Az a fajta ember vagyok, aki sokáig nem nagyon tud egy helyben megmaradni. Valaminek nagyon le kell kötnie ahhoz, hogy ne azon járjon az eszem, hogy folyamatosan mozgásban legyek. Több ismerősömmel szemben gyakorlatilag örökmozgó vagyok, s számomra szinte felfoghatatlan olykor, hogy hogyan is képesek sokan egész nap ücsörgéssel, fekvéssel, semmittevéssel tölteni anélkül, hogy ne kattannának be. Minden évszakban megvan a maga sajátos bája, ámbár a tél az, amit a legkevésbé szeretek. Hiszen a hideg idő miatt az itthonról való kimozdulás lehetősége gyakorlatilag majdnem nulla, hiszen az ember nem szívesen pattan fel egy biciklire miközben álló helyzetben is süvítenek a mínuszok a füle mellett.
Ebből fakadóan is vártam már nagyon a jó időt, hiszen eldöntöttem, hogy idén végre meglépem a több éve tervezett bicikli vásárlást, s komolyan elkezdtek végre kimozdulni. Annak idején élvonalbeli sétálgatós, bicajozós ember voltam, azonban a munka világa eléggé megváltoztatott. Időközben rájöttem, hogy olykor sokkal jobb a csend, s az egyedüllét, vagy csak a magányos baktatás az utcákon. Ekkor értettem meg egykori tanárom osztályfőnöki óráján elhangzott monológját, mely szerint miért is nem volt bunkó egykori diákjával, aki szeretett volna vele hosszan beszélgetni, s ezalatt hazakísérni őt. Mai napig kristálytisztán emlékszem a „jól esik az embernek az a kis csend, ami körülveszi míg hazaér”. Azonban ez rátelepedett az itthoni létre is, s azon kaptam magam, hogy egyre feszültebb, s idegesebb vagyok, amely főleg a munkahelyre igaz, valamint a programokat is úgy intézzem, hogy előtte-utána minél több időt tudjak egyedül tölteni. Ezt az űrt hivatott betölteni az új kerékpár, hiszen ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy zenét hallgatok. Annyi különbséggel, hogy közben mozgok, s ez pedig remek stresszoldó.
A kerékpár beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ámbár tény, hogy van rajta állítgatni való. De még így is sokkal jobb, mint a korábbi, amelyre hosszabb útra nem tudtam volna indulni. Jelenleg próbálom a mindennapjaimba ismét visszavezetni a mozgást úgy, hogy közben jusson mindenre időm: munkára, programokra, emberekre, és persze vizuális szórakozásra is. Ugyan még az összhangot nem találtam meg, de folyamatosan keresem a megfelelő programokat a telefonomra, hogy minél hitelesebb statisztikát tudjak meg arról, hogy mennyire is vagyok mozgékony. Jelen pillanatban a legtöbb megtett út 60 km volt, amit azért majd szeretnék felülmúlni. Azonban minden bizonnyal a szabadságom alkalmával lesz, amelynek jelentős részét ismét a fővárosban akarom tölteni. Annyi különbséggel, hogy most sokkal, de sokkal céltudatosabban.
Fentiek mellett ismételten hódolok a fotózásnak, ámbár lassan már nincsen tavasz. Nagyjából két hét volt az a kellemes idő, amikor a nap bármely szakaszában elindulhatott az ember sétálni, bicajozni. Így április közepén már simán megvan a 25°c napközben, amely a kezdődő nyarat idézi, így aztán a délutáni órákra időzítem a kijárást. Ráadásul a héten már többször töltöttem az alvást ventilátor mellett.
