Úgy érzem nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy hobbijaim között elsősorban olyan tevékenységek szerepeltek, melyek arra sarkalltak, hogy a szobám falai közt műveljem azokat, s minimális költségekkel járjanak. Tanulóként elsősorban a család anyagi helyzete hozta ezt a kényszert, míg a munka világába való beilleszkedésnél a megszokás vitte tovább ezt a dolgot. Az egyik hobbim eme személyes blog vezetése volt, amely pontosan két hét múlva 10 éves lesz. Ennyi idő alatt rengeteg dolog történt, amely 1334 bejegyzést eredményezett, s ebből 269 bejegyzés született a „helyzetjelentés” kategórián belül, mely személyesebb tartalommal bírt. Természetesen az észerűség határain belül.
Bevallom néha visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet. Néha megmosolyogtam kicsit magam, s nem csak a helyesírás miatt. Hanem elsősorban azért, hogy annak idején hogyan gondolkodtam dolgokról, vagy hogyan is éltem meg azokat. Ahogyan fentebb is írtam, tanulóként az anyagiak miatt voltam rákényszerülve arra, hogy olyan szórakozási tevékenységeket válasszak, amelyeknek minimális költségekkel járnak. A filmnézés, sorozatnézés, és a zenehallgatás mellett maradt a virtuális életben való részvétel, mely többnyire különféle fórumokon való beszélgetést jelentett. Bevallom kicsit több szórakozásra vágytam, de úgy voltam vele, hogy majd elkezdek dolgozni, akkor majd minden jelentősen megváltozik. Addig pedig házon kívüli tevékenységnek maradt a sétálás, biciklizés, illetve minimális anyagi költségekkel járó strand, és mozi látogatás.
Mindenképpen szerettem volna egy átlátható blogot készíteni, ámbár tény, hogy nem gondoltam volna, hogy tíz év múlva is működni fog, valamint további új bejegyzéseket fogok rá publikálni. Megmosolyogtató volt visszaolvasni az első bejegyzésemet, melyet érettségi után a két éves szakmai év alatt íródott. A probléma forrása a fürdés közben bedugult fül, valamint az emiatt történő hiányzás, melyet nem igazán toleráltak a tanárok. Viszonylag tűrhető volt az a két év, de tény, hogy kicsit nehezen viseltem már. Az általam megtanult szakmában helyezkedtem el, és dolgoztam benne egészen pontosan kilenc évet, de rá kellett jönnöm, hogy azalatt a két év alatt a megtanult dolgok több, mint a felét nem tudtam használni, mert felesleges dolgok voltak. Hasonló módon érdekes volt visszaolvasni az egy évvel későbbi bejegyzésemet a vizsgámról, ami akkor kissé megviselt, habár az ilyen dolgokat elég könnyen viselem. Emlékszem is, hogy mekkora tervekkel indultam neki az álláskeresésnek, miközben nem is tudtam, hogy az első komolyabb, s hosszú távú munkára több, mint egy évet kell majd várnom. S ezalatt az idő alatt két tiszavirág életű munkahelyet kell magam mögött hagynom.
Az ember jelleme fejlődik. Én úgy gondolom, hogy kommunikatívabb lettem, valamint sokkal jobban bírom a nehézségeket, és egyre inkább szeme tudok nézni a problémákkal, melyekre a megoldást az esetek többségében meg tudom találni. Jót mosolyogtam azon is, amikor fél éves keresgélés után egy hónapi próbaidőre felvettek az egyik céghez, ahol arról panaszkodtam, hogy a tíz évvel idősebb férfi munkatársam falra ragasztott meztelen nős képekről zengett ódákat, továbbá beszédtémája az volt, hogy melyik ellenkező neművel létesítene szexuális kapcsolatot. Nem vagyok prűd, de azt gondolom az ilyen jellegű témát nem egy frissen megismert emberrel kellene megosztani. Azóta persze volt már több ilyen kollégám, s személyiségüket alapul véve kettőt sikerült elég rendesen beégetnem. Tehát ezeket a szituációkat megtanultam kezelni.
Fentiek mellett pedig az elbukásokat is. Azóta kicsit érzelmileg acélosabb lettem, habár újraolvasta 2010 végén írt gondolatsoromat, átérzem teljesen, hogy hogyan is éreztem magam, amikor az első komolyabb munkahelyemnél közölték, hogy a próbaidő aznap lejár, és többet nem kell menni dolgozni. Habár hozzáteszem ott elsődleges probléma az volt, hogy nem igazán próbáltak tanítani, hogy megtudjam állni a helyem. De persze azzal is szembesültem utána nem sokkal, hogy milyen az, amikor egy vezetésre alkalmatlan főnök alkalmaz engem.
Továbbra is az volt a problémám, hogy a legtöbb szórakozásom vagy a szobám falai közé szorítottak, vagy pedig magányosan űzhetőek voltak. Azt gondolom szintén nem az én szégyenem az, ha az ismerőseim jelentős része nem óhajtott társulni a sétáláshoz, vagy a biciklizéshez, mert inkább minimális testmozgást választották. Lévén pedig nem fogyasztok alkoholt, és nem cigizek, így a szórakozási lehetőségek a strandra, és mozira szűkültek le. Számomra pedig elég nagy problémát jelentett, hogy egy megyeszékhelyen ezeken kívül kikapcsolódásra csak pizzéria, kocsma, és olyan szórakozóhely van, ahol a jelenlévők több, mint a felének a lényeg, hogy hogyan is igya magát a föld alá. De aztán kicsit feledtette velem ezeket a dolgokat, hogy 2011 szeptemberében írhattam arról, hogy ismét alkalmazotti státuszba kerültem.
Elmondhatom, hogy sok mindent megéltem, és sok mindenkit megismertem. Igyekeztem kimozdulni, ámbár sokszor partnerhiány miatt ez nem sikerült. Habár elismerem, hogy kicsit körülményesebb odafigyeléssel ez a dolog kiküszöbölhető lehetett volna, valamint nagyobb alkalmazkodással talán nem lett volna probléma párszor. Sajnos én is beleestem abba a hibába, hogy sajnálatos módon ragaszkodtam a biztos megélhetéshez, és nem voltam képes lemondani arról, amit a havi fizetés nyújtott nekem. Ugyan jövőtervezéshez gyakorlatilag a nulla volt, de mégis kaptam annyit, amiből jutott is, maradt is. De hosszútávú nagy anyagiakat felöleli tervekre kevés volt. A korábbi tapasztalataim a munkaerőpiaccal szemben arra késztetett, hogy a korábbi munkahelyemnél egészen pontosan 5 évet dolgozzak, még három évvel ezelőtt be nem telt a pohár, és egy ledolgozott szombat után vasárnapot pihenésre használva a következő hetet egy új munkahelyen kezdtem.
Három év alatt rengeteg probléma ütötte fel a fejét, de azt kell mondanom, hogy az előző munkahelyemhez képest továbbra is tartom a véleményem, hogy ez mennyország volt. Azonban betöltve a harmincat egyre inkább elkezdtem érezni azt, hogy hiába megyeszékhely a város, ahol lakom, egyszerűen nincs lehetőség szórakozásra, tartós kimozdulásra, s új emberek megismerésére. Mindezek mellett pedig szembe kellett néznem azzal is, hogy ugyan volt kétszer is lehetőségem pozíciót lépni, de csak pár ezer forintért, amit méltatlannak éreztem. Továbbá kezdett bennem kialakulni az az érzés, hogy egy helyben toporgok, és sajnos munkahely váltásra nincs lehetőség. Ha pedig van, akkor az hónapokat ölel fel.
Az elmúlt három évben sok embert ismertem meg. Többek között olyanokat is, akik a fővárosban élnek. Ezek közül kettő maradt meg ténylegesen az ismerősi körben, s mivel az egyik egyedülálló, így mikor elmeséltem a karrierlehetőségeimet jelenlegi munkahelyemnél jelezte, hogy Budapesten több lehetőségem lenne. Szerencsés voltam, hiszen lakhatást is felajánlott, így az elmúlt fél év pénzgyűjtésről szólt, hogy legyen tartalékom. Így egy hónappal ezelőtt felmondtam, s felmondási időm jövő hét elején ér véget.
Mindenki biztatott, hogy van munkalehetőség ne féljek, de bevallom az ebben a megyében szerzett munkaügyi tapasztalok miatt már a héten kiküldtem pár önéletrajzot, s meglepő volt számomra, hogy alig egy órán belül már megcsörrent a telefonom. Az még nagyobb meglepetés volt, hogy egy nap alatt több felkeresés is megtörtént, és a visszajelzési ráta majdnem 70% lett végül öt nap leforgása alatt. Természetesen jövő hétre több állásinterjúm is lesz, s mivel elég nagy változás történik jövő héten, így ezért is született meg most eme bejegyzés, amely arról szólt, hogy mi minden történt 10 év alatt.
S bevallom sok tervem van, de bízom benne, hogy tíz év múlva is tudok írni egy hasonló kaliberű bejegyzést, melyben taglalhatom, hogy jó döntést hoztam, s sok minden sikerült nekem.
