Lara Croft And The Guardian Of Light Teszt

Platform: PC

Volt jó pár hír a Lara Croft And The Guardian Of Light-ról, de én nem igen lőttem kifelé az ilyen anyagokat. Két bejegyzés született ehhez a témához kapcsolódóan. Az egyik az első screenshotokat tartalmazó bejegyzés volt, s a második pedig maga a gameplay trailer.
Itt le is írtam az aggodalmamat, miszerint nekem nagyon nem tetszik ez az új stílus az új játéknak, még akkor sem, ha az épp csak egy mellékszál.  Persze reménykedtem abban, hogy majd gameplay videó után majd megváltozik a véleményem, de sajnos nem így lett. A héten meg is jelent a demó, ami szintén megerősített abban, hogy ezt a részt kizárólag becsületből fogom kijátszani. Maga a játék szeptember 28-ra volt beharangozva PC-re, azonban idő előtt már 24-én elérhető volt egyes helyeken. Így éltem vele, s alig két nap alatt végére is értem a játéknak.

Continue reading

Modern Family: 1.évad

Megvan a tavalyi év egyik másik legjobb újonca (szigorúan a Gleemellett), ami ráadásul a sitcom kategóriából került ki.
Tavalyi év egyik bónusz meglepetése volt a sorozat, mely nézettségileg is elég korrektül teljesített. Ugyan csak a héten kezdtem bele, s egyéb néznivalók miatt húzódott el az első évad teljes megtekintése három napig (máskülönben egy nap alatt kivégeztem volna). Számomra teljesen pozitív csalódás volt, s immáron megvan a második kedvenc sitcom-om is. (Ugye az első helyen még mindig a The Big Bang Theory áll).

Mai napig nem is értem, hogy miért nem kezdtem bele a sorozatba. Persze a lényeg mégis az, hogy tettem egy próbát, s már az első résznél eldőlt, hogy bizony ez az én sorozatom. Így nem is volt kétséges, hogy a régi sorozatok új epizódjainál is elsőbbséget élvez a sorozat első évada.
Kevés az olyan sorozat, melynek képes lennék minden epizódját újra és újra megnézni. Nos ezen kevesek közé lépett elő a Modern Family, mely a héten kezdte meg kint a második évadát.  Természetesen a második évad megtekintésével vártam, amíg meg nem születik tőlem egy kritika.

És mi is az alapkoncepció? Nos adott három család, akikről a kiadott képek, DVD borítók alapján azt hittem, hogy kisvárosi szomszédok életét követhetjük majd nyomon. De szerencsére távolról sem így van. Három család életét követhetjük nyomon, akik tulajdonképpen szegről végről egymás rokonai.

Continue reading

Még tart a “nyári szünet”

Körülbelül lassan két hónapja már annak, hogy valamilyen személyesebb hangvételű bejegyzés született volna tőlem. Ennek egy része természetesen csak a lustaságomnak tudható be.

Korábbi bejegyzésben épp az ecsetelgettem, hogy ideje visszatérni azokhoz a bizonyos “gyökerekhez”, ami tulajdonképpen azt jelentette volna, hogy a korábbi nyarakat figyelembe véve tölteném el az ideit is. Ami ugye egy csöppet más, hisz már nem nyári szünetet tartó diák vagyok, hanem állás nélküli munkakereső.
Munkaügyileg persze megint nem számolhatok be semmi említésre méltó pozitív változásban. Ami számomra gáz, hisz már jó előre eldöntöttem mire is szeretném költeni a fizetésem. Szóval rendesen lóg a bilibe a kezem, miközben folyamatosan küldözgetem az önéletrajzokat, melyekre legtöbbször válasz sem érkezik. Persze akadnak kivételek. Azért mindenesetre reménykedek, hogy október-november környékén összejön végre valami, mert az időm java részét az itthon üldögélés teszi ki, ami eléggé monoton lett egy ideje.

Persze szerencsére elkezdődött az idei sorozatidény is, így nem maradok néznivaló nélkül. Neki ültem unalmamban a Lost-nak, amit a harmadik évad elején hagytam abba az új sorozatok miatt. Majd valamikor folytatom. Fontos még megemlíteni, hogy idő előtt ismét kikerült a legújabb Tomb Raider játék (Guardian Of Light), amivel el-el szórakozgatok.
Szerencsére sikerült itthonról “elszakadni” is, s kicsit szocializálódhattam. Azonban egyre inkább észreveszem, hogy bizony valami furcsa módon bevonzom a hülyéket (és ez most nem szubjektív vélemény lenne). Persze ez csak hab a tortán, ugyanis általában akkor szokott jönni a baj, amikor nagyon nem kéne. Mivel egyébként sem akartam plusz pénzt áldozni rá, ezért suli után nem vettem kézbe a TB-m fizetését, s úgy voltam vele, hogy ráér akkor majd, amikor lesz majd munkám. Magától értetődő, hogy pont ekkor lett problémám a kezemmel (ekcéma), s nem sokkal rá pedig a hátam kezdett el fájni. Gondoltam, hogy majd elmúlik egy új matractól, de nem így lett. Így hol jobban fáj, hol csak sajog. Végül itthon ráleltem egy gyógyszerre, amit a szülők is előszeretettel használtak, így hát bepróbálkoztam vele. Fantasztikus volt, hogy a legrosszabb mellékhatása jött elő, így azonnal le is álltam a gyógyszer szedésével, ami azt eredményezte, hogy még jobban megfájdult a hátam. Gondolom csak a fájdalmat szüntette meg, s nem az okot, amiért fáj a hátam. Persze eközben lazán megerőltettem magam. Így végül kézbe vettem a TB-m intézését, s hamarosan meglátogatom az orvosom is.

Szabadidőm nagy részét továbbra is a zenehallgatás tette ki. Persze emellett más egyéb tevékenységeknek is hódoltam. Először is ismét elővettem pár kedvenc játékot, s ültem nekik, habár egy ideje már csak a merevlemezemen integet vissza. Ilyen például a Silent Hill Homecoming, Tomb Raider Anniversary és a Prince Of Persia: The Forgotten Sands.

Gyerekkoromban teljesen megvoltam bolondulva a tévéért. Egyéb rögeszmém volt a műholdas televíziózás, amiből persze gyerekként semmi nem lett. Így általában irigykedve nézegettem a tetőkön elhelyezett parabola antennának. Aztán úgy négy évvel ezelőtt – ráadásul a kábel tv bekötése után egy évvel  – elhatároztam, hogy nekem bizony kell egy ilyen műholdvevő szett. Egyik ismerősünk megajándékozott egy egykori UPC direct antennával, így nem volt kérdés, hogy kell mellé beltéri egység is. Persze azonnal felszereltem (aztán hónapig állt kint dísznek), s amint megvolt a szükséges pénz rá azonnal be is szereztem a beltéri egységet.
Mivel nem vagyok szakember, így magamat is megleptem azzal, hogy milyen könnyen tudom beállítani ezt az antennát mindenféle műszer nélkül. Persze ezek után a ház különböző pontjaira szereltem át az antennát. A szempont a jól láthatóság (ezt nem részletezném 🙂 ), illetve a stabilitás volt, hisz a tetőre nem igen lehetett kidobni. Végül egy tükör és fejcsere után landolt a mostani helyére. Azon stabilnak nem volt mondható, mert a szél igencsak szerette elforgatni, arról már nem is beszélve, amikor lazán lefejelték… Így bő egy éve ott volt feltéve, s semmit nem lehetett vele kezdeni. Aztán csak addig nem hagyott a gondolat nyugodni még szépen be nem sikerült lőni az egyik műholdat. Így hát gyors szétszerelés volt, hisz az antennához csak egy rögzítő bilincset mellékeltek, ami egy 90 centiméter átmérőjű acél antennánál azért elég gáz. Így szépen leszedtem az előzőről, s szépen odafogattam. Egy antenna szerelő, ha meglátná egészen biztosan sikítófrászt kapna az én “munkámtól”… Persze kérdés az is, hogy ha le kell szedni, hogyan is fogom megoldani… mert ugye a stabilitás már nem probléma 😀

A nyár nem volt valami szerencsés, már csak a fenti szösszenetből kiindulva sem. Sajnos maga az időjárás nem kedvezett annyira, hogy amikor épp nem volt semmi nyavalyám kimehessek a strandra, így idén sajnos ez nem jött össze. Korábban már írtam, hogy talán kétszer voltunk kint, de sajnos a viharok után nem igen lett volna élvezetes fürdeni (pl. hordalékos víz).
Lényegében így telt el a nyár. Az utolsó héten semmi probléma nem volt. Viszont hozzászoktam, hogy szeptembertől suli. Így én is ugyanolyan ferde szájjal feküdtem le augusztus 31-én, mint a többi iskolás, s én is ugyanúgy pokolba kívántam az iskolát, mint mindenki más. És persze én is izgultam a másnap miatt. Csak ugye a probléma ott van, hogy nekem nem is volt okom, hogy így érezzek. Így jó pár napig olyan érzésem volt, mint ha lógnék az iskolából. Persze nehéz kiiktatni az ilyen meghatározó eseményeket az ember életéből, ha x év arról szólt, hogy ha szeptember 1. van, akkor bizony iskolába kell menni.
És igen… Nekem már most hiányzik!

The Event – Pilot (1×01)

High Concept-sorozat. Hmm… Lost óta érdekes fejben tartani ezt a szót hisz, ha valamelyik sorozatot ezzel a jelzővel illetik akkor ott minden bizonnyal történhetnek nagy dolgok. Tehát nem egyszerű krimi, nem sitcom. Nem is egyszerű drámasorozatról lehet szó, hanem egy olyanról, amihez azért nem jó fáradtan leülni, mert azért az ember kattoghat, ha letelik a 42 perc.

A legismertebb High Concept sorozat a Lost volt, mely aztán a korai évadainak köszönhetően magasra dobta a lécet kategóriájában más sorozatoknak. Hisz hat évadon keresztül kattoghatunk a sziget rejtélyén. Persze őt is elérte a “vég”, s szerencsére az alkotók döntöttek úgy, hogy a hatodik évad végén szépen búcsút intenek.
Az, hogy a készítők fejében van-e valamiféle főbb koncepció, vagy csak egymás után rakják be a nagy epizódvégi jeleneteket, mely sokkol minket… igazából nem tudni. Épp a Lost hatodik évada volt jó példa, hogy talán a készítők se látták a végét a dolgoknak. De jó példa a tavalyi év egyik legjobban várt high concept sorozata a FlashForward, ami látványosan és sikeresen besült az évad végére. Mondjuk nálam nem övezte nagy várakozás, mert már az alapötleten felröhögtem (ugye mindenki elájul x percre és belepillant saját jövőjébe … hahaha), s a pilot epizódot 15 perc után ki is kapcsoltam.

Idén szabadidőmből kifolyólag úgy döntöttem, hogy sokkal több új sorozatot próbálok be. Mivel ódákat zengtek látatlanból is a The Event-ről, így végül ezt is feltettem a listára.
És? Nos ismét van egy sorozat, aminek a nézése közben lehet kattogni. Szóval jó pár kérdést kapunk már a bevezető epizódban úgy, hogy gyakorlatilag semmit nem tudunk meg. Az alapsztori már az első tíz percben kiderül: az Egyesült Államok elnöke valami nagy bejelentésre készül, s eközben egy repülőgép tart felé feltehetően terrortámadás céljával… És jön a repülő… és jön… majd pedig elkezdődik az időben való ugrabugrálás. Ha érdekel minket, hogy becsapódik-e a gép akkor bizony ki kell bírni azt a fránya 42 percet.

Continue reading

True Blood: 3.évad

Tegnapi nappal véget ért az HBO saját készítésű nyári sorozatának, a True Blood-nak a harmadik évada.
Nem hiszem, hogy bárkinek is be kellene mutatni a szériát, hisz a csatorna egyik legjobb sorozata, mely már sok rajongót meghódított. Köztük engem is az első évaddal. Ami szerintem jó volt. Azonban azt követte egy borzalmas második évad, amely eléggé sokkolt olyan rossz volt. Így hát megfogadtam, hogy maradok ugyan a következő évadra, de azt kizárólag egyben vagyok hajlandó megnézni, s még lemezt sem vagyok hajlandó rá pocsékolni. Nos ez mind szép és jó, csak ugye általában az a tendencia szokott lenni, hogy ebből semmi nem lesz.  És nem is lett, hisz időközben beszerváltam egy True Blood rajongót, így kénytelen voltam végigkövetni, ha nem akartam egy tucat spoiler-t a képembe kapni.

Az első évad – a gusztustalan megvalósítástól eltekintve – teljesen szerethető volt. Ellenben a felmagasztalt második évaddal, amelytől jóformán hányni tudtam volna, mert életemben nem láttam ennyi hülyeséget összehordva, ami minden bizonnyal a forgatókönyvben fantasztikusan nézett ki, azonban a megvalósítás nálam falkaparós lett. Ennek fényében nem is vártam semmit a harmadik évadtól. Sorozatfronton uborkaszezon van nyáron, s az újdonságra mindig ki vagyok éhezve, így heti egy órát lazán lehetett a sorozatra szánni anélkül, hogy időpocsékolás lett volna. Habár azt el kell ismernem, hogy nálam belépett abba a kategóriába a széria, ahol már jóformán már kijelenthetjük: annyira sz@r, hogy már jó!

Annak persze örülök, hogy az előző évadban elkövetett marhaságokat nem tetézték az új évadban, tehát lazán elfelejthető volt részemről az a borzalmas élmény, amellyel gazdagodtam a második évad kapcsán. Kijelenthető, hogy a harmadik évad számomra mérföldekkel jobb volt az előzőnél, azonban még így is az “egyszer nézhető” kategória üdvöskéje a sorozat.

Continue reading

A nap képe!

Nemrég akadtam rá erre a képre. Meg kell mondjam én személy szerint halálra röhögtem magam rajta!
Tehát adott egy nagyon jó zenés sorozat (Glee), melynek ugye van egy meleg karaktere (Kurt), aki nem a szexis meleg pasi fronton támad, hanem a tipikus lúzer, azaz a hajtűdobáló nyunyóka fronton erősít. Na már most hogyan is lehet ebből nagyon jó karakter promót csinálni?
Egyszerű: fogod a hajtűdobálót és berakod pár izmos, bőrnadrágot viselő macsó közé… és, ha nem vagy homofób, s érted a viccet halálra röhögöd magad!

Nikita – Pilot (1×01)

Az idei sorozatszezon egyik legjobban várt újonca volt számomra a Nikita. Amelynek ugye van egy 1990-es filmes alapja (amit ugyan láttam, de nem emlékszem rá), melyből született is egy öt évados sorozat is, amit én nem láttam.

Tehát csajos akciósorozatról van szó, melyre már alapból fel is kaptam a fejemet, hisz szeretem ezt a műfajt feltéve, ha normális módon van találva, s nem valami “zs” kategóriás híg széklet. A sorozat nyitánya is remek számokat hozott a csatorna szintjén, noha kicsit furcsállom, hogy pont egy ilyen sorozatot rendelt be a The CW, mely tulajdonképpen a nőket jelöli meg célcsoportként. Lényeg, hogy szeptember elején már láthattuk is a bemutatkozó epizódot, melyből mindenki eldönti, hogy kíván-e a sorozattal maradni. Részemről óriási pozitív csalódás volt, s magasan felülmúlta az elvárásaimat.

Continue reading

Hellcats – Pilot (1×01)

Idén jó pár új sorozatba akarok belekezdeni temérdek szabadidőmnek köszönhetően. Ahogyan eddig is biztosan lesz olyan, aminek már az első epizód után búcsút intek (vagy évad közben). Ha már esélyt adok, akkor legyen már valami nyoma is. Szóval az évadkritikák mellett helyet kapnak az új sorozatok Pilot, azaz a bevezető epizódja.

Idén az amerikai országos csatornák közül a The CW volt az, amely korán elkezdte a 2010/2011-es évadot. Rögtön két újoncot és egy visszatérőt időzített erre a hétre. Nekem a leírás, s a poszterek elegendőek voltak, hogy az egyiket nagyon várjam a másikat pedig megtekintés után írjam le végleg. Nos a Hellcats épp az utóbbiba tartozik.
Azt kaptuk, amit már korábban is sejtettünk: egy hatalmas nagy “csöcs-sorozatot”. Mert nagyjából ennyiből össze is lehet foglalni miről szól a sorozat, amelynek középpontjában ugye a Hellcats nevű pom pom csapat áll(na). Egyelőre a csatorna örülhet, hisz a felvezetésre lazán rápakolt a sorozat, s csatorna szinten is jól hozott. Persze ez csak az első epizód volt, ami ráadásul ismétlések ellen ment. Feltehetően évad közepén beleáll a földbe.

Continue reading

Sinchronicity

A fő sorozatszezon többnyire szeptember és május közé tehető. Nyáron kevesebb olyan sorozat fut, mely nem ismétlés, s  új epizódokkal jelentkezik. Tehát a nyár sorozatszemszögből uborkaszezon, ahol lehet pótolgatni azokat a dolgokat, amikre nem volt időnk év közben, illetve újranézhetünk sorozatokat, filmeket amikre a hétköznapokban nem volt idő.

Ebből a szempontból igyekeztem hasznosan tölteni az uborkaszezont. Nos ebből a szempontból új sorozatként próbáltam be a Sinchronicity-t, ami egy angol sorozat, s csupán egyetlen egy évadból, azaz hat epizódból áll, melynek van eleje, közepe, vége, azaz van befejezés, azaz a hatodik rész végére kerekké válik a történet, s nem maradnak nyitva szálak.
Kevés angol sorozattal volt dolgom eddig, s úgy néz ki, hogy kizárólag olyanokat fogok ki, amelyek valóban bejönnek, s valóban olyan jól vannak elkészítve, hogy teljesen beléjük lehet szeretni. (Ilyen volt részemről a Being Human és a Survivors is).

A történet középpontjában tulajdonképpen egy szerelmi négyszög áll megtűzdelve pár erotikus jelenettel. Tehát teljesen hétköznapi, már-már sablonos történettel állunk szemben. Szóval mi is az, ami kicsit másabbá, kiemelhetőbbé teheti az egészet? Maga a történetvezetés, s a szálak tökéletes összefűzése, melyből megannyi komikus helyzet adódik anélkül, hogy bugyuta marhaságba torkollna az egész sorozat. És épp ez az, ami szerethető az egészben!
A történet középpontjában a pornóújságnak dolgozó Nathan áll, aki elmeséli az egész történetet. Hagyományos alaptörténetet kapunk. Adott egy lány Fi, aki összejön Nathan legjobb barátjával Jase-szel. Azonban Fi összeszűri a levet Nathan-nal. Megesik mindennapokban. Azonban nem kell sajnálni magát Jase-t sem, aki viszont meleg viszont tart fent egy Mani nevű orvossal, azaz homofóboknak egyáltalán nem ajánlott a sorozat.

Continue reading