ER: 4.évad

Magyar cím: Vészhelyzet

Idén tavasszal nagyon elgondolkoztam azon, hogy a vizuális szórakozások tekintetében régen mennyire jobban ment a “sorom”. Az egyik tényező nyilván az volt, hogy amit elkezdtem azt addig néztem, míg véget nem ért. Semmit nem hagytam félbe. Majd jött a munka világa, és szépen elkezdtem mindent abbahagyni, amit meguntam. Ennek következménye az lett, hogy az általam követett szériák száma szépen lecsökkent tíz alá. Így aztán nem volt mese, kénytelen voltam elővenni régebbi sorozatokat. Jó párat sikerült is bepótolnom, majd pedig gyermekkorom nagy kedvence, tizenöt évadot megélt Vészhelyzet jött végül, melyet tulajdonképpen hébe-hóba követtem.
Mivel nyáron aktuális széria nem volt, s nagyon olyan se, amit be akartam pótolni, így gondoltam hamar túl leszek majd rajta. Ha nem is fejezem be szeptemberre, de legalább a tizedik évadnál fogok tartani. Oly fantasztikus lett végül a tervem, hogy a negyedik közepén elakadtam még június végén.

Természetesen hozzátenném, hogy nem minőségi szempont volt, ami miatt majdnem három hónapig tartott, mire a negyedik évaddal végeztem. Egyszerűen csak más dolgom volt, vagy éppen nem voltam itthon, esetleg nem volt hangulatom épp a sorozat soron következő epizódjához. Azonban ebben a hónapban erőt vettem magamon, s szépen legyűrtem a maradék epizódokat is.
Ami igazán érdekes, hogy nem láttam minden évadot annak ellenére, hogy nagyon sokáig a nézője voltam. Viszont elég érdekes volt számomra, hogy hány olyan karakter tűnt fel, vagy éppenséggel tűnt el viszonylag hamar, akiknek sorsáról teljesen más kép jutott eszembe. Nyilván gyermekként nagyon ismétlésekre nem emlékszem, így hát most adva volt a lehetőség, hogy mindennel szépen felzárkózzak.

Ami igazán érdekesnek találtam, hogy konkrét cliffhanger nem nagyon voltak eddig az évadzárókban. Amit megfigyeltem, hogy inkább pörgősebb volt többnyire az szezonfinálé, s mindig akadtak olyan szálak, amelyek ugyan nem lettek befejezve, de mégsem voltak olyan történések, hogy ha nem folytatódna a sorozat, vagy éppenséggel abbahagyná a néző, akkor viszont falat kellene kaparnia. Mondjuk a mai trendeket alapul véve ez roppant mód érdekesnek tartottam.
Ebből fakadóan természetesen nem ott folytatódott a sorozat, ahol konkrétan abbamaradt, de mégis lehetett felvenni az eseményeket, hogy hol is maradt abban. Mivel jelentős idő maradt ki az évad közepén, így nekem kifejezetten hiányzott az epizód eleji emlékeztetők, amelyek megjelentek a későbbi évadokban. Ámbár tény, hogy legalább akadtak olyan párbeszédek, melyeknek köszönhetően fel tudtam zárkózni.

Az évad most kifejezetten sok karaktert mozgatott, amelynek kifejezetten örültem, mert a korábbi évadokban azért előfordult, hogy egy-egy epizódban egy központi szereplő állt egy-egy epizódban. Itt úgy éreztem, mintha ez megszűnt volna, vagy kevésbé lépett volna érvénybe, s szépen mindenkinek megvolt egy részen belül a maga játékideje.
Ami mindenképpen lekötötte a figyelmemet az nem más volt, mint az alkotók mennyire is be akarták mutatni az emberek halandóságát, múlandóságát, valamint ezek mellett a mindenki érvényes alapigazságot, mely szerint hibátlan ember nincs. Ámbár tény, hogy az évadban szerintem néha ezeket túlhúzták, s ezekre nem kellett volna akár fél évadnyi időt elfecsérelni.

A betegek történetei ebben a periódusban annyira már nem hatottak meg, nem voltak izgalmasak. Főleg annak fényében, hogy a készítők szépen igyekeztek magánjellegű ügyeket is bevonni ezekbe, s ezáltal jó pár karakter vesztett fényéből. Ennek ellenére továbbra is szórakoztatónak találtam az évadot, ámbár az évadzárás bennem hagyott némi ürességet, mert azt hittem lesz majd valami, ami egyfajta befejezetlenséget ad majd a sorozatnak. Mindenesetre továbbra is maradok, s bízok benne, hogy a soron következő évadot hamarabb magaménak fogom tudni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük