Szépen, de lassan elbúcsúztunk a nyártól. Sajnos a járvány miatt egy olyan nyártól kellett elbúcsúzni, amely sajnos kevés örömet tartogatott. Sajnálatos módon nagyon korlátozottá váltak a szórakozási lehetőségek, illetve számomra volt egy nem kívánt költözés is, amelyet öt hónappal később egy héttel ezelőtt követte az ismétlés. Annyi különbséggel, hogy az új helyem tulajdonképpen a régi.
A nyár viszonylag eseménytelen volt, s csak némi meglepetés volt, ami hozott némi pozitívumot. Azonban azt kell mondanom, hogy az új helyet teljesen megszokni nem tudtam, hiszen sajnálatos módon nagyon gyorsan kellett cselekednem, így aztán teljesen elengedni magam egy átmenetinek szánt helyzetben nem nagyon sikerült. Mindezek mellett sajnos kénytelen voltam szembenézni azzal, hogy bizony a félelmeim nem bizonyultak alaptalannak, ha azt veszem alapul, hogy mennyire mélyen belegondoltam abba, hogy mi történhet akkor, ha két egyedülálló ember összeköltözik, s az egyiknek időközben megváltozik a kapcsolati státusza.
Jómagam így jártam, ámbár nem az én kapcsolati státuszom változott meg, hanem a másik félnek, aki egy hónapnyi ismeretség annyira fontossá vált, hogy tulajdonképpen egy konfliktushelyzet közepébe kerültem, melynek okát mai napig sem tudtam kibogozni. Mivel egyébként is instabillá válhatnak ilyenkor az emberek, így inkább ki akartam maradni ebből. S mivel az előző lakótársam is benne volt az albérletkereső csoportban, így öt hónap után ismét kapcsolatba kerültünk egymással.
Bevallom az a fajta vagyok, aki szereti megoldani a problémákat, mintsem elszaladni elölük. Sajnálatos módon tavasszal be kellett látnom, hogy egy barátság mennyire erős tud lenni, így a tovább lépés mellett döntöttem. Továbbra is azon a véleményem vagyok, hogy jól tettem, ha megnézem mi lett a végeredmény. Hiszen miután elköltöztem nem sokkal később a nagy barátság is felbomlott, hiszen kiderült, hogy az általunk befogadott személy mennyire kétszínű.
Természetesen igazat adtam, hogy egy másik fél tudta nélkül rögzített beszélgetés pontot tehetett volna a problémára, de továbbra is kiálltam azon tényező mellett, hogy akármennyire is meg tudtam volna magam védeni, azért erre a szintre nem akartam lesüllyedni. Végül egyetértettünk abban, hogy egy kapcsolatba belekeveredni nem szabad, és résztvevőnek sem kell benne lenni, főleg olyanban, ami ennyire friss, s kiszámíthatatlan. Végül a több éves ismeretséget, és az egy éves együttlakást, mely egy harmadik fél intrikája miatt szakadt félbe alapul lett véve, így nagyjából két nap alatt gyorsan lezongoráztam a költözést.
Anyagilag így jövök ki a legjobban, s a munkahelyem is közel van, továbbá nem egy ismeretlen emberrel költöztem össze. Persze megértem, hogy az ember kifordulhat önmagából, ha kapcsolati státusza megváltozik, de azért nyilván érzelmileg nem a legjobb, ha alapul veszem, hogy tulajdonképpen egy hónap elegendő volt, hogy költözésre kerüljön a dolog. Ámbár abból a szempontból büszke vagyok magamra, hogy ismét fel mertem állni, és habár gyors volt a reakcióm mégis mertem döntést hozni ahelyett, hogy a többséghez mérve sipákoljak és sajnáltassam magam, vagy várjam a sült galambot.
Munka szempontjából a munkahelyem és a pozícióm stabil továbbra is, habár az egyik munkatárssal régóta húzódó velem szemben táplált ellenszenv gyakorlatilag most került a napvilágra, amely végül abban nyilvánult meg, hogy akkora összetűzés kerekedett a dologból, amin a vezetők már nem tudtak elvonatkoztatni. Így végül döntést kellett hozni, s átmenetileg elválasztani minket egymástól, továbbá tőlem türelmet kérni, míg nem találnak helyette mást. Sok probléma volt és van vele, végül a velem való összetűzés tett pontot a pályafutásának a végére.
A költözést gyorsan lezavartam, így jelenleg próbálom megszokni a régi/új helyemet, így az időm java részét továbbra is a városban és a város külrészein történő csavargással, és zenehallgatással töltöm. Így igyekszem az év hátralévő részét tölteni, s bízni benne, hogy továbbra is sikeres leszek abból a szempontból, hogy nem betegszem meg, s nem kerülök karanténba se, továbbá a munkahelyem is mentes lesz ettől a járványhelyzettől.