Hogyan váltam szellemmé…

Ismételten egy érdekes bejegyzés lesz. Főleg mindezt szilveszter éjszakáján. Bár utóbbi nem igazán izgat, hisz egy évvel ezelőtti bejegyzésben már eléggé körbejártam a témát, hogy nekem miért nem ünnep a szilveszter, s miért nem vagyok hajlandó beállni a sorba, hogy aztán birka módjára ünnepeljek egy olyan dolgot, amiben egyébként semmi ünnepelni való nincs.

A mai nap nem sok mindent terveztem. Hisz első körben fontos említeni, hogy ma ismételten munkába kellett menni még akkor is, ha az ledolgozásra kerülő munkaidő kevesebb az átlagosnál, bár nekem örökkévalóságnak tűnt főleg a műszak második fele.
Az utolsó hónap tehát munkával telt. Tényleges munkahetek alatt összesen két darab bejegyzés született (itt és itt) erről. Ennek leginkább az volt az oka, hogy eléggé elfoglalt voltam, továbbá hazaesve inkább már fáradt voltam és aludtam volna. Vegyes érzelmeim alakultak ki. Ugyanis több telephelyről lett volna szó, de végül kettő között kellett ingázni. Sajnos pont úgy alakult, hogy az egyik helyen kifejezetten rosszul éreztem magam a másikon pedig jól. A korábbi bejegyzésben részletesen leírtam, hogy mi is voltam a problémám: a kollégákkal nem sikerült úgy kijönni, ahogy kellett volna. A nők visszafogottak voltak, de valahogy éreztem, hogy nem nagyon bírnak engem. A férfiak pedig mezei szinten kulturálatlanok voltak, s örülhettem, hogy a nagy büfögések, fingások közepette nem hánynak le továbbá egyik delikvens túlzott nőimádata nem abban éri el a csúcsát, hogy esetleg házaséletét próbálja megosztani velem, vagy pedig esetleg más – általam nem tolerálható kategóriába esve – lép meg olyan dolgokat, amitől kapásból falnak mennék. Ugyan szakmába vágó munkát sikerült találnom. De mivel a szakmai képesítésem eléggé komplex, így nem terjedt ki mindenre sem a tudásom, sem a tapasztalatom. Úgy végképp, hogy ezen a téren szinte nulla tapasztalattal rendelkezem. Nagyon nem sikerült bevágódnom, s a munkától is a hajamat téptem volna. De aztán jött a megváltás: a következő telephely. Ahol azonban jól éreztem magam. Végül vissza kellett mennem a másik helyre, ahol olyan idegrohamok kerülgettek, hogy törni zúzni szerettem volna. Továbbá arról is tudomást szereztem, hogy a velem egy időben felvettek közül az egyikkel tuti, hogy nem fogom felvenni a versenyt, tehát az egész halott ügy. De mivel a próbaidőért is pénzt ígértek, így úgy voltam vele, hogy bírjam ki a próbaidő végéig.

Vártam azt, hogy mikor jön el az idő, amikor közlik az “ítéletet”, miszerint ennyi volt. És igen. Nem csalódtam, mert valóban eljött ez a pillanat. Részben az ő hibájuk is volt, hisz esélyem nem volt feljönni olyan szintre, amivel elérhetném, hogy kelljek oda. Hisz hogyan tudnék olyanoktól tanulni, akik nem csípnek, kiktől kérdezni se merek, kik szemrebbenés nélkül a képembe büfögnek vagy mellém finganak. Esetleg lazán előkapják előttem a félszemű kobrát megcsapolni fényes nappal a cég területén ahelyett, hogy ezeket az arra kijelölt illemhelyen nézőközönség nélkül végrehajtsuk? Tény és való, hogy részemről tojtam bele az egészbe, hisz pont ezért írattam ki magam pár napra az orvossal, hogy kibírjam a próbaidő végéig, mert már nem bírtam sem idegekkel, sem türelemmel azt, amit az – ex – kollégák művelnek.
Azonban engem is ledöbbentett, amit ma tapasztaltam.  A korrektség, s gerinctelenség netovábbjának tartottam a mai nap eseményeit. Első körben ugye hogyan kell közölni valakivel az elbocsátó “szép” üzenetet: természetesen félúton műszak közben! Persze a HR-s emberkének már lazán, szinte csípőből ment ez a dolog. Nem mondom, hogy nem rázott meg, mert egészen más dolog valamit tudni, s egészen más mikor ezt meg is erősítik. Viszont ezek után gyakorlatilag megszűntem létezni! Szerencsére nem volt különösebb nagyobb dolgok ma, így jó pár órát le kellett húznom úgy, hogy tudtam mi a döntés. Mert ugye hazamenni nem lehet ünnep van. Szerencsére a munkabeosztáson kívül senki nem gondolta így. Így attól a pillanattól, hogy közölve lett a dolog valahogy megszűntem létezni a pár óráig még kolléga tisztséget betöltő embereknek. Teljes döbbenet volt az, hogy észre sem vettek, s nem is foglalkoztak velem. Persze én is kerültem őket, ez tény. Aztán munkaidő végén reméltem, hogy lesz valami kisebb beszélgetés, esetleg valami mézes mázas madzag, amivel útnak indíthatnak. De semmi. Egy laza újévi köszöntővel elintéztük az egészet. És akkor vetődött fel bennem, hogy rendben. Nem tudtam azt a szintet hozni, mert nem volt meg a kellő helyzet, s hozzáállás más részéről, amivel tuti befutó lehettem volna, s továbbá én is feladtam még a kezdetek kezdetén miután megtudtam bizony vannak jobbak is nálam. De tényleg ennyi lett volna a hónap? Semmi kedvesség? Csak így egyszerűen le van rendezve a dolog én meg sunnyogjak haza?
Teljes döbbenet vette át az uralmat felettem. Az utóbbi időben kialakítottam pár kapcsolatot, így először telefont ragadtam, s hívtam fel embereket akiknek gyakorlatilag elmondtam mi is történt velem. Utána ugyanezt megtettem virtuális formában. Ugyan nem volt kedvem itthon előadni a dolgokat, így még munkaidő alatt küldtem haza egy sms-t, amiben elmondtam mi várható a jövő évre. Ekkor anyám már közölte velem, hogy ők ezt sejtették, szinte tudták. Hisz dolgozott már ismerős ennél a cégnél, másrészt a panaszáradatomból is gondolták, hogy ennyi lesz. Továbbá itt voltak az ünnepek, s biztos jól jöttek a plusz kezek, hisz egyetlen egy pozícióra miért vennének fel több embert próbaidőre, hogy aztán több telephelyen legyenek?  Persze az elszámolás még hátra van. Szóval nem tudom mennyi lesz a tényleges pénz, amit a kezemhez kapok, vagy mikor kapok. Mert a döntés gondolom előbb megvolt, szóval nem értem miért nem lehetett a juttatást már előkészíteni. Mondjuk, ha ünnepelném a szilveszter minden bizonnyal elittam volna egy éjszaka alatt…

A következő hétben pihenni tervezek. Munkakeresés most felfüggesztve egy időre, mert ez az egy hónap – főleg a lezárás – megviselt. Azért kicsit megnyugtató volt a neten kutakodva rájönni arra, hogy bizony lehetett volna rosszabb is, s én még jól is jártam.

Pofátlan lennék-e?

Körülbelül két hete nem volt bejegyzés a blogban. Ami leginkább két dolognak köszönhető: az egyik maga a munkám, hisz még a próbaidőt töltöm. A másik pedig az, hogy körülbelül egy hete egy hatalmas technikai gubanc kerekedett a jelenlegi tárhelyen, s eléggé nagy leállás volt… De nézzük a lényegesebb dolgokat…

Legutóbbi bejegyzésben a jelenlegi munkahelyemről írtam kicsit. Tömören amit eddig tudni kell: viszonylag nagy cég, mely több telephellyel rendelkezik. Így megengedhetik maguknak, hogy több embert vegyenek fel próbaidőre. Így történt az esetemben. Egy hónap próbaidő, de minden héten más helyen kell lenni, s elvégezni az adott – szinte ugyanazt – a feladatot.
Az első hetem borzalmas volt, de ezt itt ki is fejtettem bővebben, hogy miért.  Eléggé feszült voltam emiatt, ami első héten történt. Végül így kötöttem ki a második telephelyen, ahol közölték velem, hogy nem lesz harmadik és negyedik telephely, ahová menni kell, hanem szépen harmadik héten visszamegyek oda, ahol kezdtem, s az utolsó héten pedig jövök ide vissza. Elég sokan dolgoznak itt, de érdekes módon mindenki kulturáltan viselkedett, s nagyobb probléma esetén se ugrott senki a nyaki ütőeremnek. Szó szerint le voltam döbbenve, hogy mennyire jól érzem ott magam, s mennyire hamar eltelik az a nem kevés munkaidő. Mit ne mondjak fantasztikus volt! Ráadásul sikerült azt is megtudnom, hogy elméletileg pont ide keresnek embert. Mondom ez nagyon jó lesz. Elég sokat is fejlődtem, tanultam ez idő alatt. Mit ne mondjak eléggé elégedett voltam magammal. Majd viszont jött a fekete leves: az álom munkahely után visszamenni a “majmok” közé.

Már hétfőn ahogy fordultam be az utcába már a rosszullét kerülgetett. Egyszerűen nem akartam bemenni, nem akartam elhinni, hogy már megint itt vagyok. De kénytelen voltam összeszorítani a fogam. A férfi, akiről meséltem őt elneveztem egyszerűen “Perverz“-nek, mert normális ember így nem viselkedik, ez már egészen bizonyos. Nem kell mondanom, hogy aznap ismételten sikerült kihoznia a béketűrésből a női nemi szervekről folytatott beszédtémájával, amitől nem tudtam szabadulni se, hisz ha ott hagytam akkor gyakorlatilag jött utánam! Na mondom fantasztikus, hogy ilyen idiótákkal vagyok körülvéve.
A főnök is kimutatta a “foga fehérjét”. Olyan laza, mint a három perces kutyafos… és kb. annyi IQ-val is rendelkezik. Példának okáért árumozgató gépre (amit épp én kezeltem) lazán ráugrott (!), átment (!!) rajta ezzel eléggé balesetveszélyes dolgot művelve, hisz elég lett volna, hogy elveszítse az egyensúlyát, s bizony lazán eldőlhetett volna jobbra, balra, előre, hátra… aztán meg jajjgathatott volna napestig. De hát akinek nincs esze, attól mit is várhatnánk. Ez még nem volt elég, ugyanis kb. három centivel álltam tőle, amikor egy közel négy tónuson megszólaló büffentést engedett ki a száját bele a fülembe. Kultúra olyan mértékben csapta ki a biztosítékot nála, hogy szerintem arra szavak nincsenek. Természetesen elegem volt már az egész csürhéből – egy embert kivéve, de az meg nem sok vizet zavart -, s bizony másnap már nem bírtam a stresszt: feladtam az egészet. Elvonultam, s készen álltam arra, hogy bizony két dolog történjen: lazán elbőgjem magam és hazaviharozzak, vagy pedig “férfiasan” lekeverjek a főnöknek egyet majd pedig dührohamot kapva szétverjem az egész kócerájt. Végül az egészből annyi lett, hogy a hét hátralévő részét (kivéve az utolsó munkanapot) szépen “betegen” otthon töltöttem, ugyanis a “lesz@rok már mindent és mindenkit” hangulat nem jött át az ott dolgozóknak, hanem azt gondolták, hogy most fogok ott helyben meghalni olyan beteg vagyok… Mivel ez a héten mentem vissza a normálisok közé, így még jól is jött ki a lépés, mert a próbaidőt végig csináltam, pénzt is kapok.

Az ünnep viszonylag kellemesen telt. Nagy öröm volt megszabadulni az idiótáktól, s eléggé pihentem vágtam neki az utolsó hétnek. Utána pedig majd elválik, hogy mennyire lesz sikeres ez az egész.

The Walking Dead: 1.évad

Novemberben érkezett meg a sokak által várt The Walking Dead, melynek alapjai elsősorban egy azonos című képregényen nyugszik. Már aPilot kritikánál is jeleztem, hogy azért én annyira nem voltam tőle oda, hogy tűkön ülve várjam amikor is befut az első epizód. Így kimérten ültem neki az első résznek, ami iszonyatosan bejött nekem.
Az AMC óvatos volt, ezért első körben csak hat epizódot rendelt be a zombis sorozatból, melynek első részét valamivel több mint öt millió néző érdekelt, s az évadzárásra erre még plusz egy milliót rá tudott tenni. Így hát magától értetődő volt, hogy jövőre érkezni fog a sorozat második évada jelen állás szerint tizenhárom epizóddal.

Az utóbbi években jelentősen megnövekedett azon filmek száma, melyben zombik és vámpírok jelentenek központi témát. Utóbbiból már több sorozat is elindult, s jelenleg is fut sikerrel, így magától értetődő volt, hogy kell valami zombis is a tévés évadba. Így az AMC döntött úgy, hogy berendeli a The Walking Dead-et, amely kifejezetten kábelcsatornára való, hisz feltehetően így ebben a formában nem kerülhetett volna kereskedelmi tévékre szükségszerű cenzúra nélkül, mellyel lazán kicsinálható lett volna a sorozat.  Azonban helyes döntés született a csatorna részéről (kivétel ez alól a nagyon minimális epizódszám), hisz jelen pillanatban az idei év egyik legjobban várt és legjobban teljesítő kábeles újoncát tette le az asztalra, melytől a többség elégedett volt csak úgy, mint én. Persze más kérdés, hogy a hosszú szinte majd nyolc hónapnyi kényszerpihenő vajon hogyan hat a sorozatra abban a fényben végképp, hogy a készítő páros lábbal rúgta ki az íróbandát.

Tovább

Közeleg az új Tomb Raider!

Kb. bő egy hónapja elindult a  asurvivorsisborn.com weboldal, amely egy új számítógépes játékot igyekezett volna bemutatni. A nagy leleplezésre december hatodikáig (időeltolódás miatt nálunk hetedikéig) kellett várni, amikor is lehullt a lepel, miszerint a készülő új Tomb Raider játékot hivatott beharangozni, amelynek megjelenéséről egyelőre nincsen még pontos dátuma. Pontosabban jövő novemberre van beharangozva, de borítékolható a csúszás.  Maga a munkám miatt sajnos nem igen volt időm átrágni magam a különböző cikkeken. Kimerült az egész abban, hogy örömmel fogadtam, hogy valóban érkezik egy új játék.

A Crystal Dynamics által készített részek (Legend, Anniversary, Underworld) hozzám közel állnak, habár a Guardian Of Light nálam csúnyán leszerepelt, amiről soha többet nem akarok hallani.
Egyelőre mezei Tomb Raider néven érkezik majd a játék, amely Lara eredettörténetével fog foglalkozni. Ami azért is érdekes, mert a Chronicles-ben, The Last Revelation-ben és a Legend-ben is érintve lett ez a dolog, így elég érdekesen sülne el a dolog, ha éppenséggel olyan dolgokkal bővítenék kedvenc hősnőnk múltját, amivel teljesen ellentétbe kerülne az eddig megismert dolgokkal.
Az olvasottak alapján érdekes játék lesz. Eltér a többitől, de mégis ugyanazon a nyomvonalon maradnak. Mivel kaptunk részleteket már  (főleg a Chronicles kapcsán)  Lara gyermekkorából, így ez nagyon várományos lesz részemről. De nézzük mit is érdemes tudni az új játékról!

Tovább

Kifizetődő-e a kulturáltság?

Egy teljes ledolgozott hét után vegyes érzelmeim vannak a jelenlegi – egyelőre próbaidőszakomat töltő – munkahelyemről.

Maga a munka, munkahely és annak megközelítése nem rossz. Ellenben a körülmények már nem annyira.
Ugyebár több helyre lettem beosztva. Minden héten más és más helyszínen végzem el az épp aktuális – hellyel-közzel ugyanazt a – feladatot. Hétfőn szépen bementem a központba, ahol megtudtam hova kell mennem, s kit kell keresnem. Kezdetben nem is volt probléma. A vezető viszonylag korrektnek tűnt csak úgy, mint a kedves felesége. A mellém beosztott kollégával sem volt probléma. Kezdetben.

Négy óra elteltével már húztam a számat. Először is a központból lejöttek, hogy hát kellenek még papírok, meg el kellene menni máshova is, hogy normálisan be legyek jelentve. Ekkor kicsit azért elkapott a méreg, hogy miért nem lehetett ezt már múlt héten közölni és elintézni? Túlléptem rajta, látszólag. Ekkor a kedves munkatársamnak bontakozott ki a számomra nem túl  tolerálható személyisége. Korábbi bejegyzésben már ecseteltem, hogy mi az a fajta viselkedés, ami egyrészről zavarba lehet hozni, másrészről pedig fel lehet idegesíteni.
Mindenkinek van emésztőrendszere illetve szexualitása. Nos én valahogy egyikre se vagyok kíváncsi, s ez nem is képezi részemről beszédtéma tárgyát, hisz számomra ez teljesen a privát szférába tartozik. Azon ritka emberek közé tartozom, aki olyan dolgot vár el mástól, amit önmaga is betart továbbá olyan dolgokat nem mond, tesz amit mástól nem tud tolerálni. Ebből kiindulva alig két óra telt el amíg ott tartózkodtam, s a mellém beosztott kolléga – akinek feladata a tanítás lett volna – egy eléggé hosszú, s meglehetősen mély tónusú hangon tudatta velem, hogy bizony ő neki remekül működik a bélrendszere, ha épp galambröptetésről van szó. Én nem mondtam semmit bevágtam a pókerarcot, mintha nem is hallottam volna semmit, nem is történt volna semmi. Azért ilyennek ismerősi körben is ritkán vagyok tanúja, de ha igen abból sem csinálok problémát évek óta tartó ismeretség után. Hisz szentül igaz, hogy a barátságot csak egy közös hányás vagy galambröptetés pecsételheti meg úgy igazán – már ami a férfi – férfi barátságot illeti -. De részemről alig két órás friss ismeretség után csak úgy – nem mellesleg előre megfontolt szándékkal – lazaság címén más mellett fingani… hát iszonyú paraszt viselkedésnek tartom.  Ezt viszont alig egy óra múlva sikerült egy elég mélyről feljövő körülbelül hat tónuson megszólaló büfögéssel megfejelni.

Az ember azt gondolná ennél rosszabb nem lehet. De! Egy csöppet szánalmasnak éreztem egy tőlem tíz évvel – nem mellesleg házas és kisgyermekes – idősebb családapa hosszas beszédét (ódáit) a falra ragasztott meztelen nős poszterek láttán, melyből kiindulva a női nemi szerv volt a téma. Nem tudom melyik volt sokkolóbb, hogy ez a momentum óránként visszatért, s akár negyed vagy fél óráig képezte beszédtémája tárgyát miközben fel sem tűnt neki némaságba borult személyem vagy pedig az, amikor is elhangzott tőle az a mondat, mely konkrétan arra utalt, hogy bizony előfordult, hogy aki beszélgetőpartnere volt ebben (főleg nő) az bizony el tudta nála érni, hogy olyannyira kizökkentse a munkából, hogy hibát hibára halmozzon.
Az a fajta ember vagyok, aki szereti kimondani amit gondol. Így, ha ez nem sikerül azaz kénytelen vagyok tűrni előjön az a fajta érzés, hogy legszívesebben otthagynék mindent és eljönnek, vagy pedig az adott pillanatban sírva fakadnék. Ez történt nem sokkal munkaidő végeztével, amikor az egyik női vásárlóról olyan megjegyzést tett, amitől képtelen voltam elvonatkoztatni, s bizony megállapítani, hogy ez az ember nem normális, ha ilyet mond, mert ilyen nem létezik abban egészen biztos vagyok! Másnap meglepő módon sikerült még egy lapáttal rápakolni erre. Ekkor kifejezetten átmentem vizuális síkra, s elképzeltem ahogyan különböző módon küldöm át a másvilágra. Lévén, hogy próbaidő ez, így úgy éreztem nem engedhetem meg, hogy szépen elmondjam neki, hogy az én értékrendem szerint egy családapa így nem viselkedhet. Nem baj, szégyelltem magam helyette is. De feltehetően szerda este kielégíthette igényeit, mert meglehetően normálisabb volt csütörtök, péntek fele. Pedig kedden este megfogadtam, hogy bizony bosszút állok rajta. Persze ebből nem lett semmi. De minden bizonnyal még fogok vele dolgozni, de esküszöm, ha addig élek is saját térfelén fogom földbe döngölni, aztán Isten bizony mehet a mellékhelyiségre, hogy a jobb kezétől kérjen segítséget. Aztán pedig megtanulhatja, hogy mi való egy munkahelyre és mi nem.

A főnökömről se tudok sok jót mondani. A fenti ürgétől eltekintve mindenki – kivéve a fenti delikvenst –  ember feletti teljesítményt vár el tőlem, holott ők közölték is velem, hogy ők se egyik napról a másikra tanultak bele ebbe a dologba. Szép. Ugyan heves megjegyzést, lecseszést nem kaptam, viszont az építő jellegű kritikai megjegyzések hangneme erősen kifogásolható volt. Kedden már javában énekeltem itthon a Köcsög a főnököm című dalt. Ugyanis egy nappal előtte derült ki, hogy bizony másnap bizonyos papírokat el kell rendeznem. Mivel nem szerettem volna órákat eljönni, ezért bicajjal mentem. Persze tudtam, hogy rossz idő lesz. De rendesen megáztam. És persze indulás előtt negyed órával szólt, hogy ő úgy döntött elvisz. És ezért áztam én meg aznap reggel.
Csütörtökön már örültem, hisz ő szabadnapját töltötte. Ráadásul jött a felesége is. Nagyon örültem neki, mert pozitív kép alakult ki róla bennem. Tévedtem. Aztán valahogy legszívesebben megfogtam volna a haját, belemártottam volna a vízbe és feltöröltem volna az egész helyiséget vele. Komolyan az idegroham kerülgetett, hogy miért várják el tőlem, hogy egy hét után minden csípőből menjen, amikor ők is elismerték, hogy nekik is kellett majd egy hónap, hogy megtanulják a dolgokat.  Pfff… komoly hangulatingadozásaim voltak. Többször legszívesebben elbőgtem volna magam, ami leginkább abból fakadt, hogy legszívesebben elküldtem volna mindenkit az édes anyukájába, de mivel próbaidő én pedig kulturált vagyok ezért visszafogtam magam, pedig Isten bizony megérdemeltek volna tőlem jó pár csípős megjegyzést. És vicc az egészben, hogy a paraszt kollégám volt hozzám a legrendesebb.

Ezen felül olyan jó kis időbeosztás van, hogy naponta maximum két órát tudok magamra fordítani. Így gyakorlatilag semmire nem maradt időm. Így minden tolódott/tolódik hétvégére. Egyelőre nehezen tudom beosztani azt időt, bár igyekszem pihenni. Bár úgy, hogy közben eléggé felpörgetnek… nem könnyű.
Mindenesetre annak örülök, hogy az esőzést felváltották a mínuszok és a havazás, mert így legalább nem tudok elázni.

Nők és a vezetés…

Nem kívánok helyet foglalni a kérdésben. Pusztán egy videót akarok beszúrni arról a nőről, akiről többnyire a sztereotípiákat mintázzák:

Nézzük sorjában min is lehet jót kacagni:

  • 0:09 –> Maga a “baleset”
  • 0:14 –> Ennél szebb vihogást csak az Oroszlánkirályban hallottam a hiénáktól
  • 0:24 –> Azért a középkorú nő még hátra néz, hátha ki tud tolatni a gödörből
  • 0:33 –> Egy nyugdíjas odatotyog és megfogja hátulról a kocsit. Önbizalom 70 éves kor felett
  • 0:41 –> Megy a pont az i-re: a hölgy elölről próbál(ná) megtolni a kocsit. Cserébe ingyen fürdőt vesz

Szerencsém van-e?

Az előző bejegyzésben tettem fel egy kérdést önmagammal kapcsolatban, miszerint várható-e téli depresszió. Ami leginkább a monoton életvitelből és a munka hiányában fellépő itthon üldögélésből adódhat.
Valamikor november közepe táján futottam bele egy hirdetésbe az egyik portálon. Emlékeztem az E-mail címre és a névre, hisz még friss regisztrált munkanélküliként küldtem el az önéletrajzomat még június végén. Természetesen azok közé tartozott a tisztelt cég, aki bizony nagyban tojik arra, hogy egy elegáns elutasító vagy “megkaptuk, majd értesítjük” választ eresszen meg az állásra pályázó felé. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy bő három hónapig elég szerény önéletrajzot küldtem szét, melyhez kezdetben az itthoni később hivatásos fotós által készített képet küldözgettem szét. Bevallom az első kép, amit magamról csináltam valami iszonyú borzalmasan sikeredett. Nem vagyok fotogén, s bizony elég nehéz megnyerő és jó képet készíteni rólam, ami valóban a valóságot fedi, s nem vagyok túlságosan taszító vagy túlságosan vonzó (mert ugye mindkettő elő szokott fordulni).

Lényegében egy új (inges, nyakkendős frankón magam által itthon lőtt és beállított) kép került a kissé kibővített önéletrajzhoz. Csak pár dolgot írtam bele, illetve kicsit emeltem a gyakorlatokon töltött időt úgy, hogy azért mégse tűnjek túlságosan tapasztaltnak, de túlságosan tapasztalatlannak sem. Feltehetően ez volt a kulcs, mert novemberi hónapban három (!) részben vagy teljesen szakmába vágó állásinterjúm is volt.
Azt ugye tudni kell, hogy a nagy munkanélküliség közepette bizony elég rendesen felborítottam az alvási ciklusom. Éjszaka fent, nappal ágyban. Volt valami előérzetem, hogy esetleg telefon lesz másnap. Alig három órája pihentem le, amikor is csörgött a telefonom, s bizony közölték, hogy másnap állásinterjúm lesz. A dolog pikantériája, hogy az hívott fel, akinek már egyszer még júniusban – az elsők között – küldtem el a pályázati anyagomat. Másnap kissé kómásan keltem ráadásul nem is sikerült megfürdenem, csak mosakodni sikerült egy technikai probléma következményeként, s megfordult a fejemben, hogy elmenjek-e? Hisz ők nem is válaszoltak majd fél évvel ezelőtt! Nagy nehezen megerőltettem magam és elbicajoztam az állásinterjú helyére. Magabiztosan léptem fel. Igazából a pokolba kívántam az egészet, mert nem tudtam bevenni, hogy korábban válaszra sem méltattak, s most meg behívtak. Igazából csak azért mentem el, hogy ne legyen azt mondva, hogy  nem akarok dolgozni szerintük. Mert hát ki tudja kikkel vannak kapcsolatba, ugyebár. Közölték majd értesítenek. Másnap délután csörög a telefon. Felveszem. Közlik, hogy több embert választottak próbaidőre. Az egyik én lennék. Az öröm megvolt, de azért vegyült egy “nyaljátok ki azért” érzéssel a korábbi megkeresésem sikertelensége miatt. Szóval hétfőn kezdés, s decemberre tuti meló van, ami kifizetésre is fog kerülni! Ugyan gáz, hogy nem elég jónak lenni, hanem a legjobbnak kell lenni, de öt hónapos pályakezdői lét után ez nagyon nagy lehetőség!

Ebből kiindulva iszonyúan megcsappant a szabadidőm, s bizony a több mint nyolc órás munkaidő (plusz a hazaút) rendkívül le fog foglalni, így nem sok időm lesz hétköznap. Hétvégén se annyira ugye, mert amit nem tudok megtenni hétköznap az marad hétvégére. Így azonnal lekerültek megtekintendő filmek, sorozatok a listámról. Így maradtak azok, amiket valóban szeretek és tetszik.

Persze apróbb örömök sem maradhattak el. Első körben a héten végre havazott. Hó imádó lévén ennek nagyon örültem, azonban az öröm kb. csak két órán át tarthatott, ugyanis a hó szépen átváltott “cseppfolyós” formába, ami azóta is tart. Kár. 🙁
Hatalmas sikerélményként könyveltem el azt, hogy hosszú idő óta (kb. másfél hónapja) vívott elkeseredett harcom a Google Chrome fagyásaival szemben végre meghozták a várva várt sikert: kiderült, hogy a böngészőbe integrált Internet Download Manager (ami eddigi legjobb letöltő manager véleményem és tapasztalatom szerint) okozta a problémát!

Better Off Ted: 2.évad

Idén márciusban ültem neki sok pozitív kritika hatására a Better Off Ted első évadának. Igazából a pozitív vélemények ellenére sajnos eléggé nagyot csalódtam, legalábbis elvárásaimat tekintetbe véve iszonyú alacsonyan teljesített.
Szerencsére volt egy-két erős karakter, amely első évadban is elvitte a sorozatot a hátán, így nem volt kérdés, hogy a második évad is tuti nézős lesz bár azt, hogy mikor fogok sort keríteni rá nem tudtam. Hisz, mint ismeretes a széria alacsony nézettség ellenére is kapott egy második évadot, ami szépen ki is fulladt 13 elkészült epizóddal, melyből csak 11 került leadásra.A nagy téli punnyadás közepette azonban úgy voltam vele, hogy itt lenne az ideje, hogy elővegyük az idén frissen elkaszált sorozatot reménykedve, hogy semmiféle függő dolog nem marad a sorozatzáróra. Szerencsére a Better Off Ted nem tartozott azon sitcomok közé, amely évad végére bedob egy-egy függőben lévő szálat, mint annak idején tette ezt a Friends.

Meglepő módon azonban a széria második évada sokkal jobban bejött, mint annak idején az első. Lehet az alacsony elvárás miatt, de az is lehet, hogy valóban minőségi fejlődésnek lehettünk tanúi. Azonban – ahogyan lenni szokott – a második évad utolsó epizódjaira azonban elfogyott a lendület.

Tovább