Grey’s Anatomy: 7.évad

Még mindig frissek az emlékeim a középiskolás angol tanárnőmről, aki – ugyan csak két évig tanított minket – az esetek többségében sokszor nem épp a tananyagról ejtett szót, hanem sokszor kötetlen beszélgetéssé ment át a dolog, ha épp mi, mint tanulók épp vevők voltunk rá. Első körben tőle szereztem tudomást a Grey’s Anatomy-ról, hisz épp ő mesélte, hogy épp azért karikás a szeme, mert előző este fent maradt megnézni az aktuális epizódot, amit épp a hazai kereskedelmi csatorna vetített. A gimnáziumi évek alatt többször megesett, hogy alvás helyett inkább valamelyik tv csatorna programjából szemezgettem, s mivel akkortájt még nem volt internet elérés, így többségében a tévében való sorozatkövetés volt az egyetlen dolog, ami vállalható volt számomra. Annak idején gyerekként kattantam rá a Vészhelyzet-re, így nem volt kérdés, hogy mikor rátaláltam a Grey’s Anatomy-re, akkor azonnal beszippantott. Míg előbbi inkább erősen dráma volt, addig az utóbbiban sokszor voltak olyan epizódok, amelyeken lehetett mosolyogni.
Annak ellenére, hogy erősen női sorozatnak van feltüntetve, én azért leültem kedden esténként, s amikor végre internetes elérhetőségem lett a toplistás szériák között indult a sorozat. Azért jócskán akadnak „szappan” jelenetek benne, amelyek eléggé megszaporodtak az évadok alatt, azonban mindig voltak olyan meghökkentő epizódok, vagy lehengerlő évadzárás, amely arra ösztönzött, hogy a következő évadra is sorozattal maradjak. Az ötödik évadnál éreztem, hogy rezeg a léc, a hatodiknál pedig komolyan számításba vettem, hogy talán hagynom kellene a sorozatot a fenébe, de az évadzárása olyan jóra sikerült, hogy maradtam a hetedikre. Viszont a lendület elfogyott az első két rész után, így végül abbahagytam a sorozatot. Itthon természetesen tovább futott, így a jelenleg futó évadból elkaptam pár részt azokon az estéken, amikor nem tudtam aludni, s csak szörföztem a tv csatornák között, s minőség szempontjából nem volt kifogásom, így felötlött bennem a folytatás lehetősége. Végül két hete belevágtam, s tényleg tökéletes nyári sorozatnak a széria.

Teljes bejegyzés

A Faun labirintusa

Valamikor öt évvel ezelőtt hallottam magáról a filmről. Annak idején tanulói mivoltomból fakadóan egyrészről nem rendelkeztem önálló keresettel, s ebből fakadóan a szabadidőm nagy részét többnyire a számítógép monitorja előtt töltöttem, s igyekeztem a legtöbb közösségi fórumon fent lenni. Az egyik ilyen fórum lány tagja beszélt annak idején a filmről, de mégsem jutottam el oda, hogy megnézzem.
Annak ellenére, hogy én is tagja vagyok a letöltő társadalomnak, mégis szoktam eredeti lemezeket vásárolni. A DVD térhódítása után pedig megjelentek ott is a filléres filmek, melyekből sikerült egy tonnányit begyűjtenem, mert ugyebár olcsók voltak, s nem lehetett ott hagyni az üzletben. Az első találkozásom után a HD tartalommal meghatározó volt, így munkába állás után megteremtettem a technikai feltételeket, hogy élvezhetőek legyenek ezek a termékek. Szerencsére a Blu-ray lejátszók, lemezek is egyre inkább elérhető árba kerültek, így a gyűjtésükbe én is belekezdtem. Nem szoktam látatlanban lemezeket venni, de év elején a Kontroll Blu-ray-t nem tudtam otthagyni, mert nagyon csábító volt a 999 forintos ár. Az más kérdés, hogy a film nem volt meghatározó, s azóta sem sikerült túl adni rajta. Az egyik hipermarket akciót hirdetett, s ismét jó pár filmet szórt 999 forintos árért. Ami tetszett az már megvan, így emlékezve az öt évvel ezelőtti beszélgetésre, így megszavaztam a bizalmat a filmre, s megvásároltam.

„Ősvitamin”

Bevallom szabadidőm java részét igyekszem nem az internet előtt tölteni. Így gyakorlatilag lassan teljesen leszoktam a gyakorikerdesek.hu nevű weboldalról. Persze olykor felnézek, hogy mi a helyzet, mint ahogy ma is. Persze azonnal belefutottam egy igencsak érdekes kérdésbe….

„Nyári” uborkaszezon

…és íme ismét itt van. Nyár. Vártam már nagyon főleg a szabadidős programok miatt, de sajnos az időjárás nem tette lehetővé, hogy bármely kedvenc tevékenységemnek hódolhassak. Így sem kirándulás, sem sétálgatás, s a legnagyobb szívfájdalmam még strandolás sem vált lehetővé. Ami talán a legnagyobb szívfájdalmam, hogy az előre jelzések alapján egész hónapban ilyen időjárásra számolhatunk, így sajnos a munkába való bicajozást felváltotta a sétálás, s a buszozás, s ,mindezek mellett egyelőre még kérdéses a budapesti felutazásom időpontja is.
Fentiekből fakadóan, így az időm java részét a munka, illetve az itthon döglés tette ki. Utóbbinál igyekeztem hasznosan elfoglalni magam, így leginkább szintre kerültem az összes általam nézett sorozattal. Ez alól a Jóbarátok sem kivétel, amely igazi kuriózum volt annak idején számomra, s most nagyszerű élmény volt újra nézni természetesen szigorúan HD minőségben. Tíz évaddal remekül haladtam, így a napokban értem a végére. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy melyik széria lesz a következő kiszemelt az újranézésre, de ellenben van már esélyes, amelyről elég jók az ajánlások. Hónap végére azonban megszaporodtak a munkanapjaim, így kevés időt töltöttem a PC és a TV előtt egyaránt, így egyelőre parkolópályára került a Tomb Raider III, melynek lassan a végére érek, de időhiány miatt nem foglalkoztam vele lassan több, mint egy hete. Hasonló a helyzet a Metro: Last Light-al is, melynek elindítása csak annyi ideig történt, hogy megnézzem mennyire is erőforrás igénylő.

A rossz időnek köszönhetően a négy fal közé szorultam, de természetesen olykor tettem kitérőt a városban is bevásárlás címszóval. Így végül a fizetésre tervezett memóriabővítést a múlt héten megejtettem, s mindezek mellett újra beruháztam a korábbi Tomb Raider – epizódokra, melynek első hat része, s a kiegészítőkkel együtt három lemezen elérhető volt mindössze kétezer forintos áron:

Az igazság az, hogy még ha nem is játszottam ki a régi epizódokat rengetegszer, de minden egyes operációs telepítéskor az összes epizód felkerül  a merevlemezre. Ez pedig bevett szokás évek óta, így a meglévő epizódok közül nem egynek karcos már eléggé a lemeze. S mivel az ár az epizódok számához mérve elhanyagolható volt, így nem bántam meg a vásárlást, habár a borító tényleg kritikán alulira sikerült, bár nem ez a lényeg.
Bízom benne, hogy az időjárás jobbra fordul, s nem csak a négy fal közt leszek kénytelen sínylődni. Reménykedek, hogy a pesti felutazás is megvalósul, habár bízom benne, hogy nem lesz táppénzes kimenetele, mint tavaly.

Modern Family: 4.évad

…s most már hivatalosan is véget ért a 2012/2013-as tévés évad. Akadtak olyanok, amelyek véget értek, s akadtak olyanok, amelyeket én hagytam abba. A Modern Family még mindig előkelő helyet foglal el nálam, de valahogy már nincs meg a rajongásom felé, mint annak idején. Ennek ellenére még kitartok, hisz még bőven megvan a minőségi színvonal még akkor is, ha már a lendület bőven elfogyott.


Teljes bejegyzés