Alias: 3.évad

Lassan annyi szériát nézek, hogy egyre inkább esnek ki az aktuálisak. A korábbi epizódokra, szériákra már nincs is időm. Viszont erőt vettem magamon, s neki álltam egykori kedvencemnek, az Alias-nak. Ez bizony nem most volt, de egyre inkább közeledek a végéhez, hisz már csak két évad van hátra.

Több ok is szólt amellett, hogy elővegyem régi kedvencemet. Először is ez az utolsó évad, amit szinkronnal láttam, továbbá hétről hétre követtem. Mivel gyakorlatilag napok alatt néztem meg a negyedik, s az ötödik évadot, így nem árt újra nézni, hisz sok minden nem rémlik már belőle, mint a kezdeti három évadból.
Nem rajongok az akció műfajért sem filmben, sem sorozatban. Azonban az Alias csak tudott valamit, amivel megvett, ráadásul egy olyan briliáns cliffhanger-rel, mint amilyennel végződőtt a második évad nem volt kérdés, hogy maradok a következő évadra is, habár innen is üdvözlöm az RTL Klub nevet viselő förtelmet, hisz gyakorlatilag majdnem két évet kellett várnom a folytatásra még annak idején a netmentes időkben.
Természetesen rengetegszer megfordult a fejemben, hogy a széria DVD formájában visszakerül a polcra. Leginkább azért, mert a harmadik évad volt az, amit utoljára heti bontásban néztem, s az utolsó kettőt három évvel ezelőtt megnéztem pár nap alatt, így az utolsó két évadból már nem sok minden rémlett számomra, előtte pedig érdemesnek tartottam lepörgetni az előzményeket.

A második évad volt az, amelyik megtanított arra, hogy bizony milyen fájó tud lenni egy cliffhanger, abban az esetben pedig már-már szívbemarkoló, ha a folytatásra nem heteket, hónapokat, hanem éveket kell várni. Az eltelt idő pedig épp megfelelő volt arra, hogy – az egyébként minőségileg nem igen kifogásolható – a második évad befejezését még jobban felértékelje. Így hát hatalmas öröm volt részemről, amikor a hazai csatorna valamivel több mint másfél éves szünet után végre új epizódokkal jelentkezett: a harmadik évaddal.
Talán épp ezért is tápláltam az újranézés után vegyes érzelmeket. Természetesen a harmadik évad ott folytatódik, ahol a második abba maradt. Főhősünk magához tér Hong Kong egyik sikátorában. Ezután a megfelelő helyre kerül. Az évad első fele gyakorlatilag az eltelt két év felderítéséről szól, ami valóban rendkívül izgalmas.
Rendkívül sok utalást kapunk, hogy mit is csinált Sydney az elmúlt két év alatt, míg halottnak hitték. Már az első epizódban megtudjuk, hogy a nőt a Társaság rabolta el, majd agymosásnak vetették alá, s egy új személyazonosságot kapott, így egy ideig Julia Thorne néven élt, dolgozott, s nem mellesleg gyilkolt.

Valahol jó döntésnek találtam a készítők részéről az első megtekintéskor is, hogy két részletre osztották az évadot történeti szempontból. Az első fele, azaz majdnem 11 epizód szólt az elmúlt két év eseményeiről, melyet szépen bontottak ki, s szinte csak erről szólt az évad első fele. És természetesen további dolgok derültek ki Rambaldi személyével kapcsolatban, s persze az ő találmányairól is többet tudhattunk meg.
Nem elég, hogy főhősnőn nem emlékszik az elmúlt két évre, de szembesülnie kell azzal is, hogy körülötte minden megváltozott, s nagyot fordult a világ az elmúlt két év alatt, amíg ő Julia Thorne-ként a Társaságnak dolgozott, de közben azzal is szembesülnie kell, hogy bizony barátja hamar túllépett az ő halálán, s már felesége oldalán vigyorog bőszen. Legalábbis addig, míg meg nem tudja, hogy néhai kedvese nem is annyira néhai. Tény és való, hogy ez a szál nem a legjobb volt, de rendkívül sokat adott hozzá az évad első feléhez. Majd pedig jött a bővüs epizód, a 11., melyben lerántották a leplet arról, hogy mi is történt tulajdonképpen az elmúlt két évben. Izgalmasnak izgalmas, de kérdés: hova tovább, mi lesz a maradék tíz epizódban?

Ahogyan lezárták ezt a szálat, azonnal kaptunk egy másikat is: történelem ismétli önmagát, így az áruló szerepét Vaughné kapta, akit egyébként a furcsa állkapoccsal megáldott, s érdekes arcberendezéssel rendelkező Melissa George alakított 22 epizódon keresztül.
Ezzel robbantottak a készítők, nálam mindenképp. Azonban a következő epizódokra kevésnek hatott ez a szál, s második nézésre unalmas is volt. Ugyanis jó pár epizódon keresztül ezt a szálat húzták a készítők, s kissé leültnek hatott a történet. Szerencsére nem sokáig tartott, jöttek a csavarok, amikről persze kiderült, hogy legtöbbjük csak üres durrogtatás volt a készítőktől. De nem roható fel ez, hisz ettől függetlenül még maradt némi potenciál a szériában.

Valószínűnek tartom, hogy ezt a készítők is megérezték, így előkapták tökösségüket, s így előtérbe került ismét Rambaldi munkássága, valamint maga az “Utazó”, akiről hamar kiderül, hogy egy személy, ráadásul főhősnőnk húga. Kínosan hosszúra nyújtott Vaugh-Vaughné macska-egér harc néha beárnyékolta eme szál zsenialitását, de szerencsére hamar eljött az évad vége, így nem kellett sokat szenvedni a fent említett karaktereknek is.
Valahol keserű szájízzel búcsúztattam a harmadik évadot, ugyanis elmaradt a katarzis, az állkapocs vesztés nálam, ugyanis nem ütött akkorát a befejezés, hogy én azonnal kaparjam a falat, hogy lássam a folytatást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.