2017 március havi bejegyzések

Kedvcsináló: War Of The Planet Of The Apes

Írta: | | Film
Vélemény?

Az eredeti filmeket láttam. Legalábbis jelenetekre emlékszem, ami minden bizonnyal még gyermekkorom délutánjairól, vagy esti otthoni mozizásaiból maradt meg. A koncepció véleményem szerint jó, ellenben a megalkotása számorma már kevésbé. Ellenben a 2011-ben indult rebootnak is szánt előzmény filmsorozat viszont bejött.
A mai napon megjelent az új előzetes, ami egyértelmű tette az eddig se kétséges dolgot: júliusban mindenképpen lesz egy mozilátogatásom.

A mi kis falunk – 1×01 (Pilot)

Írta: | | Sorozat
3 hozzászólás

Februárban tulajdonképpen sz*rrá volt reklámozva eme sorozat. Én nem néztem bele, mert ódzkodom minden ilyen fajta vizuális terméktől, ami magyar. Nagyon sok magyar filmet, és mellette sorozatot láttam. Ameddig egy TV volt, addig sajnos én is  Barátok közt néző voltam (most megyek, s belenézek a tükörbe, és jól beleköpök), de ahogyan lett saját készülékem már azonnal leszoktam róla.
Ezeknek a sorozatoknak, és filmeknek az volt a bajuk részemről, hogy olyannyira mesterkéltek, hogy egyszerűen nem lehetett élvezni őket. Valahol ott van ezekben a tipikus magyar, hogy amikor nézem őket egyszerűen nem ránt be. Nem tudom elhinni, hogy ami a képernyőn zajlik, az valódi. Olyannyira színházi az egész, annyira mű, hogy nem tudom beleélni magam, s nem hiszem el, hogy amit a képernyőn látok az valódi. Részben ebben jár előrébb az amerikai sorozatgyártás, mert azoknál a sorozatoknál (nem a low budget kategória, persze), amikor nézem szinte teljesen be tud rántani, s el tudom hinni, hogy valódi a környezet. Azonban ma ismét terítéken volt eme sorozat, hogy az első évad után jön majd a második, így mivel tisztában voltam azzal, hogy ma korán nem fogok tudni elaludni, így úgy döntöttem, hogy megnézem a bevezető epizódot. Tetszett.

Tovább →

House M.D.: 1.évad

Írta: | | Sorozat
Vélemény?

Magyar cím: Doktor House

Azok a sorozatok, amiket nagyon szerettem, s tényleg lekötöttek, s nem csak háttérzajnak funkcionáltak, továbbá nem tették lehetővé, hogy monitor előtt ülve olykor-olykor jeleneteket átugorjak sajnálatos módon véget értek. Ez alól kivétel az idén befutott This Is Us volt, ami tényleg le tudott kötni.
Eléggé hiányoznak a régi szériák, pontosabban az a fajta sorozatérzés, amikor ha kell tovább marad fenn az ember, hogy lássa a következő részt, vagy éppen képes azért korábban felkelni, hogy az adott programja előtt megtudjon nézni legalább egy epizódot. Mivel a jelenleg futó szériák között ilyen nincs, így úgy döntöttem olyan sorozatok közül kell válogatnom, amiknek stílusok, műfajok valamilyen szinten tetszik, de tulajdonképpen nem próbáltam be annak idején. Első ilyen a House M.D. volt, melynek első évadát tegnap gyűrtem le.

Tovább →

Közeleg –> Spider-man: Homecoming

Írta: | | Film
Vélemény?

A mai napon ismét új előzetessel érkezett a Spider-man: Homecoming. Őszintén? Az új irány nekem annyira nem fekszik. Tulajdonképpen az a problémám, hogy elég idiótának tűnik nekem ez az univerzumépítgetés most már, hogy az összes önálló filmmel rendelkező karakter, szuperhős más filmekbe is beleszuszakolnak, ha kell, ha nem. Nyilván népszerű, de részemről iszonyatosan idegesítő. Ennek köszönhető az, hogy már harmadjára rebootolt pókemberből nem kérek.
Megvárom a “virágbolti” változatot.

Resident Evil: The Final Chapter (2017)

Írta: | | Film
Vélemény?

Magyar cím: Kaptár – Az utolsó fejezet

Ha választanom kellene, hogy a vizuális szórakozás gyanánt filmeket vagy sorozatokat választom-e, akkor egyértelműen az előbbi mellé tenném le a voksom. Jobban szeretem, ha egy adott alkotásnak van eleje, közepe, vége, s nem évekig kell néznem, hogy megtudjam, hogy mi is lesz a végkifejlet. Feltéve, ha időközben nem bukik meg a nézettségen, s nem kaszálják el egy rendes befejezés lehetősége előtt.
A Resident Evil 2002-ben indult hódító útjára. Alapjául az azonos című számítógépes játék szolgált, amihez tulajdonképpen néven és pár karakteren kívül nem sok köze volt. Nyilván ez meg is látszott a végterméken, de mivel én nem voltam a játék rajongója, én így elvoltam a filmekkel. Az első két film volt az, ami maradéktalanul tetszett. A harmadik rész volt az, ami kissé elütött, de még bőven fogyasztható kategóriát képviselte. Majd jöttek a folytatások, amikre bevallom csak utána olvasás után emlékeztem történetileg. Majd megérkezett idén a The Final Chapter alcímmel büszkélkedő befejező rész, aminek megtekintése után bevallom csak néztem ki a fejemből, hogy ezt most így hogy?

Tovább →

Sorozatfront: Elő a “halottakkal”!

Írta: | | Sorozat
1 Comment

Saccolva az elmúlt három évben nagyon sokszor írtam arról, hogy régebben mennyire rá csüngtem a sorozatok virtuális mellbimbóján. Az egyik oka a diák mivoltom volt, melynek következménye pedig az eltartott státuszom, így a világ nem igazán volt nyitott számomra. A sorozat nézés pedig elég olcsó szórakozás volt. Megváltozott ugyan ez mióta beléptem a munka világába, de a legnagyobb problémám az, hogy a szériák nem kötnek le.
Régebben nagyon sok sorozatot néztem egyszerre, s olykor nem nagyon tudtam már követni őket. Azonban a magánélet kiteljesedése, valamint a munka rákényszerített arra, hogy ami csak közepes, vagy nem köt le, annak megtekintését hagyjam abba. Így aztán jelenleg aktuális futó sorozat 7, amiből csak egy teljes évadon át (szeptembertől májusig) futó 22 epizóddal operáló széria van. Így aztán úgy döntöttem, hogy ideje elővennem azokat a sorozatokat, amelyekbe régen belefutottam, de nem lettem nézője, ámbár valamilyen szempontból tetszett.

House M.D. , azaz idehaza csak Doktor House. Több részt is láttam belőle, de tulajdonképpen nem lettem a sorozat nézője. Nem utáltam, de annyira viszont nem is tetszett. Ebben az ínséges időben viszont úgy döntöttem, hogy napi 2-3 rész simán belefér nekem, s mindenképpen bepróbálom. 8 évad, s 176 rész készült el belőle, szóval nem kis mennyiséggel állok szemben. Egyelőre az első évad végén járok.

Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni az ER címet viselő, de itthon frappáns Vészhelyzet nevet kapó kórház sorozatot. Mai napig emlékszem, amikor ez volt a kedd esti program, amikor még a közszolgálati csatornán futott a széria. Aztán az RTL Klub-ra költözött, s ott néztem is egy darabig, de aztán ez abbamaradt.
Úgy döntöttem, hogy eme sorozat tökéletes társ lesz a fenti szériához, s 15 évad 331 rész vár rám. Mivel a stílus bejött, s csak “elfelejtettem” nézni tovább azt gondolom, hogy nem gond bepótolni. Kevés dologra emlékszem már a régi részekből, így aztán ismét felveszem a kesztyűt.

Third Watch neve nem ismerős, akkor Harmadik műszakként mindenképpen kell. Annak idején sok részt láttam belőle, s tetszett is a kissé nyers megközelítése, de tudatos nézője viszont nem voltam. A hármasból ő rendelkezik a legkevesebb elkészült epizóddal, hiszen csupán 5 évad és 131 rész látott napvilágot.

Mivel a műfajt egyébiránt kedvelem, ezért úgy döntöttem, hogy ideje ezekkel a sorozatokkal is felzárkóznom. Munka előtt, vagy után jól jöhet egy kis kikapcsolódás, így tökéletes, ha a fenti sorozatokat elkezdem nézni. Egy ideig kitart, hiszen 638 epizódon keresztül nézhetek orvosokat, mentősöket, rendőröket.

Zöldellő és durvuló tavasz

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a “világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.

Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.

Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon “gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.

Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt “elpárolognak”.  Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.

Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.

This Is Us: 1.évad

Írta: | | Sorozat
2 hozzászólás

Magyar cím: Rólunk szól

Mindig elgondolkodok azon, hogy mennyire is hiányoznak a 2000-es évekbeli sorozatok. Leginkább azért, mert nem igazán fordult elő velem az, hogy unatkoztam volna. Ámbár az igazság az, hogy amit elkezdtem nézni annak nézője voltam addig, míg az be nem fejeződött. Aztán jött a munka világa, s bizony rákényszerített, hogy ami közepes, az bizony abba kell hagyni. Ennek következtében az általam nézett sorozatok száma már bőven 10 alatt van. Így aztán a felhalmozódott epizódokat sokszor egy délután, vagy egy nap alatt letudom, ha olyan az idő, vagy a kedvem.
Igazán olyan, ami lekötött volna már egy ideje nem volt. Főleg, ami az újoncokat illeti. Ha nem hasaltak el a bevezető epizódnál, akkor pár rész után intettem búcsút nekik. A This Is Us azonban más volt, mert konkrétan nem keltette fel az érdeklődésemet, csak érdekesnek találtam a koncepciót. Így bepróbáltam. Meglepő volt a 17 részes évad, de ahogyan néztem év közben nem is baj, mert így legalább nem voltak töltelék részek. Ennek köszönhetően azonban ki is futott nagyjából egy héttel ezelőtt.

Tovább →

A “vasparipa” felébredése

Írta: | | Fotók, Helyzetjelentés
Vélemény?

Mindig komoly gondban vagyok, amikor megkérdezik, hogy melyik évszakot is szeretem a legjobban. Ilyenkor egy másodperc alatt rögtön ezernyi kép jelenik meg előttem. Többek között milyen az, amikor a majdnem harminc fokos melegben belevetem magam a strand vizébe, vagy amikor a harmadik pulóvert veszem fel, hogy meg ne fagyjak, miközben a hóban lépkedek.
Azonban mindig azt mondom, hogy a köztes évszakok a kedvenceim még akkor is, ha a szívemhez a nyár, s a tél áll legközelebb. Sajnos mostanság igazi nyár nincs, helyette van forróság, amiben meg lehet dögleni. Fátyolos fehérben pompázó tél helyett pedig van valami enyhe latyakos “izé”. Ellenben a köztes évszakok a kedvenceim, mert ilyenkor nem fagy halálra az ember, de nem is sül meg elevenen. Így hát nagyon örültem, amikor ezen a héten végre a hőmérő hőfoka elérte a húsz fokot. Azon nyomban előkaptam a bicajomat, és megtettem az első számomra hivatalos bringázást, s bízom benne, hogy az elkövetkezendő hetekben ezt többször megtehetem. Amennyi bizonyos, hogy már a növények is jelzik, hogy bizony itt nem nagyon kell félni attól, hogy rosszabbra fordul az idő.

A hónap eleji megfázásból sikeresen kijöttem, habár nem volt egyszerű, lévén betegen mentem, ami meg is hozta a következményét. Mivel növekedett a fizetés, s ezáltal az órabér is, így már két napos hiányzás is majdnem mínusz tízezret jelent a fizetésből, így én két nap után úgy döntöttem, hogy a következő héten bemegyek. Nem nagyon volt jó döntés, mert éreztem az enyhe lázat, illetve a köhögés, és az orrfújás sem volt túl kellemes, de szerencsére nem estem vissza, s bízom benne, hogy a személyes “statisztikámat” alapul véve jó pár hónapig ez a fajta nyavalya el fog kerülni.
Ahogyan megjött a jó idő egyre inkább érzem azt, hogy nem nagyon akaródzik itthon ülni. Sajnos ez a hétköznapokban a legrosszabb dolog, amikor tisztában vagyok azzal, hogy a munka miatt nem igazán lesz programom miután lehúztam a műszakomat. Ez legjobban a délutános beosztásokra jellemző, mert sajnos mire hazaérek a többség már otthon készülődik a vacsorához, s a lefekvéshez. Azonban eldöntöttem, hogy kicsit felturbózva a bringámat munka után jó pár kilométert magam mögött hagyok ahhoz, hogy este ne eléggé fáradt legyek ahhoz, hogy ne hajnalig legyek fent. A fizetést nagyon várom, mert most a cafetéria átszervezés miatt három havi összegnek megfelelő bónuszt kapunk, ami mindenképpen jó dolog részemről a kiadásaim, s a számlám állapotának szemszögéből. Így aztán májustól indulhat a spórolás, hogy aztán a korábban kiszemelt dolgokat megvehessem. Amennyiben semmi nem jön közbe, természetesen.

Kong: Skull Island (2017)

Írta: | | Film
Vélemény?

Magyar cím: Kong – Koponya sziget

A 2005-ös Peter Jackson által rendezett King Kong részemről egy elég jól sikerült alkotás. Véleményem szerint a több, mint három órás játékidő bőven elég volt arra, hogy a nézőben érzelmet ébresszen a hatalmas gorilla iránt, továbbá tökéletesen bemutatta azt, hogy az emberek mennyire gyarlók tudnak lenni, ha pénzről, s hatalomról van szó. Arról nem is beszélve, hogy bármit képes elpusztítani, ha érdeke úgy kívánja.
A fentiekből fakadóan nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy ismét lehetőségem lesz egy King Kong filmet nézni moziban. Ámbár tény, hogy a Skull Island alcímet viselő film nekem egyfajta előzményfilmnek tűnt, de sajnos azt kell mondanom, hogy vegyes érzelmekkel jöttem ki a teremből.

Tovább →

Huawei P9 Lite (2017) – Egy barátság kezdete?

Írta: | | Mobiltelefon
3 hozzászólás

Aki régebb óta olvassa ezen az oldalon a bejegyzéseket az tudja, hogy mennyire márkahű vagyok. Még tinédzserkoromban kezdődött, amikor a sokadik telefonom után egy SonyEricsson zenetelefonom lett, amit annyira imádtam, hogy szinte fájt megválni tőle, amikor már nem működött a töltője rendesen. Az csak hab volt a tortán, hogy nem hagyományos csatlakozású volt a fejhallgató, így egy Sony füles nagyjából 8 ezer forintba került. Mindez 2008-2009 környékén.
Végül egy SonyEricsson Spiro lett belőle, ami iszonyatosan gyenge készüléknek találtam. Így lett végül egy Sony W8, amit egy évre rá követett egy Sony Xperia U, amit majdnem egy évre rá követett egy Xperia L, amely az első olyan telefonom volt, amit az ára miatt “sufni gsm” bolttól vettem, s még abban az évben megadta magát. Ugyanolyan nem kell felkiáltás megvolt az első százezres értékű telefonom az Xperia SP képében, mely az utolsó Sony márkás készülékem volt.

Majd egy évre rá szembefutottam a Huawei P8 Lite-tal, melynek tesztjétől, s technikai leírásától is már a mennyekben jártam szinte. Ugyan fényképezője nem volt a legtökéletesebb, de még így is köröket vert rá a drágább ellenfeleire. Így lassan két éve nyúzom eme csodát, habár esti, s rossz fényviszonyok közti fényképei nem a legjobbak, de még így is hibahatáron belül mozognak. Sajnos két év elegendő volt, hogy kiessen immáron a frissítési körből, ami a legkisebb bajom vele. De sajnálatos módon a szinte napi töltés igénybe vette a készüléket, s immáron az USB kábel lötyög benne, így egyre inkább tartok tőle, hogy egyszer csak megadja magát. Végül úgy döntöttem, hogy az idén megjelent 2017-es évszámmal ellátott Huawei P9 Lite lesz a befutó, amelynek vételét minden bizonnyal nyárra időzítem:

Jelenleg 80 ezres határon mozgó készülék minden bizonnyal lejjebb megy majd mire eljutok odáig, hogy megvásároljam. Kicsit gyorsabb, kicsit jobb a kameraszoftvere, mint a jelenlegié. Igaz, a váltást még nem indokolná, de sajnos a lötyögő kábel már késztet erre.
Az, hogy mennyire minőségi a jelenlegi telefonom nem is bizonyítja más, mint hogy egyelőre nem óhajtom eladni az új készülék vásárlása miatt.

Az a bizonyos férfinátha…

Írta: | | Helyzetjelentés
4 hozzászólás

A februári hónap viszonylag jól telt. Volt benne egy hét szabadság, s kihúztam magam minden olyan kérdésnél, amely arra utalt, hogy mit csinálok, mit eszek, mit iszok, hogy amikor ennyien meg vannak fázva, influenzásak nekem semmi bajom nincsen. Ekkor csak mosolyogtam, mert tisztában voltam azzal, hogy nagyjából tavasz közepétől ősz elejéig nem igazán szoktam náthás lenni. Ebből fakadóan csak pár hét, s kihúzom minimum szeptemberig megfázás nélkül.
Aztán ahogyan lenni szokott egyik nap felkelve nehezen nyeltem. Ez bizony egy intő jel volt számomra. Természetesen nem mentem táppénzre, melynek köszönhetően túl nőtt rajtam a betegség olyannyira, hogy a második héten már kénytelen voltam kiíratni magamat. Kezdődik a harmadik hét, s persze még mindig fújom az orromat, s köhögöm fel azt a “gusztusos lerakódást”, amire köptetőt kell szednem.

Amióta az eszemet tudom mindig küzdöttem a megfázással. Egy évben legalább kétszer, de általában háromszor ez a betegség gyűrt le. Persze mondhatom, hogy mellette semmilyen más kór nem kapott el, s még himlőn sem estem át. Azonban a megfázás az, ami mindig ugyanazokkal a tünetekkel jött, s tartott legalább hat napig. Hiába mentem el az orvoshoz, s hiába szedtem gyógyszert.
Így volt ez most is. Éreztem, hogy nehezen nyelek, s másnap már fájt a torkom. Délelőtti beosztásaim voltak az aktuális héten, így aztán a második napon, amikor kezdődött a torokfájásom már úgy mentem haza nem sokkal egy óra után, hogy már élő kályha lehettem volna, ahogyan égett a testem a láztól. Persze bementem még két napot tudván úgy, hogy hétvége hosszú műszak, s csak akkor tudom “sztornózni” a szombati munkanapomat, ha már pénteken kiíratom magam. Lévén mindig ugyanaz a szituáció játszódik le, s mindig eltart vagy hat napig a megfázás, így bízva abban, hogy jobban leszek bementem ledolgozni egy hosszú műszakot. Melynek eredménye az lett, hogy műszak vége előtt hazaküldtek, mert már nem álltam a lábamon.

Az igazság az, hogy megfázással nem szívesen maradok itthon, mert a táppénzt olyan esetekre tartogatom, amikor tényleg nem tudnám a munkámat ellátni. Ilyen például hasmenés, vagy hányás, esetleg valami olyan panasz, melynek következtében nem tudnék hajolni, emelni, mint a gyomorfájás, gerincbántalmak. Bár utóbbihoz egyelőre még elég fiatal vagyok.
Természetesen igyekeztem a betegségemen is spórolni, így a hét első felében teázáson kívül nem nagyon csináltam semmit. Aztán jött a pénteki nap, ekkor már biztos volt, hogy kell valamit vennem, így aztán igénybe vettem a gyógyszertár vény nélküli megfázásra létrehozott szekcióját. Természetesen bízva a csodában, s ezekben a forró italokban, így a javasolt fogyasztás dupláját, tripláját ittam meg, hogy minél előbb jobban legyen. Természetesen semmit nem segített, de úgy voltam vele, hogy lesz két pihenőnapom, azon majd minden oké lesz. Miután két nap után sem lett sokkal jobb az állapotom, s már a hatodik napon jártam, amikor elvileg már minden okénak kellene lennie, így felkerestem az orvosomat.

Természetesen írt fel gyógyszert, ám azonban olyan “fantasztikusan” működtek együtt, hogy másnap kénytelen voltam visszamenni, mert úgy kiütött az együttes hatásuk, hogy a közeli, negyed órányira lévő boltból alig bírtam hazamenni. Végül szembe kellett néznem a ténnyel, hogy ha nem is egy hétre, de legalább két napra ki kell magamat íratnom táppénzre. Ami azért annyira nem esett jól, mert legalább húsz ezret elköltöttem gyógyszerestől a betegségre, s a fizetésemelés miatt megnövekedett óraszámnak köszönhetően legalább tízezerrel fogok kevesebbet kapni a következő hónapban.
Természetesen nem gyógyultam meg, de viszont olyan állapotba kerültem, melynek köszönhetően már tudtam dolgozni. Így két napot végigdolgoztam, ámbár éreztem kicsit, mint ha lázas lennék. Jelenleg a harmadik hetemet kezdem meg betegen, habár orrfújásnál, s némi köhögésnél több nincs, de ugyebár az ember nem szeret magán semmilyen betegségre utaló tünetet.

Egyelőre bízok a jószerencsében, hogy jövő héten kijutok ebből a náthából, s őszig nem is lesz ilyen bajom. Legalább a sorozatokkal haladtam.