Finding Dory (2016)

Magyar cím: Szenilla nyomában

2003 május. Ekkor történt valami. Ekkor mutatkozott be a Finding Nemo (magyar keresztségében Némó nyomában). Az előzeteseket látva kíváncsi voltam rá nagyon, de nem igazán mozgatott meg ahhoz, hogy elmenjek, s a moziban megtekintsem. Leginkább azért, mert akkor már eléggé serdülőkorban voltam, s nem igazán szerettem volna egy csomó gyerek közé beülni. Ez van.
Miután napvilágot látott DVD-n is, így nem volt kérdés, hogy egy nézhető kópiát be kell szereznem, s azonnal a kedvencemmé vált. Nem kell mondanom, hogy a Pixar stúdió alkotott valami nagyot, ami azóta is a kedvencem megunhatatlan szinten. Nem is véletlen, hogy a Blu-Ray kiadvány a birtokomba került. Igaz, ez a verhetetlen árának is köszönhető. Kétség nem fér hozzá, hogy egy aranybánya lett a film, ámbár nekem némi érthetetlenség van a fejemben, hogy miért is kellett jóformán 13 évet várni arra, hogy elkészüljön a rettenetes magyar címmel rendelkező folytatás?

De mi is történik a folytatásban? Az előző rész címszereplője most statiszta szerepbe fog bújni. Ugyanis a készítők úgy döntöttek, hogy nem a csökevényes uszonnyal rendelkező Némó lesz megint középpontban, hanem itt az ideje, hogy a memóriazavarral küzdő doktorhalról is megtudjunk ezt-azt. Lehetett volna ez egy előzményfilm is, ám a készítők úgy döntöttek, hogy kicsit elrugaszkodnak a mostanság bevált receptektől, s egyszerre mondható folytatásnak, s eredettörténetnek is. A kettőt pedig remekül ötvözték véleményem szerint.
Az én személyes véleményem, hogy az első részt sokkal jobban élveztem, de a folytatás sem olyan, amire azt lehetne mondani, hogy rossz. Az én véleményem inkább az, hogy leginkább kiszámíthatóak a dolgok, továbbá akadnak olyan elemek, amelyek hiányoznak a filmből. Ilyen például a vérengző karakterek, illetve a halál motívuma is. Ugyanis ezek mind-mind ott voltak az első részben. Hozzáteszem első körben gyerekeknek készül a film, tehát nem várható el, hogy ezek benne legyenek. Ám, de én úgy éltem meg a filmet, hogy mintha finomítottak volna rajta egy kicsit az elődhöz mérve.

Magától értetődő, hogy egy animációs filmet az esetek többségében nem egy harminc felé ballagó felnőtt embernek szánnak, így hát megint kapunk egy hatalmas nagy morális tanmesét egyszerű, egy estés mesének álcázva. Az első rész is egyfajta tanmesének szolgált, hiszen akadt benne mögöttes tartalom. Hiszen akármennyire is lóghatsz ki a többség közül még így is előfordulhat, hogy nagy dolgot vihetsz véghez. A Finding Dory-ban viszont szinte minden egyes karakter kilóg valamilyen szinten a sorból, ha a többséghez mérjük. Mennyire volt tudatos, azt nem tudom. Ellenben működőképes volt egészen az elejétől a végéig az biztos. Nem éreztem azt, hogy ez egy erőltetett erkölcsi tanmese lenne, mint ahogyan más rajzfilmeknél, animációs filmeknél megszoktam.

Azt már az előző részben is megtudtuk, hogy Szenilla rövidtávú memóriazavarban szenved. Ennek egyenes következménye, hogy nem sok minden ragad meg az agyában pár másodpercnél tovább. Ez remekül működött az első részben, így hát a készítők szenteltek neki egy főszerepet. Bevallom gondoltam arra, hogy majd jobban belemennek a problémájába, de ezt csak felszínesen érintették. Az előző epizódban különösebben nem merültek el a készítők a doktorhal múltjában, azonban itt volt az ideje, hogy ő kerüljön előtérbe. Ha nagyon szurkálódós akarok lenni, akkor mondhatnám azt, hogy tulajdonképpen majdnem az az alapkoncepciót láthatjuk viszont, mint az első epizódban. Ugyanis az első percekben az alkotók bemutatják, hogy Szenilla hogyan szakad el a szüleitől, majd nagyjából negyed órányi alapozás után elkezdődik egyfajta mélyvízi roadmovie, melynek célja természetesen az, hogy visszataláljon Szenilla a családjához. Persze az alkotóknak észen is kellett lenniük, hogy a történetben ne történhessen semmi logikátlanság, ami azt éreztetné velünk nézőkkel, hogy ez nem más, mint egy tipikus filmes rókabőr.

Annak ellenére, hogy a helyszín javarészt egy víziparkban játszódik nem lett rossz. Tartottam tőle, hogy nem lesz annyi fantázia majd ebben, mint az első részben, de azt gondolom, hogy a készítők rendesen ki tudták aknázni azt a lehetőséget, amely ezekben a helyszínekben rejtőzött. Sőt! Azt kell mondanom, hogy tökéletesen azonosulni tudtam azzal, hogy vajon milyen is lehet egy állatnak az élete egy ilyen helyszínen.
Ha nagyon őszinte akarnék lenni, akkor a film alatt leginkább az ismétlődés volt az, ami feltűnt. Ebben a részben már nem sok újdonság van, ha nem számoljuk az új karaktereket. Így hát nem biztos, hogy javallott úgy nekiülni, hogy valaki hatalmas elvárásokat támaszt elé. Én rendkívül jól szórakoztam, de azért hiányzott nekem belőle valami. Hiába volt tele jó megvalósításokkal, érdekes jelenetekkel. Nekem azért kellett volna némi újdonság.

Összegezve azt gondolom, hogy nem lett világmegváltó alkotás, mint az első rész, de mindenképpen szerethető az már biztos. Többször nézős lesz, habár véleményem szerint a magyar szinkron jó pár helyen kicsit sántít fordításilag, így mindenképpen ajánlott a magyar felirat és az eredeti hangsáv.
(Mindezek mellett pedig a stáblista végén lévő jelent sem elfelejthető momentum).

Címke , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük