Amíg otthon éltem többnyire két dolog volt, ami zavart. Az egyik a munkabér, amelynek mértéke nem tette lehetővé az elköltözést, továbbá a városban való különélését, valamint az önálló élet fenntartását. Mindezek mellett pedig problémát okozott a szórakozás, és a kimozdulás. Azaz vagy nem volt rá lehetőség, vagy pedig nem volt rá partner. A fővárosba való költözés ezt a dolgot kiküszöbölte, hiszen mindkét szempontból elég jól állok. Ezért az augusztusban a zempléni hegységbe mentem túrázni.
Gyönyörű kilátást kaptam az útért cserébe, s annak ellenére, hogy kevés emberrel találkoztunk, és szinte minden nagyvárosi dolgot hátrahagytunk jól éreztem magam. Nem csak a levegő frissessége, de maga a természet is feltöltött, arról nem is beszélve, hogy a bandukolás közben igyekeztünk felfedezni mindent. Természetesen rengeteg fotót készítettem, hiszen tetszett mind a regéci vár, mind pedig a csordogáló patak.
A sziklás részekre jómagam nem mertem felmászni, inkább csak távolról csodáltam, s bíztam benne, hogy a velem tartók nem fognak leesni, miközben igyekeztek a legjobb, és a leglátványosabb fotókat készíteni magukról.
Állatok visszafogottan jelent meg. Elsősorban békák, őzek, s madarak voltak azok, amiket láttunk, meglestünk.
A környezetben egyetlen egy dolog lepett meg, amikor az erdő közepén találtunk egy elhagyatott faházat. Nem a legjobb állapotban volt, de nem is a legrosszabban. Érezhető volt, hogy szándékosan nincs elbontva, de minden bizonnyal én egy éjszakát nem töltenék el benne.
