Reno 911!: 6.évad

…és ennyi volt. Köszönhetően annak, hogy 20 perces epizódokkal operált a sorozat lehetőségem volt arra, hogy egy fél délután alatt magamévá tegyem a hatodik, s egyben utolsó évadot. Nem mondom, de jelen pillanatban is zsong az agyam a látottaktól. S azt kell mondanom, hogy nem túlságosan pozitív a véleményem.
Valahogy ahogyan néztem a sorozatot egyértelműen a Sliders ugrott be nekem. Nem véletlenül.

Teljes bejegyzés

Cities: Skylines – Natural Disasters

Platform: PC

Azt gondolom, hogy a Cities: Skylines valóban egy olyan minőség anyag lett, amely lassan két év alatt elég stabil programmá vált. Ha városfejlesztésről van szó, akkor nálam nem is kérdés, hogy ez az, ami viszi a pálmát. Szerencsére a fejlesztők lehetővé tették a felhasználók általi moddolást is, így nagyon sok tartalommal bővült a 2015 tavaszi megjelenéséhez képest.
Természetesen az alkotók sem pihentek, hiszen sorra jöttek ki a kiegészítők, melyeket tulajdonképpen elfelejtettem kipróbálni, de a decemberi lazulások között ennek is teret engedtem. Jelen helyzetben pedig a legutolsó hivatalos kiegészítő a játékhoz nem más, mint a Natural Disasters. 

Teljes bejegyzés

Tomb Raider 2 & Tomb Raider 2: The Gonden Mask (1997/2015) Teszt

Platform: Android

2003 egy igen jelentős év volt számomra, ha a játékokat nézzük. Tinédzserként sajnos kevés olyan cím volt, ami lekötött. De olyan, amiért rajongtam volna, olyan egyáltalán nem volt. Majd egy újságos CD-nek köszönhetően megismerkedtem a Tomb Raider franchise-zal, s onnantól kezdve nem volt megállás.
A franchise iszonyatosan nagy utat tett meg, s rengeteg epizódot, kiegészítő tartalmat eredményezett. Így hát nem volt megállás, hogy ha lehetséges szinte minden platformra eljuthat végül Lara Croft. Nem sokkal az első epizód megjelenése után érkezett a szóban forgó második rész is android telefonokra. Viszont sokat sejtető az, hogy a 2015 októberében megjelent játékot miért is csak most tudtam legyűrni szinte másfél évvel a megjelenése után.

Teljes bejegyzés

Reno 911!: 5.évad

Amikor múlt hét elején azzal szembesültem, hogy ezen a héten szabadságon leszek mindenképpen az fordult meg a fejemben, hogy mindenképpen szeretnék vasárnapra végezni a Reno 911! szériával.
Nem azért, mert rossz, hanem egyszerűen érdekel annyira, hogy leüljek elé, s akár ott is felejtsem magam jó pár órára. Elég nehézkesen ment is a megtekintés az alacsony epizódszám és a húsz perces játékidő ellenére, de az esetek többségében mindig egy rész helyett azonnal megnéztem vagy hatot. A soron következő, ötödik évaddal már sokkal jobban haladtam, s alig másfél nap alatt le is tudtam.

Teljes bejegyzés

Santa Clarita Diet: 1.évad

Ahogyan a bevezető epizódnál is írtam, eléggé berántott az agyamentségével eme széria. Sitcom műfajban indult, továbbá alig fél órás epizódokról beszélünk, melyekből összesen tíz készült el. Így nem is volt kérdés, hogy nagyjából fél nap alatt magamévá tettem a sorozatot. Azonban tény, hogy az évad közben azért jelentősen csökkent a lelkesedésem.

Teljes bejegyzés

Reno 911!: 4. évad

Magyar cím: Zsaruk bevetésen

Az igazat megvallva, amikor megtudtam, hogy szabadságon leszek azt hittem, hogy ez lesz az a sorozat, melynek hátralévő évadjait napi szinten fogom majd magamévá tenni lévén húsz perces sitcom epizódokról van szó.
Annak ellenére, hogy nincs elérhető forrásom a szinkronos változathoz, továbbá nincs magyar felirat sem, de ennek ellenére majdnem minden érthető számomra, s valóban szórakoztató, de ugyanakkor méltatlanul hanyagolt széria. Összesen hat évadot ért meg, de egyelőre nem tudom, hogy hogyan is zárult a záró évad.Mindenesetre a soron következő, azaz a negyedik évad volt, amin azért némileg felidegesítettem magam.

Teljes bejegyzés

Reno 911!: Miami (2007)

Magyar cím: Zsaruk bevetésen – A film

Kissé tartózkodtam ettől a filmtől, hiszen a sorozat nekem eddig bejött, viszont nagyon sok negatívumot olvastam róla. Nem beszélve arról, hogy mekkora bukás is volt végül. Jelenleg a sorozat negyedik évadánál tartok, azonban igyekszem időrendben haladni. S mivel az adott évad féltávjánál volt a film premierje, így én eszerint haladtam. Ámbár már a kezdeteknél sikerült pofára esnem.

Teljes bejegyzés

Santa Clarita Diet: 1×01 (Pilot)

Mi a jobb? Hetiben, vagy darálva? Érdekes kérdés ez, hiszen rengeteg sorozatot néztem annak idején, s bizony volt, hogy valamire csak akkor kattantam rá, amikor már letudta jó pár évadát. Nyilván folyamatosan nézni akár naponta több epizódot nem lesz meg a várakozási faktora, de kellemetlen tud lenni, ha folytatásra akár fél évnél többet is kell várni.
Netflix belefogott a sorozatgyártásba. Mivel önálló csatornája nincs, csak interneten elérhető online videótára, így az általa gyártott sorozatok évadát egyben rakja fel. Így, ha valami sikeres, akkor bizony jó sokat kell majd várni a folytatásra. A Santa Clarita Diet nekem kimaradt egészen addig, míg bele nem futottam egy érdekes előzetesbe. A sorozat alappillére nem más, mint hogy hogyan is közelítsük meg a zombitémát vicces feldolgozásban.

Teljes bejegyzés

Cities – Skylines: Snowfall teszt

Platform: PC

Elhatárolódva az akció műfajtól engem leginkább a szimulátorok, s a kalandjátékok vonzottak. A szimulátor műfajban sajnos valóban kevés az igényes alkotás, s leginkább az autós témája játékok vannak előtérben. Pont ezért is örültem a címbeli alkotásnak, hiszen egy egész korrekt, s komplex városépítős játékot kaptunk, amihez tonnányi játékosok által kreált kiegészítő tartalom mellett lassan, de egészen biztosan megjelentek a kiegészítő tartalmak is.
Persze fontos megemlíteni, hogy a játék önmagában is nagyon jó, de ezek a kiegészítések nagyon sokat tesznek hozzá. Nem csak látványban, hanem működésben is. A Snowfall kiegészítő megvolt már a megjelenéskor, de kedv és idő hiányában csak pár percet ismerkedtem vele. Azonban tavaly év végéhez közeledve kedvem támadt ismét nekiülni, így aztán jó pár órányi játékidőm lett végül, mely elegendőnek bizonyult egy íráshoz.

Teljes bejegyzés