Lesz-e téli depresszió??

Pár napja a bejegyzés címében megfogalmazott kérdésen jár az agyam. Ugyebár arról már többször is írtam, hogy nem rég fejeztem be a sulit (lassan hat hónapja), de sajnos nekem is rá kellett lépnem arra az útra, amire a legtöbb pályakezdő is lép… Azaz a tartós munkanélküliségnek kell elébe nézni, ami feltehetően még elfog tartani feltehetően hónapokig, ha az ember mellett nincs jókor és jó helyen egy ismerős, vagy nem fogja meg a szerencse malac hátsó testrészét.

A fenti gondolatmenetből kikövetkeztethető, hogy a keddi  próbaműszak nem hozta meg a várt gyümölcsét. Bevallom anyagi szempontból egyik szemem sír, de a körülmények miatt pedig a másik nevet.
Először is a munka amire jelentkeztem csak egy nagyon kis részben hasonlított arra, ami szakmába vágó lett volna. Tulajdonképpen egy benzinkútról van szó, ahová behívtak próbaműszakra. Nos, izgultam rendesen, hisz soha életemben nem voltam még benzinkúton azon kívül, hogy elmentem mellette. Így mentem be kedd délután, amikor is egy harmincon túli férfi fogadott, aki feltehetően a harmincas éveinek közepén járhatott. Eléggé “lojális” volt velem szemben, tehát igyekezett mindent megmutatni. Amikor elmagyarázta a fagyállókat, olajokat akkor már kezdtem kínosan érezni magamat, de persze magabiztosságot mutattam kifelé. Aztán ugrott a majom a vízbe. Tankolás. Ment, ment, bár eléggé frusztrált, hogy annyit értettem a kocsikhoz, mint tyúk az abc-hez. Arról már ne is beszéljünk, amikor tankolás mellett még egyéb feladatokat is el kellett látni, mint például olajszint ellenőrzés. Remek. Akkor már gondoltam, hogy nagyon nem lenne jó döntés engem választani egy ilyen munkahelyre. Abból kiindulva, hogy tizenkét órás műszakok lennének, melyeket kint kéne tölteni a pályán fagyban, hóban, széltől védtelen helyen… végképp nem. De ugye az ember nem igazán akar válogatni így válság után a nagy munkanélküliség közepette.
Az igazán kínos pillanatok félidőnél jelentkeztek, amikor a mellém beosztott eléggé erősen elkezdte unni magát, s valahogy a tesztoszteron elkezdte átvenni az irányítást az agya felett tehát átléptünk a következő szintre, amikor is nőket kell stírölni. Amivel egyébként nem lenne baj, csak ugye ezen a téren én visszafogott vagyok. S bizony – nemtől függetlenül – nagyon rondának, szépnek, furcsának,extrémnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy én véleményemet ki is fejtsem szóban. Így elég nehéz volt, hogy minden második, harmadik nőre vagy nőnek kinéző egyedet elkezdett kategorizálni. Természetesen alkalmazkodni kell, így bevágva a bájvigyort egyetértően bólogattam vagy pedig szűkszavúan szóltam pár szólt. Azért reménykedtem, hogy nem megy rá a kicsit +18-as dolgokra, mert valahogy azt nem tudtam volna értékelni lévén azt egy olyan bensőséges dolognak tartom, ami véleményem szerint egy ember magánügyének kellene lennie nem pedig átlagos témának két – egymással szexuálisan kapcsolatban nem lévő – ember között. Ezt szerencsésen megúsztam, bár volt egy-két meredek helyzet. Példának okáért jópofát kellett vágnom, s vigyorognom is azon, ahogy begurult egy vezetni tanuló leányka, akit tankolni kellett tanítani az oktatónak, aki lazán kihasználta a helyzetet arra, hogy közelebbről megismerkedjen a lány melleivel, ami láthatóan nem nyerte el szerencsétlen tanuló tetszését. Persze később rájöttem, hogy azért a fenti dolgok még igazán lightosnak számítottak. Ugyanis áldogálás közben tudtomra adta a férfi, hogy hát ő arrébb megy, mert “eregetni” kell és nem akarja, hogy a szag bemenjen a boltba. Ennél a pontnál éreztem azt, hogy ő helyette is elsülyedek, mert az emésztőrendszer és bélműködéssel járó szükségletek a második olyan dolog részemről, ami az adott illető magánügyének (kellene) lennie. Az más kérdés, hogy ismerősi, baráti körökben ezzel fantasztikusan el lehet szórakozni, de egy új ismeretségnél eléggé taszító. Az már feltette a koronát az egészre, amikor a műszakom végéhez közeledve megjegyezte, hogy ő neki bizony fázik a nemesebbik testrésze. Magamban pedig csak annyi fogalmazódott meg, hogy fantasztikus pamut alsóneműket lehet kapni, ami remekül tartja a férfi nemesebbik szervét, s még jól melegít is, mikor röpködnek a mínuszok. Szóval komolyan fellélegeztem, amikor eljöhettem.

A következő hónapban természetesen továbbra is állást keresek gőzerővel.  Emellett igyekszek új ismeretségeket is kötni (van jelölt egyébként), továbbá a régieket ápolni. Szóval pár dolog már be van tervezve jövő hónapra. Persze jön a rossz idő. Jelen pillanatban is esik, s feltehetően még a napokban fog is. Így sorozatoknak kívánok neki esni. Ebből a listából a Covert Affairs van betervezve, befejezettek közül pedig a Samantha Who? és a Better Off Ted utolsó évada van terítéken.

Azok a sorozatok….

Jó dolog a twitter. Egy bejegyzésnek köszönhetően akadtam rá a WhatNext nevű oldalra, melyre egyszerű regisztráció keretein belül lehet bejutni.
Az ember szépen kitölti a profilját, s megkeresheti a sorozatokat, amelyeket néz. És kapunk egy szép kis listát, hogy hogyan állunk velük.

Aktuális sorozatok

Befejezett sorozatok

Van mit pótolni.

Sikerülhet-e?

Előző bejegyzésben épp taglaltam, hogy hogyan is ment az első igazi állásinterjúm.
Már akkor is sejtettem, hogy Damoklész kardja már rég lesújtott rám, amikor is hétvégén szépen megkaptam az elutasító e-mail-t. Ami azért eléggé amatőr módon történt, ugyanis a személyzetis szépen bemásolta az összes e-mail címet, s amolyan “tömeges” levélként küldte tovább. Ami nekem pont kapóra jött, mert pár embert be tudtam lőni myvipen, iwiw-en e-mail cím alapján, hogy ugyan kikkel is versengtem én az adott állásért.
Egyébként pont fenti dolog miatt volt amatőr dolog így megoldani az értesítést, hisz így bárki könnyen visszaélhet az illető e-mail címével, adataival. Mondjuk engem kifejezett rosszul érintett (bár engem nehéz belőni közösségi portálok alapján, hisz pár ismerős miatt van egy profilom, amit egyébként nem is használok, hisz álnéven vagyok fent kép nélkül), hisz azt az e-mail címet használom MSN azonosítóként is. Remek.
Egyébként a nap vicce, hogy a négy hónapja elküldött önéletrajzomra ma kaptam csicsás formában pdf formátumban egy elutasító e-mailt. Szép.

Ezen kívül sikerült begyűjtenem múlt hét pénteken egy állásinterjút. Nem álmaim munkája lenne. Egyszerűen megtanulható (persze függ a mellém beosztott hozzáállásán is). Így nagy reményeket fűzök hozzá. Főleg úgy, hogy vasárnap megtudtam: holnap versenghetek az állásért, aminek megszerzésére bizonyítanom kell rátermetségemet próba műszak keretein belül.
Huh, reménykedek…

Hung: 2.évad

Ideje volt már, hogy a nyári sorozatokat is befejezzem. Mivel csak tíz epizódos volt a Hung idei évada, ezért többek között rá is esett a választás, hogy a hétvégén (pontosabban egy délután alatt) magamévá tegyem.
Tavaly meg is “emlékeztem” a sorozat első évadjáról egy bejegyzésben.  Bár ott is taglaltam már, hogy a sorozat nem vett meg egészen, mert úgy érzem nem azt kapom, amiért elvileg néző lennék. Azaz számomra nem elég jó a sorozat, viszont ahhoz meg nem elég rossz, hogy egyik napról a másikra befejezzem a széria nyomon követését. Abból a szempontból pedig végképp, hogy egy-egy évad nincs több fél óránál, s ez szépen eloszlik tíz epizódra.

Tehát tömören mi is a sorozat alapkoncepciója? Nos adott egy elvált középiskola foci edző, akinek szerencsétlen módon tűz keletkezik a házában. A kár akkora, hogy ugyan valamennyire lakhatóvá tudja tenni, de még így se a legtökéletesebb. Miután rendesen megkettyintett egy szabadidejében költészettel foglalkozó Tanya nevű nőt, aki kiborulásával megadja neki az alapötletet mivel tudna sok pénzhez jutni: vásárra viszi nagy méretű péniszét.
Persze elsőre ez fantasztikus ötletnek hangzik. Azonban főhősünknek van egy állása a hétköznapokban, emellett két igencsak nem mindennapi gyermeke, akiknek folyamatosan van valamilyen problémájuk. És akkor ott van még az ex feleség, akinek új házassága se fenékig tejfel a féltékenykedő férjjel. S persze még ott vannak a furcsa kuncsaftok is, akiket ugye ki kell elégíteni.

Continue reading

Weeds: 6. évad

Általában három féle képpen lehet nézni egy sorozatot: hétről hétre, aktuális évadot új epizódjait egyben legyűrve illetve az adott sorozat nézését abba hagyni, vagy el se kezdeni. Nos a Weeds erősen a második kategóriába esik főleg a tavalyi harmatos évad után, ami után keserű szájízzel ültem neki.
A sorozat egyénbként nálam a legjobbak között volt három évad erejéig, amikor is a készítők szépen helyszínváltással megváltoztatták azt az irányt, amit a sorozat addig képviselt. Ezzel együtt jó pár karakter a süllyesztőbe került, továbbá eltűntek a Little Boxes főcímek is.

A negyedik új évad új felállást hozott, mint a történetben, mint a karakterek között egyaránt. Elmondható, hogy itt jött el a sorozat furdolópontja is, azaz innentől lehetett leszakadozni a szériáról. Jómagam kitartottam, s keserű szájízzel ugyan, de csak legyűrtem azt a fránya negyedik évadot. Persze ritka az, amikor egy sorozat elindul lejtmenetben a rajongó(k)nál, akkor képes egy idő után a helyes mederbe visszatérni, s nem csak újra megszeretettni magát, hanem újabb nézőket is szerezve magának.
Ezután pedig következett az ötödik évad, amelytől – többek között én is – a falat kaparták. Ugyan hamar az aktuális évad végére értem, de valahogy elmaradt a katarzis, s nem nagyon szemeztem a nem létező tapétával, amit le szeretnék tépni egy zseniális évadzáró után. Keserű szájíz után csak pangott a hatodik évad első epizódja a másodlagos merevlemezen, de nem nagyon akartam neki menni. A Weeds meg régóta nem az a sorozat, amit ki is írok DVD-re (nagy fejlődés azok után, hogy minden sz*r repült lemezre, amit letöltöttem). Szóval neki leselkedtem. Elmondható, hogy a hatodik évad messze felülmúlta a tavalyit, így aki annak idején falat kaparta mérgében az most talán megnyugodhat.

Continue reading

Tovább… tovább… és tovább!!

Hozzávetőleg öt hónapnak kellett eltelnie, hogy végre átessek az igazi állásinterjún, ami valóban az, ami, s nem ügynöknek akarnak vagy nem csak egy mezei vegyeskereskedés, ahol megnézik a pofád, s felírnak négy adatot, s csókolom.
Szóval a mai napon megvolt az első eredeti állásinterjú. És milyen volt? Kétségbeejtő. Ugyan az embernek készülnie kell, hogy mi lesz akkor, amikor majd kikerül az iskolából. Persze realitásom megvolt, s el is fogadtam azt, hogy bizony akár eltelhet 1-2 év is, mire az első munka rám találna. Hisz addig, amíg hellyel-közzel van stabil anyagi háttér a hátam mögött nem kellene aggódni. De! A probléma ugyan ott kezdődik, hogy ezt ésszel nagyon jól fel lehet fogni. Azonban a mai napon szembesültem vele érzelmileg is, amit bevallok nem a legkönnyebb elfogadni.

Először is hiányzik az iskola. És miért? Leginkább azért, mert volt egy közösség, melynek tagja voltam. És volt bérletem, diákigazolványom, amivel kedvezményesen utazhattam. Tanultam, lefoglalta az időmet, amit ugyan nem szerettem, s sokszor ki is fakadtam eme blog keretein belül. De szerettem. Minden szépen be volt osztva, azonban munkakeresés közben bizony ráeszméltem, hogy iszonyatosan rosszul csináltam. S bizony a baráti társaság is szépen kezd széthúzni.  A lényegi sokk pedig ma ért, amikor az interjún lazán elejtették azt a mondatot, hogy 300 (!!) pályázó közül voltam csupán egy, akit behívtak interjúra. Na nesze neked. Akkor igencsak elgondolkoztam, de szerencsére remekül tudok póker arcot vágni, így nem jött le az, hogy mennyire megdöbbentem, hisz egy állás volt meghirdetve. Ezen felül persze úgy érzem egy-két ponton hibáztam az interjún, szóval szerintem ebből maximum egy második interjú – feltéve, ha csinálnak egy második fordulót – lehet. Persze nem szabad feladni, de ez azért eléggé szíven ütött. Főleg úgy, hogy hat évnyi élvonalbeli tanulóként eléggé nehéz szembenézni azzal, hogy bizony 20-30 emberből kitűnni, eladni magad – főleg pályakezdőként – is feladat, 50-60 emberből már rizikós… 300-ból pedig szerencse.

Ezen felül alvásomat sikeresen felborítottam. Ismételten reggel fekszem, délután kelek. Tisztában vagyok vele, hogy nagyon le kellene pottyantanom, hisz az álláshirdetések délután is ott lesznek, s nem a gyorsaságon múlik, hogy megszerzek-e egyet vagy sem. Bár tény, hogy tegnap is fáradt voltam éjfél után, s ma is, azonban csak nem tudok aludni, mert valahogy zavar ez az egész helyzet.
A héten nagy valamit nem csináltam. Azon kívül, hogy meghalt a hangszórom, s vele együtt a fejhallgatóm is, én pedig naívan azt hittem, hogy kinyiffant az alaplap integrált hangkártyája. Persze azóta sikerült fülest előkaparni, de nem a legjobb minőség. Mivel nem jöttem rá, hogy a hangszóró és a fejhallgató ment tönkre, ezért visszatettem a Windows 7-et. Persze miután a laptoppal is kipróbáltam a fülest leesett a tíz filléres. Amúgy is már elegem volt az XP-ből, hisz minden védelem mellett jöttek a vírusok. A Windows 7 amúgy is ellenállóbb. Bár tény, hogy a Google Chrome ismét elkezdett szerencsétlenkedni, ezért kénytelen voltam Operára váltani, s most ismerkedek vele, mert hát nem a szívem csücske több szempontból is.

Filmek terén az Avatar bővített verziójának feküdtem neki több-kevesebb sikerrel.  Lehet kéne még egy írás róla.
Sorozatok terén tovább folytattam a Lost-ot, bár csak pár résszel jutottam tovább. Erőt szedek magamon, s annak is nekiesek, utána pedig nekiülök tényleg a Smalville-nek.

The Walking Dead – Pilot (1×01)

Igen. Megérkezett a The Walking Dead, amely vasárnap indult hódító útjára. Az hype-nak köszönhetően valamit több mint 5 millió nézőt ültetett le az AMC csatorna elé, s ezzel nem kis meglepetést okozva, hisz jóval átlagon felül teljesített, mint a csatorna többi sorozata. Persze fel ekkora nézettséggel is siker lenne, de ugye a kérdés az, hogy stabil marad-e ez a szám, vagy szépen elkezdünk esni. Mert hát magasról lehet a legfájdalmasabb esést produkálni.

Amikor bejelentésre került a The Walking Dead mindenki bepörgött tőle. Hisz az élő holtak feltehetően fogyasztható tévésorozatban is megelevenedtek az utóbbi évek pár szánalmas próbálkozása után. Nem volt olyan blog ami – ha csak felszínesen – érintette a sorozatok világát ne lett volna legalább egy cikk a The Walking Dead-ről. Most meg lehet tapsolni, lazán hátba is lehet veregetni, ugyanis pár karakterképtől eltekintve igazából semmiféle anyagot nem láttam a sorozatból. Mert ugyan érdekelt, de nem kapartam a falat a hírekért. Így hát kb. semmi elvárással ültem neki a pilot epizódnak, ami hát…. megvett kilóra, de keményen.

Continue reading

Készüljünk a télre!

Ugyan még csak most vágtunk bele a novemberbe, ami hozott pár kellemesen meleg napot, hisz októberben előfordult, hogy bizony fűteni kellett, illetve elő kellett kaparnom az elég rendesen bejáratott bőrkabátomat, ami alá egy pulcsit is fel kellett venni. Ennek ellenére is igazán dideregtem. Így nagyon örültem, hogy november eleje igencsak kellemes napokat hozott, hogy elég volt egy pulcsit felkapni, s irány amerre az embernek kedve tartja.
Viszont a jó időnek nem sokára vége lesz, ha lehet az idokep.hu-nak hinni még a héten.  Tehát fel kell készülni, hogy ismételten a négy fal közé fogok szorulni. Amivel egyébként nem lenne különösebb nagyobb probléma, ha mondjuk nem fejeztem volna be az iskolát júniusban, s azóta nem lennék álláskereső.

Az előző bejegyzésben viszont épp arról áradoztam, hogy végre találtam munkát. Gondolom mindenkinek volt olyan élménye, amely túlságosan jó volt, hogy az emberből ne jöjjön elő a pesszimista énje. Nem fogok hazudni: az állásinterjún megvettek kilóra. Szépen húzogatták a mézesmadzagot előttem. Aztán nagyon elkezdtem gondolkodni, hogy túlságosan is könnyen jött ez az egész. Ugyebár az egyik neves biztosítóról van szó.
Nos az állásinterjún már az megütötte a fülem, hogy bizony nincs alkalmazotti jogviszony, ezért muszáj lenne kiváltanom a vállalkozói igazolványt. Igazából nem sokat töprengtem rajta, így rá is mondtam a főnöknek az igent. Azonban nem hagyott nyugodni az egyik alkalmazott elszólása, miszerint aki rendelkezik ilyen igazolvánnyal annak havonta x összeget le kell perkálnia az Apeh-nak. Ez már szöget ütött a fejemben. Hisz csak első hat hónap lenne fix fizetésű, s utána teljesítményre menne az ember. Ugye egy hónap értékelésen is csendes megfigyelő voltam, amikor is megütötte a fülem, hogy átlagosan (!) 1-2 esetleg 3-4 biztosítást tudnak nyélbe ütni havonta. S azok se biztos, hogy akkora összegűek, hogy kaszálni lehetne vele rendesen.
Lényeg, hogy volt időm gondolkodni. Még azon a hétvégén megtaláltam, hogy vállalkozói igazolvány kiváltásával szépen kiütném a Start kártyára való jogosultságomat, azaz havi x összeget kellene befizetni az Apeh-nak (azért a biztosítónál ezzel jó fel akartak ültetni). Emellett ugye szükség lenne könyvelőre is… Arról már nem is beszélve, hogy előfordulhatnak olyan esetek is, amikor – miután teljesítmény bér lenne teljesen – nem lenne miből fizetni. Az utolsó lökést pedig a Munkahelyi Terror Blog néhány  biztosítós  bejegyzései – és persze a hozzájuk érkezett hozzászólások – adták meg számomra. Így még azon a hétvégén felhívtam a főnököt és közöltem, hogy inkább nem élnék a lehetőséggel. Nem kell mondanom, hogy eléggé lebeszéltem a kártyámat. Pedig megérdemelte volna, hogy egyszerűen lecsapjam a telefont, s nem hallgatni a győzködést tíz percen keresztül.

Így most még mindig aktuális munkakeresés van napirenden. Tehát ismételten 24 órából 24 áll a rendelkezésemre. Igyekszem hasznosan tölteni az időmet – főleg a szabadban -, de ugye egyre inkább jön a rosszabb idő, tehát ismételten a négy fal közé szorulok. Persze személyes találkozókat is össze tudok hozni csak nem sűrűn. A legnagyobb gáz, hogy a legtöbben messze laknak. Tanulnak, dolgoznak, vagy pályakezdők, mint én.
Ebből a szempontból pedig itthoni szórakozásnak kell eleget tenni. Pár nappal ezelőtt örültem, amikor megjelent a Star Wars: The Force Unleashed második javítása is, ami eléggé pozitív visszhangokat keltett játékos körökben. Így rögtön feltettem a játékot, azonban a második javításnak már nem maradt hely… Helyszűke miatt pedig a Windows 7-ről visszaváltottam Windows XP-re, hisz az csak 1 gigányi helyet foglal, míg az előbbi 20-at. Persze nem sokat javított a javítás. Így kezdtem volna dühöngeni, hogy megint hiába formáztam le a gépet, amikor Isteni szikra kapcsán feltettem a klasszikus Tomb Raider-t, amit sikerült elindítanom. Ami nagy öröm lévén, hogy a kiegészítőkkel nem játszottam. Kihasználva azt, hogy több hellyel rendelkezem, hogy XP-re visszaváltottam (persze addig, míg nagyobb merevlemezt nem szerzek be) így azonnal kijelöltem azokat a játékokat, amelyeket szeretnék ismét magamévá tenni. Ilyenek közt szerepel a Tomb Raider teljes széria, Star Wars: The Force Unleashed 2(ami olyan jó, hogy már harmadjára ülök neki), Prince Of Persia: The Forgotten Sands, Peter Jackson’s King Kong The Official Game Of The Movie valamint a Silent Hill Homecoming vár kipörgetésre.

Emellett tovább folytattam a Pokémon nézését. Ám a 14. epizódnál is elkapott a röhögőgörcs akárhányszor Pikachu tűnt fel a képernyőn, így az ment a kukába. Helyette visszatértem a Lost-hoz, amit a harmadik évaddal folytattam. Ezután – az aktuálisok mellett, természetesen – elkezdem a Smallville-t is.
Természetesen a legkézenfekvőbb az lenne, ha fenti tervek meghiúsulnának, mert találtam munkát. 🙂

I’m Alive – 2011 tavaszán?

Az Ubisoft hivatalosan bejelentette, hogy az I’m Alive című játéka 2011 tavaszán jelenik majd meg PC-re, PS3-ra és XBOX 360-ra.
A játék már a 2008-as trailere alapján bekerült a kedvencek közé, hisz apokaliptikus hangulatával azonnal megvett engem. A játék helyszíne Chichago, mely ismeretlen okból elpusztult, s a túlélőknek maguknak kell boldogulniuk addig, amíg meg nem érkezik a segítség.

A bejelentés azért is fontos, mert a 2008-ban látott előzetes után a cég törölte az aktuális projectet, majd pedig elölről ugrott neki a játéknak. Így a 2009 tavaszából végül 2011 tavasza lett.
És íme a kedvcsináló! (Az első videó a 2008-as trailer, a második pedig a friss, 2010-es):