Sex Tape (2014)

Magyar cím: Szexvideó

Mi az, amin az ember nagyon tud sajnálkozni, ha filmről van szó? Nagyjából az, amikor olvas egy olyan alkotásról, melynek koncepciója iszonyatosan jónak tűnik, hellyel-közzel talán még az előzetese is fogyasztható. Aztán amikor megnézi a tényleges filmet, akkor meg csak néz maga elé, hogy vajon látott-e már ennél rosszabbat, ha pedig igen, akkor melyik film is volt az.
Én így jártam a Sex Tape-pel, melynek alapkoncepciója nagyon jónak tűnt, ámbár az előzetese is jelzett valami olyasmit, hogy ez nem lesz nagy dobbanás. Bíztam benne, hogy elég lesz egy kis esti filmnézéshez, de be kellett látnom, hogy ennél létezik sokkal, de sokkal jobb alkotás is, s ez tényleg időpazarlás volt.

Mi az, amit az ember többnyire utálni szokott? Általában az, amikor egy filmbe, vagy sorozatba termékelhelyezést tesznek. Roppant mód irritáló tud lenni főleg akkor, amikor az ember érzi az erőltetett marketing “szagot”, de sajnos el kell viselnie. Na már most ez a film tulajdonképpen egyetlen egy termékre köré épült, ami jó is tudott volna működni, ha az egész nem lesz eléggé vontatott.
Szerencsés voltam, hogy annak idején kimaradt az életemből ez a film, de talán még szerencsésebb lettem volna, ha nem pótolom be, egy előzetes alapján. A film lényege, hogy adva van egy fiatal pár, akik tulajdonképpen, ha lehet minden egyes alkalmat megragadnak a szexuális közösülésre. Amikor azonban gyerekeik lesznek onnantól kezdve a szexuális életük majdnem egy csőd lesz. Egészen addig, míg a férj a legújabb iPad-del nem állít haza, mert mi is lesz az asszony ötlete? Vegyék videóra, ahogy megélik testi vágyaikat. Mi történik? A videó egy programfrissítésnek köszönhetően sokszorozva saját magát szétküldi minden további iPad tulajnak.

Mint ahogyan fentebb írtam az alapkoncepciót nem tartottam rossznak, hiszen szinte bármit ki tudtak volna hozni a készítők ebből. Sajnos az lett, hogy az első negyed óra másról sem szól, mint hogy hogyan is mutassuk meg a pár erotikusnak szánt, de inkább kínosra sikerült “attrakcióit” azért, hogy a maradék bő egy óra gyakorlatilag unalomba ne fulladjon.
Sok vígjátékot láttam már életemben, s volt nagyon jó, de nagyon rossz. De kevésre emlékszem úgy, hogy olyan szinten sótlan, és steril volt, hogy az valami borzalmasra sikeredett. Sajnos erről a filmről ezt kell mondanom, mert olyan, mintha nem is lenne benne élet. A készítők nem törekedtek a poénokra, ha akartak is valamit összehozni, akkor nagyon érződik, hogy ez a műfaj nem az övék. Egyszerűen ül az ember a képernyő előtt, s azon gondolkozik el, hogy ezt tényleg ennek szánták-e, mert semmi vicces nincs benne. Amolyan készítői ripacskodásnak mondanám.

Számomra sokkal inkább tűnt annak, hogy húzónevekre próbáltak támaszkodni az alkotók, s reménykedtek abban, hogy ez bőven elegendő lesz ahhoz, hogy majd profitot termeljen a film. Persze mindehhez kapunk némi altesti poént csak azért, hogy ismét legyen valami, amivel sok film próbálkozott, ám de besült vele.
Bevallom a film nézése közben csak azért nem kapcsoltam ki, mert már túl voltam a felén. De valahogy azt kell mondanom, hogy régen láttam ennyire rossz készítésű vígjátékot. S azt kell mondanom, hogy elég durva mellényúlás volt részemről.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük