Hamar végére érünk lassan ennek az évnek, ami részben tetszik, részben pedig nem. Egyrészről jó pár tervemet sikerült megvalósítanom, amit terveztem, másrészről pedig akadtak olyanok, amik nem. Utóbbinak a többségének megvalósításának akadálya pedig leginkább az anyagiak voltak a probléma forrásai, amit próbáltam ellensúlyozni némi túlóra vállalásával. A korábbi munkahelyemen szinte állandó jelleggel volt túlóra, s ha úgy alakult, hogy többet költöttem, mint szerettem volna, vagy valamit kinéztem, akkor bizony lehetőségem volt némileg „szépíteni” az egyenlegemen, ami fizetés után jellemezte a bankszámlámat.
A munkahely váltással nagyon sok minden változott, ámbár a fizetésemet érintő változások inkább negatívnak mondanám. Hiszen jelenlegi munkahely az évben két olyan ünnepet jelölt ki, amikor szükség van az emberre, s fizet túlórát. Egyik a húsvét, másik pedig a karácsony és az azt követő újév. Mivel utóbbit pár nap választja el, így szinte tekinthető egy ünnepnek is.
Beköszöntött rendesen az ősz, azaz magával hozott mindent, ami némi változással járt a viselkedésemet illetően. Első körben igyekeztem minél több vitamint juttatni a szervezetembe, hiszen jellemző erre az évszakra, hogy eléggé becsapós tud lenni. Így aztán imádtam, amikor reggel és este az ember majd megfagy, ellenben napközben meg megsül. Ennek ellenére szerencsésen elkerült eddig a megbetegedés, így bízom benne, hogy ez a tendencia maximum egy enyhe takonykórban fog csak végződni, s nem leszek egészen beteg. Hiszen én azon férfiak közé tartozom, akik egy 38°c-os láznál már haldokolnak, s ilyenkor jelentősen megviseli a pénztárcámat, ha felvásárolom a fél gyógyszertári megfázásra való készletét.
Másik dolog, ami nem igazán tetszett, hogy a változékony időjárás miatt úgy döntöttem, hogy a biciklivel való közlekedés minimálisra csökkentem, így csak akkor használom, amikor muszáj. Ha lehetőség engedi, akkor mindenhová gyalog járok, hiszen így közlekedve kevésbé szoktam fázni, mintha a bicajra gyakorlatilag odafagyok. Mindezek mellett megtörtént az óraátállítás, így már délután négy után szinte sötét van, s én be is álltam erre szépen. Szabadságom elfogyott, így jönnek a kemény munkanapok feltehetően jövő év februárjáig, így aztán a téli szokásomat felvéve csak szükség esetén, vagy megbeszélt program kapcsán hagyom el a házat. Ebből is fakad többek között, hogy ilyen jól fel tudtam magam hozni a Vészhelyzet kapcsán, ami olyan jól alakult, hogy lassan már álmomban is műtenek, műtök. Ezek mellett próbáltam kihasználni olykor jó időt, ami eléggé változékony, de nem mindig sikerült.










A jelenlegi időt kihasználva igyekeztem több fotót is készíteni. Egyrészről kíváncsi voltam mit is tud a telefonom, ámbár hamar beborult, s így gyorsan haza kellett jönnöm. A fenti képekből pedig jól látszik, hogy még mindig nem tudok olyan képeket készíteni, mint melyek megtalálható az interneten, s bárki háttérképnek használja szívesen.
Mindezek mellett már céltudatosan készülők az elkövetkezendő másfél hónapra, hiszen feltehetően szabadidőm jelentős részét itthon fogom tölteni. Egyrészről a hamar elfog telni a következő három hét, s ahogy megindul a december készülhetek az emberek idióta viselkedésére, vásárlási mániájára, s mellette a munkahelyemen rám váró túlórákra. Amiből mennyi fog megvalósulni nem tudom, de igyekeztem mindegyikre jelentkezni.
Kérdés persze azonban, hogy a decemberem hogyan is fog alakulni. Az utolsó hónapra terveztem, hogy a tavaly nyáron elhalálozott Playstation 4 pótlásra kerüljön, azonban nem tudom, hogy mennyi pénz is üti a markomat. Egyrészről a tavalyi plusz összegek érkezéséről nincs hír, mely minden bizonnyal nem is kapunk, hiszen az év eleji fizetés emelés magával hozta ennek az elbukását. Másfelől viszont amennyiben elegendő pénzem is lesz rá nem láthatom előre, hogy a vásárlás pillanatában az azt követő három hétben lesz-e, s ha lesz mennyi váratlan kiadással kell számolnom.

A képen látható egyedet néztem ki, melynek ára jelenleg 80 és 94 ezer között ingázik. Nem tudom karácsonykor lejjebb megy-e, vagy a két ünnep között, mert akkor láthatom igazán, hogy megéri-e nekem megvenni. Ugyanis tervem jelenleg az, hogy december 20 és január 24 közé teszem a megvásárlását, mert ekkor jobban fogom látni, hogy hogyan is fognak alakulni az anyagiak, arról nem is beszélve, hogy egy váratlan megbetegedés mennyi pénzt is tudna részemről felemészteni.
Mivel elég kemény lesz az év vége, így addig minden bizonnyal igyekszem annyit pihenni, amennyit csak tudok, ámbár már előre látom, hogy mennyi lemondott program és találkozó lesz részemről, mert nem lesz kedvem kimozdulni itthonról.