Majdnem egészen pontosan egy éve volt egy olyan bejegyzésem, hogy középiskolás korom óta milyen mobiltelefon készülékeim voltak. Akadtak olyanok, amelyek kibírtak pár évet, de volt olyan is, amely csak fél, esetleg egy évet volt a tulajdonomban. Egészen sokáig a feltöltőkártyások csapatát erősítettem, ennek okán aztán az aktuális készüléket mindig az épp akkori árfolyamon, s teljes összegben kellett kifizetni. Mivel már tavaly eldöntöttem, hogy élek a lehetőséggel, s felköltözök a fővárosba úgy döntöttem, hogy az akkor kinézett Huawei Mate 20 Lite nem fog beleférni a keretbe, ha a kikalkulált összeggel szeretnék felköltözni. Így aztán fogtam magam, és szépen átváltottam előfizetésesre, mert úgy éreztem elég nagy vagyok már ahhoz, hogy kontroll alatt tudjam tartani a hívásokat. Főleg úgy, hogy rengeteg ingyenes alkalmazás van, amelyben opció a hívás.
Múlt héten gondolkoztam, hogy mivel nagy zenerajongó vagyok, így kellene egy új fülhallgató, így végül úgy döntöttem, hogy míg mások alkoholra, és cigire költenek, addig én beruházok egy komolyabb fülhallgatóra, s magam mögött hagyom a termékhűségemet, mely a Sony fülhallgatói felé mutattam. Így lett egy SoundMagic fülhallgatóm, amely szépen kihozta az aktuális készülékem egyetlen egy hátrányát: maximális hangerőt kevésnek éreztem az előző telefonomhoz képest. Készülékváltást nem terveztem, azonban ma egy Huawei P30 tulajdonosa lettem:
A történet úgy kezdődött, hogy idehaza ház vásárlás miatt egyelőre meghiúsult az a terv, mely szerint hazalátogatva elkísérve édesanyámat egy új készüléket választok neki, amely minden szempontból megfelelő lenne neki. Lecserélve ezzel korábbi készülékét. Azonban hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy megyek egy kört, hogy megoldható-e lenne, ha én kötök egy újabb előfizetést, és így tulajdonképpen megoldódna a telefonvásárlási probléma.
Nagy hezitálás után végül az a döntés született, hogy semmi értelme nem lenne egy ugyanolyan készülék megvásárlásának, mint amivel rendelkeztem, melynek két éves részletfizetésből letelt már egy. Mivel karcmentes, és hibátlan állapotban volt, így végül az a döntést hoztam, hogy továbbadom. Így, ha esetleg megsérülne, akkor ott van a tudat, hogy nem új készülék volt, és egy év múlva egyébként is csak a hívás és az internet csomagdíja maradt volna fent.
Bevallom elsőre kicsit csalódottnak éreztem magam, de aztán működésközben magára talált a telefon. Örültem annak, hogy egy picivel kisebb, de mégis erősebb, így pont kézre áll, valamint hangzásilag jobban is teljesít, mint az előző. Annak mindenképpen örülök, hogy 128 gigányi tárhellyel rendelkezem, így végül a második előfizetéshez tartozó sim kártya is a készülékbe került, s még telepakolhatom zenékkel a telefont. Mindezek mellett az ujjlenyomat olvasó a készülék elején kapott helyett az érintőképernyő alján, így aztán több hely maradt hátul. Azonnal vad fényképezésekbe kezdtem, s örültem az eredményeknek.
A fenti képek eredetileg 40 Megapixel nagyságban készültek, így nagyon rá lehet nagyítani minden részletre. De mivel sötétedés után készült, így már természetes, ha vannak benne hibák. Nyilván verőfényes napsütésben lehet a legjobb képeket készíteni, továbbá ha háttérképnek akarnék bármely fényképeket kirakni monitorom, vagy a laptopom maximális képernyőfelbontása is Full HD, azaz 1920×1080-as, s azon a hibák nem jönnének ki.
Természetesen lőttem képeket már hazafelé, este.
A fenti két kép már bőven sötétedés után készült, amikor még volt némi minimális fény. Ennek ellenére nagyon jó képeket csináltam, és annak külön örültem, hogy ugyan nincs este mód a fénykép applikációban, hanem már önmagától beállítja a megfelelő értékeket. Persze ahol nincs semmi fény, ott a vaku jöhet segítségül.
Nem érzem, hogy hülyeséget csináltam volna, továbbá bízom benne, hogy a készüléknek nem lesz semmi hibája, valamint nem is sérül meg. Az elmúlt tíz évben több érintőképernyős telefonom volt, és egy sem esett még ki a kezemből, vagy ütődött meg. Bízom benne, hogy ez így is marad.
