2017 március havi bejegyzések

Van egy olyan közhely, hogy semmi nem úgy alakul, ahogyan azt az ember eltervezné. Na ez nagyjából tökéletesen igaz volt erre a hétre számomra.
Mint köztudott én legjobban a köztes évszakokat szeretem. Így aztán nagyon megörültem, amikor végre láthatóvá vált, hogy megérkezett a tavasz. Ez legjobban a zöldellő virágokban jelentkezett először, majd pedig az egyre inkább emelkedő hőmérsékleten is. Mindeközben persze miért is ne kapjak be egy defektet, így hát a bicajomat is helyre kellett tennem ahhoz, hogy tudjam használni. Persze elsősorban a cél az volt, hogy a jó idő beköszöntével végre mehessek a “világnak”, s mélyen magamba szippanthassam azt a bizonyos friss levegőt. Természetes, hogy ebből tulajdonképpen nem sok minden lett.
Annak nagyon örültem, hogy lassan a jó idő beköszöntével nem nagyon kell bajlódni a fűtéssel, s maximum arra az egy órára kell némi fűtést biztosítani, amikor az ember elvégzi a napi tisztálkodásához szükséges folyamatokat, hogy utána lehetőleg ne fázzon meg, ha egy mód van rá. Nem is én lennék, ha nem épp akkor köszöntött volna be ez a fájdalmasan jó idő, ha éppen nem délutáni műszakot húztam volna egész héten. Mivel a nyári szezon nem köszöntött be, így a légkondi használata mellőzve volt egész héten. Amit részben sajnáltam, mert még a múlt héten fagyoskodnom kellett, addig a héten jóformán izzadtam, mint a ló.

Ez az a tipikus igazi tavaszi napok voltak, melyek a héten beköszöntöttek. Saját bőrömön érezhettem, hogy milyen érzés az, amikor nap közben olyan az egész, mintha szauna lenne kint. Nyilván 20°c még nem jelenti, hogy az ember megsül, de a mínuszok után viszont eléggé fel tud hevülni az ember.
Jó pár évvel ezelőtt sikerült egy jó pénzért egy bőrkabátot venni, melynek cserélésen gondolkodom, mert sajnos nem bírja tovább a használatot. Ennek ellenére azért még mindig jó persze, ha alá öltözik az ember. A héten többször gondolkodtam azon, hogy vajon hogyan is menjek a munkába. Egészen csütörtökig úgy döntöttem, hogy jó idő ide, vagy oda, én bizony fogom magam és felöltözök rendesen. Az más kérdés, hogy ahogyan beléptem a munkahelyemre már minden testrészemen ömlött a víz. Ezt megelégelve úgy döntöttem, hogy pénteken kihasználva a jó időt póló felé csak egy vastagabb dzsekit veszek fel. Hiba volt. Persze tipikus tavasz, hogy reggel, s késő délután, este már majd meg fagy az ember, napközben meg majd meg sül. Mindehhez párosult a hideg szél, így aztán mire hazaértem már azt sem tudtam, hogy melyik dimenzióban vagyok.

Napközben viszont nagyon jó lett volna valamerre elmenni csavarogni, de mivel a hét minden napján dolgoztam, így sajnos ez kiesett a lehetőségek közül. Persze nagyon “gyönyörű” ablakaink vannak, s ennek köszönhetően nagyon szép panoráma nyílt elém, hogy láthassam, ahogyan a velem egykorúak kiülnek a padokra beszélgetni, bicajoznak, bandáznak, s hasonlók. Reménykedtem abban, hogy a hétvégére sikerül valamit ebből megvalósítani, de sajnos a szombati hideg szél, továbbá a mai hidegfront mindent keresztül húzott.
Itt természetesen nem ért véget a hét. Míg egy kollégám szabadságra ment, addig kettő betegségre hivatkozva kiesett az állományból, így három emberrel kevesebben ránk szakadt a munka. Ennek egyik következménye volt, hogy munka után ugyan nagyon szerettem volna elmenni itthonról, de lemondtam minden programomat, s a délelőttöt pedig arra használtam, hogy aludhassak sokáig, hogy valamennyire kipihenve mehessek dolgozni. Péntekre már alig vártam a szabad hétvégét, s két nap elteltével sem tudom hogyan is sikerült hazajutnom, mert olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam vonszolni magamat.

Van egy olyan dolog, amit úgy nevezzünk, hogy anyagiak. Ez az a rész az életünknek, ami majdnem meghatározza azt, hogy mit is tudunk majd a későbbiekben tenni. Ha ügyesek vagyunk, s sikerül munkahelyre szert tennünk, s fizetésünkből még félre is tudunk tenni, akkor azért csurran-cseppen ide-oda.
Persze akkor lehet ezt élvezni, ha időközben nem lesz valami váratlan kiadás. Az utóbbi az, amivel lassan egy éve küzdök, s nem vagyok valami elégedett ezen a téren. Váratlan kiadások azok, amikre az ember nem nagyon tud felkészülni, s nem igazán kellemesek főleg akkor, ha éppenséggel mondjuk vannak félretett tőkéink, amelyek pillanatok alatt “elpárolognak”.  Eléggé fogom a fejemet ezzel kapcsolatban, mert szinte mindig jön valami, ami jelentős kiadással jár.
A februári hónapban kissé kiakadtam, amikor a spórolásom odáig fajult, hogy végül kénytelen voltam mindent megvásárolni, amit tologattam, így aztán a fél fizetésem gyakorlatilag pillanatok alatt a semmivé lett. A márciusi hónapot a spórolásra szántam, ámbár a bekövetkezett megfázásom, illetve az ezt követő táppénzes napok legjobban az április elején érkező fizetésemen fog meglátszani, hiszen durván olyan 30 ezres elcsúszás lesz nekem a saját magam által számolgatott költségvetésben.

Lassan beletörődve a fentiekbe, s hogy lábon nem tudtam kivinni a megfázásomat jött a következő dolog: mosógép. Év elején már volt alkatrész cseréje, aminek szintén nem örültem. Garancia már rég lejárt róla, igaz akkor egy 10 ezer volt az, amibe került nekem. Azonban rá nem egész két hónapra a gép szivattyúja megadta magát.
Hosszas mérlegelés után a szervizeltetése legalább 30 ezerbe fájna, s előreláthatólag most kezdi haláltusáját eme eszköz, tehát várható, hogy egyre több alkatrész fogja megadni magát. S mivel nem is egy márkás darabról van szó, így aztán szerelőt és alkatrészt találni hozzá maga lesz a rejtély. Ebből fakadóan végül megszületett a döntés: fele-fele arányban, de egy új gép lesz a megoldás, melynek megrendelése már lezajlott, s jelenleg jövő hétre esedékes a szállítás. Tehát összeszámolva 60 ezer forintos csúszással kezdem majd a fizetésemet, ami tökéletesen elegendő lesz ahhoz, hogy még júniusban is megszorítsam a nadrágszíjat, így aztán minden bizonnyal a szabadságomat júliusra, valamint augusztusra fogom kérni.