The Last Of Us teszt

Platform: Playstation 3

Van annak talán már hét éve is, amikor egy szép tavaszi napon egy általam nagy becsben tartott játék rajongói fórumán úgymond vitába keveredtem két szerkesztővel. A vita központjában leginkább az állt, hogy ők, mint konzol tulajdonosok nem igazán tűrik, ha egy árva szó esik is a PC-ről akár, mint problémaforrás, akár mint hétköznapi beszédtéma. Nem csak nem értettem, hogy mi ez a nagy konzol imádat, de még azt sem tudtam felfogni, hogy hogyan lehet úgy játszani, hogy egy konzerv doboznyi nagyságú műanyag valami van a kezünkben. Mondjuk annyira nem is izgatott a dolog, hisz a konzolok nem is érdekeltek mindamellett, hogy anyagi keretem sem tett volna lehetővé azt, hogy akár egynek is tulajdonosa legyek.
Ahogyan elhagytam az iskola padot azonnal beleöltem mindenbe a pénzem, amire vágytam, s számomra megvásárolható volt. Első körben így egy új TV vásárlása volt a cél, mely megvalósulása után egyre inkább kényelmetlenné vált a klaviatúra és egér használata játék közben, mint irányító eszköz. Ekkor fordultam a kontrollerekhez, s itt már nem volt megállás. Időközben az Uncharted széria már trilógiává bővült, s ugyan eléggé epekedtem irányába, de azért nem adtam arra a fejemet, hogy beruházzak egy konzolra. Azonban a tavaly megjelent The Last Of Us-nál viszont már egyértelművé vált, hogy annyira megvett a játék kilóra már a látottak, s olvasottak alapján, hogy idő kérdése egy Playstation 3 megvásárlásra. Ahogyan sejtettem végül mégis rászántam magam egy megvásárlására, s idén január végén már tulajdonosa is lehettem egynek. Innentől kezdve pedig szinte minden negatív érzésem elszállt a konzolokkal szemben. Persze mielőtt még a címbeli játékkal mehettem volna akár egy teszt kört is fontosnak tartottam a korábban megjelent címek kipörgetését. A The Last Of Us nagyon érdekelt, így végül valamikor február végén került megrendelésre, de csak nemrég tudtam nekiülni. Vártam rá, sokat. Nem hiába!

Continue reading

Döglődő szériák, avagy helyzetjelentés sorozatfrontól

Már ideje volt egy összegző bejegyzésnek is az általam követett szériákról, hisz még messze van az évad vége, addig meg bármelyiket faképnél hagyhatom. Bár ez nem jellemző rám már az évad végén.
Jó pár bejegyzésben említettem, hogy sajnos már nem nagyon ülök a TV készülék előtt, nézve az épp aktuális szériákat. Egyik oka ennek az, hogy kevés szabadidőm van munka mellett, s bizony eléggé be kell osztani azt a maradék szabadidőt, hogy mire is használom fel. Épp ezért sem mindegy, hogy mit nézek. Valamikor a 2000-es évek tájékán úgy volt, hogy amit elkezdtem, azt végig is néztem. Még akkor is, ha a széria közepénél már erősen untam, sőt megutáltam az egészet. Azóta kicsit harcedzett lettem, hisz nem igazán akarok bármire is felesleges időt fordítani. Az viszont más kérdés, hogy ha erősen szelektálnék lenne kb. 2-3 széria, amit néznék. De nézzük jelen pillanatban hogyan is állok.

Halhatatlanok
…avagy azon szériák összessége, melyekért minden izmom remeg, hogy az aktuális epizódot láthassam. Eszméletlen az, hogy mennyi tartozott nálam ebbe a “kategóriába” pár évvel ezelőtt, most meg pár címet tudok csak felhozni. Annak idején egyszer már kaszáltam, de szerencsére a Comedy Central folyamatos ismétléseinek köszönhetően ismét visszavettem a nézős listára a The Big Bang Theory-t, mely sok kritikát kap rajongóktól, hogy megváltozott eléggé. Ez igaz is, de ennek ellenére én élvezem. Probléma folytatással nincs, hisz nem is tervezem abbahagyni, az pedig jó hír nekem, hogy további három évadot rendeltek az egyik legnézettebb szériának. Ami viszont eléggé szomorú az én szemszögemből, hogy ide csak más címet tudok írni, amely nem más, mint a nemrégiben útnak indult Resurrection, amely szerencsére hozta azt a szintet, amit vártam tőle. Bízom abban, hogy lesz következő évad is, habár a szezon végére még átmehet minősíthetetlenbe.

Középmezőny
Itt már nem kell azon gondolkoznom, hogy mit is írjak ide, vagy pedig mit is kellene ide írnom. Mindenképp kiemelném a Bitten-t. amely nem rég indult útjára, habár csak az első részt néztem meg, de úgy látom van benne potenciál. Persze nem véletlen, hogy az erős középmezőnyben kapott helyett. Nem minőségi “termék”, de legalább annyira jó, hogy szórakoztatni tudjon. Lehet sokak nagy levegőt vesznek, ha ide merem írni a The Walking Dead-et is, de számomra az erős kezdésből eléggé középszintre süllyedt a széria. Ennek ellenére még tudja magát tartani azon a szinten, hogy ne mondjam azt, hogy ennyi volt. De nem véletlen az sem, hogy az epizódokat kettesével, vagy pedig hármasával nézem.

A haldoklók
És itt törik össze a szívem. Az elég erős négy évad után szinte csak gyötrődés az, ami van a Supernatural-lel, melyet a kilencedik évadnál egyszerűen nem tudom abbahagyni. Egyszerűen olyan kellemes élmény volt a kezdés, hogy még mindig reménykedek abban, hogy talán jobb lesz. Persze tudom, hogy erre gyakorlatilag nem sok esély van, de hátha. A pár napja indult The 100 a tipikus példa arra, hogy olyannyira rossz, hogy már jó kategória kiváló győztese. Hogy meddig fogja bírni nálam, nem tudom. Lehet évad végéig szenvedek majd vele, de az is lehet mutat valami olyat, ami maradásra bír a további folytatásra is. Már, ha lesz. Már ennél az évadnál is ki akartam lépni, de ha megtette helyettem a FOX, hogy nem kér többet belőle, akkor már végigülöm a Raising Hope utolsó pár epizódját. Erős kezdés szinte épp hogy nézhetetlen folytatásba torkollott. Hasonló a helyzet a Glee-vel is, mely annyira bejött az elején, hogy egyszerűen nem hiszem el, hogy milyen nézhetetlen szintre jutott. Nem véletlen, hogy az olykor 18 milliós nézőből már csak 2 – 2,4 az, amely követi. Mivel nem sok van hátra az évadból azt még megnézem utána pedig búcsút intek neki. Hasonló sors vár majd a Modern Family-re és a Once Upon A Time-ra is. Egyetlen egy esélyt kapnak, mégpedig az évadzáró fényében. Ha hoznak valami olyat, ami felkelti az érdeklődésem, akkor majd a következő évadra is maradok. Amennyiben nem ez történik, akkor ennyi volt.

Remény?
Ugyan már elég régen itt hever mindkét széria első évada a merevlemezen, de nem volt időm még ahhoz, hogy nekiüljek bármelyikhez is. Mindkettőt már követtem egy bizonyos részig, de mivel mindkettőről elég jókat olvastam, hogy későbbiekben elég szépen fejlődik minőségi szinten, így úgy döntöttem maradok. Az egyik ilyen az amerikai Being Human, a másik pedig az Arrow. Bízom benne, hogy megfelelő szórakozást fognak majd nyújtani, de azt hiszem, hogy ez majd csak nyáron fog kiderülni, ha alapul veszem azt, hogy mennyi időm van sorozat nézésre.

…és elég elolvasni a jelenlegi bejegyzést, hogy mennyire is sz@rul állok sorozatok terén. Pffff….

The 100 – 1×01 (Pilot)

Adva van a legkisebb amerikai kereskedelmi csatorna, mely a The CW névre hallgat. Az elmúlt évek sorozat felhozatalában kapcsolatban egyre jobban az jut az eszembe, hogy ha a nézettségi listákon mindig hátul kullog, vajon honnan szerez annyi pénzt azokhoz a szériákhoz, amelyek épp hogy megütik a sorozatok CGI szintjét, de kvázi a csatornához mérve elég méreg drága lehet? Igazából ennek semmi jelentősége nincs jelen pillanatban, egyrészről a látvány még nem garancia a sikerre, sem pedig a minőségre. És azt is hozzá kell tenni, hogy bizony erre a kérdésemre sem fogok majd választ kapni.
Többször említettem, hogy az elmúlt időszakban sajnálatos módon eléggé megcsappantak az általam nyomon követett szériák száma. Így, amennyiben találok valami jó írást, vagy ajánlót, esetleg egy elég jó előzetest, akkor nincs az az Isten, hogy ne tegyek vele próbát minimum az első részig. Az más kérdés, hogy a legtöbb elhasalt már bevezető epizóddal. Visszatérve a csatornához, mivel elsősorban fiatalokat, s azon belül is a lányokat (nem, nem nőket!) céloz meg, s mivel én a férfiak táborát erősítem, így a kínálatukból gyakorlatilag alig nézek valamit. Pontosabban egyetlen egy ilyen cím van, de azzal is már csak szenvedek. Sem az előzetes, sem pedig az alaptörténet nem fogott meg, ellenben belefutva sok pozitív hozzászólásba úgy döntöttem én is próbát teszek a The 100-al.


Continue reading

The Last Of Us: Left Behind DLC előzetes

Igazából soha nem szerettem, ha valaminek is kiegészítő része készül. Persze ott van nagy dolog, hogy ami tetszett abból többet kapok, de valahogy mindig úgy éreztem, hogy ez egy rókabőr, semmi más. Tavaly évben rendkívül sok szó esett a Playstation 3 exkluzív címeként érkező The Last Of Us-ról, amely akkora sikert ért el, hogy én is havonta legalább egyszer megnéztem egy videót róla. Végeredmény pedig az lett, hogy idén januárjában beszereztem egy Playstation 3-at.
A játék végigjátszásával igazából bő három hetet vártam, mert sajnos a szabadidőm elég véges volt, s nem tette azt lehetővé, hogy napi szinten akár fél óránál többet is tudjak vele játszani. Arról nem is beszélve, hogy tartottam attól, hogy ha beránt, mint az Uncharted, akkor könnyen megeshet az, hogy feláldozok mást a szabadidőmből, mint például az alvást, mert nem fogom tudni letenni a kontrollert. És azért, ha másnap példának okáért munka van, akkor az bizony elég gáz. Okos döntés volt várni vele, mert jelen pillanat is elég nehéz volt letenni a kontrollert, hogy nem csak kimozduljak itthonról, hanem mást is csináljak. A játék meggyőzött, ugyan még csak 72%-át sikerült teljesítenem, de ez megvett annyira, hogy végül megvásároltam a kiegészítő részt is. Az más kérdés, hogy emiatt a meglévő konzolba merevlemezt kellett rendelnem, hogy le tudjam tölteni annak ellenére, hogy nem vagyok híve az online tartalomnak. De más lehetőség meg ugyebár nincs, ha valami nem jelenik meg fizikai adathordozón. Szó ami szó itt egy hangulatos előzetes:

Believe – 1×01 (Pilot)

Sorozat szempontból vártam a tavaszt. Na nem azért, hogy kinyithassak ajtót, ablakot, s majd friss levegő áramoljon be, miközben én majd benn szórakozok. Hanem azért, mert a szeptemberre tervezett egyetlen egy újonc sem volt elég erős ahhoz, hogy kitarthassak mellettem, mert a legtöbb már az első résszel elbukott nálam. Most a szériák minőségi ennyire rossz, vagy az én ízlésemnek nem jönnek be, de tény, hogy ami érdekelt, az most tavasszal indult.
Ilyen volt a Believe is, amely egyébként felkeltette az érdeklődésemet, de igazából nem tördeltem az ujjaimat a premierig. Ebből a szempontból pedig nem is volt elvárásom. És mivel ezek nem is igazán voltak, így nem is volt nagy lehetőség arra, hogy csalódhassak. Habár tény, hogy azt a negyvenöt percet, amit a bevezető epizódra szántam, azt másra is bőségesen “elpazarolhattam” volna.

Continue reading

A tavasz első napja!

Az persze magától értetődő, hogy nem fog a természet egy nap alatt változni, s nem is fog a mi, emberek által megteremtett naptári napokhoz igazodni. Azonban eléggé tágra nyíltak a szemeim, amikor ma elindítva a böngészőt a google egy szép animációval fogadott, melynek szlogenje a “Tavasz első napja” volt. Szerencsére az időjárás is kegyes volt ebből az alkalomból, így nem volt kérdés, hogy ki is használom majd. Igazából már hetekkel korábban beköszöntött a korai tavasz, s igencsak nyugdíjaznom kellett a téli kabátomat, amit igazából nem bántam meg. Viszont annak örültem, hogy végre ismét elővehettem a vasparipámat, mellyel száguldozhattam kedvemre. Ami egyébként amúgy is rám fért, hisz a téli hónapok alatt – főleg a telefon és playstation 3 vásárlása miatt – eléggé ellustultam. Habár öt kilométernyi tekerés után már rám tört az éhség, szóval ez azért már jelzésértékű volt számomra, hogy igencsak elszoktam én a kerekezéstől.
Igazából már nagyon vártam a tavaszi napokat. Hasonlóan voltam tavaly is, hisz nem szívesen mozdultam ki a hideg időben, így a négy fal közti ülés nem igazán tett jót a kedélyállapotomnak. Ugyebár erre remekül rányomta a bélyegét a munka is, az viszont már más kérdés, hogy azóta sem sikerült lecserélnem. Őszintén bevallva azért annyira nem törtem magam, mert tartottam tőle, hogy úgy járok, mint a kolléganőm: sz*rból f*sba ment, jelenleg pedig munkanélküliként keresgél, hátha kell majd valahová. Valahogy én is ettől tartottam, s tartok, s ha megkérdeznék mit is tervezek, vagy jelen pillanatban mit is csinálok munkahellyel kapcsolatban simán rávághatnám: csodára várok. Próbáltam a megvásárolt dolgokkal kompenzálni a stresszt, de végül oda jutottam, hogy nem igazán sikerült. Mivel nálam a lényeg az óraszám, nem pedig a ledolgozott napok, így tökéletes összevisszaság jellemző rám, melynek következtében munkába menet sikeresen összeestem, majd pedig a diagnózis nem más, mint kimerültség lett. Igazából napokig csak aludtam, végül alig tudtam egyedül kikecmeregni az ágyból. Amikor erőm teljében lettem kissé akkor az udvaron sétálgattam, s közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetne a jelenlegi munkahelyet jobbra cserélni. Mivel nem jutottam dűlőre, így végül jegeltem a dolgot.

Ellenben sikerült sok mindenen elgondolkozni. Pontosabban azon, hogy mi mindent csináltam rosszul, s mi juttatott el erre a szintre. Ezen mindenképp változtatni akarok, mert ez így nem jó. S ehhez viszont nagy akaraterőre van szükség. Részben ezért is döntöttem el, hogy amint kijön a jó idő megpróbálok megváltozni, s másképp hozzáállni a dolgokhoz.
Ha lehetőségem lenne rá, akkor minden bizonnyal a “genetikámat” megsimogatnám, hogy az eltelt időszak alatt nem híztam el. Első körben észre vettem, ha unatkozom, vagy éppenséggel ideges vagyok, akkor eszem. S nem minden esetben normális kaját. Ugyan sikerült pár kilót magamra szednem, de szerencsére ez nem látványos, de azért nekem feltűnt. Mivel nem szeretnék semmiféle cukorbetegséget vagy másfajta kórt elkapni, illetve ha már ennyire ápolom a fogaimat nem is szeretném, ha havonta kellene járnom fogorvoshoz, így úgy döntöttem az édességet felváltják a zöldséget, gyümölcsök. E mögött pedig összetett dolog áll. Egyrészt valóban nem szeretnék elhízni, majd jó lesz negyven év felett. Akkor már lehet, nekünk férfiaknak 🙂 Mivel szeretek bringázni, csavarogni, nem akarok húsz perc után kifulladni, vagy levegőért kapkodni. Tehát huszonévesként legyen meg már a kondim. Másrészt nem árt, ha az immunrendszerem is ép, s megkap minden szükséges vitamint, mert azért nem örülnék, ha minden hónapban lenne valami nyavalyám, mint ahogyan a téli időszakban küszködtem a megfázással. Másfelől pedig a bringázást mindenképp szeretném visszahozni az életembe, s mivel errefelé azért vannak szép tájak, de bejárni nem könnyű, így napi 20-30 kilométer simán meglenne ezért fontos a kondíció. Pancsikolni imádok, így most már komolyan veszem, s tényleg megtanulok idén rendesen úszni. Ugyanis szeretnék majd eljárni megmártózni majd télen, véleményem szerint remek kikapcsolódás lehetne.

A másik fontosabb döntés pedig megszüntetni a görcsös, tervezgetős viselkedést. Gondolom ez alatt, hogy megtervezek mindent precízen, s szinte semmi szabadság nincs. Ráadásul az előre eldöntött időtöltésnek legtöbbször az a vége, hogy amit csinálok, nem élvezettel csinálom. Időre szabok mindent, s ez bizony nem jó. Ezt a rossz tulajdonságomat pedig sikeresen a jelenlegi munkahelynek köszönhetően alakult ki, hisz jóformán onnan vettem át. Ugyan tervek vannak, de csak nagyjából, s igyekszek nem precízen eltervezni percre pontosan mindent, hanem élvezni azt, amit épp lehet. Látjuk mi lesz. Bízom a pozitív változásban.

Túljutva az első pár bekezdésen, s a nyekergésemen meglepő módon, de hamar eltelt az elmúlt időszak. Erre szokták mondani, hogy eléggé rohan az idő. Hát meglepően. Sajnálatos módon dolgoztam sokat, így sem a jó a időt, sem pedig szórakozni nem tudtam. Vagy azért mert nem jutott rá idő, vagy pedig azért, mert épp nyikogtam itthon a fáradságtól. Persze benne szokott lenni a pakliban, hogy semmi nem úgy meg, ahogy mennie kellene. Na nálam is ez volt. Először is, amikor megérkezett a korai tavasz eldöntöttem, hogy nem koptatom a lábaimat, hanem szépen felpattanva a vasparipámra, s így járok dolgozni. Az utolsó ilyen napon annyira irigykedtem a bicajozó emberekre, hogy szerintem hallható volt, ahogyan tört a szívem ketté. Ugyan szoktam nézni időjárás előrejelzést, de annyira nem adok rájuk. Másnap persze később keltem, s bizony majd lefagytam a bringáról, s ráadásul hazafelé jól meg is áztam. Örömöm határtalan volt, s úgy döntöttem nyugdíjazni kell még szerencsétlen drótszamarat. Erre mit ad az ég? Következő munkanapomon hazafelé folyt rólam az izzadság, annyira meleg idő volt. Remek.
Az itthoni virtuális szórakozásnak próbáltam hódolni, s ezt is terveztem stresszlevezetőnek. Nem volt véletlen, hogy sokszor az alvásidőmből csíptem le órákat, hogy tudjak valamit megnézni, vagy épp tudjak valamivel játszani. Persze mindig kiderült, hogy ez rossz ötlet volt, de engem nem igazán érdekelt. Bementem hulla fáradtan, s ledolgoztam, amit le kellett dolgozni. Az más kérdés, hogy feltehetően ez is hozzávezetett a kimerüléshez. Megpróbálom még kihúzni ezt a két hetet a következő fizetésig, amikor is remélem lesz valami olyan dolog, amelynek köszönhetően egy időre ki tudok kapcsolódni.

Májusban menni moziba! The Amazing Spider-Man 2 végső előzetese

Az utolsó előzetessel engem megvettek kilóra. Egyetlen dologtól azonban tartok, hogy abban az esetben, amikor beülök a moziterembe, akkor majd minden látványosabb jelenet visszaköszön, s szinte semmi újdonság nem lesz majd a filmben. Sajnos mostanság jellemző, hogy minél csalogató legyen egy bemutató, annál több mindent tesznek bele, így végül szinte semmi nem marad a film élvezeti értékéből, mert az ember úgy érzi, ezt már látta.
Ennek ellenére persze ott leszek majd májusban. Persze kérdés az, hogy majd mikor is tudok menni a munka mellett. Bízom benne, hogy majd ez is annyira fog tetszeni, mint a 2012-es változat, melynek Blu-ray kiadását rögtön a megjelenés napján megvásároltam. Várós. Nagyon.

Resurrection – 1×01 (Pilot)

Körülbelül egy évvel ezelőtt egy pihenő napom alkalmával úgy döntöttem, hogy bepótlom az általam nézett sorozatok megtekintetlen epizódjait. Mivel jó ideje sajnálatos módon ezek nagy része számomra már csak minőségtelen hulladéknak számítanak, így ezt a tervemet hamar sikerült teljesíteni. Ekkor jött az, hogy szokásomhoz híven úgy döntöttem, hogy a gép előtt meresztem a hátsómat, s valami érdekes után kutakodok a neten szórakozás céljából. Ekkor akadtam rá a Les Revenants-ról szóló bejegyzésre, melynek köszönhetően alig két nap alatt sikerült magamévá tenni a kilenc epizódos első évadot.
Nem voltak benne semmiféle látványos elemek, nem hullottak benne fejek, s vérfürdő sem volt. Mindezek mellett természetesen meztelenkedés, s töménytelen akció jelenetek is kimaradtak. Azonban az alaptörténet, majd pedig a hangulat nekem nagyon bejött. Igazából egy mondatba is belefér a sztori: emberek élik mindennapi életüket, majd egy kis filmszakadás, s miután magukhoz térnek próbálják az életüket folytatni. Legalábbis próbálnák, ha időközben nem jönnének rá, hogy bizony meghaltak. A koncepció nekem nagyon bejött, s iszonyatos tetszett. Itt mutatkozott meg egyébként a zsenialitás, hogy nem kell beleölni egy sorozatba rengeteg pénzt, hogy látványos legyen, s nem kell minden percben formás testű embereket mutogatni, hogy oda bilincselje a nézőt a képernyőhöz. Elég annyi, ha jól meg van csinálva az adott produktum. Amikor tavaly napvilágra került, hogy ugyanezzel az alaptörténettel érkezik az amerikai abc csatorna műsorára a Resurrection, már képzeletben számoltam a napokat hátra. Egyetlen egy dolog nem tetszett az egészben, hogy a premier 2014 márciusára lett tervezve. Sokat vártam rá, de úgy érzem, megérte.

Continue reading

The Tomb Raider Trilogy teszt

Platform: Playstation 3

Kevés olyan videojáték karakter létezik, amelyre azt lehet mondani, hogy lassan két év múlva fogja ünnepelni majd a huszadik születésnapját. Mivel nem vagyok nagy játékos, így egyetlen egy ilyen karaktert tudok mondani, aki nem mást, mint Lara Croft. Az angol Core Design csapatának köszönhetően született meg 1996-ban az egyik (és talán?) a leghíresebb női virtuális karakter. Sajnos abban az időben épp kezdtem az általános iskolát, így sajnos csak évekkel később egy újságos cd-n található demonak köszönhetően találkozhattam a félelmet nem ismerő kalandornő első kalandjával. Nem volt megállás, s az akció-kaland műfaj tökéletes keverékének köszönhetően rabja lettem a játéknak, s szinte sorrendben vittem végig az összes epizódot.
A Core Design által “elkövetett” epizódok számomra hatalmas élményt jelentett, de az újrajátszási faktor elég kicsi volt. A szabadidő kevéssége, s a játékok nehézsége együttese volt az, melynek eredménye volt ez. A játékokkal különösebb problémám nem volt, s az ötödik részig véleményem szerint tudta tartani a minőségi szintet. Azonban a probléma forrása az volt, hogy az évente megjelenő epizódok nem sok fejlődésen, változáson mentek keresztül, amely kivívta a rajongók ellenszenvét. Az ezredfordulón a meglévő játék grafikus motorja már amúgy is elavult volt, amelyet az ötödik résszel együtt legálisan elérhetővé tett a rajongók számára, akik azóta rengeteg szerkesztett pályát készítettek. Mivel radikális változás kellett ahhoz, hogy a híres régésznő ne vesszen homályba, így a fejlesztők mindent az alapoktól kezdtek el fejleszteni. Négy évnyi munkának köszönhető volt a 2003-ban megjelent hatodik rész, amely nem csak, hogy félkészen látott napvilágot, hanem tele milliónyi hibával, amely a mai napig is bővül. A törött relikviának számító epizód után a Core Design megszűnt létezni, s az Eidos (amely azóta Square Enix néven tevékenykedik) a csőd szélére került.

Már én is naprakész lettem, amikor a színen megjelent a Crystal Dinamics csapata, amely új életet lehetelt a halottnak vélt szériába. A fejlesztést én is nyomon követtem, s szinte ugyanazok igazak voltak rá, mint az elődjére: a végső verzió teljesen másképp festett, mint az előzőleg napvilágot látott képek, s videók. Annak ellenére, hogy jó pár pályarész kivágásra került, s a hősnőnk radikális digitális műtéten esett át mégis szerethető volt.
Ugyan a régi epizódok hangulata nem tért vissza, viszont kaptunk egy teljesen újjávarázsolt játékot, amelyben ráadásul csomó olyan dolgot fedeztem fel, amivel teljesen szerethetővé vált, mint elődei. A technikai feltételek nem voltak adottak, így aztán elég sok év telt el, mire minden grafikai beállítás elérhetővé vált számomra, s mindenféle probléma nélkül futtathatóvá vált a játék. Legjobban a Next Generation opció iránt csorgott a nyálam, amely bekapcsolásával grafikailag tündöklővé vált a játék. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis a gépfejlesztésnek köszönhetően 64 bites operációs rendszer hódította meg a számítógépet. Ezáltal két pálya a fenti grafikai opció bekapcsolásával játszhatatlanná vált, amely a mai napig nem került kijavításra. Mivel egyik kedvencemről van szó, így nem kicsit fusztrált, hogy eredetiben megvásárolt szoftvert nem tudok futtatni, csak kis ügyködésre, s alap grafikai beállításokkal. Amikor megvásárlásra került a Playstation 3, akkor viszont elgondolkodtam, hogy erre a platformra is érdemes lenne megvásárolni. Ekkor jött számításba a The Tomb Raider Trilogy névre keresztelt kiadás, amely tartalmazta azt az epizódot, amely hibáson működik az utóbbi operációs rendszereken.
Continue reading

About A Boy – 1×01 (Pilot)

Amikor májusban beharangozásra került a sorozat akkor én azonnal a várólistámra tettem. Mindazon ellenére, hogy semmit nem tudtam a szériáról, s még annyit sem szégyenszemre, hogy mely műfajt fogja erősíteni majd a tévés évad második felében műsorra kerülő sorozat. Épp ezért is lepett meg például, hogy a bevezető epizód a huszadik perc után nem sokkal véget is ért, amin én bevallom nagyon meglepődtem. Aztán jöttem rá némi utána olvasás után, hogy tulajdonképpen egy sitcomról lenne szó.
Többször említettem, hogy sokszor pont azért bukik meg egy film, sorozat, vagy játék, mert éppenséggel nagy elvárásokkal ülünk le mellé. Ezt saját magamon is megtapasztaltam, így igyekeztem ezt mellékvágányra helyezni. Azonban annak ellenére, hogy semmiféle elvárásom nem volt a sorozattal szemben szépen alulmúlta önmagát. Mindenesetre egy biztos, hogy a második részből köszönöm szépen, de nem kérek.


Continue reading