Modern Family: 3.évad

Továbbra is a Modern Family az első számú favorit sitcom nálam. Idén rendkívül sok korábban elkezdett sitcomtól vettem búcsút, mert végül már csak megszokásból néztem őket. Annak idején rendkívül okos döntés volt bepróbálni a sorozatot, mely azóta is töretlen sikernek örvend.
Harmadik évadával köszönt le a sorozat múlt hét csütörtökön, de csak most jutottam el ténylegesen oda, hogy megnézzem, s írjak is róla. Szerencsére a készítők ugyanazt a minőséget tudták hozni a harmadik etapra is, s ráadásul elég érdekes fordulattal tudták zárni az évadot. Így minden bizonnyal érdekes évadnak nézünk majd elébe a következő sorozatszezonban. De addig a harmadik évad érdemel említést.

Teljes bejegyzés

Glee: 3.évad

Három évvel ezelőtt frissességével, szerethetőségével hatalmas rajongótáborra tett szert a Glee. Alig volt olyan, aki nem imádta az első évadot. Aztán a sorozat visszatért a második évadra, s egyre inkább jöttek a negatív hangvételű megjegyzések a sorozatra. Az első évadot imádtam, a másodiknál már kicsit alább hagyott a lelkesedésem, de ugyanúgy követtem nyomon hétről hétre.
Végül a széria lepihent a szokásos nyári szünetre, hogy visszatérjen a harmadik évaddal ősszel. És a visszatérés sajnos nem úgy sikerült, ahogy kellett volna, ugyanis én is szépen beálltam a negatívan ítélő többség közé. Ugyanis a harmadik évadot akartam, próbáltam szeretni, de valahogy nem jött össze. Az idei évad leginkább arra volt ékes bizonyíték, hogy a sorozat a harmadik évadjára elfáradt, s végül önmaga ismétlődésévé lépett elő, s ennek köszönhetően eltűntek azok a motívumok, amelyekért annak idején megszerettük, megszerettem a Glee-t. Idén rendkívül sokszor megfordult a fejemben, hogy végül kaszálom a sorozatot én is sokak példáját követve, de úgy voltam vele, hogy ismerve a negyedik évados terveket még adok neki egy esélyt. És persze szeptember végén eldől, hogy megérte-e kitartani mellette, vagy sem. Egy biztos: a harmadik évad kritikán alulira sikeredett, mint a dalok, mint a háttér megvalósítást illetően.

Teljes bejegyzés

Tervek a nyárra!

Kb. minden évben elhatározom, hogy a következő évszakban mit is fogok történetesen csinálni, vagy éppenséggel azt, hogy mit is szeretnék majd csinálni. Aztán rendszerint az egésznek az lesz a vége, hogy szépen, de biztosan teljesen másképp történik minden.
Az idei nyarat már elég régóta tervezgetem, s lassan, de biztosan belépünk a júniusba is, is tényleges módon indulhat a nyári szezon. Tavalyhoz képest szerencsére van állásom, s így a hónapok nagyobb részét majd a munka fogja kitölteni.  Mivel átlagosan 17-20 munkanapom van egy hónapban, így hozzávetőleg havi 13-14 szabad nappal rendelkezem majd. Lévén immáron stabil állással rendelkezem, így szerencsére az anyagiakkal sok probléma nem lesz, ha itthonról akarok kimozdulni. Természetesen ettől függetlenül az egyik keret maga a fizetésem lesz, s a másik pedig, amit hajlandó leszek ebből az összegből szórakozásra költeni.

Évek óta nyaranként központi téma a strand. Átlagban egyszer vagy egyszer sem sikerült kijutnom. Nos, idén másképp lesz. Egyrészről nem kell, s nem is szándékozom kilométereket utazni azért, hogy olyan helyen strandolhassak, ahol szinte nincs semmi csak víz, s emiatt épp ingyen van. Így végül a helyi strand mellett döntöttem. A belépő 1700 forint, ami nem sok. Nem kívánok tízezreket költeni strandra, így minden bizonnyal beosztásom függvénye is lesz a strandolás, de havi szinten 3-4 alkalommal számolok. Ez alól kivétel csak a július, ugyanis arra a hónapra időzítettem egy pesti kiruccanást. Egyelőre egy naposban gondolkodtam, de ha a fizetés kielégítő lesz, s a közelben lesz valami normális áron elérhető alvást biztosító vendéglátó egység akkor talán még megfontolom a több napos dolgot.
Persze közbe szólhat a rossz idő is. Így minden bizonnyal lesznek itthon üldögélős szabadnapjaim is. Sorozataim szép lassan, de biztosan elfogytak. Erre a hétre maradt még a Modern Family harmadik évados  fináléja, ami még hátra van és azután pedig elfogytak az idei aktuális sorozatok. Lemaradásomat mindenből behoztam, ami nem volt nehéz úgy, hogy időközben 2-3 sorozatnak intettem búcsút idén. Három nyári sorozatom van. Ebből kettő húsz perces epizódokkal, egy pedig egy órás epizódokkal fog majd jönni. Bőven vállalható a nyárra. Így az itthon ülős napokra betervezve játék van, s persze filmek. Utóbbi mindenképp, ugyanis rendkívül sok filmet megszereztem HD minőségben, többségüket persze korábban már láttam. Így itt az ideje, hogy nem csak meglegyenek, hanem újra megtekintsem őket teljes pompájukban.

És most kifejezetten bizakodom, hogy ténylegesen sikerül mindent megvalósítanom a fentebb írtakból.

Supernatural: 7.évad

Honnan tudod, hogy kedvenc sorozatod már nem a régi önmaga? Nem várod hétről hétre az epizódokat. Talán azt is elfelejted, hogy a héten volt friss epizód. Nem böngészed a háttér információkat, nem látogatsz a szériával kapcsolatos weboldalakat és persze mindent megcsinálsz, megnézel, csak épp a kedvencedet hagyod utoljára. És persze amikor leülsz megnézni, akkor unalmadban bekapcsolod a géped és netezel, sőt még zenét (!!) is hallgatsz közben, mert egyszerűen nem tud lekötni.
Bizony ez történt a Supernatural-lel egészen pontosan hét évad alatt. Kifulladt a sorozat, s a sorozat iránti rajongásom. Az első három évadot imádtam, s a harmadik évad zárása olyan kemény tökön rúgás volt nekem, hogy egy egész nyarat átkattogtam másokkal együtt jó pár fórumon. A negyedik évad bennem felemás érzéseket keltett,  az ötödiken igazán felkaptam a vizet, a hatodik után pedig csak néztem ki a fejemből, hogy akkor ez most mi is volt. Kis semmitmondó, huszadrangú, de jó poénokkal fűszerezett sorozatként indult hét éve a Supernatural, s igazi követendő mintapélda az első évadok más szériák számára is, hiszen rendkívül sokat fejlődött. Azonban az utóbbi évadok megmutatták, hogy sajnos a sorozatban már szinte egyáltalán nincs potenciál, s önmaga ismétlődése lett. Már a hatodik évadnál is megvolt az az érzet, miszerint itt kéne abbahagyni, de valahogy nem tudtam. A hetedik ez megint csak erősödött, de ugyanúgy ott leszek októberben a nyolcadik évad nyitányánál, s minden bizonnyal majd 2013 májusában, vagy júniusában hasonló módon fogom ledarálni az aktuális évadot, mint idén, mert hetiben követve finoman fogalmazva is borzalmas, nézhetetlen felhígult fostömeggé vált a hét év alatt. És akkor miért is nézem még? Egyszerű: mert régen szerettem. A kapcsolatom a sorozattal olyan, mint egy idővel megromlott párkapcsolat. Tudod, hogy vége, s tisztában vagy azzal, hogy nem működik már, de kitartasz a másik mellett a régi szép emlékek és élmények miatt. S hat évet szenteltem a sorozatnak, így megválni tőle igencsak nehéz.

Teljes bejegyzés

Fringe: 4.évad

Érdekes a kapcsolatom a Fringe-el. Az első évadot össze-vissza néztem, amolyan unaloműzőnek használtam. Ebből fakadóan nem volt véletlen, hogy a második évaddal jóformán egyáltalán nem voltam naprakész. Így maradt 2010 nyarára. A második évadot annak idején nagyon feldicsértem, s jó kis írás született róla a blogon. Annyira azért nem kapartam a falat a következő évadért, de azért a harmadikat is bepróbáltam. Igazából csalódtam az évadban, hisz a második igencsak magasra tette a lécet, amit a harmadik évad sajnálatos módon nem tudott sem elérni, sem pedig felülmúlni. Ennél fogva a negyedik évadból talán csak az első két részt voltam hajlandó megnézni, s majd végül eltettem szépen pihenőre. Igazából lehet nem is folytattam volna a sorozatot, ha az idei upfrontson nem jelentik be, hogy visszatér a sorozat még egy évadra, de viszont az lesz az utolsó. S, ha már egészen idáig nyomon követtem a sorozatot, akkor már itt a végén csak nem fogom feladni maximum később végzek vele, s egy keserűséggel átitatott írás születik majd róla.

Teljes bejegyzés

…még, ha beledöglök is!!!

Körülbelül ezzel a mondatzáróval tettem ígéretet magamnak tavaly nyáron, s a novemberi fizetés tájékán a munkáltatóm által közölt hír – miszerint a cég igényt tart rám próbaidő után – is csak megerősített abban, hogy bizony, ha jó idő kijön akkor kicsit átalakítom a jelenlegi élethelyzetemet az eddigiekhez képest.
Ugyanis eddig a szabadidőmet, s annak eltöltése leginkább anyagi korlátok miatt volt kissé szürke és állandó, s ezen kívántam már régóta változtatni, illetve akarok jelen helyzeten változtatni.  Alapul véve csak az elmúlt öt évet a tavaly előtti és a tavalyi nyaram volt igazán kritikán aluli. Az idein mindenképp változtatni szeretnék, így már tavaly év végén illetve év elején elkezdtem tervezgetni, de igazából csak úgy egy hónappal ezelőtt tisztult le, hogy anyagi szempontból mire szánok és mire is lesz elég. Két éve enyhíteném strandolási éhségemet kevés sikerrel, azonban idén már meg is tettem a szükséges intézkedéseket. Hisz a hónap eleje óta szinte már lassan kánikulához hasonló időjárás volt, így azonnal gondoskodtunk a fürdőruha utánpótlásról. Egyik vasárnapra volt tervezve a strandolás, hisz pont akkor volt szabadnapom is. És persze ahogy lenni szokott akkor ért ide egy remek hidegfront, s bizony a strandolásból végül nem lett semmi. Ennek ellenére próbáltam pozitívan állni a dolgokhoz, így végül itthon töltöttem el a szabadidőmet, s a merevlemezem darálásra váró sorozatoknak ültem neki. Örültem, hogy hamarosan ismét szabadnapoknak nézhetek elébe, azonban mire eljutottam odáig, hogy végre idén első alkalommal tiszteletemet tehessem a helyi strandon ismét beköszöntött a borús idő. Remek. A hónap második felében sincs rá sok esély, hisz egyrészről már megvannak a programjaim, másrészről pedig dolgos hétköznapoknak nézek elébe, továbbá pedig anyagiakat is inkább másra fordítottam, fordítom. Így marad minden júniusra sajnálatos módon.

Ellenben a nyárra már céltudatosabban készülök, így a tervezett pesti kirándulást júliusra szúrtam be. Ugyanis a munka törvénykönyvének változtatásai miatt augusztustól ismét meg fog csappanni a havi fizetésem, de a júliusi még érintetlen marad. Így mindenképp akkor szeretnék menni, amikor több érkezik a számlámra, mint egy hónappal később.
Tavalyi nyarak az esetek többségében mindig a sorozatok darálásáról szóltak. Az év közbeni lemaradások pótlása, illetve az uborkaszezon alatt bepróbált szériákkal való megismerkedése volt általában a nyári program. Iskolás koromban rengeteg időm volt sorozatokra, így nem volt olyan, amit elkezdtem, de nem fejeztem volna be. Nos, mióta dolgozom a szabadidőm igencsak karcsú, így végül rászoktam arra, hogy azokat a sorozatokat abbahagyjam, amelyeket szinte csak megszokásból nézek. Szerencsére a májusi beosztásom eléggé jóra sikeredett, így fel tudtam magam hozni sorozatok terén. Ami hátra van még az a Supernatural és a Nikita teljes évada. Tavalyihoz mérten ez a két széria elég elenyésző mennyiség. Nyári sorozatok közül is csak három van terítéken ezek közül kettő csak húsz perces. Így az uborkaszezonra nagyon sorozat nem is fog jutni. A sorozatok helyett pedig elsősorban strand, kirándulás van betervezve. Persze anyagi forrásaim nekem is véglegesek, így persze valami itthoni tevékenységet is be kell iktatni. Rengeteg – már látott – filmet begyűjtöttem HD minőségben, s a nyári uborkaszezon épp jó lesz rajta, hogy egy hűs nyári estén bármelyiket újranézzem.  De persze bízom abban, hogy minden úgy alakul majd, ahogy elterveztem.

Véget ért az Upfronts, s ezeket nézzük jövőre!

Tavalyihoz hasonlóan idén is megvolt a szokásos TV-s Upfronts. Voltak meglepetések, de voltak várható dolgok. Idén nagyon sok sorozattól búcsút vettem, hisz már nincs annyi szabadidőm, mint korábban, hogy azokat a szériákat nyomon tudjam követni, melyek már nem kötnek le annyira. Persze már kijelöltem melyek azok, amelyeket mindenképp be szeretnék majd próbálni ősszel. Persze minden bizonnyal akad olyan, amit majd elkerül a figyelmem, s aztán majd a pozitív visszajelzésnek köszönhetően én is teszek vele majd egy próbát. De ne szaladjunk ennyire előre. Upfronts. És igen, idén is az NBC nyitott:

Tavalyihoz hasonlóan idén se volt a legerősebb az NBC tévés évada. Összesen két sorozatot követtem nyomon tőlük. Az egyik a The Office, mellyel majd jövőre is találkozunk, illetve a Chuck, ami idén az ötödik évaddal véget is ért.
Jövőre kicsit acélosabb lesz a felhozatal. Egyrészről a The Office továbbra is nézős maradt, másfelől pedig sok újonc sorozat az, ami igazán érdekel. Első körben itt van a Do No Harm, amely egy több személyiséggel rendelkező idegorvosról fog szólni. Másik a Revolution, melynek alapkoncepciója szerint egy nap megszűnik az elektromosság a földön, s ez káosz helyzethez vezet. Majd pedig hosszú évek után elég civilizálatlan körülmények között élő emberek sorsát követhetjük nyomon. Továbbá még itt van a The New Normal is, amit alapesetben nem próbálnak be, de Ryan Murphy nevével fémjelzett sorozatot bűn nem bepróbálni legalább a bevezető epizód erejéig.

Folytatódik: 30 Rock, Betty White’s Off Their Rockers, Community, Dateline NBC, Football Night in America, Fashion Star, Grimm, Law & Order: Special Victims Unit, The Office, Parenthood, Parks and Recreation, Smash, Sunday Night Football, The Apprentice, Up All Night, Whitney, The Biggest Loser

Kasza: Are You There Chelsea?, Awake, Bent, Best Friends Forever, Free Agents, Harry’s Law, The Playboy Club, Prime Suspect, Fear Factor, The Marriage Ref, Minute to Win It, The Sing-Off, Who Do You Think You Are?, Who’s Still Standing, It’s Worth What?, Escape Routes, The Firm

Befejeződött: Chuck

Újoncok: Chicago Fire, Do No Harm, Hannibal, Infamous (eddig: Notorious), Revolution + 1600 Penn, Animal Practice, Go On, Guys with Kids, Next Caller, Save Me, The New Normal

És íme a FOX, melyet szokás szidni minden évben. A legnézettebb, legtökösebb csatorna, amit persze én is sokszor a fészkes fenébe küldök. Idén vegyes érzelmekkel követtem végig a bejelentéseket. Idén a New Girl-ért nagyon nagy pacsi a csatornának, de a Fringe utolsó évados berendelése felett a mai napig csak pislogok. Persze lehet örülni, hogy ismét van egy sorozat, amit normális módon fejeznek be, de azért valahol az ember zsebében a bicska nyílik, hisz mindenkinek van olyan FOX sorozata biztosan, ami sokkal jobb nézettség ellenére is „sírba szállt”. Ami igazán érdekel a fentebb említett New Girl és a Raising Hope. Jövőre kicsit felrázva jön a Glee negyedik etapja, s remélem felpezsdülést hoz az idei poshadt évad után. Ami érdekel az a The Mindy – project egyedül.

Folytatódik: American Dad, American Idol, Bob’s Burgers, Bones, The Cleveland Show, Family Guy, Fringe, Glee, Kitchen Nightmares, Raising Hope, The Simpsons, New Girl, Touch, The X Factor US, Hell’s Kitchen, Mobbed, Cops

Kasza: Alcatraz, Allen Gregory, Breaking In, House, The Finder, I Hate My Teenage Daughter, Terra Nova, Napoleon Dynamite 

Befejeződött: House

Újoncok: The Mob Doctor, The Following, The Mindy Project, The Goodwin Games

Idén nálam az abc volt a favorit csatorna, hisz tőlük sok sorozatot néztem. Először is örök hála a Once Upon a Timeért és egy bazi nagy beintés a The River kaszájáért. Félelem nem volt bennem, de jó, hogy a Modern Family is visszatér a következő évadban. Egy korszak viszont idén lezárult, hisz a nyolcadik évaddal leköszönt a képernyőről a Desperate Housewives.
Az újoncokat alapul véve a 666 Park Avenue és talán a Zero Hour, ami felkeltette az érdeklődésem.

Folytatódik: America’s Funniest Home Videos, The Bachelor, Body of Proof, Dancing with the Stars, Happy Endings, Shark Tank, Castle, Grey’s Anatomy, The Middle, Modern Family, Private Practice, Don’t Trust The B—- in Apartment 23, Last Man Standing, Once Upon a Time, Revenge, Scandal, Suburgatory, Wife Swap, Extreme Makeover: Weight Loss Edition

Kasza:  Extreme Makeover: Home Edition, Charlie’s Angels, GCB, Man Up, Missing, The River, Work It, Pan Am, You Deserve It, Million Dollar Mind Game

Befejeződött: Desperate Housewives

Újoncok: Last Resort, Red Widow, Mistresses, 666 Park Avenue, Nashville, Zero Hour , How To Live With Your Parents For The Rest Of Your Life, The Neighbors, Malibu Country

 

…a CBS. Na ez az, ami igazán érdekes. Ugyanis idén sokadik alkalommal letettem a How I Met Your Mother pótlásáról, s továbbá a The Big Bang Theory is kapott tőlem akkora kaszát, hogy a fal adta a másikat. Ráadásul az újoncok közül egyetlen egy sincs, ami igazán érdekelne….

Újoncok: Elementary, Golden Boy, Vegas, Made in Jersey + Partners, Friend Me

Folytatódik: The Amazing Race, The Big Bang Theory, Blue Bloods, Criminal Minds, CSI, CSI: NY, The Good Wife, Hawaii Five-0, How I Met Your Mother, The Mentalist, Mike & Molly, NCIS, NCIS: Los Angeles, Survivor, Two and a Half Men, Undercover Boss, 2 Broke Girls, Person of Interest, 48 Hours Mystery

Kasza: CSI: Miami, NYC-22, A Gifted Man, How To Be A Gentleman, Unforgettable, Rob

És utolsónak maradt a legkisebb. Két sorozatot követek nyomon tőlük a Supernatural-t és a Nikita-t, de mindegyik darálása vár a merevlemezemen.És ugyanez a helyzet az újoncokkal, mint fentebb: nem várok egyet sem.

Folytatódik: Hart of Dixie, Gossip Girl, 90210, Nikita, The Vampire Diaries, Supernatural, America’s Next Top Model

Kasza: Ringer, The Secret Circle, One Tree Hill, Re-Modeled, H8R

Újoncok: Arrow, Cult, Emily Owens M.D., The Carrie Diaries, Beauty and The Beast

Once Upon A Time: 1.évad

Elég érdekes a „történetem” a Once Upon A Time-mal. Valamikor szeptember végén induló sorozatot azonnal bepróbáltam. A pilot epizódot nagyon akartam szeretni, de valahogy nem igazán jött össze. Így az első 42 perc után fájdalommentes búcsút vettem a sorozattól. Majd hétről hétre olvastam a pozitívabbnál pozitívabb visszajelzéseket, s elkezdett bennem mocorogni a kíváncsiság a sorozat felé. Így aztán valamikor március vége felé ismét előkaptam a pilot epizódot, s szinte egyhuzamban megnéztem az addigi elkészült, s leadott összes epizódot. S a legvégére pedig elég korrekt véleményem alakult ki róla annyira, hogy hétről hétre várjam az új epizódokat.

Az idei Upfronts lezajlott, s így már egészen biztos, hogy a mesés sorozattal jövőre is találkozni fogunk minden bizonnyal ismét 22 epizódos évad keretén belül. Kíváncsian várom a következő évadot, hisz nem tudom az igazán acélos első évad után vajon merre is mehet majd a történet a második évad keretén belül.

Teljes bejegyzés

Desperate Housewives: 8.évad

Nyolc év és 180 epizód után tegnapi napon végleg elköszönt a képernyőről a Desperate Housewives, hazai nevén a Született feleségek. És vele együtt véget ért egy korszak, hisz az igazi sorozatok iránti rajongásomat igazából ennek és a Lost-nak köszönhetem. És immáron mindkettő véget ért, habár hasonló érzéseket hagyva maguk után.
A sorozat hatalmas rajongótáborral rendelkezett, ami az idők folyamán eléggé megcsappant. Így végül az amerikai abc társaság még a nyár végén bejelentette, hogy ugyan berendelte a sorozat nyolcadik etapját, de ez lesz az utolsó. Minden adott volt ahhoz, hogy egy megfelelő fináléval búcsúzhasson a sorozat a még meglévő rajongóitól.

Teljes bejegyzés