciót, azaz mit is várhatunk majd a későbbiekben. Többnyire be is jött az, amit gondoltam: tehát adva van egy pszichológus, s minden epizódban lesz majd egy páciens, akivel majd foglalkozni fog. Azonban ez öt rész erejéig történt, hiszen az első évadban négy páciens ismerhetünk meg, akik a későbbiekben is visszatértek. Többnyire minden egyes karakter megkapta a maga epizódszámát, tehát a sorozat mindenkivel egységesen foglalkozott. 

A magyar filmgyártással nekem többnyire az a bajom, hogy túlságosan színpadiasak a színészek benne átlagban, melynek következménye az, hogy egyszerűen nem hiteles számomra. Ezáltal nem tudom beleélni magam az adott alkotásban lévő koncepcióba, történetvezetésbe, melynek egyenesen hatása, hogy nem tudom élvezni az adott produktumot, mert egyszerűen az egész műnek hat. Ami megfogott ebben a sorozatban leginkább a színészi teljesítmény volt. Ugyan voltak kültéri jelenetek, de ezek mennyisége minimális volt, így csak a karakterek mondataira tudtunk figyelni. Itt dőlt el, hogy ki mennyire volt befogadó ezzel a szériával kapcsolatban, hiszen én azon az oldalon voltam, aki megvolt elégedve a színészekkel, mert vizuális alkat lévén szinte láttam, éreztem a problémáikat. Annak ellenére, hogy ezekről külön felvételek nem készültek. Véleményem szerint nem kis feladat lehetett a színészek részéről sem.
Amit persze fontos megemlíteni, hogy a sorozat nem teszi a pszichológust egy “halhatatlan” és tévedhetetlen karakterré. Mint ahogyan fentebb is említettem öt szálon futott a történet, s az ötödik a fő karakter mögé szövődött. Azaz akármennyire okos és tanult egy pszichológus, mégis össze tud dőlni az élete, s lehet egy romhalmaz, akinek más terapeutára van szüksége. 

Nem csak a karakterek voltak azok, amelyek a sorozat mellett tartottak. Az írók sok meglepő pillanatot okoztak nekem, s ennek is volt köszönhető, hogy sokszor akár 10 részt is megnéztem egyben. Ami nem kis teljesítmény volt, abból a szempontból, hogy az első évad 40 részből áll. Az epizódok játékideje pedig nem volt arányos, hiszen akadt olyan,amelyik 21 perces volt, de akadt olyan is, amely majdnem fél órásra sikeredett a 27 perces játékidejével. Napi öt résszel simán kivégeztem volna a széria első évadát egy hét alatt, azonban nekem több, mint két hétig tartott, hiszen a beszélgetésekről való jelenetsor olykor nekem túl tömörnek hatottak. Így sokszor sokkal többnek éreztem az epizódok nézésére szánt időt, mint amennyi valójában volt.
Hogyan tovább? A sorozat további két évada már a merevlemezemen van, hiszen az első öt rész után azonnal le is töltöttem azzal a tudattal, hogy ezt a sorozatot végig fogom nézni. Főleg úgy, hogy két évad van még hátra. Kíváncsi vagyok, hogy vajon fognak karakterek visszatérni a következő évadban, vagy teljesen lecserélődik a gárda.  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.