Eső áztatta szabadság

Sajnos idén sem úgy alakultak a dolgok, hogy akár egy nyaralást be tudjak időzíteni. Egyrészről ott volt a probléma, hogy ki/kik legyenek a célszemélyek, akikkel társulnék. Ugyanis számomra egy közös programnál fontos, hogy olyannal/olyanokkal legyek együtt, ahol nem kínos más társasága, vagy nem kerülök kínos, kellemetlen helyzetekbe, s nem is érzem, hogy megnyílik alattam a föld, ha emberek közé kell menni. Sajnálatos módon az életem során nagyon sok olyan helyzetbe kerültem, ahol sajnos én voltam elszenvedője annak, ha a körülmények nem voltak megfelelőek, vagy pedig a választott személy/személyek nem tudtak viselkedni. Ebből fakadóan pedig jóval erősebben nekifeküdtem, hogy az ilyen emberek inkább csak az ismerőseim számát növeljék, valamint az “összefutunk és elbeszélgetünk fél vagy egy órát” zónába essenek.
Másfelől pedig ott voltak a dolgok, hogy idén sem úgy alakultak az anyagiak számomra, hogy elég komoly összegű félretett pénzem legyen, hogy aztán bármibe bele tudjak vágni. Hiszen, ha valami érdekel, akkor nem feltétel számomra, hogy az társasban legyen megvalósítva. Legyen az akár kirándulás, mozi, koncert stb.

A fentiek fényében így aztán annyira nem voltam elkeseredve, amikor a nyár elején röptében kiadott – és egyébként elég rosszul sikerült – egy hetes szabadságom előtt közvetlenül kiderült, hogy bizony a nyaram a szabad hétvégéket, délutánokat, délelőttöket leszámítva bizony munkával fogom tölteni. Egy valami azonban fix volt: szeptemberben szabadság, továbbá idén mindenképpen fel akarok utazni a fővárosba. Lévén imádom az állatkerteket, így célom az volt, hogy mivel négy éve (!!!) voltam fenn utoljára a pestiben, így aztán ideje volt már megismételni az utat. Legyen az egyedül, vagy közösen.
Nem igazán bánkódtam a nyár miatt, habár sikerült olyan “jól” alakítanom a programjaimat, hogy ismételten sikerült idén meglépnem azt, hogy csak egyetlen egyszer tudtam a strandra kimenni, ami több alkalmas is lehetett volna, ha éppen az első alkalommal nem égek le “szépen”. Kemény nyár volt, ha azt veszem figyelembe, hogy milyen dögrohasztó meleg volt, s nem egyszer fordult elő, hogy mire beértem a munkahelyemre már mindenhol csorgott rólam az izzadság. A szeptemberre jellemző leginkább az átmeneti időszak, így aztán bíztam benne, hogy a hónap közepére kért szabadságom alkalmával minden jól alakul. Hellyel-közzel talán be is jött a számításom.


Első körben a nyári szabadságolásoknak köszönhetően sajátom kiesését úgy próbáltam kellően “helyrehozni”, hogy ahogyan csak szerettem volna “bónusz” napokat csaptam az egyébként öt napos szabadságomhoz.  Műszakcserének köszönhetően rögtön csináltam két szabad hétvégét, valamint a hétköznap adódó szabadnapjaimat is hozzá kértem az egyébként öt naphoz, így aztán majdnem két hét jött ki végül, aminek nagyon örültem. Annak végképp, hogy akadt végre egy olyan pesti ismerősöm, akivel párhuzamosan sikerült összehozni a szabadságát az enyémmel, így végre áthidaltam két problémát. Az egyik, hogy lehetőleg az adott személy minden szempontból kulturált és normális legyen, valamint ismerve a fővárost társulva mellém szépen azt saját szórakoztatására is bemutassa nekem. Ugyanis hiába ismerek pár embert, aki fenn él, s tudnék hol aludni pár napig, ha közben ők dolgoznak, vagy el vannak a saját programjaikkal, de közben én egyedül nem tudnék mozogni a városban, ha azt nem ismerem.
Mielőtt felmentem volt összesen két napom, hogy elkészüljek, amit arra használtam fel, hogy kúráljam magam. Ugyanis az előző héten olyan “fantasztikus” időjárás volt, hogy szépen átfújt a szél, így aztán már másnap éreztem, hogy bizony kapar a torkom. Így kemény négy napon keresztül Rubophen és leves volt az, amin táplálékként magamhoz vettem, valamint napi minimum 12 liter (és ez valóban ekkora mennyiség volt) tea volt, melynek eredménye sokszor a nap végi majdnem hányással való küzdelemmel zárult a gyomrom telítettsége miatt. Azonban a kúra megfelelő volt, hiszen a vasárnapra tervezett utazás megvalósulhatott, ugyanis aznap úgy ébredtem, hogy nem kapart a torkom, s nem is éreztem semmi olyat, ami a megfázással lenne kapcsolatos. Így aztán itthon mindent kitakarítottam, rendbe tettem, s természetesen áramtalanítva az én részemet elhagytam a házat. s elindultam a fővárosba. Persze az időjárás nem éppen a legjobb volt, de aznapra tulajdonképpen nem is volt semmi különleges tervezve, mintsem “birtokba” venni azt a szobát, amit a következő néhány napban lakhelyemül volt kijelölve.

Szerencsére minden rendben ment, így aztán fix program volt a másnapi állatkertezés. Meglepő módon éjjeli bagoly lévén már éjfél előtt aludtam, így aztán másnap már kilenc óra környékén elindulhattunk az állatkertbe. Felemás döntés volt az aznapi program, hiszen nem tudván egy olyan napba futottunk bele, ahol értelmi sérült emberek számára volt program, így késő délutánig sajnos nagyon sok problémás emberrel találkoztunk, akik viselkedni nem tudtak. Természetesen ez nem az ő hibájuk, hanem inkább a nevelőjüké volt, akik sokszor inkább a telefonjukat nyomkodták, míg a rájuk bízott emberek nekimentek másoknak, vagy épp ütögették a berendezést, illetve ordibáltak. Szerencsére délután két óra tájékában elkezdtek hazaindulni, s délután négyig már el is fogytak teljesen. Így aztán majdnem zárásig maradva felfedezhettük azt, amit addig nem tudtunk, illetve a hangoskodás miatt elbújt állatok is előjöttek.
Nagyon sok minden volt ismerős, de ennek ellenére jól szórakoztam, még úgy is, hogy jó pár dolog átrendezésre került. Ennek “örömére” készítettem is majdnem 512 fényképeket, melyből végül 482 maradt meg, s volt vállalható a minősége. Itthon megnézve őket egy LED TV-n azt gondolom remek döntés volt a tavaszi Huawei P9 Lite (2017) vásárlása kamera szempontjából.

Szerencsére aznap nagyon szép idő volt, s habár nem éppen a szeptemberi hónap volt, amit szerettem volna meglépni egy ilyen “kiruccanásnak”, de végül egyöntetűen megvolt az egyetértés, hogy ez így jobb volt, mint ha dög melegben izzadt volna mindenki. Aznapra végül belefért némi beszélgetés másokkal, így aztán este már korán az álmok útjára léptem.
Másnapra tervezett Tropicarium viszont csúszott a rossz idő miatt, így aztán némi plázázás követte, melynek keretén belül mozimeghívást kaptam, amit természetes kihasználtam. A megnézendő film az AZ volt, amit egyébként nem is akartam megnézni, de ha már “ingyen” volt részemről a jegy, így belementem. A film tetszett, így aztán örültem, hogy nem volt belőle pofára esés. A nap többi része pedig a plázában való nézelődéssel, valamint ajándék tárgyak utáni kutatással telt. A harmadik nap volt az, ami számomra igazán mérvadó volt, hiszen a Tropicarium volt a cél, amiben még soha nem voltam, viszont akkora nagy reklámja volt annak idején, hogy muszáj volt oda elmenni. Ugyan kisebb volt, mint amire számítottam, de mivel egyik kedvencem a vízi élővilág, így aztán nagy hatással volt rám, s akik társultak mellém aznap azoknak is, hiszen meglepő módon pestiek lévén ők sem voltak még itt.

Ahogyan végeztünk azonnal az ajándékbolt felé vettem az irányt, így aztán sikeresen ott hagytam ötezer forintot úgy, hogy tényleg mindenféle filléres dolgot sikerült összeválogatnom. Mivel megígértem mindenkinek, hogy hozok haza valamit, így nem igazán volt választásom. Egyébiránt is úgy voltam vele, hogy jönnek a nagy őszi leltárok, túlórák tömkelege, így majd ezt a “kisiklást” majd szépen helyreteszem. Még aznap azonban megszületett az ötlet, hogy bizony a nap hátralévő részében is kellene valamit csinálni, s ebből fakadóan lett a sétálás a Gellért hegyre, ami fantasztikus jó döntés volt, ha alapul veszem, hogy másnap milyen káprázatosan esett az eső.

Visszafelé csatangolva viszont egy elég frappáns reklámba botlottam:

A négy nap alatt nagyon jól éreztem magam, habár még több helyre el tudtam volna menni, amennyiben nem lett volna rossz idő. Ahogyan az illik ilyenkor sikerült úgy hazaérkeznem, hogy miután leszálltam a vonatról ömlött az eső. Mindezt úgy sikerült megvalósítanom, hogy nem volt nálam semmilyen olyan eszköz, ami megvédett volna az elázástól, s mivel több napra mentem, így kerékpár otthon pihent. Így az állomástól majdnem háromnegyed órányira lévő házunkhoz csatangoltam haza, s bíztam benne, hogy semmi nem ázik el, ami a táskámban volt.
Idehaza is természetesen alkottam, hiszen az utóbbi időben kiderült, hogy az internet csomag váltással mi is volt a probléma. Ugyan technikailag nem igazán volt az ügyintéző felkészült, akinél megreklamáltam a sebesség dolgot, de végül kiderült, hogy csak a  router volt a hunyó a dologban. Fel is merült az új vásárlása, azonban kissé lekonyult a mosoly a számról, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nagyjából 17 ezer forintól kezdődnek azoknak az ára, amelyik képes fogadni, és szétosztani egy 100 Mbit-nél nagyobb internetet vezetéken. Mivel a többség már WiFi függő, így 7 és 17 ezer között szinte csak a WiFi hatótávolsága és erőssége az, ami változó. Mivel a modem minden bemenete dedikált, azaz nem mindegy mi hova megy, így végül az én gépem került közvetlenül a modembe, s ezáltal az én szobámban lévő IPTV kiiktatása lett szükséges, mivel az meg router mögül nem működik. Azonban idehaza megbeszélve le is lesz mondva, hiszen TV csatornát idestova lassan tíz éve elalváshoz használok. Egy pendrive-ra rakott sorozatepizódok, filmek pedig ugyanúgy szólnak a háttérben, mint ha a szolgáltatói csatornák mennének.

A hátralévő szabadságomat pedig minden bizonnyal itthon töltöm, ugyanis erre a maradék napokra is rossz időt jósolnak. Így aztán megnézem a kijelölt filmeket, valamint belekezdek a sorozatdarákba is, főleg úgy, hogy nemsokára jönnek az újak.

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Felemás évzárás – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.