A szabadságbeli bakancslista

Kemény egy héttel ezelőtt pont arról írtam, hogy már tulajdonképpen megvan, hogy mit is szeretnék majd csinálni a szabadságom alatt. Év elején mentem el öt napra, azóta majdnem én lettem az egyetlen, aki az elmúlt fél évben nem volt legalább kétszer szabadságon. Ebből fakadóan rám került a sor, de volt választási lehetőségem. Megyek május végén, s ezáltal a szabad hétvégére eső pünkösd kilenc naposra bővíti az egyébként egy hetes szabadságom, vagy pedig megyek a fizetéses héten, s akkor viszont több program jöhet szóba, de kevesebb napot töltök itthon. Természetes volt, hogy az előbbit választom.
Miután túléltem a szombati hajtást ugyan hulla fáradtan jöttem haza, de annyi még belefért, hogy kimozduljak egy frissítő egy órára, míg a szobámat sikeresen kiszellőztetem, s reményem szerint hűsítő esti lehűlés fogad majd a falak között is, s nem csak kinn. Részben be is jött, így azonnal elkezdtem a vizuális tartalmakat magammá tenni elsősorban sorozatos részről. A vasárnapi napomra különösebb program nem jutott, de bizonyos voltam benne, hogy estére mindenképpen szeretnék majd kiválasztani tudatosan egy települést a környékről, ahová kellemes tempóban átbicajozva ledolgozhatom az egész napi henyélést. Ez persze be is jött, ha nem számítjuk, hogy legalább négyezer forintos többletköltségem lett miatta. 

Mint ahogyan írtam többször is, hogy nekem lételemem a természet. Imádok kirándulni, s a zsúfolt város helyett inkább ilyen helyeken tölteném a szabadidőmet. Persze nekem a kettőre egyszerre lenne szükségem, hiszen szeretem, ha minden elérhető a közelembe, de azért mégis van lehetőségem arra, hogy szépen el tudjak vonulni a zajos várostól, szomszédoktól. Legjobban az erdős, tavas részek vonzanak, így hát meg is volt az útvonal a szabadnapomnak számító, de tulajdonképpen a szabadságomat megkezdő vasárnapi pihenőnapomon. 

Ha már sikerült egy jó akkumulátorral megszerelt telefonhoz hozzájutnom, így úgy döntöttem, hogy szépen igénybe is veszem, s ezáltal be is indítottam a távolságot mérő applikációt, valamint a készülék kameráját. Ugyan kevesebbnek éreztem azt a fent látható 32 km-t, de rendkívüli érzés volt, hogy végre kiszabadulhattam itthonról, s tehettem némi kirándulást a szomszédos település zöldes részén úgy, hogy tisztában voltam azzal, hogy nem egy, nem két napig leszek itthon, hanem több, mint egy hetem van arra, hogy szépen kipihenjem magam. Így természetesen neki is álltam fotózgatni, pihenni, körbejárni a terepet. 

Az eszeveszett fényképezést természetesen hatalmas élménybeszámoló előzte meg hazatérésemet követően, majd pedig felvillant egy remek kirándulás lehetősége a következő hétvégére, ha már szabadságon vagyok, továbbá remek helyszín lenne a fentebb látható vízzel, s erdővel borított környezet. Így hát belementem, hogy legyen egy teljes nap, ami csak kirándulással telik majd. Természetesen némi keserű szájízt hagyott bennem a bicajom éktelen csikorgása, ami mindenképpen lánckenő olajért kiáltott, ámbár mivel nem volt itthon, így aztán máris megjött a vásárlási inger annak pótlására.
Természetesen nem óhajtottam szétcseszni a szabadságomat, így hát itthon közös megegyezés alapján megszületett a döntés, hogy a mindenképpen hátralevő dolgokat a szabadságom elejére időzítjük, így legalább egy hét szólna az aktív pihenésről. Ebből fakadóan a második napom a hátsó kert rendbetételéről szólt, ahol ültetés mellett még egy fészer elbontás project is várt. Mivel nem egyedül várt rám, így már késő délután szabaddá váltam, így aztán örömmel vettem tudomásul, hogy maradt némi időm, hogy elugorjak lánckenő olajat venni, valamint nem árt beszerezni némi légypapírt is, mert a korábbi már nem igazán működik úgy, ahogy kellene. A közeli OBI-ra esett a választás, hiszen ott minden van szinte. Azonban miután leparkoltam a bicajom meglepetés fogadott azzal kapcsolatban, hogy a lakat kulcsomhoz nem tartozik használható eszköz. Majd a kezdeti értetlenkedés után rájöttem, hogy előző nap többször letettem a bicajomat a zsenge fűbe a fenti fotók elkészítéséhez, valamint a területben való csodálkozásnak megfelelően, így valahol ott lehet a lakatom. Mivel meglétére nagyjából 50% az esély, így végül amellett döntöttem, hogy gyorsan berohanok az üzletbe, s pótlom a lakatot, miközben igyekszem minél gyorsabban bevásárolni, hiszen nagyjából fél óra volt zárásig. A terv sikeresen teljesült, hiszen senki nem szúrta ki a bicajomat, hogy nincs lezárva, így anyagi károm a saját hülyeségem miatt potom négyezer forint volt, hiszen nem akartam sima, s könnyen átvágható kerékpárlakatot vásárolni. 

Természetesen még aznapra sikerült némi társas tevékenységet is összehoznom másokkal, annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal a ténnyel, hogy másnap nem kis bicajtúra vár majd rám. A harmadik napon érdekesen kúsztam ki az ágyból, de már korábban megbeszélt program volt, hogy kinézünk a majdnem 20 km-re található zártkertben lévő ingatlanra, melyre minden bizonnyal vár némi rendbetétel. Első körben állapotfelmérés lett volna. Mivel a melegtől megdögleni lehet, így aztán a bicajjal történő kimenetelt választottuk, ami annyira nem volt jó ötlet, ha alapul vesszük, hogy reggel mentünk, este jöttünk. A köztes idő pedig a hely rendberakásával telt, melynek köszönhetően sikeresen leégtem, ahogyan az illik.
Az egész napos munka persze meghozta az eredményét, mert ugyan kialudtam magam rendesen, de izomlázzal, bőrfájdalommal, s némi fáradtságérzettel keltem fel a mai nap. Azonban örömmel nyugtáztam, hogy a tegnapi nappal befejeződött a szabadságom alá tervezett kötelező tevékenységek sora, így aztán most már ténylegesen a pihenésé lesz a maradék öt nap, s az elmúlt napokban elég sok mindent sikerült megcsinálnom, melyet terveztem. A mai nap kábulatára csak a napi bevásárlás jutott, illetve a vizuális tartalmakkal való felzárkózás, mellyel szerencsére elég jól elhaladtam. Így aztán mondható, hogy a szabadságom tervek szerint halad. Egyelőre. 

Egy bejegyzés itt

  1. Pingback: Az a bizonyos “első” nap – Dentorel blogja

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük