…és ma délelőtt megérkezett!! Azért nem ártott volna, ha ez karácsonykor „fordul elő”.
Egyelőre még csak ennyi van. Ide mondja még a havat, szóval ebből a pár centiből még lesz több is. Engem kiváltképp nem zavar, szeretem ezt az időjárást is, hisz meg van a maga szépsége is.
Az mondjuk kevésbé tetszik, hogy sajog minden porcikám, mivel csúszkálva jöttem haza és egyszer sikerült el is esnem. 😀
Platform: PC
Azok közé tartozok, akiket elvarázsolt ugyan a Harry Potter – univerzum, de mégsem lettek megszállott rajongó. A könyveket egyáltalán nem olvastam, de a filmeket láttam. Idén újranéztem az összeset, majd pedig elég jutányos áron megvásároltam azokat Blu-ray-en is, mert véleményem szerint azért tömörítetlen fájlok ide, vagy oda, de némileg lehet látni, hogy van különbség a letöltött illetve az eredeti lemez között.
És mi az, ami kimaradt a szórásból ebből a szempontból: a játékok. Ugyan próbálkoztam velük, s talán az elsőről van a legkevesebb emlékem. A legutolsókból láttam videókat, s hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kaptam kedvet hozzájuk. Végül úgy döntöttem, hogy unalmasabb perceimre tökéletesek lesznek majd ezek, így végül merész vállalkozásba kezdtem azzal, hogy nekiülök az összes számítógépre kiadott résznek. Kezdetét vette a kaland az első résszel, azaz a Harry Potter And The Philosopher’s Stone-nal.
Enya munkásságát annyira nem ismertem, de azért akadt egy-két olyan szám, ami nekem nagyon tetszett. Példának okáért a címben szereplő dallam a fogorvosnál hallottam először (Hozzátenném, hogy a jelenlegi nagyon ügyel arra, hogy a páciens jól érezze magát, el tudjon lazulni, így nyugtató, lágyabb zenék szólnak a háttérben).
A Caribbean Blue illetve a további rajongói feldolgozások, melyek a másodlagos telefonomra felkerültek, s ezek ringatnak álomba. Mesteri!
Magyar cím: Szarvak
Mielőtt még bemutatásra került volna az alkotás láttam róla egy plakátot. Bevallom ez volt az, ami felkeltette a figyelmemet. Persze nem mentem el a moziba, mert úgy éreztem, hogy nagy az esély arra, hogy nem tetszene. Így megvártam a megjelenést, hogy kiderüljön mennyire is lett jó, vagy éppen rossz eme alkotás.
…és elkezdődött. Az utolsó két hét, amelyre akár azt a kifejezést is használhatnánk, hogy a 2014-es év „végelgyengülése”, mely az év „elhalálozásával” fog majd zárulni december utolsó napján.
Kereskedelemben dolgozóként az év egyik legerősebb, s legkimerítőbb hónapja az, amit majdnem sikerült túlélni. Nagyon vártam már a szentestét, de leginkább azért is, mert tisztában voltam azzal, hogy azon a napon már nem fogok dolgozni, s mivel karácsony országos ünnepnapnak minőségül, így végre ebben a hónapban szert tehetek egy három napos itthon létre. Nagyon vártam már, mert az elmúlt pár hét mentálisan, s fizikálisan is rendkívül leszívtak. Ugyan párszor kimozdultam itthonról, de azok leginkább muszájból történtek, s leginkább itthon lustálkodtam. Egyetlen okból vártam ezt a három napot: leginkább pont azért, mert ilyenkor senki nem sértődik meg, ha lezárom, hogy kicsit egyedül lehessek, mert ilyen erős hetek után nem sok kedvem van emberek közé menni.
Én úgy érzem, hogy már kinőttem abból, hogy ünnepeljem a karácsonyt. Gyermekként nagyon szerettem. Egyrészről ott volt a hangulat, melyet megteremtett az általános iskola. Soha nem fogom elfelejteni, amikor szinte számoltam a napokat karácsonyig, s azt vártam mikor legyen hóesés. Hangulat jóformán eltűnt, mert nem nagyon volt fehér karácsony. Pedig mennyire is szép tud lenni a feldíszített házak miközben fehér lepel borítja be. Másrészről pedig az ajándékozás volt, ami meghatározta ezt az élményt. Fiatal középiskolásként sem vártam már el, dolgozóként pedig már megveszem magamnak azt, amire fáj a szívem. Így gyakorlatilag ez az ünnep nekem puszta fix pihenőnapokat jelent. Amit jelen pillanatban is élvezek. Habár szilveszterig dolgozni fogok, de azt ki lehet bírni főleg a januárban beígért szabadság miatt.
A szilveszter azonban nem lesz kedvencem. Ugyan várni fog rám majd a munka, de szerencsére legkésőbb délután négyig hazajutok, így feltehetően nem futok bele majd tajtrészeg emberekbe. Utóbbi miatt is utáltam meg leginkább. Idén sem tervezek semmit itthon ülésen kívül, habár már hangolódok, hogy mit is fogok majd nézni, vagy játszani éppen, ha éppenséggel nem fogok már este tízkor aludni lévén aznap fél ötkor kell majd kelnem munka miatt.
Az utóbbi két hétben az lebegett a szemem előtt, hogy itthon lehetek három napot, s mekkora pihenés lesz már. Részben sikerült, habár igyekszem a nagy zabálásokat elkerülni, hogy aztán azon jajjgassak, hogy mennyire is elcsaptam a gyomromat. Egyelőre minden a tervem szerint halad. Bízok a szerencsében, hogy így is marad!
Annyira, de annyira megfogadtam magam, hogy semmit nem fogok majd vásárolni magamnak. Főleg, ami a filmeket, sorozatokat, s játékokat illeti. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lenne miből, vagy éppen adóssággal küzdenék. Pusztán arról van szó, hogy azért milyen jó lenne, ha hónap végén mondjuk öt jegyű lenne az az összeg, ami maradna a zsebemben.
Eme blog keretén belül soha nem esett szó a Terminator: The Sarah Connor Chronicles nevű sorozatról. Leginkább pont azért, mert elég részemről, ha a rajongói oldalának tulajdonosa vagyok (mely kibővült az évek során a sorozat hivatalos kaszálása után).
Annak idején nagy szívfájdalom volt, hogy a sorozat befejezetlenül ért véget. Nem rég begyűjtöttem a sima HD változatot, ami sajnálatos módon ugyan tvrip, de ez annyira nem zavart. Végül múlt héten nekiültem öt év után, hogy megnézzem egyben azt a 31 epizódot, ami elkészült. Azért kicsit zavartak a logók, a felbukkanó reklámok.
Így két évadot megvásároltam Blu-ray-en külföldről. A kettő együtt nagyjából annyiba került (szállítási költséggel), mint itthon egy frissen kiadott sorozatos DVD. És utóbbi a vicc.
Visszaigazoló e-mail megjött. Érkezés 2015 január 6 és 8 között.
Igaz, addigra feltehetően végére érek a sorozatnak HD minőségben, s szinte azonnal kezdhetek neki. Ennek ellenére várományos.
…akkor most kezdjek el gondolkodni egy Playstation 4-ben?
Emlékszem arra az időre, amikor iszonyatosan sok mennyiségű sorozatot néztem. Ez leginkább az iskolás idő volt, s tudtam szinte mindenre időt fordítani. Természetesen akkor is voltak olyan pillanataim, amikor csak fogtam a fejemet, hogy mi is lesz, illetve mikor tudok megcsinálni majd valamit. Azonban ott volt egy adott dolog, mely rendesen előtérbe kerített mindent: a nyári szünet. Az az időszak, amikor korlátlanul tudtam bármit bepótolni. Természetesen vizuális értelemben.
Mióta munkába álltam természetesen ez elég szépen megváltozott, s most örülök annak, ha sokszor van időm arra, hogy ténylegesen tudjak annyit aludni, hogy ha majd másnap kinyitom a csipás szememet, akkor ne azt érezzem, hogy hány óra múlva fogok tudni ismét ágyba kerülni, hanem azt, hogy milyen jót aludtam. Pont ezért is történet meg, hogy az általam közepes megítélt alkotások is mennek a kukába. Könyörtelenül. Ez olyannyira jól megy nálam, hogy míg régen átlagosan követtem akár 20-25 sorozatot, most ez a szám keményen ötre redukálodott.
A túlélők
Nálam ez az a fajta kategória, amelyet leginkább két részre szeretem szedni. Mert itt nem csak azok a szériák kapnak helyett, amelyek számomra a legnagyszerűbb szórakoztatást nyújtanak. Hanem vannak olyanok is, amelyeket egyszerűen már nem tudok abba hagyni, mert kísért a múlt. Ilyen a Supernatural, melynek első három évada kellemes kikapcsolódás volt, s a harmadik etapja olyan szintű tökön rúgás volt, hogy csak lestem azon a minőségi szintlépésen, ami a negyedik évaddal elindult. Sajnos a széria már csak árnyéka egykori önmagának, de a régi idők annyira nem engednek el tőle, hogy még most a tizedik évadban is kitartok, pedig már nem szórakoztat. Sőt!
Nem említeném egy szinten, de sokszor felmerül bennem, hogy én miért is nézem a The Walking Dead-et. Ugyanis valóban tetszett az öt évvel ezelőtt indult zombis sorozat, de mára nagyjából van öt karakter, akiket be tudok lőni, hogy kicsoda. A többiről nagyjából semmit sem tudok, hogy pontosan hogyan is csatlakozott a szériához. Általában egyben nyomok le két, esetleg három részt, s végül így maradok vele szinten. És többnyire mindig jön egy olyan jelenet, vagy egy olyan epizód, melynek köszönhetően tovább kitartok. Hasonló érzéseim vannak a Sailor Moon Crystal-lal szemben, melynek kézzel rajzolt sorozatának nagy rajongója voltam, de a cgi szintűre süllyedt reboot egyáltalán nem tetszik. Bár lehet erre lehet azt mondani, hogy annyira rossz, hogy már jó.
De a fentieket alapul véve természetesen akadnak olyanok, melyek hozzák az általam elvárt szintet (még). Ilyen a The Big Bang Theory, Resurrection.
Az elesettek
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az utóbbi időben nem próbáltam be több sorozatot. Nagyon sokan mondták, hogy a sokadik évadával visszatérő Shameless jó. Részben egyet is értek velük, hisz az első évadot csak végig néztem. Habár számorma kicsit nyersnek tűnt, főleg a szexualitás részével hozott olykor kínos zavarba. Mivel csak egy posztert láttam belőle, így számomra elég nagy meglepetést okozott az első ilyen jelenet. Főleg azért, mert sok mindent gondolhattak a szomszédok főleg úgy, hogy elég komoly hangrendszeren tapasztalhattam, hogy milyen szépen is szól a Full HD változat 5.1-ben. Tanulván az esetből így fülhallgatóval indultam neki már a többi résznek, de a második évad első harmadánál inkább kiszálltam belőle.
A The Comeback nálam kellemes meglepetés volt. Főleg így ősszel. Így nem is volt kérdés, hogy gyorsan végig megyek rajta. Hisz a játékidő epizódokra bontva kevés volt, illetve az epizódszám sem volt félelmetes. Azonban a hat éves pihenőidő, amely beiktatódott az évadok között nem tett jót, így a második évadban nagyot csalódtam. Három részt ért meg nekem. Nem többet. A Constantine nekem nagyon várós volt, s a bevezető rész tetszett is. Nagyjából a harmadik résznél éreztem azt, hogy nekem ebből nem kell semmi. Talán az évad feléig bírta a Red Band Society is, aminél fájó volt, hogy mennyire szerethetőnek tűnt, s mennyire más irányt vett végül.
Egy epizód azonban elég volt például a Web Therapy, The Job Lot, The Flash, Bad Judge, Selfie esetében, hogy tudjam nekem több nem is kell belőlük.
A visszatérők
Nagyjából ők azok, akik felértek arra a szintre, hogy nem csak nyomon kövessem őket, hanem többször is megnézzem az adott epizódokat, vagy az évadokat. A nyáron indult Friends darának a végére értem. És akkor itt van a Terminator: The Sarah Connor Chronicles, melyet csak a webes pályafutásom alfájának és omegájának tartok. Egyrészről ez volt az a széria, melynek köszönhetően immáron saját webhellyel, illetve bloggal rendelkezek. Ámbár egyik legfájóbb vizuális pontja is a virtuális életemnek, ugyanis csak két évadot élt meg, s lezárás nélkül ért véget. Szerintem már van két éve, hogy már HD minőségben is lemezre került, de most jutottam el oda, hogy újra nekiüljek.
A kérdőjelesek
Ők nem mások, mint a midseason-re hagyott újoncok. Hat szériáról van szó, illetve egyetlen visszatérőről, ami nem más, mint a Glee. Utóbbinak minőségi szintje lement a béka rottyantója alá, de ha már utolsó évad, akkor mindenképp végigkövetem.
…és egyre inkább hiszem azt, ha így haladok lassan nem lesz TV széria, amit nyomon tudok majd követni.
Platform: PC, XBox One, Playstation 4
Nagyjából öt év telt el a két fő Tomb Raider epizód között. E között az időintervallum között látott napvilágot a Lara Croft and the Guardian of Light, amelyet a rajongók többsége nagyon szeretett, ellenben én nem igazán voltam oda érte. Az első képek alapján én csak nagyon reménykedtem benne, hogy a mellékág is kap egy rendes grafikai megjelenést, s nem csak egy felülnézetes valami lesz belőle. Végül számomra egy felülnézetes, olykor igazán nehezen irányítható valami lett, amelyet ugyan egyszer végigvittem, de azóta se vitt rá a lélek, hogy ismét nekiüljek.
A játékosok körében most elsősorban a jövő decemberben érkező epizód van középpontban, amely egyelőre úgy néz ki, hogy kizárólag Xbox konzolokon fog majd megjelenni. Sok rajongó – köztük én is – nem túlzottan örült, amikor a kiadó bejelentette, hogy érkezik a mellékág folytatása, azaz a Lara Croft and the Temple Of Osiris. Igazából nem nagyon voltam ráhangolódva, de persze abban biztos voltam, hogy már maga a franchise is kötelez engem, mint rajongót, hogy végigvigyem. Megérkezett, kipróbáltam, egyelőre a munka miatt hagytam heverni. Ma délelőtt elővettem, s bizony este tízig nyomtam kisebb megszakításokkal.
…és akkor ismét nekiálltam egy olyan szériának, aminek már több évada van. Ezt pedig leginkább annak köszönhettem, hogy sorozatos oldalakat, s blogokat olvasok. Ami ugyebár nem baj, hisz az általam nézett szériák száma eléggé megcsappant, így valamivel csak el kell ütni az időt, ha éppenséggel nincs más tevékenysége az embernek, s kénytelen mondjuk itthon ülni, ha mondjuk rossz az idő, vagy épp sokat kell dolgoznia, s nem akar kimozdulni.
Nem tudtam, hogy mit várjak a Shameless-től, mert gyakorlatilag pillanatok alatt eldöntöttem, hogy bele akarok nézni, s mindez csak egy promokép alapján döntöttem el. Talán pont emiatt is talált be az egész, így nem volt kérdés, hogy kitartok az első évad végéig, s akkor majd eldöntöm, hogy hogyan tovább.
