Az igazi vasárnap!

Mivel mostanság rákaptam nagyon a fényképezésre, így igyekeztem mindig olyan pillanatot megörökíteni, aminek van is értelme (azaz nem saját magam fényképezése a fürdőszobában, illetve különböző ételek lekapása, hogy aztán a népszerű közösségi oldalon posztoljam őket).
Persze igyekeztem megragadni olyan alkalmakat is, amelyek részben kiragadhatóak az életemből, s bátran publikálhatom őket a blogon.

Jelen esetben a fentebb látható két kedvencünkről van szó, akik ma éppen türelmesen, szépen, feküdve várták, hogy mindenki hazaérjen. Persze jelen esetben csak így tudtam őket lefényképezni, hisz amint megláttak engem igyekeztek azonnal “letámadni”. Így ritka fotók egyike, amelyeken bátran pózol mindkettő. 🙂

Jack and Jill

Magyar cím: Jack és Jill

Ha vizuális szórakozásról van szó, akkor bizony én nem nagyon szoktam adni mások véleményére. Úgy vagyok vele, hogy felnőtt ember vagyok, s el tudom dönteni, hogy mit akarok megnézni, meghallgatni, vagy épp mivel szeretnék játszani. Persze jól meg kell gondolnom a korlátozott szabadidőm miatt, így persze elő szokott fordulni, amikor sajnos én is sikeresen mellé trafálok, s aztán csak arra gondolok, hogy értelmesebb dolgokkal is elüthettem volna az időmet, mint az adott alkotással.
Ciki vagy nem, én annyira már nem vagyok (sajnos) naprakész az filmes alkotásokkal, így sokszor sikeresen el is megyek sok mellett. Legtöbbször persze sikerül olyan mellett, amely egyébiránt tényleg tetszik. Ilyenkor nem szoktam más weboldalakt nézni, így nem is nagyon szoktam az értékeléseket figyelembe venni, hisz mindenkinek más és más az ízlése.

Mivel én nem vagyok nagy ünneplős fajta, így nem is nyekeregtem, amikor megtudtam, hogy húsvét előtt bizony jó pár napot kell majd dolgoznom, s nem is sima műszakban. Én már régóta leszoktam a tévécsatornák nézéséről, így általában akkor találkozok egy adott műsorral, amikor épp a közös helyiségben tartózkodom a szülőkkel. Így történt meg, hogy idén az egyik kábelcsatorna műsorára tűzte a Jack és Jill-t, Adam Sandler egyik vígjátékát. Bevallom magát a színészt nem szeretem, de az általam látott jelenetek nekem tetszettek, s úgy döntöttem, hogy akkor ideje lenne megnéznem ezt a filmet pótolva ezzel a lemaradásomat. Persze előtte azért megnéztem az előzetest is, hisz nem voltam tisztában az alapszituációval.

Continue reading

A tökéletes szagminta, azaz a kunkorodó hónaljszőr története

Rengeteg embertípus létezik mind küllemre, mind pedig személyiségre is. Ezt alapul véve látott napvilágot az a teória miszerint két egyforma ember nincs kerek e világon. Azonban, ha az ember ebbe belegondol, akkor máris érdekes kérdések vetődhetnek fel benne ezzel kapcsolatban. Honnan erednek például bizonyos sztereotípiák, melynek alapjai épp hogy az emberi természet, személyiség? Kinézetről már nem is beszélve, hisz gondolom mindenki hallott már ikertestvérekről, akik külsőre teljesen egyformák.
Megragadva a fenti mondatsor lényegi részét elmondhatjuk, hogy nem csak személyiség, s külső létezik emberi civilizációt alapul véve, hanem életforma is. Hisz nem mindegy, hogy ki hogyan él, mennyi intelligenciával rendelkezik, s ezeknek köszönhetően pedig milyen képet is fest magáról. Ezeknek köszönhetően pedig akár csoportokra is osztható az emberi társadalom, melynél megfigyelhető, hogy kik azok az egyének, amelyek úgymond közutálatnak örvendenek szinte mindenhol, s még a legtoleránsabb ember is csak erősen tudja elnyomni a nemtetszését. Egyértelmű, hogy küllemre taszító embert könnyebben el lehet fogadni, mint egy olyat, akinek személyisége, életvitele több, mint irritáló. Ezeken a dolgokon persze lehetne változtatni amennyiben ez nem lenne mindenki számára egy kényes, zavarba ejtő téma, mely szinte tabu mindenhol. Igen, eme bejegyzés témája az igénytelen, büdös emberek.

Continue reading

Bitten: 1.évad

Beléptünk abba a szakaszba, amikor is elkezdődnek az amerikai szériák évadfináléjuk. Nyilván ez elsősorban a kinti kereskedelmi csatornák kínálatára vonatkoznak, de azért a kábeles sorozatok is termelnek elég szépen. Az más kérdés, hogy ízlésről vitatkozni nem érdemes, hisz jelen pillanatban ott tartok, hogy lassan már nincs mit néznem, míg más meg azon töri a fejét, hogy vajon hogyan is ossza be az idejét, hogy mindenre napra készen tudjon lenni.
Valahol én is így voltam, habár nálam a legnagyobb probléma az volt, hogy vajon mikor is pótoljak be egyszerre “x” epizódot az adott szériából. Egyébiránt szeretem a hasonló történetű alkotásokat, mint a Bitten, s a bevezető epizód közepes indulása sem vett arra rá, hogy tovább folytassam. Mivel véleményem szerint még belefért a nézendők közé, így úgy voltam vele a hatodik résznél, hogy felesleges is leülnöm elé, majd megnézem az évadot teljes egészében. Azt hiszem ez a döntés elég jó lépés volt részemről.

Continue reading

The Last Of Us: Left Behind teszt

Platform: Playstation 3

Azt szokták mondani, hogy az ember élete folyamán sokat változik. Engem az ilyen bölcsességek nem nagyon fognak érdekeltek, s igazából most sem tartom olyannyira fontosnak őket, melyeknek hatással lennének az életemre. Azonban ahogyan telik az idő, s olykor nosztalgiaként visszagondolok dolgokra rájövök, hogy bizony igazuk volt ezeknek az embereknek. Emlékeim nem csalnak még az ezredfordulón köpködtem az akkor friss szórakoztató technika üdvöskéjeként megjelenő PC-t az otthonunkban, mert ennek a megvásárlásának köszönhetően nem kaphattam meg az általam nagy becsben tartott filmet VHS-en.
Időközben azonban olykor felvillant egy-egy olyan cím a közelemben, ami felkeltette a figyelmemet. Így hát a közellenségnek tartott számítógép manapság már a hétköznapi életem része, s elég sok olyan alkotás volt, amelyet már többször végigvittem. Hasonló hozzáállásom volt a konzolok iránt is, de a nagy hírversét kapó Uncharted és a The Last Of Us olyannyira felkeltették az érdeklődésemet, hogy végül beruháztam egy Playstation3-ba. Innentől kezdve persze nem volt megállás, s eddig szerencsére az egyik legjobb vételek voltak az eddig felsorolt eszközök és szórakoztató címek.

Azt kell azonban mondjam, hogy az utóbbi cím viszont nem véletlenül kapott annyi elismerést, jelölést, melyeknek 80%-át bizony meg is nyerte. Tehát a Naughty Dog bezony tudhat valamit. Ezen sorok leírása közben is azon gondolkodom, hogy talán esti programként nem épp valami kis pörgős, és látványos filmet kellene választanom szórakozásként, hanem a főjátékot újra elkezdeni elölről. Mivel nem volt elegendő tárhelyem a konzolomban, így képes voltam azt merevlemezzel bővíteni, hogy az idén megjelent Left Behind alcímre hallgató kiegészítő részt is magaménak tudhassam.

Continue reading

The Walking Dead: 4.évad

Elég erőteljesen indult négy éve a The Walking Deads elég nagy sikerszériává nőtte ki magát. A széria azon sorozatok közé tartozik, amely a premier nézettségére még rá tudott pakolni, s aki utána néz az adatoknak, akkor simán láthatja, hogy jelen pillanatban kétszer annyian nézték a legutóbbi epizódot, mint magát a nyitó részt.
Minden embernek más és más az ízlése, épp ezért mindenkinek más a véleménye a haláluk után visszatérő, s húsevő rothadó zombikról. Számomra elég erősen kezdett az első rész, s azóta bevallom hullámzó tendenciát mutat nekem. Igazából még nem tartok ott, hogy ki szeretnék lépni annak ellenére, hogy sok ilyen, s ehhez hasonló hozzászólást olvastam. Kicsit húztam a számat az előző két évadnál, de a negyedikről az a véleményem, hogy elég korrektre sikerült. Ha ezen az útvonalon halad tovább a sorozat, s megtartja ezt a színvonalat nekem semmi bajom nem lesz vele. Azzal már igen, ha valaki nagyon rákattan a képregényre, s olyan fordulatot lő le, amivel elrontja a szórakozásomat.

Continue reading

Raising Hope: 4.évad

Raising Hope azon szériák közé tartozott, amely a bejelentés után nagyon vártam. Igazából tetszett is, s az első évad számomra igazi etalonná nőtte ki magát. Valódi egyediséget persze nem fedeztem fel benne, de azért szórakoztatni szórakoztatott. Én úgy éreztem, hogy már a második évadnál elkezdett csökkenni a minőség, s mivel csak húsz perces epizódokról volt szó, így igazából nem nagyon éreztem azt, hogy rengeteg időm szabadulna fel, ha kiszállnék.
A negyedik évadnál azonban már többször megfordult a fejemben, hogy talán többször nem kellene leülnöm a sorozat elé, de mivel a széria pénteki napra került, s vállalhatatlanná vált a nézettség, így számomra elég érdekes lett volna, ha az idei szezont is túléli egy berendeléssel a háta mögött. Bevallom kicsit örültem is, mikor kiderült, hogy ennyi volt, hisz így legalább nem nekem kellett fájó szívvel elköszönni a sorozattól.

Continue reading

…és amikor egy korszak lezárul

Öt év nagyon hosszú idő. Szerintem nem csak nekem, hanem másoknak is. Amikor kedvem támadt egy kicsit nosztalgiázni, akkor többnyire mindig visszaolvastam az előző bejegyzéseket. Igaz, egy bizonyos idő után már eléggé keresztbe állt a szemem, így gyakorlatilag a huszadik írás után már inkább abbahagytam. Annak idején nagyon tetszettek különféle blogok, így végül úgy döntöttem, hogy akkor én is beszállok a bloggerek világába. Ezt nem bántam meg, hisz a mai napig aktívan ügyködök annak ellenére, hogy sokszor bizony idő híján sok minden csúszik. Az eltelt idő alatt eléggé sok minden változott velem kapcsolatban, s környezetemmel is, s változtam is, nem keveset. Utóbbival kapcsolatban annyi a személyes véleményem, hogy talán ezek pozitív irányba történtek. A bejegyzéssekkel kapcsolatban többnyire mindig ugyanaz volt, mint jelenleg is, hogy mielőtt már leültem a gép elé már volt egy kezdetleges vázlat, hogy mit és hogyan próbálok majd értelmesen leírni. A helyzetjelentés kategória közel áll szívemhez, hisz annak ellenére, hogy magánélet számomra szent és sérthetetlen, de igyekeztem minél többet leírni anélkül, hogy annak bármiféle következménye lehetne, illetve bárki számára sértő legyen. Az elmúlt időszakban azokban az ebben a kategóriában lévő bejegyzések száma eléggé megritkult, s lecsonkult, s mindig tologattam, hogy mikor is legyen egy újabb bejegyzés. Gyakorlatilag ez jellemző volt az én magánéletemre is, ahol ugyanez a fajta viselkedés volt jelen. Inkább tologattam a dolgokat, mert úgy láttam nem lenne értelme megnyilvánulni, bárhová elmenni, ha épp nincs olyan kedvem, esetleg nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy ezeket a dolgokat megtehessem. Egyébiránt sem vagyok az a nagyon panaszkodós fajta, s problémák tömkelegéről is csak az tudott teljes mértékben, aki közel állt hozzám, illetve abban a cipőben járt, mint én. Mondanám azt, hogy rengeteg gondolkodás volt az elmúlt időben, de akkor hazudnék. Leginkább agyalás, s idegeskedés volt, ami rányomta a bélyegét szinte az összes dologra, ami velem kapcsolatos. Ennek köszönhetően pedig mindenhol sikerült megzuhannom, aminek én nem örültem. Ennek egyetlen egy oka volt: munka.

Én mindig azt mondtam, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben addig, míg az embernek nincs stabil párkapcsolata addig nem érdemes különköltözni a szülőktől. Persze ez abban az esetben igaz, ha pozitív kapcsolat van a felek között. Jelen esetemben ez igaz, így a elmúlt négy évben szinte minden olyan dolgot megtudtam vásárolni, amit szerettem volna. Olykor ugyan becsúszott egy kis impulzus vásárlás, de ez van. Nyilván ezért tettem elég sokat, hisz ha úgy alakult, akkor bizony képes voltam diétás étrendet összeállítani magamnak, hogy bizonyos dologra több jusson, s képes voltam számtalan túlórákat is bevállalni azért, hogy amikor megérkezik az sms a banktól, akkor mosolyra derüljön az arcom. Az más kérdés, hogy ehhez mennyi mindent kellett elviselnem, s mennyire kifárasztott mind fizikailag, mind szellemileg. Ennek eredménye volt, hogy már számomra is világossá vált, hogy a jelenlegi helyem nem csak az egészségemet veszélyezteti, hanem az emberi kapcsolataimat is, melyek az utóbbi időben szépen elkezdtek romlani.
A legutóbbi táppénzes esetnél már mindenki jelezte, hogy ideje, ha elkezdenék gondolkozni a jövőmről, s jelenlegi munkahelyem biztosan jó számomra-e. Azzal már korábban is tisztában voltam, hogy nem, de a megvásárolható dolgok elegendőek voltak ahhoz, hogy szépen ezek lebegjenek az én szemem előtt. De mivel ezen a téren már mindent elértem, így már nem tudtam miből erőt meríteni, s egyszerűen már éreztem, hogy innen nincs visszaút. Ugyan próbálkoztam már álláskereséssel, de hamar fel is adtam. Egyrészről itt nem óhajtottam bejelenteni munkahely váltási szándékomat, másrészről pedig nem tudtam, hogy mit is tudnék így ígérni a következő helyen. Mivel a munkaidőm továbbra is megvolt, így sokszor a visszajelzés számomra lehetetlen volt, hiába volt a jelentkezésem sikeres. Ahhoz, hogy a keresést feladjam leginkább a sokak által megosztott, s leírt negatív tapasztalatok vezetettek rá, hogy összetehetem a két kezem, hogy legalább van munkám, s kiadják a szabadságot, s a pénzemet is megkapom. Azonban egy hete elgondolkoztam, hogy van-e értelme idegesen lefeküdni, majd hánykolódni egész éjjel? Van-e értelme, hogy még mások randiznak, moziba járnak, csavarognak, én itthon ülök és az aznapi, vagy az előző napi problémán idegesítem magam, mert végül is mégiscsak beosztott vagyok. És megfizetnek engem ezért? Nem. Szerencsés vagyok, hogy jó a hátterem, így megtudtam azt tenni, hogy felmondok.

Ugyan nem sikerült zökkenőmentesen, de immáron bizonyos, hogy a felmondási idő letöltése után szabad ember lehetek, s még a nyár előtt fellélegezhetek minden tekintetben. Mivel nagyon sok minden történt az elmúlt években, így úgy döntöttem, hogy az utolsó munkanap után legalább három hétig pihenek, s mindenképp összeszedem magam, hogy a következő munkahelyen ne lehessen probléma. Sokkal előrébb, s sokkal pozitívabb helyzetben vagyok a négy évvel ezelőttihez képest, így sem én, sem mások nem félnek attól, hogy tartós munkanélkülivé válnék főleg, hogy többen mondták, hogy segítenek elhelyezkedni.
Ebből fakadóan pedig máris elkezdtem tervezgetni, hogy majd mit is óhajtok csinálni majd abban a pár hétben, amit majd felfogok szabadságként. Először is akkora már szinte minden sorozat kifut, így feltehetően a megvásárolt filmeket, illetve a megnézésre várókat fogom megtekinteni újra, vagy először. A napi szintű bicajozás, csavargás természetesen adott, s elvárt, s mindenképp szeretném ezt be is tartani, hogy ismét megfelelő legyen a fizikai kondícióm. Illetve nem árt a jelenlegi telefonom fényképezőjének használata sem, hogy mindent megörökíthessek, amit én érdemesnek találok. Hisz szerencsére a környéken rengeteg jó kis kiránduló hely van, így ebből a szempontból nem lesz probléma, ha természetben szeretnék eltölteni egy kis időt. Nem beszélve a különböző látványosságokról sem, s megközelíthetőségükhöz pedig elegendő egy kerékpár is. És persze még ott van, hogy az elkövetkezendő három hónapban jelent pillanatban három olyan alkotás is van, amelyet szeretnék megnézni a moziban.
Két olyan dolog van, amit sajnálok. Az egyik a strand, amelyre vonatkozik a spórolás, így feltehetően húsz kilométerre lévőkhöz kell menni majd. De ugyebár az ember ne akarjon csúszdázni, meg élmény fürdőzni, ha elegendő neki a sima mezei lubickolás. A másik pedig a pesti út, amely alatt egyébként is remegett az a bizonyos léc. Ugyanis, ha szülői oldalról mennénk, akkor annak lenne nem kis költsége. Ha pedig azt lépném meg, amit tavaly, akkor pedig meg kell találnom a másikkal, másokkal a közös időpontot, hogy jó legyen. Ez pedig jelenlegi munkahelyemmel nem lenne egyszerű. Így jelen pillanatban ez mindenképp el fog majd maradni. Bízom abban persze, hogy ez a lépés megérte, s tényleg a későbbiekben jobb dolgom lesz majd. Hisz legyünk őszinték, annak nem sok értelme lett volna, ha toporogtam volna egy helyben, s vártam volna a csodát, amely egyébként sem jött volna el.

Egy biztos: egy korszak hamarosan lezárul. 

Gravity

Magyar cím: Gravitáció

Vannak olyan filmek, amelyek az alaptörténetük, plakátjuk, előzetesük alapján nem fognak meg. Egyáltalán. Azonban olyan sok írás születik róluk, s ezt követően elkezdenek a csapból is ezek folyni, hogy egyszerűen muszáj őket megtekinteni. Nagyjából ez a helyzet illik rá a szóban forgó filmre is, amiről hónapokig lehetett hallani, de csak pozitívumot, majd pedig jött az Oscar díjátadás, ahol viszont majdnem minden kategóriában győzött a film. Ugyan tisztában voltam vele, hogy lehet pofára esek majd, de úgy voltam, hogy nem veszíthetek semmit.
Ahogyan az előzetes hírektől  sem, úgy a filmtől sem sikerült hanyatt esnem. Leginkább azért, mert számomra úgy jött le az egész, hogy ez inkább a nagy vásznon működik pontosan a látvány miatt. Biztosan érdekes lehetett volna, de szöget ütött valami a fejembe. Még pedig az, hogy ha maga a film nem tetszik, akkor bizony lehet akármennyire is látványos, engem az nem fog lekötni. Ebből fakadóan pedig azért elgondolkoztam azon, hogy vajon nem-e a látvány volt az, amely sokakat megvett kilóra?

Continue reading

Carrie (2013)

Magyar cím: Carrie

Hanyadik feldolgozás is ez? Stephen King 1976-os regényéből már készült nem egy adaptáció. Az elsőt sajnos nem láttam, habár nem is igazán érzek arra késztetést, hogy pótoljam eme hiányosságomat. Talán már van annak tíz éve is, amikor unalmamban váltogattam a csatornákat, s így akadtam rá a 2002-es TV adaptációra a műből, ami viszont elnyerte a tetszésemet. A DVD korszak elején még VHS-re rögzített film azonban soha nem került újranézésre. Pedig tényleg nem volt szörnyű, sőt!
Annak ellenére, hogy eléggé szeretem a filmeket sajnos nem vagyok naprakész a hírekkel kapcsolatban. Így történhetett meg amikor a TV-ben akadtam össze a tavalyi év Carrie-jével, amely elméletileg egy remake lenne. Gyakorlatilag meg nem igazán érthető a létjogosultsága. Tartottam tőle, hogy nem fogja megütni a színvonalat, de azért reménykedtem, hogy azért élvezhető lesz, ha már ennyi pénzt beleöltek. Hát sajnos nem lett az. Azt kell mondanom, hogy végig szenvedtem az egészet.

Continue reading