ER: 13.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 

Ahogyan közeledek az utolsó évadokhoz, úgy próbálok egyszerre egyre több epizódot letudni. Habár ennek egyik oka az, hogy a sorozat már a 13. évadára nem csak önismétlővé, hanem egy bizonyos szinten unalmassá vált. Aki annak idején premierként követte nyomon, az minden bizonnyal ezt nem nagyon vehette észre, hiszen a sorozat 15 évig volt képernyőn. Ugyan felemás véleményem van a szóban forgó évadról, de mégis ebben történt eddig a legtöbb változás. 

Mennyi ideig is lett volna a képernyőn a sorozat nem tudni. Annyi bizonyos, hogy ugyan a nézettségi versenyben brutálisan nem csökkent a nézőszám, viszont a nézettségi listában elég háttérbe került. Ámbár ez nem is nagyon lényeges, hiszen ahogyan haladtam előre a sorozatban úgy láttam meg, hogy valóban mennyire önismétlő és unalmassá vált számomra. Így nem is meglepő, hogy annak idején össze-vissza néztem már, és alig emlékeztem valamire. Ez főleg az utolsó évadokra igaz.
Ugyan nem volt eredeti tagja Weaver karaktere, de azért a második évados csatlakozása elég réginek számított, hogy szinte “alapító” karakternek számítson. Ezért tekintettem a szériára úgy, hogy a 13.évad volt az, amiben tényleg csak olyan karakterek vannak, amelyek “menet” közben csatlakoztak. Ez ugyan nem rossz, de érdekesnek mondható, hogy mennyire megváltozott a sorozat hangsúlya, és ezzel egyetemben a hangulata is. Bevallom az esetek valóban érdekesnek mondhatóak voltak, de annyi drámát sikerült belevinni az elmúlt évadok alatt a szériába, hogy részemről szó szerint unalmassá, sokszor vontatottá redukálódtak. Az ismét előkerülő műhibaper, valamint a rögeszmét kapott, majd pszichopatává avanzsált páciens esete is számomra inkább volt vontatott, mint sem unalmas. 

Hatalmas nagy előrelépés volt a sorozatnál, hogy végre kapott egy rövid összefoglalót a korábban történtekből. Bevallom erre nagy szükség volt, hiszen amikor az ember egyben néz meg több epizódot, s tart legalább 3-4 napos szünetet, akkor bizony könnyen elfelejti, hogy pontosan hol is tartott az adott szériában. Bevallom erre nagyon szükségem volt, habár ezzel egyetemben sajnos ezt a szériát is elérte az a “betegség”, ami számomra annak idején sem tetszett. Véleményem szerint nagyon sok sorozat kapott remek főcímet, amelynek sokszor dallama benne ragadt az ember fejében. Főleg akkor, ha ezek rendkívül jól voltak megalkotva. Ilyen volt az ER-nak is, amely hasonulva a többi szériához nélkülözve az intrót pusztán egy másodperces sorozatcímre módosult.
Az évad hullámzónak volt részemről mondható, főleg ha azt vesszük alapul, hogy szinkronosan nézem, így aztán kivételesen idegesítő volt, hogy félrefordítások mellett még szinkroncsere is történt. Főleg úgy, hogy eléggé észrevehető volt, s az új hang nem csak nem passzolt az adott karakterhez, hanem nem is tudta átvenni azt a stílust, amit az előző belevitt. 

Ugyan akadtak ebben az évadban is új karakterek, de számomra egyik sem győzött meg. A Romano “pótlékról” már nem is beszéljük. Persze ebben az évadban sem sikerült megfelelő cliffhangerrel szolgálniuk a készítőknek, viszont az előzőt etapokból már nagyon is jól tudtuk, hogy a készítők elég csúnyán el tudnak bánni karakterekkel, ha arról van szó. Így aztán az évadzáró részben is voltak meglepetések. Leginkább azon lepődtem meg, hogy ez a jelenetet már annak idején is láttam, de valahogy sikerült elfelejtenem, így aztán ütött, ahogyan kellett. 

Folytatom a sorozatot, lévén már csak két évad van a végéig. Úgy pedig főleg igyekszem, hogy a 14.évad rövidebb is lett tíz évvel ezelőtti amerikai TV-s írósztrájk miatt. Így bízom benne, hogy már a héten magamévá tudom tenni majd. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.