Toy Story 3.

Ritka az a fajta animációs film/film, amelynek második, harmadik része is olyan jó, mint az első. Az pedig még ritkább, amikor a következő epizódok felülmúlják az előző részeket. Maguk a kritikák, s bevételek is ezt támasztják alá a Toy Story harmadik epizódjával kapcsolatban, s nekem is ez a benyomásom.

A Pixar stúdió nem tud rossz animációs filmet csinálni? Úgy néz ki nem, mert eddig egyetlen egy olyan alkotással sem találkoztam részükről, ami csalódást keltett volna. A készítők tudják mit akar a célközönség, s meg is adják nekik.
A harmadik részben kevés dolog kifogásolható. Ráadásul nem igen találkozhatunk üres jelenetekkel, s nem is mondhatjuk, hogy a harmadik rész már lerágott csont. Ugyanis a harmadik részbe is sikerült megannyi újdonságot belecsempészni, mint az előző részbe. Ugyanazzal az újdonsággal szembesülhet az ember, mint az első vagy a második rész esetében. Ráadásul nem szükséges ismernünk az előzményeket sem. Bár utóbbi mondat kifogásolható, hisz ki az, aki megnézné a harmadik részt anélkül, hogy látta volna az első kettőt?
A történet középpontjában most is az elnyűhetetlen játékok állnak. Ahogyan a második részben, úgy a harmadik részben is újabb játék karaktereket tettek bele a készítők, s ezt úgy sikerült megoldani, hogy az előző epizódokban érkezettek egyáltalán nem váltak feleslegessé. De ugye minden játék rémálma válik valóra egyszer: “gazdájuk” felnő…

Continue reading

The Twilight Saga: Eclipse

Nem vagyok nagy könyvmoly, így nem vagyok tisztában, hogy melyek azok a nyomtatott formában terjesztett művek, melyekért bolondulnak az emberek.
Jó pár adaptáció került már mozivászonra. Érdemben nem tudok nyilatkozni, hisz csak keveset olvastam könyv formában, s amelyeket olvastam azok is kizárólag magyar szerző művei voltak (ugye gondolom mindenki emlékszik a Kincskereső kisködmönre vagy az Egri Csillagokra???).

Ugyan én leszoktam a könyvek olvasásáról  (tudom, nagy hiba, de ez van), mint a legtöbb fiatal, de mégis csak dicséretes azok szerzők művei, akik képesek ismét olvasásra bírni a fiatalok, mint ahogyan történt a Harry Potter sorozat esetében is, amely ugyanolyan sikeres filmen, mint könyvben.
A film elkészültjéig nem is tudtam, hogy az újabb könyv kedvenc épp a Twilight (idehaza ugye Alkonyat). Jóformán a film létezéséről sem tudtam, míg egy népszerű portálon nem láttam meg a népszerű letöltések között. Most senki nem kérdezze, hogy ez a film hogyan kerülhette el a figyelmemet, amikor mindennap a neten szörfözök, s böngészem a friss infókat (köztük filmeseket is).
Szóval kíváncsi voltam, így megtekintettem az első részt. Ugyan világot nálam nem váltott, de épp elegendő volt ahhoz, hogy élvezzem, s megnézzem másodszorra is. Nem váltam habzó szájjal rendelkező rajongóvá. Ugyanis megint egy olyan filmmel gazdagodtunk, amelyben vámpírok vannak. Hát a vérszívók épp nem a kedvenceim, de ez mellékes. Másfelől nem én voltam a célközönség, hisz nem vagyok sem tinédzser, sem pedig habzó szájú tinipicsa, aki már attól elélvez, ha feltűnik a vásznon az iszonyatos fehérre sminkelt Robert Pattinson, aki kb. úgy néz ki, mint egy bulldog, akit jól pofán sóztak egy péklapáttal.

Az első résszel még nem is volt bajom. Hisz tényleg szerethető alkotásról van szó, amit egyszer, kétszer bőven meg lehet nézni. Nem folyik patakokban vér, ráadásul a vámpírok se olyanok, mint korábban: nem égnek el a napfényben, hanem gyémántként ragyog testük, s nem minden esetben vérszomjas ragadozók.
A második New Moon névre keresztelt alkotást is kétszer volt “szerencsém” megtekinteni. Már csak azért néztem meg másodjára, mert elsőre valami borzasztó minőségben sikerült megnéznem. Az első részhez képest unalmas, s érdektelen volt, amin háromszor be lehetett volna aludni. Ráadásul tökéletesen kezdett körvonalazódni, hogy a készítők milyen módszerrel próbálják megvenni a célközönséget. A számomra botrányos második rész után úgy gondoltam még van annyi potenciál a filmben, hogy a harmadik epizódot is megnézzem.
Tömör vélemény?? Minőség sehol, üresjáratok sorozata, színészi játékról nem is beszélhetünk! És talán az a legszörnyűbb, hogy a filmet nem a történet, hanem a színészek adják el, akiknek színészi tehetségük majdnem egy kétéltűével vetekszik.

Continue reading

United States Of Tara: 2.évad

Még idén márciusban próbálkoztam be a United States Of Tara első évadával. Bevallom, kellemesen csalódtam.
Valahogy itthon nem igen lehet hallani a sorozatról, habár már bemutatásra is került. Nem döntöget nézettségi rekordokat, nem nyer sorra díjakat, nem beszélnek róla az emberek. Jóformán rá lehet mondani, hogy lazán esélyes a “méltatlanul hanyagolt” kategóriára. Mert valóban méltatlanul hanyagolva van.

A United States Of Tara tavaly indult Showtime csatorna sorozata, melynek középpontjában egy kisvárosi feleség, Tara áll, aki külsőleg átlagos háziasszonynak tűnik, azonban közelebbről megvizsgálva kiderül, hogy tulajdonképpen egy tudathasadásos középkorú nővel állunk szemben, akinek az életét jelentősen megnehezíti a sűrűn felbukkanó alteregói. Igen, mert nem is egy van, s az idő előre haladtával egyre inkább bukkannak elő új személyiségek.
Már korábban is írtam, hogy a United States Of Tara-t igazából nem lehet besorolni sehova műfajilag. Drámának nem elég drámai, komédiának pedig nem elég vicces. Persze nyilván vannak olyan kritikusok, akik lazán be tudnák sorolni műfajilag, én nem tudom hova tenni. Mint ahogyan fentebb említettem amolyan átlagos sorozatról van szó, amelyik nem döntögeti a nézettségi rekordokat, ellenben hozza a stabil, túléléshez szükséges számokat, így jelen pillanatban annyi bizonyos, hogy érkezik az újabb tizenkét epizódos évad, amely feltehetően jövő márciusban, azaz bő fél év múlva indul majd útjára.

Continue reading

Splice

Az előzetes után nálam az egyik legjobban várt film volt a Splice (magyar vonatkozásban a Hibrid nevet kapta). Hazai premierről nem tudok, feltehetően nem is lesz.

Valahogy én imádom azt a műfajt, amiben a Splice is próbálkozott. Próbálkozott, de csúnyán besült. Mai napig nem tudom megérteni, hogy ebben a műfajban miért nem lehet valóban értékelhető, élvezhető filmeket letenni az asztalra, miért csak egyszer végigszenvedős, végignézős alkotásokat kipottyantani? Pedig maga a téma nem rossz, rengeteg kiaknázatlan ötlet van/lenne benne.
A Splice jött, látott, s akkorát bukott, mint egy ólajtó, ha nem nagyobbat. Nagyon sok negatív kritika látott napvilágot. A nézők is eléggé lehúzták, imdb-n jelenleg 6.5-ös osztályzattal bír a 10-ből, ami általában az egyszer megnézhető alkotásokra szokott jellemző lenni. Emellett természetesen a bevételi szempontból is olyan bukást láthattunk, hogy hasonlót tényleg erősen kell keresnünk, hogy találjunk. Maga a film 30 millió dollárból készült, s saját hazájában ebből csak 17 milliót tudott össze kapirgálni, amihez nemzetközi viszonylatban még hozzájárult 5 millió.

Clive és Elsa két tudós, aki azon fáradozik, hogy olyan élőlényeket hozzon létre, amelyek segítségével különböző betegségekre lehetne gyógymódot találni. Azonban a tudománynak is vannak erkölcsi és morális határai, amit jobb nem átlépni. Azonban a két tudós végül mégis meglépi: létrehoznak egy hibridet.

Continue reading

Toy Story 2.

Fáradhatatlanul pótolom azon animációs filmeket, amelyek valamilyen módon kimaradtak eddig nálam. Mivel nemrég került bemutatásra a Toy Story harmadik epizódja, így úgy döntöttem ideje lesz újranézni az első két részt. Egyrészt nem volt meg digitális formában, másfelől csak VHS-en volt meg, ráadásul az is az MTV-ről (nem, nem a zenei adó, hanem a közszolgálati) lett felvéve, amikor egyik augusztus 20-ai ünnepi műsor alkalmával leadták. Másfelől pedig ez elég rég lehetett, mert az első részre emlékeztem, addig a második a feledés homályába veszett nem is értem miért.

Az első epizód sikere után nem volt kérdés, hogy elkészüljön egy folytatás. Animációs film révén, ha a történet és a bevétel is engedi többnyire készül folytatás. Így esett meg a Toy Story-val is, amely előzetes tervekkel ellentétben mégis mozipremiert kapott. Kezdetben kizárólag DVD-re érkező folytatásról volt szó, azonban a készítők meggondolták magukat, így végül 1999-ben egy novemberi napon megérkeztek Andy játékai a mozikba.
Az első epizód 361 millió dollár bevételt hozott (melyből 190 millió hazai, 170 millió nemzetközi bevétel) konyhára. Ez elegendő volt ahhoz, hogy előzetes tervekkel ellentétben mégis mozis premiert kapjon a második epizód. Nem volt rossz ötlet, koránt sem, hisz a 90 millióból készült folytatás 245 millió hazai, s 239 millió nemzetközi bevételt hozott!

A “látvány” tökéletessége, a karakterek szerethetősége, az egyedi történet engem kilóra megvettek az első epizódnál. Így magától értetődő volt, hogy a második részre is vevő vagyok. Habár második nézésre is kíváncsi voltam, hogy vajon miről is fog szólni, hisz gyakorlatilag szinte semmire nem emlékeztem belőle. És ezt nem is értem, mert egy-két dologra halványan azért emlékeztem újranézés kapcsán.

Continue reading

Dínó

Nálam továbbra is tart a “nyári szünet”, szóval időm, mint a tenger. Amit ugyebár el kell ütni. Mivel internet hozzáférés adott, az erre használható idő is, valamint a megfordított alvási ciklus is (azaz éjjeli bagoly-effektus), így többnyire valamit nézni kell.
Korábbi filmeket, sorozatokat ritkán nézek újra. Feltéve, ha egy olyanról van szó, ami tetszett annyira, hogy “megérdemeljen” egy második, harmadik, negyedik … megnézést is. Azonban jobban lekötnek az újdonságok, hisz ha bejönnek, akkor a film, sorozat felénél nem kapcsolom ki, hogy mást csináljak. Persze legyen szó sorozatról, vagy filmről én bizony válogatok. Méghozzá erőteljesen, így nem nézek meg mindent, ráadásul az új alkotásokkal sem vagyok naprakész, mert fele valami oknál fogva nem keltette fel a figyelmem. Ennél fogva pedig nem marad más, mint előkeresni azokat a filmeket, amiket valami oknál fogva kimaradtak. Vagy azért, mert még gyerek voltam és nem került leadásra a tévében, vagy későn volt, vagy pedig maga a korhatár miatt nem tudtam megtekinteni.

Így hát nekifogtam, s összegyűjtöttem, hogy melyek azok az alkotások, amik valami furcsa módon eddig kimaradtak nálam. Az élen vezetnek a rajzfilmek és az animációs filmek. Attól függetlenül, hogy már felnőtt vagyok, azért továbbra is megnézem ezeket az alkotásokat. Persze itt is vannak olyanok, amiket semmi pénzért meg nem néznék (mint például a Barbie és a diótörő, hehe…), és van amit bepróbáltam, de nem tetszett.
Mivel gyermekkorom egy jelentős részét a dinoszauruszok iránti kielégítetlen vágy jellemezte, így kétségtelen volt, hogy ezt az animációs filmet is be kell pótolnom. Így hát pár nappal ezelőtt végre meg is nézhettem.

Continue reading

The Ruins

Nem új, s nem is régi filmről van szó, hisz 2008-ban készült. Nem is most láttam először, de egy írást mindenképp megér, hisz azon kivételek közé tartozok, akiknek bejött a film.
Minap ismét megnéztem, immáron másodjára. Tudni illik, hogy annak idején nagyban igyekeztem alvási ciklusomat a normális mederbe terelni, így úgy gondoltam naponta egy esti film simán belefér. Nos, a The Ruins-ra (magyar vonatkozásban A romok) esett a választás. Semmiféle tartalmi ismertetőt nem olvastam róla, nem néztem meg trailereket. Egyszerűen fel volt tűntetve, hogy horror, s volt egy hangulatos plakátja is. Szóval nulla elvárással ültem neki a filmnek. Azt nem tudom, hogy emiatt-e, vagy az ízlésem az oka, de nekem kellemes csalódás volt maga a film, habár tény, nem épp elalváshoz ajánlható szórakoztató kikapcsolódás.

Egy baráti társaság külföldre megy, hogy közösen nyaraljanak.  Egy esti buli alkalmával csatlakozik hozzájuk egy német turista, aki elmondja, hogy testvérét keresi, akiről egy ideje nem hallott. A testvér egy maja templomot akart felkutatni, de hosszú ideje nem adott magáról hírt. A baráti társaságnak sem kell több, s némi rábeszélés után megegyeznek, hogy együtt felkeresik azt a bizonyos templomot. Megérkezésük zavartalanul megtörténik, ám a távolból különféle emberek jelennek meg, akik megölik az egyik vezetőjüket, s őket pedig nem engedik el.
Így nem marad más választásuk, mint a templom tetejére menekülni.

Continue reading

Sanctuary: 2.évad

Tavaly nekem rendkívül pozitív csalódás volt a Sanctuary. Igazából sem a sci-fi, sem a misztikus legkedveltebb műfajű sorozataim, habár akadnak kivételek. Maga a széria is egy kábeladón – nevezetesen a SyFy-on – fut, így sem látványban, sem epizódszámban nem érhet fel a kereskedelmi csatornák kínálatában szereplő szériákhoz. Persze ez csak az egyik dolog. Legtöbbször a nagyágyúkról tudomást sem szerzek, hisz nincsen akkora reklámhadjárat körülötte, mint a kereskedelmi csatornákon lévő társaiknak.

Maga a széria websorozatnak indult, azonban sikerére felfigyelt a csatorna, s mivel huzamosabb ideig volt az egyik főszereplő a csatorna egyik hosszú ideig futó sorozatának állandó tagja, így nem volt kérdés, hogy a sorozatot le kell vakarni a webről, s pénzügyileg feltuningolva a képernyőre kell varázsolni. Így történhetet meg, hogy a limitált epizódból álló első évad tiszteletét tette tavaly.
Nekem nagyon bejött. Habár voltak negatívumai a sorozatnak, azért tartott egy bizonyos szintet, s kellemes őszi darának bizonyult. Az már csak hab volt a tortán, hogy nem is sokat kellett várni a folytatásra, amit pár rész után eltettem pihenőre. Nemes egyszerűséggel azért, mert nem fogott meg annyira, hogy tovább nézzem. Természetesen átmeneti kaszát jelentett nálam, így ismét bepróbálkoztam vele, s becsületből végignéztem a második évadot is, amely 13 epizódot ölelt fel. Meg kell mondanom számomra süllyedt a minőség. Annyira, hogy a tizenhárom epizód landolt a lomtárba. Persze az ősszel induló folytatásnál még ott leszek, s minden később derül ki majd.

Continue reading

Toy Story

Animációs filmek terén eléggé le vagyok maradva. Most persze jó páran hördülhetnének fel, s mondanák, hogy a rajzfilmek, animációs filmek a gyerekeknek valók. Nos, részben igazuk lenne, hisz tulajdonképpen ők a célközönség. Azonban egy felnőtt ember is rendkívül jól tud szórakozni ezeken, hisz tegyük hozzá: azért a legtöbb felnőtt a lelke mélyén egy kis részben mégis gyermek marad.

Gyermekkoromban elég kevés nagysikerű rajzfilmet láttam. Igazából csak azokat ismertem, amelyeket valamelyik csatorna levetített, vagy épp általános iskolában láttam. Így hát gyermekkorom meghatározóbb rajzfilmjei az Oroszlánkirály, Őslények országa, Vili, a veréb és társaik voltak. Persze mindig képben voltam az épp aktuális kedvencekkel. Azonban akkoriban valahogy nálunk nem igen volt divat moziba járni. Amit nem tudok mivel magyarázni, egyszerűen csak ez volt. Így nagyon sok érdeklődésemet felkeltett animációs filmet nem láttam. Az más kérdés, hogy internet hőskorában miért nem néztem meg eddig, de ugye ami késik, az nem múlik. Így nemrég szépen összegyűjtöttem azokat a rajfilmeket, animációs filmeket, amelyeket szeretnék bepótolni, vagy újra megnézni.
A Toy Story (Játékháború) egyik kivételt képez, hisz annak idején az egyik csatorna leadta mindkét epizódját. Idén debütált a harmadik epizód, de mielőtt megnézném szerettem volna egy kis vérfrissítést tartani, hisz csak az első epizódra emlékszem kristály tisztán.

Az alaptörténet roppant egyszerű: adott egy átlagos kisfiú, Andy. Mint a legtöbb fiúnak neki is nagyon sok játéka van. Amit nem tud, hogy ezeknek a játékoknak lelkük is van, azaz amikor az emberek nem figyelnek oda “életre kelnek”, s élik a maguk életét.
Legnagyobb tekintélynek Woody, a cowboy-baba örvend. Egészen Andy születésnapjáig, amikor is a kisfiú egy új játékot kap: Buzz-t, a “csillagharcost”, aki olyannyira jól sikerült gyártmány, hogy ő maga is elhiszi azt, hogy egy idegen bolygón zuhant le. Azonban rövid időn belül átveszi Woody helyét, aki nem igen örül ennek. S megkezdődik a két játék közötti harc.

Continue reading

Private Practice: 3.évad

Kezdetek kezdetén nagy rajongója voltam a Grey’s Anatomy-nak (idehaza A Grace Klinika névre hallgat), hisz valóban elég könnyed, s szórakoztató sorozat volt, ráadásul nem lehangoló, mint például a Vészhelyzet. Valami azonban elromlott a széria negyedik évadában. Azonban a harmadik évadban volt két epizód, amolyan előkészítő rész, mely gyakorlatilag előre vetítette az alapkoncepciót a Private Practice-nek (Itthon csak Doktor Addison címet viseli), ami gyakorlatilag Addison Montgomery karakterének kiemelésének a Grey’s Anatomy-ból jöhetett létre.
A 2008-as hollywood-i írói sztrájk nem kegyelmezett a sorozatnak sem, így végül csak csonka, kilenc epizódos első évadot kaphattunk. A nézettség nem volt a legmagasabb, így szoríthattunk is a szériáért, de szerencsére kaptunk egy egész évados berendelést 22 epizóddal. A sorozat a Grey’s Anatomy minőségének zuhanása után üdítő volt számomra, így várományos volt a második évad. Nem bántam meg, hogy nekiültem, hisz a második évad végén odatették magukat az alkotók, s olyan évadfinálét hoztak össze, hogy csak kerestem a szavakat. Mert igen, valamit csak tudtak a készítők, hogy hogyan is csigázzák fel a rajongókat. Nem mondom, hogy falat kapartam a folytatásért, hisz azért az ember előre megérzi, hogy bizonyos karakterek kiírását nem igen engedheti meg magának egy-egy széria (bár az igaz, hogy vannak merészek, akik megmerik lépni ezt).

Szóval valamennyire vártam ezt az évadot. Így gyakorlatilag lélekszakadva igyekeztem haza egy évvel ezelőtt az iskolából, hogy rögtön magamévá tegyem az évadnyitányt. Nos a kezdés csak arra volt jó, hogy lezárja az évadzáróban függő szálakat, majd pedig jó pár ebből adódott helyzetet kihasználva egy alapszálat fektessen le a harmadik évadra.
Így ültem neki, de valahogy keserű szájízzel fejeztem be az aktuális évadot. Úgy érzem a készítők valahogy nagyon átestek a ló túloldalára. Olyannyira, hogy egy idő után már a szereplők három negyede idegesített, ami leginkább annak köszönhető, hogy teljesen karakter idegen dolgokat műveljenek kivétel nélkül mindenki. És akkor még nem is esett szó a legnagyobb negatívumról részemről, hogy a sorozatban két Grey’s Anatomy crossover volt (legalábbis én ennyire emlékszem)! Amivel nem lenne baj, ha párhuzamosan nézném a két sorozatot. Így ezek az epizódok nem sokat értek a szememben főleg, hogy a másik sorozatnak köszönhetően már az epizód elején tudtam mi fog történni az elkövetkezendő 40 percben.

Continue reading

Vissza a gyökerekhez…

Az elmúlt hetekben eléggé letargikus állapotban voltam. Ezért is nem volt kedvem sok mindenhez, inkább csak neteztem és zenét hallgattam. Ennek leginkább az az oka, hogy rendkívül unatkozom itthon.

Egyelőre az ismerősökkel MSN-nen és telefonon tartjuk a kapcsolatot, de elvileg augusztusban megvalósulhat pár találkozó. Valahol azért kezdek magamra kicsit mérges lenni amiatt, hogy még suliba jártam magasról tojtam arra, hogy egyetlen egy közeli barát sincs a városban. A legközelebbi is 20 km-re van tőlem. Ami még viszonylag kiküszöbölhető, de ugye utazni kell. Ami eléggé macerás, hisz legtöbbnek (főleg akik távolabb laknak) nincs is rá pénze. Ez van. Akkoriban nem foglalkoztam vele, hogy helyileg is “bebiztosítsam” magam emberekkel, így most tűkön ülve várom a találkozókat. Persze azt hozzátenném, hogy az én elképzelésem szerint július közepén, legkésőbb végén már keményen dolgoztam volna, de ugye ember tervez, sors végez. Jelenleg még semmilyen visszajelzést nem kaptam az elküldött önéletrajzokkal kapcsolatban. Egyelőre még a szakmában igyekeznék elhelyezkedni, szóval elsődlegesen ezeket a hirdetésekre vadászok, viszont ezekből kevés van.

Ezen felül ismételten helyre raktam magam alvásügyileg, ugyanis nappal alszom, éjjel pedig fent vagyok. A mai napot pedig arra szánom, hogy nagyban kávézok (amit egyébként nem szeretek, de ébren kell tartanom magam estig).
Nagy elmélkedések voltak itt a napokban, így sok dologra rájöttem. Például arra, hogy a suli befejeztével gyakorlatilag stabil terveimnek lőttek, tehát nem tudom most verni az asztalt, hogy alig három hét múlva kezdődik a suli. Bevallom, twitteren már “elcsiripeltem”, hogy bizony hiányzik. Valahogy hat kerek évig megvolt az a bizonyos rendszer, és most eléggé rossz kiszállni belőle. Úgy, hogy közben nincs az embernek munkája, tehát biztos talaj nincs alatta végképp nehéz. Persze még nincs értelme kétségbe esni, hisz alig 5-6 hete keresek munkát, s összesen tíz önéletrajzot küldtem szét (ezekből kettő csak kis részben kapcsolódott ahhoz a szakmához, amim van).
Persze a fenti állapot miatt elkapott a gépszíj, szóval igyekeztem hasznosan tölteni a szabadidőmet. Legtöbbször egész napos zenehallgatásba, netezésbe fulladt az egész, ráadásul az előre letöltött, merevlemezről vigyorgó sorozatok, filmek is itt álltak napokig, hetekig. Emellett persze igyekeztem újabb kapcsolatokat kialakítani itt helyben. Nem kell mondanom, hogy bevonzom én a hülyéket rendesen. Egy pár normális ismerős már fetreng, hogy milyen emberekkel össze nem hoz a sors. És tényleg! Válogatni, szelektálni nem érdemes. Mondhatnám úgy, hogy nemtől, kortól, szexuális beállítottságtól függetlenül mindenki megtalál, akinek nem kéne. Szóval lehetne ezen napestig elmélkedni. Egyelőre támaszkodom az eddigi meglévő ismeretségi körömre, s a megvalósuló találkozóra.

Mint ahogyan a bejegyzés címe is utal: vissza a gyökerekhez… Ergó megint ki kell alakítani egy rendszert, amolyan “nyári szünet” félét. Azaz az idő nagy részében filmek, sorozatok, net, zene stb. estefelé itthonról röppenés 1-2 órára, hogy a napi mozgás meglegyen (ezt azért minden nap művelem), este pedig pihenés.
Szóval két napja kezdtem magam tudatosan “visszanevelni” erre a “szintre”. Azt hiszem jó úton haladok. Először is sikeresen befejeztem a Sanctuary aktuális évadát, továbbá több filmet meg is néztem. Persze ezekről a holnapi, vagy a holnapi utáni nap folyamán lesz bejegyzés (jelen pillanatban kilenc kritikai jellegű bejegyzés várakozik megírásra). Ha már ősszel összeállítottam álmaim PC-jét, akkor már elvárható, hogy ki is legyen használva. Szóval vissza a játékosok világába. Újra játszásra kijelölve, elkezdve a legutóbbi Prince Of Persia-epizód, Tomb Raider: Underworld, valamint újult erővel ugrottam neki a Silent Hill Homecoming-nak, mely két meglepetéssel is szolgált: először is korábban nem jegyezte meg az általam átkonfigurált billentyű kiosztást, no lám, most megjegyezte. Ugyan a Windows 7 újra lett rakva – hely megtakarítás miatt lett volna megint XP, de ugye nem vált be -, de meglepő. Továbbá egy zeneszám is megtetszett. Igaz, eddig is tetszett, s nem értem miért nem kerestem rá youtube-on (Olyannyira jó szám, hogy külön postot érdemel).

Mivel merevlemezemen már nem sok hely van, így visszatérés az alap sorozatokhoz: X-files elkezdve, öt évad van meg DVD-n, jelen pillanatban az elsőnél tartok. Továbbá megfogant bennem, hogy négy szinte tökéletes évad után – s mivel már teljes a sorozat – érdemes nekiülni még egyszer a Lost-nak is, hát ha második blikkre javulni fog a szememben a zárás.