Gyermekként a legjobb játék számomra az volt, amikor felmásztam titokban a cseresznyefa tetejére, vagy télen egy kupacba hordott hóba hatalmasat huppanni. Időközben cseperedtem, s új szórakozási lehetőség nyílt meg számomra, amikor meglett a család első PC-je. Elkezdődött egy korszak számomra, s akkor már nagyobb kihívást láttam abban, hogy végigvigyem The Lion King című játékot, mint hogy kint hógolyózzak a többiekkel.
Sorra jelentek meg a nagyszerű címek, melyek legtöbbször azért maradtak ki, mert egyszerűen nem rendelkeztem megfelelő gépigénnyel ahhoz, hogy akár minimális percig játszhassak velük. Így végül beleestünk az ördögi csapdába, melynek neve: PC fejlesztés. Tinédzserként már meghatározó elem volt a vizuális szórakozás ezen formálja, így aztán több hazavágott billentyűzet a példa arra, hogy mennyire aktívan vettem részt ezekben a játékokban. Az internet eléréssel viszont rászabadultam az online tartalmakra is, így tovább bővült a paletta számomra. Már ekkor is megvoltak a kedvenc címeim, így nem is telt el nap, hogy ne olvastam volna róluk, vagy nem jelentem meg volna a témával foglalkozó oldalakon, fórumokon. Elvakult PC-rajongóként természetesen bőszen belefutottam konzol tulajokba, s rendszerint az irányítás kapcsán mindig heves vitába keveredtem. Én lelkesen mindig a billentyűzet & egér kombináció mellett álltam ki még akkor is, amikor sokkal több olyan játék elé ültem le, melynél a kamera 360° szögben volt elforgatható, tehát az egér használata elkerülhetetlen volt. Kényelmi szempontból nekem így tökéletes volt, s hülyének is néztem azt, aki – egyébiránt elég vulgáris szóhasználattal – közölte velem azt, hogy neki milyen kényelmes a fotelből a 107 centis plazmatévén keresztül játszani egy egyszerű kontrollerrel.
Középiskolás éveim alatt a játékok iránti lelkesedésem kicsit alábbhagyott, így nem igazán volt meghatározó szórakozási tevékenység a gép előtti ücsörgés. Minden bizonnyal mindenki ismeri az impulzus vásárlás fogalmát, amikor az ember bemegy egy boltba, áruházba egy vagy két dologért, vagy esetleg egy teljes bevásárlólistával, s a sorok között bóklászva meglát valamit, ami felkelti az érdeklődését, s akaratlanul is a kosarába landol. Az egyik ilyen vásárlás alkalmával egy leárazás keretén belül futottam bele egy rendkívül primitív gamepad-be, s úgy voltam vele teszek egy próbát, hogy milyen. Nem dobtam tőle hátast, mert gyakorlatilag nem nagyon akart működni. Épp akkoriban gyűrtem rendesen a Silent Hill 2-őt, melynek irányítása maga a megtestesült katasztrófa, így számomra hatalmas dolog volt, hogy élvezhetően tudom játszani egy mezei gamed-del.
Mielőtt kezdtem volna az első munkahelyemen, már kisebb cél lebegett a szemem előtt, mely az első fizetés után egy enyhe gépfejlesztésben manifesztálódott. Mivel kisebb összeg maradt még, így végül egy Manta MM819-es gamepad vásárlására fordítottam. A kicsike remekül tette a dolgát, habár az általam játszott játékok 70%-ánál meg se mukkant, de mégis több vált irányíthatóvá billentyűzet nélkül, mint az előzővel. A legnagyobb pozitívumot egyértelműen a Need For Speed szériánál nyertem vele, mert egyszerűen irányíthatatlanok voltak nekem klaviatúrán. A billentyűzet & egér kombinációja végül akkor áldozott le, amikor megvásároltam két évvel ezelőtt az első LCD tévét, melynek funkcióinak és hátlapi csatlakozóinak köszönhetően összeköthetővé vált a számítógéppel. A kényelem tehát adott volt: fotelből, ágyban fekve szórakozni. A fekete leves leginkább a játékoknál jött elő. Egy élmény volt végigjátszani az MM819-el például a Tomb Raider Underworld-öt, ellenben maga volt a borzalom a Crysis széria, mely kizárólag billentyűzetről volt irányítható. Időközben próbáltam orvosolni a problémát, de végül tavaly decemberben hosszas gondolkodás után végül egy PC-hez is használható vezetékes Xbox 360-as Controller mellett döntöttem.
Kereskedelmi ára 6890 és 14990 között mozog. Ugyebár jelentősen függ attól, hogy az ember hol vásárolja meg, hisz mindegyik üzlet más és más árréssel dolgozik. Kicsit sajnáltam rá az összeget, illetve a kialakítás, s a gombok helyzete is nagyban eltért az általam használt MM819-től, így féltem attól, hogy esetleg kidobok rengeteg pénzt, s kapok egy használhatatlan vackot. Jobban beleugrottam volna, ha mondjuk az ár nem éri el az 5 ropit, így jó pár hónap eltelt, mire rászántam magam. Hiába a sok pozitív vélemény az általam kreált félelem nagyobb volt. Végül a decemberi hónapban rászántam magam és megvásároltam. Ugyan féltem, hogy pénzkidobás lesz, de a pozitív vélemények tömkelegének köszönhetően egyszerűen annyira kíváncsi voltam, hogy egyszerűen muszáj volt megvennem. Hatalmas csalódás volt a készülék. Méghozzá pozitív értelemben.
Az első pozitív dolog számomra egyértelműen az volt, hogy rendkívül kézre áll a kicsike, s sokkal kényelmesebb a játék vele, mint az elődeivel. Ugyan más Controller-t nem igazán próbálgattam, de nálam eddig ez viszi a pálmát. USB-n keresztül csatlakozik a számítógéphez. Az USB rész leválasztható, így Xbox360-hoz is tökéletes. Létezik vezeték nélküli változat is, de nekem nem érte meg a plusz költséget, mert közel 2 m hosszú kábel nekem tökéletes, illetve az elhelyezés szempontjából nekem nem zavaró. Ahogyan megvizsgáltam a vezetéket elég vastag bevonattal rendelkezik, így minden bizonnyal nem kell félnem majd attól, hogy esetleg időközben megtörik, s dobhatom ki a fenébe.
Két nap alatt rengeteg játékot próbáltam ki, hogy vajon hogyan is működik vele. Két kivétellel nem volt különösebb gond vele. A Games For Windows feliratú címeknél kivétel nélkül működött, s jó pár régebbinél is elindult mindenféle állítgatás nélkül. Sőt! Nem egy játék volt, amely érzékelve a kicsikét szépen lecserélte a képernyőn feltűnő billentyűket a Controller gombjainak megfelelő képekre. Ergonómiai elrendezésétől féltem a legjobban, de használat közben rájöttem, hogy mennyivel könnyebb, ésszerűbb elrendezés ez, mint ahogyan kezdetben gondoltam.
Az ugrálós kalandjátékoknál kivétel nélkül a legjobb megoldás rövidtávon kényelem szempontjából. De mivel nem csak ilyen címekkel játszok, így kérdés volt, hogy vajon a többinél mennyire fog működni. Sokak állítása szerint egy FPS kizárólag billentyűzetről irányítható tökéletesen. Én is így voltam, de mivel a kíváncsiság hajtott, így jó pár címet kipróbáltam. A sokak által agyondicsért – de nálam csak egy végigjátszást megért – Crysis 2 feléig így jutottam el, s véleményem szerint jobban tudtam érvényesülni a játékban, mint az első végigjátszáskor. Elején persze nehéz volt, de kis idő kellett ahhoz, hogy kezemre álljon, s önfeledten tudjak játszani. Hasonló módon jártam a Crysis és a Crysis Warhead esetében is. A korábbi gamepad-demmel próbáltam jó pár játékot játszani, amelyek ugyan fel is ismerték, de valahogy nem voltak az igaziak irányítás terén. Az Xbox360 Controller ezzel szemben tökéletes volt, így meg se kottyant még egyszer végigvinni például a Star Wars : The Force Unleashed II-őt. De jó példa a Prince Of Persia: The Forgotten Sands, mely egyszerűen maga volt az élvezet számomra, főleg a játék végéhez közeledve, amikor sokszor a reakció idő döntött arról, hogy vajon továbbjutok-e vagy sem. Egyetlen negatívum ért az I Am Alive kapcsán, ami egyáltalán nem akart reagálni a csatlakoztatott eszközre. Utánaolvasva ez gyakori hiba az Ubisoft termékeinél, de leleményes rajongók ezt megoldották, így némi utólagos fájloknak köszönhetően vele is tökéletesen működött.
Rendkívül rákaptam az ízére így a játékoknak, így kín volt számomra nekiülni a korábbi kedvencek elé, melyek nem igazán akartak billentyűzeten kívül másra reagálni. Nem hagyott a tudat, hogy őket is irányíthatóvá tegyem, így hamar rátaláltam a Pinnacle Game Profile nevű oldalra. Nem volt más dolgom, mint letölteni a szoftvert, majd pedig előkeresni a címek közül azt, amivel szeretnék játszani. Elég meglepő dolog volt, amikor például a Tomb Raider II-t lazán lehetett játszani így, vagy akár mondhatnám a Doom első részét, de akár egy The Sims 3 is irányíthatóvá vált…
Részemről a kontrolleres irányítás lett a győztes annak ellenére, hogy a PC-s tábort erősítem. Aki viszont minőségi terméket szeretne vásárolni, annak tökéletes ajánlás a fenti Xbox360-as Contoller vezetékes, s vezeték nélküli kivitelben.
A Paranormal Activity-vel először valamikor 2009 környékén találkoztam először. A megítélése már akkor is erősen vegyesek voltak. Nem a megvalósítással volt elsősorban a probléma, hanem a félelemfaktorral, ugyanis nem mindenkinél működött úgy, ahogyan az alkotók várták. Ennek ellenére rendkívül jó volt a fogadtatása, hisz alig 15 ezer dollárból forgatott első rész közel 193 millió dolláros bevételt hozott a stúdiónak. Így nem volt kérdéses, hogy érkezik a következő epizód is. A nézők szempontjából a szórakozás, addig a gyártó szempontjából pedig a bevétel a lényeg. Így nem véletlen, hogy az első rész bemutatása óta évenként megajándékoznak minket egy újabb résszel. S minden bizonnyal ez addig így fog menni, amíg a film bevételt termel.
