A Beauty And The Beast (2017)

Magyar cím: A szépség és a szörnyeteg 

A kilencvenes években voltam gyerek, amikor a Disney-féle mesék a virágkorát élték. Azt hiszem kevés olyan rajzfilm volt, ami nem tetszett, ámbár tény, hogy akadt egy pár, amit még a mai napig nem sikerült bepótolnom. Ellenben nagyon sok kedvencem is volt, s azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, aki szerint az Oroszlánkirály (amiből szintén jön élőszereplős változat) volt a kedvence.
Természetesen a gyerekeknek is van némi rálátása a világra, s ezáltal hoznak korukhoz mérten döntéseket. Legyen a középpontban, hogy ki milyen nemű. Ilyen volt az én korosztályom is, hiszen voltak fiús mesék, voltak lányos mesék. A fiúk nem néztek lányos meséket (pontosabban nem vallották be), s a lányok nem néztek fiús meséket. Nálam többek között ezért is maradt ki a Szépség és a szörnyeteg, aminek pótlását felnőtt fejjel nem érzem szükségességét. Aztán egyszer csak megjelenik az élőfilmes változat. 

Érdeklődve szemléltem a film körüli felhajtást, illetve a mozis bevételeket, azonban nem voltam hajlandó elmenni, inkább megvártam míg elérhető lesz a virtuális moziban. Persze lassan harminchoz közeledve túlléphetnék a “fiús filmek – lányos filmek” kapcsolatán, de ennek ellenére úgy döntöttem, hogy jó lesz nekem megvárni a megjelenést. Részben örülök, hogy nem mentem el, részben pedig bánom. Egyfajta kettős érzés alakult ki bennem, ámbár a tény, hogy tisztes iparos munka volt, amit elénk tettek a készítők. Minőségre tehát panasz nem lehet. 

Nem mondanám, hogy tetszett, de azt sem, hogy nem. Amolyan középúton volt a film, annyi viszont bizonyos, hogy jó pár dologgal számoltam, amikor megpillantottam a majdnem két órányi játékidőt, s alapul vettem az egykori Disney meséket. Az alapkoncepciót azt hiszem senkinek nem kell elmondanom, s nyilván itt a megvalósítása az, ami a lényeges. Nem lehetett könnyű dolga a készítőknek, hiszen egy olyan filmet kellett megalkotniuk, amely történetét már a közönség ismeri, tehát csak akkor lehet sikeres, ha az valóban minőségileg jól van megalkotva, s látványos. Azt hiszem 200 millió dolláros költségvetés láttán kevés emberben fordulhatott az meg, hogy majd pont ez nem lesz sikeres. Az lett. S véleményem szerint minőségileg is ott van.
Persze továbbra is kérdéses volt, hogy vajon mennyire is tudnak majd hűek lenni az alapot szolgáló rajzfilmhez. Mint ahogyan írtam jómagam nem láttam, csak képeket és előzeteseket, így aztán valahogy már fel voltam készülve, hogy mit is fogok majd látni. Természetesen tisztában voltam, hogy annak idején milyen jellemzőkkel bírt az adott stúdió rajzfilmjei. 

Ha azt nézzük én egy bizonyos szemszögből előnnyel indultam sok millió nézővel szemben, mert én csak a történetet ismertem, de az azt képező rajzfilmet nem láttam. Ebből fakadóan a filmet is úgy kezdtem el nézni, hogy majd lesznek jelentős jelenetek, amelyek nekem új információt fognak jelenteni, s akadnak majd olyan karakterek is, amelyekről nem tudom, hogy kicsodák majd. Ebből a szempontból végül is jól döntöttem, hiszen nem egy olyan fordulat következett be a filmbe, amin csak néztem, s le is kötött.
Igazából legalább egy hetet halogattam, hogy megnézzem a filmet, mert a hossza kissé elbátortalanított, hogy szükségem van-e erre, hogy kitöltse a munka utáni szabad délutánt, vagy estét. Minőségi szempontból nem lehet rá panaszom, ellenben tényleg szerencse volt, hogy a szabadságomra tartogattam ezt a filmet (is). Mint ahogyan fentebb írtam a Disney mesék jellegzetességével tisztában voltam. Ámbár a történeti ismeret mellett szinte teljesen idegenként ültem le, s bízva a megvalósítás minőségében, amely látvány szempontjából nem lehet panasz. Azonban szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy már rögtön az első perctől kezdve elkezdenek dalolászni a szereplők. Ez is egy jellemző volt az egykori mesékben, hogy mindenki énekelt. Lényegtelen, hogy szomorú, vagy vidám volt. Mindig volt a szereplőknek okuk, hogy énekeljenek. 

Akiknek tetszett a rajzfilm, s annak betétdalai biztosan örültek, hogy mind átkerült a filmbe, azonban én annyira nem örültem ennek a ténynek, hiszen egyetlen egy dallam sem lopta be magát a fülembe, hogy aztán napokig dúdoljam. Ez pedig óriási probléma volt részemről, hiszen még lekötöttek a párbeszédes és történetet előre vivő jelenetek, addig az énekes pacsirtákat játszó karakterek percei nem. Ugyanis én azok közé tartozom, aki szereti azt hallgatni, ami tetszik neki. Nyilván otthoni szórakozásnál ez működik, addig egy filmnél egy nem tetsző zeneszám szinte kínzó tud lenni. Nyilván nem mindegy, hogy “háttérzaj”, vagy egy főelem. Itt sajnos utóbbi volt, így tényleg csak a látvány volt, amiért nem tekertem bele ezekbe a jelenetekbe. 

Hogy mennyire is hű az alaphoz nem tudom, de ha az összképet nézem, akkor azt tudom mondani, hogy minden bizonnyal majdnem azt kaphatták az egykori rajzfilm rajongói, amit vártak. Részemről nem lett összecsapott, s azt éreztem, hogy nagyon jól tudott szórakoztatni a film, amennyiben a szereplői nem kezdtek el dalolászni. A költségvetés persze nem volt kicsi, s vissza is hozta a rászánt pénzt, ami nem véletlen. Azt gondolom, hogy a látvány volt az, ami elsősorban durrantott ennél a filmnél, mert nem nagyon találtam semmilyen olyan jelenetet, amelyben kilógott volna az a bizonyos CGI lóláb. Ez pedig valóban szórakoztatóvá tudták tenni eme filmet. 

Nem mondom, hogy jó, de azt sem, hogy rossz. Ha a minőséget nézem azt gondolom nagyon jól összerakták a készítők, habár az én ízlésemhez mérve messze áll még így is az alapkoncepció, hogy újranézzem bármikor. Azonban első nézésre véleményem szerint tökéletes volt. A látvány miatt sajnálom, hogy nem moziban csodáltam meg, mert eme film szintén példaként állhat be azon alkotások mellé, amelyekkel lehet példálózni, hogy mire is képes a mai filmes technika. 

Címke , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük