Les Revenants: 1.évad

Az idei tévés évad harmatgyengére sikerült sajnos. Mivel legjobban az amerikai sorozatok vannak elterjedve, így ritkán esik a látószögbe egy-egy nemzetközi alkotás. Azonban jövőre érkezik az amerikai abc programkínálatába a Resurrection, melynek alapkoncepciója azonnal megfogott, azonban többen jelezték, hogy van egy más címmel rendelkező francia alkotás ugyanolyan ötlettel. Mivel magyar felirat található volt hozzá, így nem volt kérdés, hogy be fogom próbálni.
Az alapötlet azonnal elnyerte a tetszésemet. Mi történik olyankor, ha a rég elhunyt szerettünk egyszer csak megjelenik az életünkben úgy, hogy közben semmit nem tud arról, hogy ő már rég nincs az élők sorában? Így történt egy álmatag kisvárosban, ahol több olyan ember jelenik meg, akiket már rég eltemettek. Természetesen az első sokk után az embernek örülnie kellene, hogy visszakapja azt, akit korábban elvesztett, de ugyebár van egy mondás, miszerint az élet megy tovább. S bizony akadnak olyanok, akik már tovább léptek. Így érdekes helyzetek állhatnak elő, amikor például egy vőlegény tér vissza kedveséhez, aki viszont már mással él.

Teljes bejegyzés

The Big Bang Theory: 6.évad

Az első évadokban egyik legjobb újoncnak számított a The Big Bang Theory, mely azóta elég nagy változáson ment keresztül. Nagyon sokan imádták itthon miközben a nézettség közepesnek volt mondható. Azonban idővel változott az alapfelállás, mely a nézettségre pozitívan hatott olyannyira, hogy lassan az sem meglepő, ha alulról súrolja a 20 milliós nézettséget, azonban az alapkoncepció kizsigerelése nem nagyon jött be sokaknak, s idehaza nagyon sokan elpártoltak a sorozattól.
Az első három évadot imádtam. A negyediknél csak enyhe keserű szájízt éreztem, s az ötödiknél abbahagytam. De egy népszerű sorozattól megszabadulni nem egyszerű, hisz az ember belefuthat róla szóló bejegyzésekbe. S mivel olyanokba futottam bele, amely felkeltette az érdeklődésemet, ezért végül megtörtem, s ott folytattam, ahol annak idején abbahagytam. S egyre inkább az ötlött a fejembe, hogy ugyan esett a színvonal, de sokkal jobb ömlesztve nézni az epizódokat, mert így még élvezhető valamennyire. A hatodik évad felemás érzéseket keltett bennem, s ugyan évad elején akadtak olyan epizódok, amelyek tetszettek, de végül az évadzárás szintén olyanra sikerült, mely után úgy döntöttem, hogy a sorozatból a hatodik évad volt, amelyet utoljára láttam.

Teljes bejegyzés

The Office: 9.évad

Ebben az tévés évadban az általam követett sorozatok közül már volt végleg leköszönő, s ezt a sort folytatta a The Office, mely 200 epizód, s kilenc évad után ért véget az amerikai nbc-n. Idehaza nagyon sokáig a Viasat3-on volt látható, ahol random mód kaptam el epizódokat. Érdekes módon mindig végignéztem, ha belefutottam, de hiába rántott be valahogy nem nagyon vetemedtem rá, hogy megkeresem az évadokat, s elkezdjem nézni elölről. Két évvel ezelőtt sajnos pár hónap után megszűnt munkaviszonyom, s mivel rendkívül unatkoztam itthon, így elkezdtem keresgélni a sorozatok közül hátha akad olyan, amit jó unaloműző lehetne. Így akadtam rá a sorozatra, s nem volt kérdés, hogy bepróbáljam. Az első epizódok után végül egy hatalmas nyári sorozatozásba torkollott az egész, melynek keretén belül szintre kerültem az elkészült részekkel, amelyet hét évad tartalmazott.
Az igazság az, hogy hetiben már nem szórakoztatott annyira, mint amikor egymás után gyűrtem le az epizódokat, de mivel hozzávetőleg húsz perces epizódokról beszélünk, így belefért a nézendők közé. Amikor bejelentésre került, hogy a kilencedik etap lesz az utolsó kíváncsi voltam, hogy vajon mennyire fog működni majd az utolsó szezon, de leginkább az érdekelt, hogy vissza tud majd kanyarodni a széria régi kerékvágásba, mert részemről kicsit megsüllyedt a színvonal az előző évad vége felé.

Teljes bejegyzés

A változás szele…

Már korábban is terveztem ejteni egy bejegyzést a „helyzetjelentés” kategórián belül, de eddig sem időm, sem pedig kedvem nem volt. Utóbbi leginkább azért, mert nem igazán voltam a toppon, mely a fáradtságból fakadt. A múlt hónap végén sikerült megfáznom, de mivel nem szerettem volna, ha karcsúbb lenne a fizetésem az átlagnál, ezért inkább talpon próbáltam kivinni a megfázásomat, hisz ha orvoshoz fordultam volna, akkor az azonnali hatállyal kiírt volna, amit eléggé a szívemen viseltem volna. Végül pár napot betegen mentem, így megváltás volt, amikor eljött a szabadnapom, s reménykedtem benne, hogy a következő munkanapra már rendbe is jövök.
Sajnálatos módon ez nem következett be. Ugyan a nátha jelentősebb tünetei elmúltak, de aludni nem tudtam, mert ahogy fekvő pozícióba helyeztem magam azonnal elkezdtem köhögni, így nem volt más választásom, mint két munkanapot kihagyni. Szerencsére ez nem látszott meg nagyon a fizetésemen.

Amiket elterveztem a hónapra azt nagyjából sikerült megvalósítanom, már ami az anyagiakat, s egyéb programokat illeti. Múlt hónapban nem sikerült, viszont most eljutottam a fogorvosomhoz, s örömmel vettem tudomásul, hogy a kezelésre szánt összegnek csak az egy harmadát hagytam ott, így aznap szerencsére tudtam jobban költeni. Habár hozzátartozik az igazsághoz, hogy fizetésem egy elhanyagolható része egészségügyi folyószámlán landol, melyről visszaigényelhető az orvosi költségek legyen az kezelés, gyógyszer. Csak ugyebár nem mindegy, hogy mikor kerül könyvelésre.
Amikor a kötelező gyakorlatomat töltöttem négy évvel ezelőtt örültem az összegnek, amit kézhez kaptam, mert így biztos volt, hogy a Budapesten történő fórumtalálkozóra fel tudok jutni. Akkor tettem egy ígéretet itthon anyámnak, hogy ha befejezem az iskolát, s lesz munkám, akkor majd meginvitálom egy ilyen útra, melynek a költségét teljes mértékben én fizetem, ami tavaly meg is történt. Már akkor is megszületett az elképzelés, hogy talán idén is fel kellene menni. Végül abban egyeztünk meg, hogy most szülői kirándulás lesz, s közösen összedobjuk a pénzt, azaz felezzük a költségeket, így nem megterhelő egyikünknek sem. Ugyanis tavaly igencsak érződött eme kirándulás anyagi szempontból olyannyira, hogy a júliusi hónapban nem is tudtam semerre sem menni, bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy sikeresen kimerültem, melynek következménye majdnem egy hetes táppénz lett. Idén igyekeztem elébe menni, hogy ezeket elkerüljem, így költség tekintetében ez volt a legjobb ötlet. Itthon maradva megpróbáltam elintézni mindent, hogy a megkapott hosszú hétvégém végül zavartalan lehessen. Az nem volt kérdés, hogy én is szeretnék ismét felutazni, s benézni az állatkertbe, csak kérdés az volt, hogy mikor, s kivel. Először a július volt kiszemelve, hisz következő hónapban igyekszem tovább bővíteni az asztali gépemet memória téren. Azonban szerencsémre kapóra jött némi túlóra, így viszont már biztosra vehető, hogy következő hónapban megejtem a budapesti „kirándulásomat” lévén sikerült már eldöntenem, s lefixálnom, hogy kivel fogom majd bebarangolni az egész létesítményt.

A legnagyobb elhatározás részemről nem a jövő havi programok, hanem személyiségbeli változásra való törekvés volt. Ugyanis az utóbbi időben észrevettem, hogy felvettem pár olyan szokást, ami nem túlságosan pozitív hatású rám, s ezt a munkahelyből sikerült átültetnem a magánéletembe. Munkakezdéskor megkapom mit kell majd csinálnom, s arra mennyi időm lesz. Ehhez viszont tartanom kell magam, ha tudom teljesíteni, ha nem. Nos, ezt gyönyörűen sikerült megvalósítani munkaidőn kívül is. Előző nap már többnyire megtervezem mit fogok csinálni, ha hazaérek, s arra mennyit időt szánok rá, s ugyanez igaz a pihenésre is, mint például az alvás. Amennyiben kiesek az adott tevékenységre fordított idő intervallumból, vagy pedig épp valami kiesik, amit előre terveztem akkor ezen kezd kattogni az agyam, hogy eltértem az tervemtől. Így úgy döntöttem, hogy csak a programok kapcsán tervezek, minden másnál pedig hagyom, hogy a kedv vezéreljen, mint annak idején.
Fentiekből fakadóan kizárólag a pesti út van tervbe véve, illetve még a strand, bár utóbbi a jó idő függvénye is. Elképzelhető, ha lesz értékelhető alkotás, akkor még szóba jöhet a mozi. Habár utoljára a Jurassic Park 3D-t sikerült megnéznem. Bevallom érdekes élmény volt moziban megnézni, bár továbbra sem tudom megszokni a csámcsogó közönséget. Itthoni szórakozáson nem nagyon kívánok változtatni. A sorozatok zöme leköszön májusban, s indul majd az uborka szezon. Nyárra nem maradt semmi pótolni valóm, így ahogyan befejezem a Jóbarátok újranézését feltehetően a Lost került terítékre, ha már megszereztem HD minőségben. Mindezek mellett játékok terén ismét a Tomb Raider korábbi részei lesznek terítéken. Jelen pillanatban a harmadik részt nyúzom, s körülbelül 80%-át sikerült eddig teljesítenem. Napvilágot látott a Metro Last Light, így ebből a szempontból unatkozni nem fogok.

…és ennyi volt az Upfronts!

Amióta egy időben nézem a kedvenc sorozataimat az amerikai premierrel azóta a májusi Upfronts olyan program, amire érdemes odafigyelni, s míg tart azon a pár napon többször ránézni azokra az oldalakra, amelyek kiemelten foglalkoznak ezzel. Hisz ilyenkor válik hivatalossá mely szériák nem folytatódnak, melyeknek pecsételődik meg a jövője egy esetleges utolsó évad fényében, s melyek azok az új sorozatok, melyek esélyesek, hogy az új kedvencek lehessenek.

Körülbelül 6-7 évvel ezelőtt csatlakoztam azok táborába, akik internet segítségével naprakészek lehetnek az aktuális sorozatokkal. Kezdetben hihetetlen sok sorozatot követtem, melyeknek a száma drasztikusan lecsökkent mostanra. Egyik oldalról rengeteg általam nézett sorozat fejeződött be, vagy pedig az anyacsatorna nem rendelt be folytatást. Másik oldalról pedig elvesztette a varázsát, így végül én döntöttem úgy, hogy felesleges időpazarlás az adott széria további nézése.
Az idei tévés évad elég harmatgyenge lett, s egyetlen egy újonc sem maradt életképes nálam. De bízom benne, hogy a következő tévés évad már egy fokkal jobb lesz, s akad majd olyan széria,  melynek legfrissebb epizódját azonnal nézni akarjam. Idén ismét az NBC nyitotta a sort:

Véget ért: The Office, 30 Rock

Kasza: Go On, Whitney, The New Normal, Whitney, Guys With Kids, Up All Night, 1600 Penn, Deception, Smash, Animal Practice, Do No Harm, 

Folytatódik: Parks And Recreation, Chicago Fire, Community, Grimm, Law & Order: SVU, Parenthood, Revolution

Újoncok: Believe, The Blacklist, Crisis, Ironside, The Night Shift, About A Boy, The Family Guide, The Michael J. Fox Show, Sean Saves The World, Undateable, Welcome To The Family, Dracula, Crossbones

Idén véget ért a The Office, amiért egyébként hatalmas pacsi a csatornának, habár sokkal később csatlakoztam be a sorozat követésébe. Az igazság az, hogy idén egyetlen egy olyan széria sem volt, amiért igazán aggódnom kellett volna, hisz amit bepróbáltam az újoncok közül az mindegyik elvérzett az első rész után.
Ami felkeltette az érdeklődésem az a Welcome To The Family, Crossbones, Believe, About A Boy.

Véget ért: Fringe

Kasza: Ben And Kate, The Cleveland Show, The Mob Doctor, Touch

Folytatódik: Glee, The Mindy Project, American Dad, Bob’s Burgers, Bones, Family Guy, The Following, New Girl, Raising Hope, The Simpsons

Újoncok: Almost Human, Rake, Gang Related, Sleepy Hollow, Dads, Brooklyn Nine-Nine, Enlisted, Surviving Jack, Us & Them, Murder Police,Wayward Pines, 24

Az idei év nem volt túl erős a FOX-on, hisz rengeteg szériát próbáltam be, s valamennyi szépen el is hasalt nálam. Így egyetlen egy újonc sem maradt életben, illetve a tavaly indult New Girl is szépen kiesett a kegyeim közül.
Ellenben úgy néz ki, hogy jó lehet a FOX jövője, ha az újoncok beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Amik felkeltették az érdeklődésemet az Sleepy Hollow, Almost Human, Dads.

Véget ért: Private Practice

Kasza: 666 Park Avenue, Body Of Proof, Don’t Trust The B—- in Apartment 23, Family Tools, Happy Endings, How To Live With Your Parents… Last Resort, Malibu Country

Folytatódik: Grey’s Anatomy, Once Upon A Time, Castle, Last Man Standing, The Middle, Nashville, The Neighbours, Scandal, Modern Family, Suburgatory

Újoncok: Killer Women, Once Upon A Time in Wonderland, Resurrection, Betrayal, Lucky 7, Mind Games, Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D. , Mixology, Trophy Wife, Back in The Game, The Goldbergs, Super Fun Night

Az idei abc-s évad is harmatgyenge volt. Egyetlen egy újoncot próbáltam be tőlük, s azt is egy rész után kaszáltam. A következő évad viszonylag ígéretesnek mondható. Persze függ majd attól is, hogy milyen minőséget fognak szállítani, s ki fogok-e tartani az újak közül az évad végéig.
Első körben ezer köszönet a Resurrection berendeléséért, mely minden bizonnyal a francia Les Revenants feldolgozása. Utóbbi széria tökéletesen elkerülte a figyelmemet, de miután több helyen említették, hogy az amerikai változat a francia feldolgozása, így bepróbáltam az eredetit. Egyelőre pozitívak az előjelek, s bízom benne, hogy az amerikai változat nem lesz túl „amerikai”, s megfogja ütni a mércét. Bár tény, hogy csak jövőre érkezik, így addig sokat kell még várni. Bár elméletileg egy kerek, lezárt sorozatot fogunk kapni.
Emellett még a Once Upon A Time In Wonderland, mely szintén a minisorozat kategóriában fut, tehát elvileg egy bizonyos epizód szám kerek történetet tartalmaz. Persze kérdés adott, hogy mi lesz siker esetén? Ami viszont elsőre megfogott az pedig a Marvel’s Agents of S.H.I.E.L.D., mely elképzelhető, hogy tökéletes pótlása lesz a pár évvel ezelőtt elkaszált Heroes-nak.

Kasza: CSI: NY, Golden Boy, Made In Jersey, Partnes, Rules Of Engagement, Vegas

Folytatódik: 2 Broke Girls, How I Met Your Mother, The Big Bang Theory, Blue Boods, Criminal Minds, The Good Wife, Persons Of Interets, Elementary, CSI, Hawaii Five-0, The Mentalist, Mike & Molly, NCIS, NCIS: Los Angeles, Two And A Half Man

Újoncok: Intelligence, Hostages, Reckless , The Crazy Ones, Mom, Friends with Better Lives, The Millers, We Are Men

A CBS az, amelynek a sorozatai a legkevésbé érdekeltek idén. Ugyan ismét elkezdtem a The Big Bang Theory-t, de szerintem az évadzárása után ismét elköszönök tőle. És persze az újoncok közül se érdekel egyik sem.

Véget ért: 90210, Gossip Girl

Kasza: Cult, Emily Owens M.D.

Folytatódik: Supernatural, Nikita, Arrow, Carrie Diaries, Hart Of Dixie, The Vampire Diaries

ÚjoncokThe Originals, The 100, The Tomorrow People, Reign, Star-Crossed

Idén kizárólag a Supernatural-t követtem nyomon, ha lehet így fogalmazni. Viszont az újoncok közül a The Tomorrow People, Star-Crossed, The 100 keltette fel a figyelmemet. Mindenesetre érdekes tévés évadnak nézünk majd elébe.

Összegezve jövőre az eddigi tévés évadban követett sorozatok közül hat tér vissza, de még kérdéses, hogy a The Big Bang Theory marad-e a nézendők között. Az újoncok közül pedig tizenhárom keltette fel a figyelmem. Érdekes tévés évadnak nézünk elébe.

Supernatural: 8.évad

Bizonyára mindenkinek volt tapasztalata rossz kapcsolattal. Vagy saját maga volt benne, vagy pedig látott olyat, aki volt benne. Mindenki tudja, hogy nem megy, de valahogy mégis együtt maradnak annak ellenére, hogy már semmi sem olyan mint régen, s egyáltalán alig működik a dolog. Kijelenthetem, hogy ez a helyzet a Supernatural háza táján, ugyanis már jó régóta már csak a régi szép emlékek miatt van még a nézős listán, s nem igen szórakoztat csak bámulok magam elé az epizódok közben, hogy hogyan is jutottunk idáig.
A sorozat maga egyszerűségével vett meg annak idején kilóra. Iszonyú nagy fejlődésen ment keresztül, s a mai napig a harmadik évados cliffhanger az, amire azt lehet mondani, hogy emelem a kalapom a készítők előtt. Azóta rendesen megzuhant a minőség, amit én leginkább annak tudok be, hogy egyszerűen már nincs mit elmesélni, nincs hova fejlődni, s ugyanazokat a köröket futjuk, feleslegesen. Mindezek mellett természetesen jön jövőre a kilencedik évad. Ugyan ebben az évben egyszer már úgy voltam vele abbahagyom a sorozatot, de régen annyira jó részek voltak, hogy egyszerűen még mindig reménykedek abban, hogy ismét lesz olyan jó, mint annak idején. Persze az is közrejátszott a visszatérésemhez, hogy jelentősen megcsappant a nézett sorozatok száma olyannyira, hogy már azon kaptam magam: nincs mit nézni.

Teljes bejegyzés

Once Upon A Time: 2.évad

Tavalyi év egyik legjobbjának számított a Once Upon A Time, mely egyediségével, s eredeti alapötletével sok mindenki elvarázsolt, s az amerikai abc nézettségi listájában előkelő helyen szerepelt szinte végig. Én is tettem vele egy próbát amikor elindult, de valahogy nem sikerült megszeretnem, s az első rész után köszöntem, de nem kértem belőle többet. Ennek ellenére nagyon sok pozitív hozzászólást olvastam, s olyannyira mindenhonnan ez folyt, hogy egyszerűen fél évvel az indulás után az első három részt megnéztem egyben. Akkor már én is kezdtem érezni, hogy talán ez nem olyan rossz, mint ahogyan először gondoltam, így rögtön nekiálltam pótolni a lemaradásomat.
Az évadzárás számomra érdekes lett, de azért vártam a második évadot, mely elég sokakat megosztott, s ez a nézettségen is tökéletesen látszott. Én sem vagyok teljesen elégedett, s eljátszadoztam a gondolattal, hogy talán pihentetni kellene a szériát úgy örökre…. Mivel rengeteg sorozat ért véget, vagy hagytam abba idén, így megszokásból kitartottam a végéig.

Teljes bejegyzés

Les Revenants – 1×01 (Pilot)

Többféle módon szoktam bekapcsolódni egy sorozat nézésébe. Általában írott, vagy mozgóépes ajánlóba futok bele, amitől megjön a kedvem, s az első rész után döntök, hogy érdemes-e maradni a későbbi epizódokra. MIndezek mellett persze az is elő szokott fordulni, hogy esetleg más sorozatoknál olvasok egy másik szériáról, vagy pedig rengeteg pozitív vélemény hatására teszek egy próbát. De az is elő szokott fordulni, hogy amikor nem tudok aludni szörfözök a csatornák között, s megtalálom épp az itthon futó évadot, s ez alapján döntök úgy, hogy ideje leülni.
Az idei Upfronts érdekesen alakul, hisz az amerikai abc egy olyan sorozatot rendelt be, melynek alapötlete nagyon felkeltette a figyelmemet, mert látok benne potenciált. Ekkor rengetegen a címben szereplő szériát hozták elő, mint eredeti alapötletet. Először gondolkoztam, hogy be merjem-e próbálni, hisz mivel francia nyelvről van szó, így kénytelen vagyok a feliratokhoz igazodni. De ennek ellenére tettem egy próbát, s nem bántam meg. Az alapötlet pedig véleményem szerint zseniális. Adva van pár ember, akik ismeretlen helyen térnek magukhoz. Időközben pedig kiderül, hogy akár évek teltek el, s ők időközben különböző körülmények között elhaláloztak, de erre ők nem emlékeznek.

Teljes bejegyzés

Glee: 4.évad

Glee azon sorozatok közé tartozott, melynek nem voltam ott az indulásakor. Igazából teljesen el is siklottam felette, s az írott ajánló sem győzött meg arról, hogy ezt nekem nagyon be kellene próbálnom. Körülbelül három hónapon keresztül folyamatosan foglalkozott vele a média, s rendkívül pozitív visszhang meggyőzött arról, hogy legalább a bevezető epizódot látnom kell. Magába szippantott, így ahogy sikerült felzárkóznom szinte ritka volt, ha nem voltam naprakész. A sorozat a frissességével, s zenei oldalával belopta magát a szívembe, s nem csak egy széria volt a sok közül, hisz a szereplők által feldolgozott számokat a mai napig meghallgatom. Sajnos utóbbi az, ami viszonylag hozza azt a minőséget, mint az elején. A zseniális első évad után jött egy remek második évad apróbb hibákkal, majd pedig érkezett egy vegyes érzelmeket keltő harmadik évad, mely után kíváncsian vártam, hogy mennyire fog bejönni a koncepció váltás a folytatásban.
Azt kell mondjam, hogy ismét egy olyan évadon vagyunk túl, amiben sajnos megvolt a potenciál, hogy a széria a régi fényében tündököljön, de sajnos a lehetőséget nem tudták kellően kihasználni a készítők, s az évadzárónál az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy vajon, ha nem lennének a zenei feldolgozások egyáltalán kitartottam volna eddig?

Teljes bejegyzés

A negyedik….

Négy évvel ezelőtt pusztán unalomból született eme bejegyzést. Amikor hozzánk is elérkezett a virtuális élet az internetnek hála hihetetlenül sok időt töltöttem a gép előtt. Hatalmasat „csobbantam” ebbe a virtuális világba, s ennek köszönhetően rengeteg emberrel ismerkedtem meg, s többségükkel még a személyes találkozóig is eljutottam.
Végül jó pár ember személyes blogjára is eltévedtem, így a meglévő weboldalam mellett végül elindítottam a blogomat is, mely először csak unaloműzés volt ,végül egy virtuális, s folyamatosan frissülő naplóvá nőtte ki magát. Persze kulturált keretek között. Erről nem igazán született bejegyzés, de azt gondolom a negyedik év már ér annyit, hogy egy külön bejegyzésben emeljem ki ezt a dátumot.

Kérdés adott: meddig fog létezni a virtuális naplóm? 🙂