Stephen King: Az (2017)

Magyar cím: Az

Mikor megkérdezik, hogy mi a kedvenc műfajom, ha a filmekről van szó, akkor többnyire sokadiknak mindig a horrort mondom. Gyermekként rengeteget láttam, és szerettem is őket, de sajnos felnőttkoromra inkább másodlagossá váltak ezek a műfajok, mert sajnos szembe kell nézni azzal, hogy manapság egyszerűen nem nagyon születnek olyan alkotások ezen műfaj keretein belül, hogy az tényleg élvezetes legyen. Mi is az élvezet a horrorban? Talán az, amikor az ember agyát teljesen ki tudja kapcsolni, s átadja magát a képernyőn lévő élménynek, melynek keretén belül akár képes meg is ijedni. Mert mondjon bárki bármit, azért sokszor megijedni van olyan jó érzés, mint egy jólesőt nevetni.

Stephen King neve nem hiszem, hogy van olyan, akinek ismeretlenül csengene. Ámbár tény, hogy ha megnézzük miket írt, azért bátran felmerülhet bennünk, hogy nem biztos, hogy minden rendben volt vele mentálisan. Azonban tény, hogy talán ő volt az, aki tényleg tudta, hogy mit jelent a horror műfaj. Azonban, ha visszatekintünk azokra az alkotásokra, melyekből végül filmadaptáció készült, akkor el kell mondanunk, hogy az alacsony költségvetésből operáló TV-re szánt műveknek talán a fele majdnem nézhetetlen, vagy éppenséggel minőségileg nem hoz maradandót. Visszagondolva nagyon sok filmet láttam, azonban felnőtt fejjel visszagondolva egyik sem volt olyan maradandó, hogy emlékezzek rá. Pedig remek alapanyagokról beszélünk.
Mielőtt beültem volna a filmre természetesen megnéztem az eredeti filmet, mely ugyan két részesnek készült, de sikeresen majdnem be is aludtam rajta. Nyilván majdnem harminc éves filmről beszélünk, de azért ott is meglátszik, hogy a költségvetés az bizony költségvetés. Ebből fakadóan pedig nem volt kérdés, hogy talán jól is elsülhet egy remake, amely a megfelelő technikával készülve kaszálhat a mozipénztáraknál, amely meg is valósult.

A regény és ezáltal a film középpontjában egy olyan karakter kerül, amit az emberek többsége utál, vagy éppenséggel nem túlságosan szívélyesen fogad. Ez pedig nem más, mint a bohóc. Ugyan én nem féltem soha egyiktől sem, de a humor és a kelletlen poénok áradata sajnos nekem nem nagyon jött be tőlük. Ezáltal soha nem is kedveltem őket, s a film tökéletesen elindul ezen a nyomvonalon, s rendkívül jól építi fel ezt. Ahogyan halad az ember előre a történetben egyre inkább észreveszi, hogy mindegyik karakter olyan hétköznapi problémákkal küzd, amelyben élhet az ember, vagy pedig tapasztalhatott olyat akár aktívan, akár passzívan. Ezáltal a gyermekkarakterekkel teljesen együtt lehet érezni. Főleg úgy, hogy a rájuk leselkedő veszélyről nem is nagyon beszélhetnek, csak egymással, hiszen mindenki tudja, hogy egy gyermek fantáziája határokat nem ismer, így hát a felnőttek nem biztos, hogy ezt elhinnék. Főleg akkor, ha éppenséggel csak a gyermekekre van specializálódva a film gonosza.
Magában a filmben választ nem kapunk rá, de a néző már a legelején észreveheti, hogy kiről is van szó. Főleg akkor, amikor a filmben szereplő karakterek is elmondják, hogy egységes kép egy bohóc, amely mindenkinek a félelmeit váltja valóra. Azonban a probléma akkor kezdődik, amikor elkezd mindenki szembenézni a saját félelmével, s ezáltal eljutunk a fő konfliktushoz, amely a film megoldását szolgáltatja nekünk.

Hiába a megfelelő technika, hatalmas nagy pénzek, ha egy adott film minősége mindenképpen azon múlik, hogy vajon milyen a rendező, s milyen színészek is kapnak ebben szerepet. Szerencsére itt senkinek nem kell aggódnia, mert a rendező kézben tartott mindent, s ezáltal megfelelő gyermekszínészeket talált, arról nem is beszélve, hogy a bohócot megformáló színész is tudta az ijesztő formáját hozni, melynek köszönhetően az ember olykor-olykor ugorhat egyet a mozi székében, ha épp nincs felkészülve a váratlan jelenetek sokaságára.

Amit máshol is írtam már, hogy én annyira nem vagyok elájulva, amikor egy filmet alapjáraton több részesre terveznek. Főleg akkor nem, amikor a bevétel határozza meg, hogy lesz-e belőle valami. Hiszen, ha bukik az egész, akkor maradhat egy fércmű. Jelen esetben már a film végénél kiírásra került, hogy ez csak az első fejezet, de az alkotók vágya teljesült, így aztán a sok pozitív kritika, valamint a 35 milliós büdzséből összeszedett 400 milliós bevétel elegendő arra, hogy készüljön a folytatás, ami remélem hasonló minőségű lesz majd, mint az elődje. És itt egy újabb film, ami erősen esélyes a eredeti kópián történő megvételre.

, ,

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Berendelve! – Dentorel blogja

  2. Pingback: Fémesen is remek! – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.