Karácsonyi meglepetés

Azt tudni illik, aki nyomon követi a blogot, hogy engem már jó ideje hidegen hagy a karácsony. Ami leginkább tetszik benne, hogy itthon vagyok, s senkivel nem kell jó pofázni, amennyiben menni kell valahová, s az ismerősök többsége elvan a saját családjával. Ebből fakadóan pedig nekem jut két olyan nap, amikor senki nem akar semmilyen programot csinálni. Ennek pedig nagyon örülök. Ugyan két nap kevés arra, hogy feltöltődjön, de arra viszont bőven, hogy két napig sehová ne kelljen menni.
Azonban a kereskedelemben kiemelt ünnepnek számít a karácsony, így aztán erre az időszakra érdemes odafigyelni. Lévén nagy filmrajongóként örültem, hogy gyermeki kedvenc filmem a Jumanji idehaza megjelenik remastered kiadásban, így azonnal leadtam rá a rendelést. Majd aztán jött a következő rendelési hullám, amikor is kiderült, hogy régen kiadott filmek lesznek újra elérhetőek 1990 forintos áron. Természetesen két pakkban rendeltem meg őket ennek is köszönhető, hogy a Charlie’s Angels is befutó lett. Ugyanis inkább kiadtam 990 forintot egy filmért, mint 690-et szállítási költségként. 

Ebből a legszebb a Jumanji kiadása, amely fémtokot kapott, mely elég masszív és nem mellesleg dombornyomott. Szerencsére az estém, és a holnapi napom szabad, szóval indul a filmnézés. 

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Jumanji – Welcome To The Jungle (2017) – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.