Dexter: 8.évad

Nyolc évad, s 96 epizód után ennyi volt a Dexter. Nincs több új évad, nincs több új epizód. Végleg lezárult, s ennyi volt. Bevallom őszintén az elmúlt másfél, három év alatt az általam nézett sorozatok eléggé megritkultak, s a legtöbbjüket szinte már csak azért követtem nyomon, mert egyszerűen nem tudtam volna mit nézni, ha jó párat abba hagytam volna. Az egyik ilyen volt a Dexter is, mely igazából eléggé frissnek és üdének hatott nekem, amikor indult, s többen ajánlottak, hogy próbáljam be a a sorozatot, mert nagyon jó. Bevallom őszintén nekem tetszett, de az igazi kedvenceim közé soha nem tartozott, s talán csak az első pár évad volt, amely tényleg olyan volt, amit képes voltam hetiben követni, s nem az aktuális évad végén egyben megnézni az aktuális epizódokat.
Egy évad, vagy sorozatzáró akkor szokott nálam hatalmas csalódás lenni, ha éppenséggel elvárásaim vannak az adott szériával kapcsolatban. Bevallom a Dexterrel ez nem volt meg, de ennek ellenére sikerült keserű szájízzel felkelnem a képernyő elől.

Teljes bejegyzés

Brooklyn Nine-Nine – 1×01 (Pilot)

Hivatalosan is elkezdődött az új tévés idény, habár egyelőre még csak új sorozatokat próbáltam be, de ezek közül tény és való, hogy eddig a legnézhetőbb a Brooklyn Nine-Nine volt. Bevallom őszintén nem igazán emlékszem, hogy lett-e volna évekig futó rendőrös sitcom, így – főleg látva a nézettséget – ennek sem jósolok hosszú jövőt. Az előzetesek nagyon sok mindent lelőttek, sajnos, de ennek ellenére úgy voltam vele, hogy teszek vele egy próbát, hisz jelen helyzetben szabadságomat töltöm, s épp nincs mit csinálnom, s egész nap korábbi szériákat újranézni sem olyan élvezetes, mint amilyennek látszik.

Teljes bejegyzés

Dads – 1×01 (Pilot)

A legnagyobb igazság az, hogy kevés sorozatot vártam a 2013/2014-es tévés évadban, így úgy döntöttem, hogy olyanokat is bepróbálok, amelyek nem keltették fel a figyelmemet. Nos pont az egyik a Dads, mely műfaját tekintve többkamerás sitcom, így alapvetően viccesnek kellene, hogy legyen. De sajnos nem az. Hiába igyekeztek a készítők ismert színészeket beledobálni a szériába, de még így sem súrolja sajnos a nézhető szintet.

Teljes bejegyzés

Sleepy Hollow – 1×01 (Pilot)

A 2013/2014-es sorozatos idény első „fecskéje” a Sleepy Hollow, amely rendkívül sikert aratott, legalábbis az első, bevezető epizódjával. Tulajdonképpen egy természetfeletti, misztikus sorozatról lévén szó, melynek történeti alapja a fej nélküli lovas mondája. Ugyan rendkívül jól sikerült ezt a dolgot beleszőni, de engem nem sikerült meggyőzni. 

Teljes bejegyzés

Búcsú a nyártól

Egyre inkább közeledünk ahhoz, hogy elbúcsúzzunk a nyártól, hisz ugyanis ideje korán beköszöntött a szeles, s esős időjárás. Szerencsére éppen erre az időszakra időzítettem a szabadságomat, így igyekeztem itthon elütni a szabadidőmet. Ugyan jobban örültem volna, ha kijutok a strandra, de sajnos be kell látnom, hogy az idei dolgok miatt megint csak egyszer tudtam kijutni, sajnos. Bár bízom abban, hogy jövőre teljesen másképp fog majd alakulni nem csak a nyaram, de az egész évem is.
Még tavasszal megszületett a terv, miszerint szeretnék majd egy jobb videokártyát a gépembe a jelenlegi a helyet, ugyanis akadt egy-két olyan játék, amelynek futtatásához kellett némi kompromisszumot kötni ahhoz, hogy tökéletes formában tehesse tiszteletét nálam. A terv úgy lett volna, hogy a szeptemberi fizetésemkor érkezik az új kártya, azonban ahogyan lenni szokott általában soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kellenének. Ugyanis két héttel a fizetés előtt a korábbi kártya szépen bemondta az unalmast, így kénytelen voltam idő előtt megrendelni egy újat, amely egy Gigabyte GTX 760 lett végül:

Probléma valóban nincs vele, s rendkívül jól teszi a dolgát. Első dolgom volt, hogy leformázzam a gépem, s minden visszakerüljön rá, így nem volt kérdés, hogy pár napos tesztelés jön, s a szabadságom egyik része is erről fog szólni. Korábbi kedvenc játékaim mind felkerültek, s köztük akadtak olyanok is, amelyek nem igazán működtek jól, de a jelenlegi kártyával tökéletesen teszik a dolgukat. Bevallom nem bántam meg a vételt, habár tény és és való, hogy elég kevés időm jutott arra, hogy tesztelhessem a kicsikét.
Aminek viszont örültem, hogy végre ismét elkezdődött a sorozatszezon, így végre nem fogok unatkozni. Habár eddig sem tettem azt, hisz továbbra is a korábbiakat nézem újra, ha már megszereztem őket HD minőségben. A Lost-tal elég szépen elhaladtam, s úgy érzem, hogy lazán eljutok az ötödik évadig. Utána már kérdéses lesz, hogy mit nézek tömény mennyiségben, de minden bizonnyal feltalálom majd magam. Habár egyelőre az új szériák közül eddig mindegyik elvérzett, s amelyiket pedig eddig nyomon követtem még nem tért vissza.

Egyelőre még nem tudom, hogy hogyan is lesz a maradék hátralévő idő az idei évből, de azért bízom abban, hogy rendesen karácsonynak nézhetünk elébe, s talán némi „fehér lepel” is lesz majd. A szabadságomat kihasználtam, hisz sokszor eljöttem itthonról, hogy kiszellőztessem a fejemet, s mindezek mellett némi nagy takarítást is beiktattam, ha már hamarosan már fel kell készülni a fűtési szezonra, bár még elviseltem volna a nyarat még egy kicsit. Játékok terén pedig nekiálltam ismét a Crysis 3-nak, illetve a Tomb Raider Legend-nek, hisz utóbbival voltak problémák a korábbi kártyával, s ami leginkább fagyásokban manifesztálódott, s nagy meglepetésre az új kártyánál ilyen problémák nincsenek. Mindezek mellett persze lassan azt is el kell fogadnom, hogy beköszönt a vaskos ősz, s szépen jönnek majd a hideg idők. Egyelőre még csak esőben jelentkezett jelen pillanatban, de bízom abban, hogy kevés esőben lesz majd részünk. Egyelőre pedig úgy döntöttem, hogy ideje eltenni egy bizonyos időre a bicajt, ha már ilyen rossz idők járnak, mert megfázni nem szeretnék. Addig pedig szabadidőmben igyekszem hasznosan eltölteni azt, ami jut majd nekem, s bízom benne, hogy nem fogok majd kimerülni.

Iron man 3 (Vasember 3)

Bevallom őszintén a szuperhős filmekkel hadilábon állok mostanság. Gyermekként, s tinédzserként, ha egy filmben akár minimális CGI is volt az már elég volt arra, hogy megnézzem legalább egyszer. Mostanság ez már kevés, s az igazság az, hogy filmek terén elég nagy lemaradásom keletkezett, melyet ugyan próbálok kordában tartani, s megszüntetni, de munka mellett sajnos elég nehéz az embernek napra késznek lenni.
Annak idején megjelenésekor láttam az első Iron Man-t, s kellemes meglepetésnek bizonyult. Ugyan tetszett, de annyira nem lopta be magát a szívembe, hogy bekerüljön a kedvenc alkotásaim közé, melyeket képes vagyok egynél többször megtekinteni. A folytatásra nem emlékszem, bár nem vagyok benne biztos, hogy megnéztem-e, de az előzetes alapján nem is villanyozott fel így utólag sem. Aztán jött tavaly a Bosszúállók, amelyért mindenki nagyon odavolt, s még a munkahelyemen is ömlengtek róla, de valahogy nem nyert meg az előzetese, így kimaradt a mozis élményeimből. Megjelenéskor természetesen pótoltam a hiányosságomat, de az első óra elég volt ahhoz, hogy érezzem az alkotás nem az én műfajom. Így végül végig sem sikerült nézni, bár nem is bánom. Hasonló élményem volt az Iron man 3 előzetese nézése közben is, melyben óhatatlanul is éreztem, hogy túlságosan hatásvadász akar lenni, s kicsit megszólalt bennem a kisördög, hogy talán lehet, hogy minden fontosabb momentumot ellőnek az ajánlóban, hogy aztán semmi meglepetés nem marad a film nézése közben. Így végül úgy döntöttem, hogy Tony Stark harmadik kalandja maximum otthoni mozizásnak marad.

A filmről egyébként sikeresen el is felejtkeztem egészen addig, míg a megjelenés kapcsán el nem kezdett a csapból is ez folyni. Így szinte akármerre mentem ahol lehetőség volt szórakoztató technikai eszközöket vásárolni és /vagy eredeti lemezen filmeket ott bizony elég erős reklámot kapott. Időhiány miatt megjelenés után csak pár nappal később tudtam megnézni, addig pedig agyonreklámozott előzetesétől falra másztam. A film elég szép bevételt produkált, s viszonylag pozitív vélemények születtek az alkotásról, így reméltem, hogy kellemes délutáni szórakozás lesz a harmadik Vasember. Ellenben elmondható, hogy sajnos sikerült azok táborát erősítenem, akiknek nem nem tetszett az Iron Man 3.
Teljes bejegyzés

Forces Of Nature (Mint a hurrikán)

Mindenkinek vannak kedvenc filmjei, amelyeket képes akár ezredjére is megnézni. Vagy azért, mert tetszett neki, vagy pedig csak nosztalgiából. Nekem is megvannak a kedvenceim, bár bevallom őszintén, hogy java részüket már csak nosztalgiából nézem újra, mert megtekintésük közben mindig átérzem azt, amit az első megtekintéskor átéltem. És persze feltehetően a legtöbbünknek lehetnek olyan kedvencei, amelyeket – feltehetően az olcsó jogdíjjak miatt – állandó jelleggel belefutnak valamely tévécsatornán.
Forces Of Nature, azaz magyar vonatkozásban a Mint a hurrikán nálam pont ilyen alkotás, melyet bő egy héttel ezelőtt kaptam el az egyik kereskedelmi csatorna műsorán, de szabadidő hiányában sajnos még nem született róla bejegyzés, s ezt kívánom most pótolni.

Az alapkoncepció szerint adva van egy szerelmes pár Ben és Bridget, akik épp az esküvőjük előtt állnak. De előtte természetesen a „kötelező” buliknak meg kell történniük a nagy esemény előtt. Bár nem minden úgy alakul, ahogy kellene, de ennek ellenére mindketten készek arra, hogy kimondják a boldogító igent. A helyszín megvan, s szinte minden adott ahhoz, hogy egy nagyszerű esküvőnek lehessünk tanúi. Így legénybúcsúja után Ben gépre ül, azonban nem is sejti, hogy egy őrjítően vadító szépséggel hozza össze a sors Sarah személyiségében, miközben esküvőjére igyekezne, ahová egyébként egy természeti katasztrófa is tart.

Teljes bejegyzés