South Park: 21.évad

Én azok közé tartozom, akik még emlékeznek arra, hogy milyen nagy botrányt kavart a széria, amikor bemutatkozott. Arra is, amikor az HBO megvásárolta, s különböző kalózkiadványokon jutott el végül hozzám, melynek következménye az lett, hogy iszonyatosan megszerettem az akkor talán a nyolcadik évadában járó sorozatot.
Azóta a széria már a tinédzserkorát is maga mögött hagyva felnőtt lett, s idén megérkezett a 21.évaddal. Ámbár tény, hogy véleményem szerint annak idején jobban működött a 17-18 epizódos évadok. Ugyan idén is megvártam, hogy összegyűljenek az új részek, de azért a mostanság 10 részből álló évadok epizódszáma részemről eléggé hitványnak mondható, hiszen már arra sem emlékszem, hogy mi is volt tavaly a sorozatban. 

Rajongó vagy nem rajongó, azt gondolom hogy bárki, aki a szériát nyomon követi az első epizódtól elmondhatja, hogy ahogyan az emberek felnőnek és megváltoznak, úgy a sorozat is megváltozott. Nem csak a bevezetők alakultak át teljessé, hanem a széria is. Az azt hiszem tény, hogy a sorozat talán a tizedik évadáig érte a fénykorát, mert utána sajnos eléggé hullámzóak lettek az évadok. Többek között ezért is döntöttem úgy, hogy amikor visszatértem a szériához, akkor az új epizódokat már csak egyben gyűrtem le.
Az alkotók gondoltak az átívelő szálakra is, ámbár annak nagyon örültem, hogy legalább ebben az évadban csak háttérszálakat mozgattak epizódokon keresztül, és kihagyták azt, hogy egy eseménysorozatot vigyenek keresztül tíz részen. Bevallom nekem ez így jobban tetszett, ámbár tény, hogy valahol azért volt némi nosztalgiahullám, ugyanis a készítők előszedtek jó pár korábbi karaktert, valamint úgy döntöttek, hogy ismét megpróbálkoznak a társadalom kritikával. Véleményem szerint jól tették. 

Azt gondolom, hogy az évad tökéletesen jó példa volt arra, hogy a sorozat megpróbált kikecmeregni abból a gödörből, amibe sajnálatos módon majdnem tíz éve beleesett. A hullámzó évadoknak köszönhetően a széria olykor saját maga paródiájává csapott át, így már a név sokszor nem is számított húzónévnek. Azonban, aki kristálytisztán emlékezett arra, hogy mi is volt a kezdeti évadokban, annak felüdülés lehetnek az újabb részek.
A kezdeti évadoknak azonban volt egy nagy hibájuk. Méghozzá az, hogy nagyon ,de nagyon képben kellett lenni, hogy éppen mi folyik Amerikában, mert az esetek többségében mindig épp valaminek tükröt állítottak a sorozat készítői. Ennek köszönhetően az új évadban ez visszatért, így aztán volt rengeteg olyan jelenetsor, melyet minden bizonnyal csak az tud tökéletesen megérteni, és ezáltal felismerni az adott szituáció komikumát, aki az aktuális politikával, és társadalmi helyzettel teljes mértékben tisztában van, vagy legalább tud valamit, hogy mi is történik a világban. 

Az évad első része valóban förtelmes volt, mint ahogyan nagyon sok nézői véleményt olvastam, de az igazán élvezhető epizódok ezek után következtek. A fentebb írtak mellette ezek után következtek azok az epizódok, amelyek vélhetően megpróbálták a korábbi évadok hangulatát idézni. Ugyanis jó pár korábbi karaktert visszahoztak. Bevallom én azok közé tartozom, akik a kezdeti évadokban a Terence & Phillip humort nem nagyon értette, illetve nem is nagyon szerette. De számomra teljesen jó volt a két karaktert ismét viszontlátni, ráadásul mindezt úgy, hogy a készítők tudtak haladni a korral. Ugyan a South Park szereplői húsz év alatt semmit nem öregedtek, de számomra teljes mértékben jó volt látni, hogy azért a mellékszereplőkre nem csak a halál várt, hanem a természetes megöregedés. Ebből fakadóan számomra jó ötletlen tűnt a két korábbi karaktert megöregítve visszahozni egy rész erejéig. 

A fentiek fényében természetesen voltak üresjáratok, illetve háttérszálakat is kaptunk, de egy adott epizód mindig egy adott témát járt körbe. Így aztán, aki később csatlakozott be, vagy az előző részt nem látta nem nagyon tudott belegabalyodni az eseménysorozatba. Bár nem hiszem, hogy a mai világba lenne olyan, aki epizódokat kihagyna.
A 21. évad azt gondolom egy remek alap volt, s az évad valamennyi részét élveztem. Nyilván nincs már meg az a hangulat, ami annak idején. Hiszen elsősorban ott hatott az újdonság hatása, melynek köszönhetően a polgárpukkasztó hatása teljesen maga alá tudta vonni a nézőt. Itt nyilván nincs már meg, hiszen húsz év alatt ez már elmúlt. 

Nekem az évad bejött, habár nem volt hibátlan. Bízom benne, hogy a további évadok is ezen a nyomvonalon fognak majd “közlekedni”, s abban pedig még jobban, hogy a sorozatból már kiírt karaktereket is vissza fognak majd hozni. Ámbár tény, hogy az 10 epizódos évadok nem biztos, hogy kellő lehetőséget tudnak majd erre adni. 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.