Magyar cím: Boldogság bármi áron
Mi történik akkor, ha az ember épp az egyik legjobbnak ítélt sitcomot nézi újra lehető legjobb minőségben? Nos akarva-akaratlanul szépen elkezdi megnézni a szereplőket korábbi alkotásokban is. Én tökéletesen így jártam Jennifer Aniston filmes hátterével, ugyanis nem tudtam nem megnézni a Cake című filmet, ami szerintem borzasztó magyar fordítást kapott.
Az előző bejegyzésemben pont azon elmélkedtem, hogy vajon milyen is lesz a nyaram, hiszen sajnálatos módon az idei évem nem éppen jól alakul anyagilag. Még a bevétel változatlan, addig a kiadási rész sokkoló számomra, melynek olyan következményei vannak már most, hogy nagyon kimozdulni itthonról, s költségesebb programba belevágni jóformán nem érdemes.
Eddig kénytelen voltam cserélni egy monitort, SSD-t, merevlemezt, alaplapot, videokártyát, fejhallgatót, illetve hangszóró párost, amelynek összege meghaladja a 200 ezer forintot, s mindez persze váratlan kiadásként fizetés előtt úgy, hogy kénytelen voltam még a hitelkeretemet is használni. Persze emellett jött még váratlan betegség is, amely további költségeket hagyott maga után, de nem is beszélve a fül orr gégészeti szakrendelésről, amely önmagában volt csak 3 ezer forint. Bíztam abban, hogy semmi más nem történik. Két héttel az alaplap és a számítógépház szükségszerű cserélése után egy kicsit hidegebb napon úgy döntöttem, ha már szabad hétvégém lesz, akkor a péntek estét a gép előtt zenét hallgatva, s ismerősökkel való beszélgetéssel töltöm, mert energiám kimozdulni az nem volt. Majd egy hatalmas csattanással kísért „fénycsóvának” köszönhetően sötétségbe borult a szobám, s miután sikerült a biztosítékot helyre állítani kénytelen voltam szembenézni a ténnyel: jöhet még rosszabb.
Igen. Egy villámkár. A zenehallgatás egyik rákfenéje ugyebár, hogy az ember teljesen immúnis az őt körülvevő zajokra, hangokra. Így hát én sem hallottam azokat a nagy „csattogásokat”, ami kintről jött. Ennek következménye volt, hogy nem csak átbőgött éjszakám volt a percenként „én ezt már nem bírom anyagiakkal” felszólalással, hanem még egy borzasztó hétvégét is magaménak tudhattam, mely nem szólt másról, mint számolásról, és agyalásról.
Első körben természetesen a TV ment tönkre, mely semmilyen funkcióra nem hajlandó reagálni. Lévén rá volt kötve a Playstation 4 szépen benne megsült a GPU, amelynek következménye, hogy a gép bekapcsolható, de képet nem ad. Ugyanez a szituáció a videokártyával is, amely szintén működik, csak képet nem ad. Szerencsére a számítógép nem ment tönkre, de ismételten „élvezhetem” az integrált videokártya „erősségének csodáját”.
Biztosítás után van, de egyelőre még csak rögzítették a bejelentést, de még nem történt kárfelmérés. Addig pedig meg van kötve a kezem minden szempontból. Ennek túlságosan nem örülök, hiszen nem tudom mennyit költhetek, vagy hogy hogyan. Mindezek mellett persze az már biztos, hogy természeti kár esetén ugrik a garancia, így hát a videokártya, és a játékgép csak pénzért javítható. Vagyis lehetne javítani, mert elvileg GPU kisülés esetén kuka mindkettő. Természetesen ez mellett még nem lenne elég a fülhallgatóm is kezdte feladni életútját, így azt is pótolnom kellett.
Amit tudtam csinálni, hogy feljebb emeltettem a bankkártyám hitelkeretét, s majd ezzel „játszadozva” pótolom ezeket az eszközöket. Szükségszerűen kizárólag a TV és a játékgép, amennyiben előbbi nem javítható. Habár nagyon bízom benne, hogy igen, illetve a biztosító is fizet, hogy minél alacsonyabb legyen a károm.
Egyetlen egy jó dolog történt, az pedig nem más, mint a munkahely. Egyről jó, egyrészről rossz, hogy sajnálatos módon fix ideig csak határozott idejű szerződéssel dolgoznak, így volt bennem némi pánik, hogy nem fognak meghosszabbítani. Már ismerős által volt már interjúm is máshol, de szerencsére elém tették a szerződést. Ennek örültem. Egyelőre megterveztem az egész évemet, s bízom benne, hogy tényleg most már nem jön semmi, mert elég volt. Addig pedig marad a számítógép filmnézésre, s zenehallgatásra.
Nehezen találok magamnak olyan zenét, ami tényleg tetszik. Főleg, ami az újakra igaz. Olykor-olykor azért meghallgatok egy válogatást főleg a ’90-es évekből. Nos ennek köszönhető, hogy négy napja a Kozmix együttes kis világja a kedvencem:
„Ami el tud romlani, az el is fog romlani!” – van egy ilyen elég népszerű mondás, melyet egy Murphy nevezetű egyén szájából hangzott el. Mostanság elég sokat foroghat a sírjában (feltéve, ha van neki), mert elég sokat emlegetem. Ugyanis ez az évem másról sem szól, mint azokról a dolgokról, amelyek tönkremennek, s majd szépen pótolnom kell őket.
Június. Ez az a hónap, amikor már biztos lehet benne az ember, hogy már itt a nyár, s szépen kezdődhet a pihenés. Feltéve, ha éppen van szabadsága, vagy pedig munkája, s ennek köszönhetően pedig pénze, hogy kikapcsolódjon. Az idei munkahelyváltás sikeresnek bizonyult olyannyira, hogy végül úgy döntöttem nem várok a nyári hónapokig, hanem szépen megveszem magamnak, ami kell. Mert ugye sajnos elég sok mindenre szükségem lett.
Epekedve vártam a nyarat, s leginkább azt, hogy végre szabadidős programokat tudjak magamnak szervezni, de úgy néz ki az év végi értékelőmben megint úgy fogok írni erről az évről, melynél alaposan meg kellett húzni a nadrágszíjat. Még februárban döntöttem úgy, hogy ideje a régi munkahelyemet otthagyni, mert már semmilyen szemszögből nem viselhető el az, ami ott folyik. Sikerült is 72 órán belül találnom egy másikat, ami jelen pillanatban a legjobb választásnak tűnik minden szempontból. Ekkor engedtem a csábításnak, s mivel egyébként is villódzani kezdett a monitorom, úgy döntöttem lecserélem. A megrendelt terméket át is vettem, majd nagy örömmel jöttem haza. Összeszerelés után pedig jött a hatalmas pofára esés, ugyanis a számítógépem nem volt hajlandó elindulni. Pontosan elindult, csak képet nem adott, hiszen a videokártya kilehelte a lelkét, s ezt hangos ventilátorai hangjával „tudatta velem”.
A márciusom ebből a szempontból nem volt túl szerencsés, s csak előre számolgattam, hogy mennyibe is fog majd nekem fájni az egész tavasz, ha mindent pótolni akarok. De ahogyan számolgattam júniustól előbb a videokártyából nem lesz semmi. Időközben még egy diagnosztikai programot is feltelepítettem, ami viszont jelezte, hogy a másfél terrás háttértárolónak használt merevlemezem állapota kritikus, s cserét kíván. Hogy mennyire is volt valódi a veszély nem tudom, de mindenesetre léptem az ügyben.
Úgy gondolom 225 forint nem sok pénz, ezért minden héten vásárolok egy lottó szelvényt. Persze nagy reményekkel vágom bele a pénztárcámba, s jó előre elköltöm a milliárdokat, de legbelül soha nem hiszem, hogy nyernék valamit a tapasztalaton kívül. Ennek ellenére hármas találatnak köszönhetően majdnem 17 ezer forint ütötte a markomat, ami rendkívül jól jött. Így idő előtt megvásároltam az új kártyámat, ami egy R9 380 lett végül, majd szintén idő előtt beújítottam egy merevlemezt is. Úgy voltam vele a június kissé necces lesz anyagi szempontból, de komolyabban nem érdekelt. Idő közben persze belementem egy munkahelyi kirándulásba, mely előtt két nappal sikerült olyan szinten megfáznom, hogy vagy két hétig kínlódtam, mire kijöttem belőle. Lévén orvoshoz nem akartam menni elkerülve ezzel a kötelező táppénzt. Minap fellégeztem, s reménykedtem, hogy most már minden oké. Vagyis lett volna, ha tegnapi napom nem borul „aranyba”.
Szombati estémre programom nem volt. Pontosan lett volna, ha éppen nem mondják le az utolsó pillanatban. Nem estem kétségbe, s úgy döntöttem játékkal ütöm el az időt. Több hibaüzenetet is kaptam, hogy az egyik USB csatlakozónak nagyobb az áramfelvétele, mint kellene, de nem foglalkoztam vele. Egészen addig, míg a tegnapi napon meg nem adta magát a gépem. A hibaüzenetre rákerestem, s mindent megcsináltam, de semmi sem volt célravezető. Így kénytelen voltam beletörődni abba, hogy egy matuzsálemi gépet kell összeraknom pár nap erejéig, hogy legalább a filmjeimhez, s sorozataimhoz hozzáférjek, illetve netezni tudjak, s ennek köszönhetően megtudjak rendelni új alaplapot. Ami szintén nem volt betervezve. Bízom nagyon a szerencsémben, mert spórolni nem akartam, így végül egy Gigabyte GA-H97-HD3 lett a befutó:
Mindenképpen egy ATX méretű alaplapot akartam venni, hogy minden kényelmesen elférjen benne, s semmit ne kelljen nyomorgatni, valamint megfelelő mennyiségű csatlakozó legyen rajta. Mindezek mellett persze fő szempont volt a későbbi fejlesztési lehetőség is, de mivel „hardcore-gamer” csoportba nem tartozok, így harmincezer forint alatt maradtam alaplap ügyileg.
Emellett persze fontos tényező volt, hogy a házat is cseréljem, lévén már a bekapcsoló gombja is lötyög, s ennél viszont úgy döntöttem olyat vásárolok, ami elég népszerű a vásárlók körében. Így lett egy COOLERMASTER Elite Knight 350:
Idén videokártya cseréje volt csak betervezve, s semmi más. Ennek ellenére már monitor, alaplap, merevlemez, számítógépház is megvolt. Emellett még nem is említettem az elromlott fejhallgatót, valamint a hangszórókat. Mérlegelnem kellett, hogy mire is költsek. Hiszen még a számítógép napi használatra van idehaza, addig programok változóak. Persze, hogy tökéletes legyen az „örömöm” még az idő is rendkívül rossz volt, így amikor pihenőnapos voltam végig esett. Kivéve persze a mai napon, ami olyan kétesélyes volt, hogy vagy hatszor elmentem a strand mellett, hogy be merjem-e vállalni. Nem szeretnék még egy megfázást, ami további nem tervezett kiadást hozna maga után.
Milyen is lesz ez a nyaram? Ha nem tudok magamnak parancsolni, s költök ész nélkül azt jobban meg tudom magamnak bocsájtani, mint amikor jön egy olyan kiadás, amit nem terveztem, de muszáj költeni rá. Nagyon bízom benne, hogy idén már tényleg semmilyen elektrotechnikai eszközöm nem hibásodik meg. A június-július hónapom húzós lesz, s úgy néz ki vissza kell fognom magam költés terén. Szerencsére megint kajára ment el a sok lové, aminél nem is árt, ha pár dologról leszokok, s áttérek az egészségesebb étkezésre mielőtt még súlyfeleslegem lenne.