Hogy más ez a nyár, mint a többi biztos.
Egyelőre próbálom élvezni, már amit lehet belőle. Illetve igyekszem az összes szabadidőmet arra fordítani, hogy minél jobban tudjak kikapcsolódni. Sajnálatos módon utóbbi nem nagyon megy, főleg annak fényében, hogy lassan már a munkahelyemre járok pihenni, s ez már elég gáz véleményem szerint. Főleg abban, hogy mindezt az itthoni állapotnak, illetve a költözésből fakadó problémáknak köszönhetem.
Igazából nem nagyon akartam „helyzetjelentés” kategóriába illő bejegyzést írni pár hete, mert úgy vagyok vele, hogy vannak bizonyos dolgok, melyek nem valók nyilvános felületre, főleg azért sem, mert az anonimitásomat azért szeretném megőrizni. Ebből fakadóan pedig akadhatnak az épp aktuális történéseknek fekete részei, melynek köszönhetően az általam nyilvánossá tett bejegyzés tartalmi szempontból gyakorlatilag értelmezhetetlen lenne. Mivel egyébként is már aktuális lenne egy kis „helyzetjelentés”, így úgy gondoltam neki futok még egyszer, hogy hátha sikerül olyan bejegyzést írni, mely minden szempontból tökéletes. Számomra.
Szóval miről is van szó? Gyakorlatilag arról, hogy már nyár elején kiderült, hogy költözés lesz a nóta vége. Annak idején lakbért kellett fizetnünk a régi lakhelyünkön, ahol tulajdonos váltás miatt jött szóba költözés. Ennek van már legalább több, mint tíz éve, hogy ide költöztünk. Tulajdonjog, illetve lakbér nélkül, de barátságos környezetbe. Természetesen kompromisszumokat kellett kötni a többi lakótárssal, de ezzel különösebb gond nem volt egy ideig, hisz örültünk annak, hogy az általunk használt költségeket kell fizetni, s a lakhatás biztosított. Sőt! Stabil. Tartja a mondás, hogy két dolog biztos: az adó, és a halál. Jelen esetben is fennáll ez a dolog, ugyanis a tulajdoni jogviszonynak köszönhetően kisebbségnek sikerült házrészt szerezniük, így tudatosult bennünk a jövő, amit nem szeretnénk átélni. A második pofára esés akkor következett, amikor jó barátnak vélt ismerősről kiderült, hogy nem túlságosan gerinces alak, ugyanis kezdetben eléggé hízelgőnek tűnt, hogy miért is nem költözünk hozzájuk, hisz nekik amúgy is nagy területen elhelyezkedő házuk van, elférnénk ott. A döntés megszületett, az előkészületek el is kezdődtek. Majd költözés előtt nem sokkal kiderült, hogy a gerinces embernek ismert barátunk nem is olyan jó, illetve nem is nevezhető barátnak. Ugyanis a vállalhatatlan költségek mellett személyi szabadságunk nagy része is oda lett volna, így én voltam az, aki sztornózta az egész költözést, így maradtunk jelenlegi helyünkön.
Öt éve indítottam útjára a blogot. Korábban még próbálkoztam naplóírással, hosszú évekig vezettem is őket, majd rájöttem, hogy a személyes dolgok leginkább csak rám tartoznak. Ezért is semmisítettem meg őket nyom nélkül, habár érdekes dolog lenne őket visszaolvasni, hogy vajon mennyit is változtam azóta. A virtuális naplómat azonban már úgy indítottam útjára, hogy abban az esetben, ha a személyazonosságom nyilvánosságra kerülne, akkor se legyen belőle problémám. Emellett pedig az írásaimmal kapcsolatban továbbra is megtudjam őrizni a személyazonosságomat, főleg alapul véve azt, hogy rajongóknak megalapított, és azóta is folyamatosan frissülő weboldalamon használt nicknevem megegyezik itt használttal. Öt év hosszú idő, azért nemrég visszaolvastam korábbi bejegyzéseimet, s akadtak olyanok, amelyeken jót derültem. Jó példa a négy évvel ezelőtti írásom, melyben azon lepődtem meg, hogy mennyire egyszerűen mondták meg nekem, hogy ennyi volt a munkaidőm, nem kell többet jönnöm. Bevallom még egy kicsit jót is nevettem, hogy miket hittem elsőre. Ahhoz képest ezen a téren teljesen megváltoztam.
Visszatérve a tartalmi részhez eddig nagyon kegyes sorsom volt, ugyanis megtudtam azt csinálni, amit a többi ember nem egy olyan fizetés mellett, mint az enyém volt. Spórolni, s megvenni különböző műszaki cikkeket, illetve némi kikapcsolódásra is költeni strand, csavargás, mozi mellett. Persze volt olyan, hogy igencsak meg kellett húzni a nadrágszíjat nekem, de ugye ez nem volt olyan nehéz, ha csak minimális költségek voltak a vállamon. Minap gondolkozva pedig azt kell mondanom most érzem azt, hogy tényleg felnőttem. És nem csak azért, mert megtanultam, hogy az élet nem kegyes hozzám, s hogy milyen gusztustalanok is tudnak lenni az emberek olykor, hanem azért is, mert megtanultam olyan döntéseket hozni, amelyhez nem kis felelősség jár. És miért is írom ezt? Ugyan van ingatlanunk, de annak elhelyezkedése olyan, hogy munkába járás számomra vállalhatatlan lenne. Így én voltam az, aki idézőjelesen az asztalra csapott, s közölte a tényállást: albérlet kizárva, veszünk házat. Hitelre.
Rengeteg negatív példa van előttem, előttünk, akik azt gondolták, hogy majd ilyen húzással majd biztosított lett a lakhelyük, de közben már utcára kerültek. Tény, de mivel a családból én vagyok az egyetlen, aki képes ezeket a dolgokat átlátni, így én lettem az, aki ennek utána nézett, s el is indította a folyamatot. Az ügyintézőm egyébiránt roppant aranyos, s kedves (bár muszáj neki annak lennie), s hitelképességem teljes mértékben pozitív. Egyelőre az értékbecslés szakaszában tart a dolog, bár próbálom siettetni a dolgot, hogy minél előbb megvalósulhasson az esetleges költözés. Viszont furcsa érzés az, hogy ez az első teljesen önálló döntésem, melynek köszönhetően a későbbi életemre kihatással lehet ennek a dolognak a következménye. Legyen az akár negatív, akár pozitív. Hogy a jelenlegi problémába ne futhassunk bele a város másik vége lett végül a költözés célhelye, így végül jelenlegi környezetünktől, szomszédoktól teljesen elhatárolódunk majd. Ennek lényegi része pedig az, hogy teljesen meg kell tanulni önállósodni. A jelenlegi ingatlan megtekintésekor persze érdeklődtünk, de szerencsére pozitív volt a visszajelzés, hogy élnek-e a környéken a kisebbséghez tartozó emberek. Szerencsére (még) nem.
Ezen eléggé elméláztunk itthon is, illetve a munkahelyen is, s erre még rátett pár lapáttal az videómegosztó portálokon látható videók is, hogy mennyire is lehet az ember toleráns a kisebbséggel. Véleményem szerint nem lehet az embereket szelektálni különböző külső tulajdonságok alapján, s azt korábban is többször mondtam, hogy nem az a kisebbség, aki kívülről magán hordozza a fizikai jegyeket, hanem az, aki úgy él. A probléma csak az, hogy életem során eddig csak olyanokkal találkoztam, akivel pórul jártam, vagy pedig félni kellett tőle. És ez baj. Ebből fakadóan pedig nem tudom nem azt mondani, hogy nem utálom őket, hisz kizárólag negatív tapasztalatom van velük kapcsolatban. Habár lightos történet a miénk ahhoz képest amiket láttam, olvastam rólunk az interneten, s nem is olyan megyében, városban élek, ahol nagy számban fordulnának elő. Viszont azt én is viccnek tartom, hogy meg kell őket különböztetni, s ennek köszönhetően pozitív diszkriminációban kell őket részesíteni, melynek eredménye, hogy mindent megtehetnek. Az már a no comment kategória, hogy ha kiejti az ember a „c” betűvel kezdődő szót, már rasszistának bélyegzik meg. Tehát az olvasottak alapján én rasszista lennék?
Eme dolog persze rányomja a bélyegét a mindennapokra, így nem igazán tudok jól szórakozni. Persze megpróbálok, de mindig jön össze, főleg akkor nem, amikor valamit eltervezek ,s nem úgy sül el. Jelen pillanatban a hitel, s annak a költsége, ami terhel engem, de egyelőre bizakodó vagyok, hogy hamar megoldódik, s megjelenik az alagút végén a fény. Mert az egy dolog, hogy játékokban én vagyok a nagy harcos, de azért ezt nem szeretném átültetni a való életbe. Szerencsére azért akadtak nyugodtabb napok, amikor nem épp a fentebb leírt probléma volt terítéken, így az Uncharted második részének is neki tudtam kezdeni, illetve a mai napon a Dawn Of The Planet Of The Apes is megvolt. Utóbbival kapcsolatban rendkívül pozitív a véleményem. Elsősorban pont azért, mert immáron beigazolódott, hogy délelőtt kell menni filmet nézni. Egyrészről ilyenkor iszonyatosan kevesen vannak, másrészről pedig kulturált emberek mennek el ilyenkor megnézni egy-egy alkotást, melynek köszönhetően nincs csámcsogás, büfögés, illetve más ember szagának az „aromáját” sem kell magamévá tennem légzés útján.
Mit remélek?
Azt, hogy hamar megoldódik a költözési kálvária.
