Nyári szünet (?)

Egészen pontosan hat hete volt a vizsgám, melynek köszönhetően érettségi utáni szakmai képzés végére értem, azaz sikeresen levizsgáztam. Persze volt utána 2-3 hét pihenés, szóval hozzávetőleg olyan egy hónapja keresek állást. Ennek fényében valahogy mégis sikerült “nyári szünet” szintű munkanélküliséget összehozni. Remek.

Természetesen azoknak, akiknek elküldtem az életrajzomat csesztek válaszolni. Ami azért szerintem gáz, hisz egy munkáltató azért ilyet megengedhet, hogy egy meghirdetett állásra jelentkezőt nem tájékoztatja, hogy a “nem nyert” táblát viheti haza: gáz. Persze ez általános jelenség, többen mondták, s többen le is írták virtuális formában, de akkor is felnyomja a vérnyomásom.
Mivel időközben szépen lebetegedtem, így igazából nem igen kapkodtam ez ügyben. Szerencsére helyre jöttem, azonban a háziorvosom ragaszkodik egy teljes vizsgálathoz (amit vérvétel előz meg). Arra viszont kötelező elmennem, mese nincs. Eközben találtam egy remek weboldalt, ahol remekül összegyűjtik az állásajánlatokat, így naponta akár 5-6 új is felkerülhet. Persze jó párat kinéztem magamnak, ha a követelmények nem lennének hajmeresztőek. Összeszedtem magam, tegnap felhívtam egyet. Ugyanis a követelmények között nem szerepelt más csak érettségi, semmilyen gyakorlat, de mégis a szakmához volt köze. Így felhívtam, erre kiderült, hogy 2-3 év tapasztalat kell, minimum 30 éves korhatár… Hát ennyit a megbízható online álláshirdetésről. Tegnap azonban felhívtam még egyet, akinek el is küldtem az önéletrajzomat (esélyek jók, hisz pályakezdőket keresnek, ha behívnak meghallgatásra, akkor meg csak elő kell kapnom a szófosó énemet, mint a vizsgán). A gáz, hogy megint utazgathatnék 20 km-t…

Ezen kívül érdekesség nem igen van. Punnyadás van ezerrel. Akivel szeretnék találkozni azzal nem lehet (anyagi oldala van elsősorban, ami a távolságnak tudható be), akivel meg lehetne, azzal meg inkább jegelem a dolgot. Mert inkább olyanokkal vagyok, akikkel jól is érzem magam.
Szerencsésnek tartottam magam… Minap elfogyott a szerencsém, ugyanis van egy fél éve, hogy a bicajomon szépen eltűnt a villogó… Így kivilágítatlanul hódoltam szenvedélyemnek. Egészen két héttel ezelőttig, amikor is simán lekapcsoltak a rendőrök. Szerencsére a legkisebb összeget kaptam, de… Inkább nem is írok semmit.
Punnyadás van, szóval valamivel el kell ütni az időt. Szívfájdalom, hogy az ingyenes strandot eléggé átszabta az anyatermészet a kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően, így nem igazán élvezhető a víz. Én pedig nem vagyok hajlandó fizetni a helyi strandon, ami zsúfolásig van tele. Szóval marad a virtuális szórakozás többnyire. Sorozatnézés felsőfokon, habár érzem: már csömöröm van tőle. Minap sikerült végignéznem a Private Practice legújabb évadát, csak lusta voltam írni róla kritikát (na majd most). Ezen neki leselkedtem az X-akták-nak ismét. Természetesen az első évadtól. Az elhatározás igazából abból fakadt, hogy megtaláltam az eltűnt lemezt, amin a negyedik évad maradék epizódjai találhatóak. Mivel csak a második évadig jutottam (lemezen öt évad van meg…) ezért muszáj megnézni, hisz azért pazarlás lenne részemről, hogy megnézetlenül kiírtam öt évadnyi epizódot. Ezen felül még be van tervezve a Farscape gyermekkorom sci-fi sorozata, valamint a Smallville is a maga kilenc évadával. Persze előtte mindenképp legyűröm a Sanctuary aktuális évadát is.
Filmek terén végre elkezdtem előkapni a régi kedvenceket (az újak mellett, természetesen). Tegnap sikeresen megnéztem a Mátrix első részét. Ma – miután felálltam a géptől – minden bizonnyal folytatom a második epizóddal. Aztán majd sorban jönnek a régi kedvencek ismét.

Szabadidőm engedte, így szépen új külsőt kapott a blog is. Kicsit visszafogott, elegáns (vakoknak, gyengén látóknak pedig a keresés funkció feletti “aA” gombbal tudják nagyítani a betűméretet, az “< >” gombbal pedig szélesíteni a blog felületét). Ezen felül még két aloldal is kapott helyett, amolyan GY.I.K. szerűségként.

The Guardian Of Light kedvcsinálók

Igazából nem igen szoktam bejegyzést szánni különböző hírekre (legyen az mozis, sorozatos vagy akár játék), habár lenne létjogosultsága. Ezzel szemben e téren kicsit hanyagoltam az ilyen jellegű bejegyzéseket, de talán ideje lenne ezt is megvalósítani, főleg most, hogy temérdek szabadidőm lett így hirtelenjében.

Ugye hamarosan (nyár végén) érkezik a nem hivatalos folytatásként számont tartott The Guardian Of Light címet viselő új Tomb Raider, ami inkább hasonlít a régi Diablo játékra külsőleg, mint a régi epizódokra. Ezt már korábbi bejegyzésnél leírtam, most következzen három friss gameplay trailer.

Grey’s Anatomy: 6.évad

Azon emberek közé tartozok, aki tulajdonképpen nem is tudja, hogy miért nézi ezt a sorozatot.
Arra emlékszem, hogy az első epizódokat még az RTL Klubbon kaptam el, s egy ideig ott is követtem. Egyszerűen másabb volt, mint a Vészhelyzet, melyben szinte semmi humor, könnyedség nem volt, hanem a szereplők állandó magánéleti problémáit kellett végigvergődni egy-egy epizód alatt. Nos, ezzel szemben a Grey’s Anatomy szépen elkezdte a drámát és a poént keverni. Egy-egy epizódban volt meghökkentő, vicces, érdekes történeti szál is. Némelyik csak egy epizódra volt elég, némelyik kitartott egész évadon át. Évadok közben is jöttek a jobbnál jobb epizódok, majd valamikor a harmadik évad után ez szépen abbamaradt. A negyedik évadból szinte semmire nem emlékeztem. Egyszerűen érdektelen lett, nem tudott lekötni. Így végül szépen átcsúszott nyárra, s egyben gyűrtem le, mert a hétről hétre való várakozás valahogy nekem nem ment. Egyszerűen kezdett szétcsúszni a széria. Gyakorlatilag mindenki mindenkivel ágybabújt, mindig volt valami probléma, mindig megsértődött valaki…
És a közepes minőséget produkáló széria szépen elindult a lejtőn.  Ennek köszönhető, hogy az ötödik évadból szinte alig emlékszem valamire. Azonban a készítők évad végére összakapták magukat, s olyan egetrengető finálét hoztak össze tavaly, hogy nem győztem kapkodni a levegőt. Egyszerűen zseniális volt. Majdnem tökéletes volt. De csak majdnem!
Idén végül megint nekiültem nagy hévvel, azonban csak négy epizódig jutottam. Így végül ismételten nyárra maradt a sorozat bepótlása. Az évad színvonala erősen hullámzó volt, habár gyorsan magamévá tudtam tenni. A készítők nem igen erőltették meg magukat, aminek okát nem tudom: a kreativítás nem volt meg, vagy a hozzá kapcsolódó anyagiak? Mert az évadzáró felülmúlta a tavalyit, s a sorozat egyik legjobb évadzáróját láthattuk. Kérdés persze az, hogy ezt évad közben miért nem tudják/tudták meglépni? Minden bizonnyal, ha nem ugrik meg a színvonal, akkor a következő évadból is csak pár epizódot fogok megnézni, majd marad az évad végi pótlás.

Continue reading

Alien Resurrection: Special Edition

Végre végére értem az Alien tetralógiának, melynek ez az utolsó – jelen pillanatban egészen biztosan – befejező része.
Míg a többség az első két részt tekinti igazi mesterműnek, kultikus alkotásnak, addig valahogy nekem ez az utolsó két epizódra vonatkozik. Ami érdekes, hisz a harmadik epizód nem aratott közönségsikert, de azért bevételt termelt, míg a negyedik részt egyszerűen pocséknak titulálta a közönség, s a saját hazájában bevétel szempontjából meg is bukott. De persze a nemzetközi piac végül megmentette a filmet, de itt már látható volt, hogy kicsit kifulladt az egész. Így gyakorlatilag több Alien film nem készült Ellen Ripley karakterével (és persze Sigourney Weaver főszereplésével).

Ugyan voltak próbálkozások, hogy a sci-fi műremekek idegen lényeit összeeresszék egy másik kultikus sci-fi vadászá(i)val (ez végül több-kevesebb sikerrel meg is történt), de valahogy az átütő siker elmaradt. Azonban van itt nekünk külön is megvásárolható DVD-k, melyek egyik pozitív oldala, hogy a kibővített változatok is megtalálhatóak rajta.
Nagy szívfájdalmam viszont, hogy egyedül az Alien 3 az, ami radikális változtatáson esett át, míg a többi részek csak bővítve, újravágva lettek.

Continue reading

Amiről szabad írni, és amiről nem…

Ismét egy érdekes bejegyzés következik minden bizonnyal. Persze ez attól függ, hogy a fejemben vázolt bejegyzés mennyire lesz hű ahhoz, amit korábban már megfogalmaztam, de bizonyos okokból kiindulva, lelkierő híjján nem volt kedvem virtuálisan is megörökíteni az utókornak.

Valamikor 14 kerek hónappal ezelőtt indítottam útjára a blogomat, melynek kisebb része rólam, nagyobbik része pedig arról szól, amit igazán szeretek. Legalábbis amiről úgy vélem lehet, s érdemes is publikálni.
Ahogyan vége lett a sulinak (egy hónapja ezelőtt) kiléptem a nagybetűs életbe. Már, ha lehet ez nagybetűsnek mondani. Ebből kifolyólag valahogy elkezdtek zavarni azok a korlátok, amik eddig megvoltak, de tanulói státuszom miatt valahogy rohadtul nem zavart. Most már eléggé, így pár embernek már vázoltam jövőbeli elképzeléseimet, s azt, hogy ezekhez hogyan is kellene viszonyulniuk. Ezek a – lazának korántsem nevezhető – beszélgetések ráadásul pont olyan emberekkel, s pont olyan helyzetben történtek meg, amik tulajdonképpen nem sokat nyomnak a latba jelenlegi helyzetemben. Ebből kifolyólag volt egy hosszas (értsd –> egy egész estés, majd hajnalba nyúló) beszélgetés, s szóba került maga a blog is. Tulajdonképpen az, hogy bizonyos dolgokat az ember nem tehet közkinccsé – jelen formában publikálhat blogban -, hisz a virtuális világban gyorsan híre menne, menthető tartalom lévén pedig nem mindenki örülne, hogy a velem összeköthető emberek a virtuális világ egyik forgalmasabbnak mondható zugában írott formában fellelhető.

A fenti ködös gondolatmenetnek tulajdonképpen az lenne az értelme, hogy eléggé át kellene gondolni a blog “helyzetjelentés” kategória létjogosultságát. Hisz, ha minden jól halad, akkor bizony sokkal inkább előtérbe kerülnek a magánéleti dolgok, melyeket nem szívesen feszegetnék.
Persze ez nem jelenti azt, hogy mostantól megszűnik minden. Pusztán arról van szó, hogy óvatosabban, már-már művészien kell majd írni az ehhez hasonló bejegyzéseket, hisz a leendő főnök, munkatárs, barát, és egyéb velem kontaktusba lévő emberkék,s a hozzájuk köthető hamisítatlan történések, beszélgetések, események írott formában egy teljesen publikus blogon visszaköszönnének nekik. Egyébként jó vastagon potyogtatnék erre, ha nem láttam volna egy tucat negatív példát, hogy egy virtuális blogból mekkora konfliktusok lettek a való életben. Szóval mostantól kizárólag csak okosan lehet bejegyzéseket írni, aztán meglehet, ha a passzív többség (értsd olvasó, de nem hozzászóló) is úgy akarja, talán teszek egy próbát kicsit lazábbra venni a figurát.

Szóval, mint frissen szabadult fegyenc (ami jelenlegi szövegkörnyezetben a pályakezdőt jelenti) valamivel több, mint egy hétig pihentem itthon. Igazából ennek inkább magánéleti oka volt. Ezután lazán be is vetettem magam a dolgok sűrűjébe, s regisztráltattam magam, mint pályakezdő munkakereső. Hoztam haza egy kis papírt, majd elküldtem az önéletrajzomat. Nem kell mondanom, hogy egy helyről sem jött visszaigazolás, ami engem nem kicsit zavart. Valahogy olyan volt az egész, mint amikor valaki beregisztrál egy online társkeresőre, majd elkezdi küldözgetni a leveleket nagy reményeket táplálva, hogy majd kap választ, aztán csak vár, vár, vár és vár. És nem történik semmi. Persze mindegyik – kivétel nélkül – e-mail-en várta az önéletrajzot. Valamelyik fényképeset is, így végül ők is célba kerültek. Azonban az utóbbit jelentősen elrontottam, mivel nem volt kedvem megvárni, míg napokkal később megcsináltatom az igazolványképet, így itthon csináltam magamról képet. Hozzá kell tennem, hogy nem vagyok túl fotogén alkat, s az esetek többségében a képeken úgy nézek ki, mint egy háromnapos kiszáradt harmincéves alkoholista leszbikus, akit megerőszakolt egy kecske. És a vicc, hogy a valóságban pedig teljesen átlagos, szürke egér kinézetű alak vagyok. Pfff.
Szóval eléggé kell próbálkozni, hogy valóban olyan kép készüljön rólam, ami a valóságot fedi. De ugye türelmetlen voltam, így végül ezzel a fényképpel küldtem tovább az önéletrajzomat. Mint ahogyan korábbi bejegyzésemben is írtam egyetlen egy válasz jött. Ködös volt az ajánlat, így két nappal később megvalósult a találkozó. Vegyes érzelmeim voltak, habár az tény, hogy első reakcióm inkább a döbbenet volt. Ugyanis a tulajdonos (azaz a főnök) kedvenc színe nem túl férfias, ráadásul maga az iroda kialakítása is túl otthonos. Magyarul megfogalmazva első benyomásom a döbbenet után az volt, hogy akivel épp megbeszélésem van feltehetően meleg. Bevallom, amilyen előnytelen képet csináltam magamról sejtelmes, kétértelmű gondolatok kezdtek el keringeni a fejemben.
Maga az állás, amit ajánlott pont passzolna a szófosó tulajdonságomhoz. Persze dolgozni kéne, s az elvégzett munka után kapnám a pénzt, azaz nem a letöltött órák, hanem a munka sikerességének fényében. Azaz teljesen jutalékos rendszerre épül az egész. Így lényegében passzoltam a munkát, de később majd egészen biztosan kipróbálom majd, hogy mit is tudnék alkotni egy ilyen munkakörben, de ahhoz kicsit stabilabbnak kell lennie a hátteremnek. Persze második találkozó alkalmával már utána mentem a dolgoknak, így az iwiw-nek köszönhetően azonnal lecsekoltam a férfit, s miután megtaláltam a képei között a nem rég született gyerekéről a képet bevallom, megnyugodtam. Nem igazán örültem volna, ha csak a fényképen egyáltalán nem vállalható képem miatt kaptam volna meg az állást. Viszont ezek után elsőre “beleszerettem” a főnökbe. Iszonyú laza, nem öreg, s teljesen szimpatikus benyomást kelti. Szinte minden pályakezdő álma lenne, úgy érzem tudnék is tőle tanulni, s egy hiba után nem ordibálás, s kirúgás lenne a vége. De nyílván az a poszt, amire jelentkeztem betelt, így estem ettől a melótól. Mindenesetre remélem, hogy tudok majd vele együtt dolgozni, s nem valami hajcsár, beképzelt majom mellett kötök ki.

Az, hogy velem mindig történik valami, az nem kifejezés. Bár leginkább inkább idegesítő dolgok. Jelen helyzetben sikeresen beújítottam egy bőrallergiát, mely gyakorlatilag lassan kiterjed az egész bal alkalomra, s a bőrgyógyász által felírt gyógyszer, s kenőcs se nagyon akar használni. Így ennek köszönhetően jegelnem kell az állás keresést, hisz így nem mehetek el egy interjúra, mikörben azt sem tudom, hogy mikor kell újra orvoshoz mennem, valamint mi lesz a végkifejlete ennek a dolognak (remélem semmi komoly). Meg látványra sem túl kellemes, s nem hiszem, hogy pozitívan festenénk hosszú felsőben kánikulában, vagy rövid pólóban bekötött kézzel…
Másik dolog amit remekül végrehajtottam az elmúlt évek során: valahogy iszonyúan lesz@rtam, hogy egyetlen egy közeli ismerős sem maradt a lakóvárosomban. Persze iskolába járva sikeresen kielégítette mindennapi társas igényemet, hogy az általam jófejnek vélt emberekkel a buszon, az utcán, a suliba menet beszélgettünk, hülyéskedtünk. Ezzel semmi gond nem lenne, ha ez nem kilóméterekre lenne a lakóhelyemtől. Ez tökéletes volt akkor, hisz hazafelé senkit nem kellett elviselnem. Buszon fülhalgató a fülbe, aktuális kedvenc zeneszám(ok) taktusai szóltak. Leszállva pedig kiszellőztettem a fejem azon az alig húsz perces úton, míg hazaértem. Minden tökéletes volt.  Azonban az ember, ha más élethelyzetbe kerül akkor belátja, hogy a korábban tökéletesnek mondott dolgok bizony továbbra nem olyan tökéletesek, mint ahogyan az annak tűnt. Ugyanis elindulva a nagybetűs életben, pályakezdőként, munkanélküliként bizony az ember szembe találja magát azzal: nem tud találkozni a barátokkal. Ők sem tudnak hozzám, én sem tudok hozzájuk menni. Ennél fogva égetőbb az állás azonnali beújítása. Ráadásul ennek a különleges bőrbetegségnek köszönhetően egészen biztosan elúszott a nyaram, hisz ha minden jól alakul, akkor valószínűleg július közepére összeszedem magam, s ha nagy szerencsém lesz augusztusra lesz is munkám, azaz csak szeptemberben kaphatok fizetést. Frankó. És akkor még elvileg alkalmazkodnom is kellene a többiekhez is. Na,de majd látjuk mi lesz.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy ismételten visszaállt tavalyi bioritmusom, miszerint éjjel fent vagyok és másnap délután kettőig is képes vagyok húzni a lóbőrt… ehhh…

A bejegyzés végére érve (melynek ködös, és elég jól körülírt tartalmának köszönhetően feltehetően csak én értem lényegét) reménykedem, hogy rövid időn belül valódi tartalommal tölthetem meg a blogot. Hisz pár korlát eltűnt, azaz sokkal eseménydúsabb élményeim lesznek.

Alien 3: Special Edition

Tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb filmes élménye volt az Alien tetralógia. Egyik szemem sírt, másik nevetett, amikor megtudtam, hogy megjelenik DVD-n mind a négy rész, ráadásul mindegyik epizód egy-egy új változatban is elérhető lesz a lemezeken. Akkor már nem igen örültem, amikor rájöttem, hogy ezek nem lesznek elérhetőek VHS-en (akkor szorította kifelé a DVD a VHS-t).

Viszont az internet korában, ahol szinte minden egyes film beszerezhető valamilyen formában ilyen már nem lehet probléma. Azért már alapból jár egy jó nagy beintés a kiadónak, hogy a harmadik epizód DVD borítója (jobbra – kitettem, mert ez a hivatalos) gyakorlatilag lelövi a film slusszpoénját. Feltéve, ha egy olyan ember nézi meg, aki nem ismeri a szériát.
Kicsit hosszabb írás lesz a harmadik részé, mint az előző kettőé. Egyrészt valahogy nekem sokkal jobban bejött az utolsó két epizód, mint az első kettő. Másfelől a harmadik epizód lett jóformán új köntösbe tálalva, hogy alig találtam a szavakat.

David Fincher, a film rendezője már annak idején se szerette a harmadik részt, amikor rajta dolgozott (ez nekem új információ volt). Így nem azt az Alien 3-at készítette el, mint amit szeretett volna. Azonban olyannyira szívfájdalma volt ez, hogy végül nem Director’s Cut lett, hanem csak Special Edition, hisz a rendező nélkül vágták újra a filmet. Hogy melyik Alien 3 a jobb? Részemről mindkettő elfogadható, habár mindkét verzióban vannak hibák.

Continue reading

Cougar Town: 1.évad

Idén kivételen elég sok újonc került nálam terítékre. Sok el is vérzett. De a Cougar Town-nal mindenképp akartam egy próbát tenni, hisz egykori Friends rajongóként kihagyhatatlan volt ez a sitcom Courtney Cox-szal (az viszont érdekes, hogy az ő szereplésével készült Dirt viszont teljes egészében kimaradt nálam).

Igen jó volt az idei évad sorozatok terén, s a meglévők mellé muszáj volt bevállalni valamit sitcomot is. Érdekesnek tűnt a Cougar Town. Noha nem fogott meg, de a szereplők miatt adtam neki esélyt, azonban pár rész után pihenőre tettem. Ennek egyik oka az volt, hogy nem tudtam van-e értelme tovább nézni, továbbá a sorozat nem lett exkluzív kedvenc, hogy vegyem arra a fáradtságot, hogy magyar felirat nélkül, vagy angol felirattal nézzem, ugyanis angol tudásom még nincs ott, hogy a sitcomok könnyen érthetőek legyenek. Valahol jó döntésnek bizonyult, hisz a készítők évad közben változtattak az irányon (épp ezért akarják most a sorozat címét megváltoztatni), így minden bizonnyal évad közben kaszát kapott volna tőlem a sorozat. Sokaknak bejött az irány megváltoztatása. Nekem kifejezetten nem, ráadásul már bánom, hogy megtekintés nélkül röppent ki lemezre.

Az alapkoncepció egyszerű: adott egy középkorú, 40-es éveiben járó nő – Jules -, aki fejébe veszi, hogy egy félrebaltázott házasság után úgy dönt, hogy visszatér az “életbe”, s újból pasizni kezd. Persze az ő korában ez nem egyszerű.
Ezzel az alapötlettel remek sitcomot lehetett volna varázsolni, ha éppenséggel nem Courtney Cox kapja meg a szerepet. A legtöbb negyvenes, gyermekét egyedül nevelő nő nem úgy néz ki, mint a színésznő. Igaz, hogy smink nélkül úgy néz ki, mint egy három napos vízihulla, amit ráadásul megerőszakolt két tucat törpeharcsa… De a sminkesek átlagon felüli nőt tudnak belőle varázsolni. Így teljesen hiteltelen az egész, ráadásul az évad közbeni koncepcióváltás eredménye, hogy megszületett az idei évad második olyan első évados sorozata (szigorúan a Blue Mountain State után), amiről fogalmam sincs, hogy miért néztem, mert tulajdonképpen nem tetszett.

Continue reading

Aliens: Special Edition

Elvileg tombol a nyár. Sulinak vége, korlátlan szabadidő, szóval nem marad más, mint az ember előkapja a képernyő előtt keressen másfajta elfoglaltságot, ha éppenséggel nem tud semmilyen társasági, vagy szabadtéri programot összehozni.
Szóval ennek fényében még múlt héten döntöttem el, hogy régi kedvencemet, azaz az Alien tetralógiát meg kell nézni, méghozzá kizárólag a rendezői és speciális változatokat, amiket eddig nem volt szerencsém látni. Így hát nagy nehezen le is vadásztam a netről mind a négy film hosszabb, újravágott változatát, hisz az eredeti DVD-k nincsenek meg, továbbá jelen pillanatban anyagi oldal sem teszi lehetővé, hogy a négy részt beszerezzem (ami egyébként tízezer feletti összeget jelentene).
Szóval végül sikerült beszereznem minden egyes epizódot, s sikeresen meg is tekintettem. Az első epizód után természetesen rögtön a második résznek ültem neki, habár ezt a verziót már láttam, hisz nem sokkal a moziban vetített változat után VHS-en megjelent a bővített is. A pár extra jelenet pedig annyira beleolvadt a filmbe, hogy nekem szinte fel sem tűnt.

Continue reading