ER: 3.évad

Magyar cím: Vészhelyzet 

Rekordsebességgel, azaz egy hét alatt tettem magamévá a szintén negyvennégy perces epizódokkal operáló, s huszonkét részből álló harmadik évadot. Régebben annyi sok sorozatot néztem, hogy a munkába állás után nagyon sokat abba kellett hagynom, mert egyszerűen semmire nem volt időm. Végül rákaptam arra, hogy aminél már van 2-3 rossz rész, azt már abba is hagyom. Így alakult, hogy lassan tíz alatti az általam nézett sorozatok száma. Ebből fakadóan az unalmas órákra nem maradt más választásom, mint hogy elővegyem a régi szériákat, amelyeket szerettem, de valamilyen oknál fogva nem néztem végig.
Az ER, azaz itthoni keresztségében a Vészhelyzet tökéletes választásnak bizonyult, hiszen nézni néztem, de inkább TV függő volt, s ahogyan munkába álltam már keddenként nem ültem a képernyő előtt. Tizenöt évadnyi epizód pedig tökéletes mennyiség arra részemről, hogy a nyarat kihúzzam aktuális sorozat nélkül. Ámbár tény, hogy a második évad szippantott be annyira, hogy egy hét alatt magamévá tegyem a soron következő etapot. 

Hatalmas nagy cliffhangereket nem vetettek be a készítők, de ellenben belengettek egy-két szálat, ami számorma elég érdekfeszítőnek hatott, hogy vajon hogyan is oldják azt fel. A harmadik évad kicsivel lassabban indult, ámbár egyik meghatározó is volt a régiek fényében, hiszen tulajdonképpen itt kezdődött meg a szereplők kiválása a sorozatból. Azt hiszem senkinek nem árulok el meglepetést, hogy a széria mire elérte a 15. évadot addigra minden egyes régi karakter eltűnt a sorozatból. Persze ezeknek java része színészi döntés volt, de nagyszerű példája a sorozatbiznisznek, hogy ha jó az alapkoncepció, akkor nem csak népszerűség vár az adott sorozatra, hanem akár hosszú évekig kitartanak mellette a nézők. Véleményem szerint ez az a sorozat, amelynek alapkoncepciójának zsenialitása a hétköznapiasságban rejlik, tehát minden egyes részben felmerül olyan probléma, amivel találkozhat az ember. Legyen az magánélet, vagy egészségügy.
Alapul véve a történéseket talán pont ezért is tudott erős maradni a sorozat, hiszen az alapkoncepció tulajdonképpen egy helyszínre, egy munkakörre épült, s nem pedig karakterekre. Természetesen utóbbiaknak is nagyban szerepük van a sorozat sikerében, de mindenképpen elmondható, hogy a sorozat valójában bemutatta azt, hogy milyen is egy igazi munkahely: emberek mennek, jönnek, s közben élik az akár hétköznapi, akár nem hétköznapi problémájukkal tarkított életüket. Talán ezzel tudnám legjobban megfogalmazni, amit a karakterkiválásról gondolok. 

Persze az elmúlt két évadban is volt jelentősebb karakterek, amelyek háttérben mozogtak, majd kiváltak, de azt hiszem egyikük sem tündökölt főszerepben. Azonban ebben az évadban megtörtént az első kiválás főszereplők közül. Emlékszem gyermekként semmilyen sorozatos háttér információval nem rendelkeztem, így hát tényleg nem hittem el, hogy Susan nem tér vissza, csak akkor, amikor a kezdő képsorokban nem láttam feltüntetve. Bizakodó voltam akkor, ámbár felnőttként újranézve azt gondolom talán a legeslegjobb lépés volt ezt megtenni, hiszen két évadnyit húzták a készítők a testvérével való háborúskodást, s a Greene-nel való mentális szerelmi szál pedzegetését. Végül az évad elején erre pont került. Méghozzá elég jól. 

Az évad első fele engem nagyon lekötött, ugyanis nem mindennapi történetszálat vontak be a készítők a sorozatba. Az első két évad kapcsán nem egyszer került problémaforrásként egy-egy epizód látóterébe HIV fertőzött beteg, de úgy néz ki a készítők nem elégedtek meg ennyivel. Talán a legjobb döntést hozták meg azzal, hogy egy főszereplőt is fertőzötté tettek, s ezáltal a sorozat akkor nem kis nézőtáborához jutottak el fontos információk a betegséggel kapcsolatban. Másfelől pedig egy elég érdekes problémát vetett fel, hogy vajon mennyire is biztonságos, ha egy orvos fertőzöttként tovább praktizál.
Bevallom nagyon sok mindenre emlékszem korábbról a sorozattal történéseivel kapcsolatban, de ez a szálra valahogy nem. Így aztán ahogyan nekilendültem ennek az évadnak szinte napi szinten “felfaltam” legalább négy részt, mert érdekelt, hogy hova is fog majd ez a szál kifutni. Ami tény, hogy a való életben részemről nem örülnék, ha egy fertőzött orvos látna el, ámbár az is tény, hogy ha magánéletemben egy tartós kapcsolatban szednék össze egy ilyen, vagy más vírust, akkor minden bizonnyal elgondolkoznék (férfiként fizikai erőszaktól tartózkodva), hogy hogyan is vegyek elégtételt azon, aki tulajdonképpen megcsalt. Eme szál azonban látványosan kifulladt az évad közepére, s évad végére elég érdekes csavart is kaptunk, de legalább arra jó volt, hogy megmutassa, hogy Weaver függetlenül mennyire irritáló, ellenben mennyire emberi. 

Mint ahogyan fentebb írtam, hogy nagyon sok mindenre emlékszem a sorozatbeli történések kapcsán, de iszonyatosan sokra viszont nem. Ebből fakadóan pedig rengeteg olyan történés volt, ami számomra is meglepetéssel szolgált. Ami mindenképpen pozitív ezzel a sorozattal kapcsolatban más szériákkal szemben, hogy itt a karakterek tényleg emberiek. Tehát nem csak fekete-fehér személyiségeket látunk, hanem összetett emberi tulajdonságokkal rendelkező orvosokat, akik nem egyszer hibáznak. Mindezek mellett pedig tökéletesen bemutatja, hogy milyen dolgokat hoz ki egy emberből bizonyos szituációk. Erre tökéletes példa Carter volt, aki ennyire öntelt, s szétszórt még nem volt emlékeim kapcsán, s ezáltal nem kicsit volt irritáló az évad vége felé. 

Évad végi cliffhangerről nagyon beszélni nem tudok, mert részemről nem voltak olyan szálak, amikért falat kaparnám, hogy megtudjam hogyan végződnek. Azonban tény, hogy sikerült felvázolni jó pár visszatérő problémaforrást majd. Kíváncsian ülök majd neki a negyedik évadnak, amelyről tényleg kevés emlékem maradt maradt meg. De mindenképpen folytatom a sorozat 100%-osra tervezett pótlását. 

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük