Prince Of Persia: The Forgotten Sands Teszt

Platform: PC

Az eredeti sorozat még valamikor a 2D-s korszakban indult hódító útjára, de az igazság az, hogy igazából csak a 2003-as Sands Of Time és az azutáni epizódokról van értelme beszélni. Legalábbis részemről mindenképp.
A 2003-as epizód nekem nagy kedvencem lett, habár eddig kétszer vittem végig, szóval nem érzem olyan erősnek, mint például egy Tomb Raider-t, melynek sokadszorra is hajlandó vagyok nekifeküdni. Ennek ellenére elismerem, hogy az Ubisoft bizony bizonyított a 2003-as trilógia első epizódjával. Így hát egy évvel később érkezett a Warrior Within, ami személy szerint nekem nem jött be annyira, azonban a The Two Thrones volt az, ami valóban megszeretette velem a Prince Of Persia szériát. Teljesen elvakult rajongó sem lettem, hisz az eltelt évek alatt talán, ha kétszer végig vittem az első és a harmadik epizódot. A második epizód azóta pedig rég a feledés homályába veszett nálam.

Az Ubisoft a harmadik epizód után hosszú szünetre vonult, majd pedig 2008-ban dobta piacra az újragondolt,s nemes egyszerűséggel Prince Of Persia-ra keresztelt – korábban Prodigy alcímet viselő – epizódot, mely tulajdonképpen több sebből is vérzett. Legnagyobb probléma talán ott gyökeredzett, hogy a játék elején szert tettünk különleges segítőtársra, akinek köszönhetően a legrosszabb helyzetben mindig túléltük az adott szituációt. Tömören: a negyedik epizódban képtelenség volt meghalni. Ebből fakadóan nehézségről nem igen beszélhetünk, ráadásul számomra teljesen riasztó, már-már visszataszító volt a grafika, mely tulajdonképpen eléggé képregényes sikeredett. Persze sokaknak tetszett ez a megoldás, de nekem egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet, így már a játék elején ért is egy nagy csalódás grafika szempontjából.  Ezért nem is éreztem késztetést arra, hogy valóban játszak is vele, habár kipróbálgattam, de a negyedik végigjátszás is abbamaradt félúton, így végül ment a süllyesztőbe.

Mivel nemcsak nálam nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új rész, így az Ubisoft igencsak elgondolkozott, s úgy döntött, hogy itt az ideje visszatérni az alapokhoz, s onnan végrehajtani a különböző finomításokat, változtatásokat. Az idén mozikba kerülő filmnek köszönhetően a játék kapott némi hátszelet is, hogy új rajongókat tudjon maga köré gyűjteni, azonban régieknek ellenszenvét vívta ki az Ubisoft, aki kizárólag konzol exkluzív játékot készített, azonban a rajongók hada meggyőzte a kiadót, hogy valamivel több, mint egy hónappal később megjelentesse a The Forgotten Sands-ot – ami egyébként az első és a második rész közé tehető történetileg – PC-kre is.
Történet most is van, habár az előző epizódokkal ellentétben itt már nem annyira meglepő, pörgős, hanem inkább kiszámítható. Hősünk hazatér, azonban ismét csata fogadja. Segíteni próbál bátyjának Malik-nak, akinek fontos a győzelem, ezért az ellenség hadára engedi egy túlvilági sereget. Azonban ez nem a legjobb ötletnek bizonyul, hisz a sereg elfoglal mindent, továbbá homok szoborrá változtat szinte mindenkit. Ha ez még nem lenne elég, akkor a legyőzésükhöz szükségünk van egy bizonyos pecsét másik felére – melynek egyik felét ugye mi birtokoljuk -, de annak megszerzése elég körülményes, hisz maga a bátyjánk birtokolja azt. Ami ugyan nem lenne probléma, ha rokonunk éppenséggel nem lenne fertőződne és borulna el elméje a legyőzött ellenfelek kapcsán.

Continue reading

Alien: The Director’s Cut

Valószínűleg kevés olyan ember van, aki ne hallott volna Ridley Scott 1979-es filmjéről, amely viszonylag elég jól ötvözi a sci-fi és a horror elemeit, melynek köszönhetően további három közvetlen folytatás készült el.
Elég sokaknak az első két rész a kedvence, de már életkoromból is kiindulva én csak 2000 után láttam a filmeket, így igazán maradandót az utolsó – sokak által eléggé lenézett – epizód vitte nálam a prímet, de ettől függetlenül továbbra is azt mondom, hogy tetralógiaként az igazi, s néha-néha elő lehet kapni az első epizódokat is, hisz érdekes honnan indult a széria.

Nem nevezném magam rajongónak, de magukat a filmeket szeretem. Némelyiket jobban, némelyiket kevésbé, de kedvenceim között tartom számon. Épp ezért volt nagy szívfájdalom, amikor jó pár évvel ezelőtt a tetralógia mind a négy epizódja megérkezett DVD-re, ráadásul vonzó díszdobozban. Ezúttal nem csak külsőségek voltak meg, hanem maga a széria egy teljesen új külsőt kapott – ami a borítókat illeti -, mely mellé vonzó tartalom is párosult. Gondolok itt arra, hogy a hagyományos, moziban/tévében látott verzió mellé felkerült a lemezekre mind a négy film újravágott rendezői változata. Na épp az utóbbi miatt szorult össze a szívem valamikor 2004 tájékán, amikor is még DVD lejátszóm sem volt, nem hogy DVD lemezeim.
Igazából nem is értem, hogy miért nem kerestem rá eddig a neten, hisz szinte azonnal be tudtam volna szerezni. Ennek ellenére majd három évet vártam arra, hogy megnézhessem, pedig elég lett volna pár kattintás. De szerencsére most volt időm is, szóval előkaptam ismét a dolgot, s szerencsére már mind a négy epizódot birtokolhatom, méghozzá az eredeti mellett (ami már lassan hat éve a polcomon van) a bővített, újravágott verziókkal egyetemben.

Continue reading

Tervek

Tavaly nyáron már volt egy azonos című bejegyzés, bár az leginkább az utolsó – iskola előtti – hetekre vonatkozott, míg a fenti cím inkább az elkövetkezendő fél, egy évre.

Az elmúlt bő egy hétben igazán említésre méltó nem történt. Első körben elmentem a munkaügyi központban, ahol regisztráltattam magam, mint álláskereső. Ezután hazajövet elküldtem három helyre az önéletrajzomat, majd pedig vártam. Természetesen egyelőre egyikre sem kaptam választ. Tegnap azonban összekaptam magam, s oda is elküldtem önéletrajzomat, ahová csak fényképes “változatot” vártak. Természetesen nem mentem el újra fényképészhez, inkább itthon csináltam igazolványképhez hasonlót. Így azokat szétküldtem. Persze nem reménykedtem semmiben sem, hisz elvileg egy hete keresek munkát, szóval lehetetlenség lenne kapcsolatok nélkül ilyen rövid idő alatt állást találni. Azonban egy szinte rögtön válaszolt, hogy már betöltötték a meghírdetett állást, azonban a testvér cégnél lenne hely, feltéve, ha érdekel. Az e-mail-ből szinte semmit nem értettem jóformán, de a mai nap folyamán majd felcsörgetem az adott számot és reménykedem.
Persze ez nem jelenti azt, hogy anyagi csőd fenyeget. Pusztán van pár dolog, amit előre kiszemeltem magamnak, hisz addig, míg önálló lakást nem szerzek (az most lényegtelen, hogy albérlet, vagy saját) addig kicsit szórhatom a pénzt. Első körben áldoznék a PC-mre. Mindenképp megtámogatnám egy 2GB-os memóriával, valamint egy darab 1 TB-os vinyóval is, hisz a letöltések nálam állandó jelleggel működnek, lemezért rohanni állandóan pedig nem akarok. Ezen felül feltehetően egy nagyobb processzor is kilátásba van helyezve, s ha ez sikerül, akkor a jelenlegi PC-m fejlesztését abba hagyom egy jó darabig. Ezután egy új telefon van betervezve, majd pedig egy Full HD-s LCD tv vétele lenne esedékes – amit átmenetileg rá tudnék kötni PC-re -, majd pedig Blu-Ray lejátszó is befigyelne. Szóval lenne mire költeni. Pontosabban megvan mire szeretném költeni.

Viszonylag sikerülget pihengetnem az elmúlt hat évet, furcsa lesz mindenképp, hogy a tanulással lezsibasztott agyam fellazulhat. Az elmúlt napokban végére értem a Fringe-nek, Survivors-nak, s újult erővel vetettem bele magam a Cougar Town-ba, amit az elkövetkezendő két napban tervezek “kivégezni”. Emellett egy csomó film vár rám, mint például az I Love You Phillip Morris, The Invention Of Lying, Underworld 3, Valentines Day. De korábbi kedvenceimet is tervezem újranézni. Jelen pillanatban az Alien tetralógia epizódjai vannak betervezve, természetesen szigorúan a 2003-ban napvilágot látott rendezői és extra kiadások jöhetnek szóba. Nem régiben egy MSN beszélgetés alkalmával előkerült, hogy rajzfilmek terén komoly hiányosságokkal küzdök, így a Mézengúz, Pocahontas 1-2, Macskarisztokraták van még terítéken.

Játékok terén végre kezem ügyébe vehettem a Prince Of Persia sorozat legújabb darabját, a The Forgotten Sands-et, ami már most a kedvencem. Meglehet, hogy a napokban már olvasható lesz eme blogban némi kritika róla, hisz elég gyorsan haladok előre.

Survivors: 2.évad

Nem, még mindig nem a hasonló című szigetes túlélőshow-ról van szó, hanem az angol BBC csatorna posztapokaliptikus sorozatának második évadáról, amely sajnos az utolsó is lett.

Hozzávetőleg bő egy hónapja írtam az első évadról, jobbára pozitív volt a megítélés. Számomra – aki kizárólag amerikai sorozatokat, filmeket néz – teljesen meglepő volt, hogy egy angol sorozat is versenyképes az amerikai szériákkal, hisz ezekre kevesebb pénz áll rendelkezésre, ráadásul egy évad is kevés epizódból áll.
Nos, a Survivors kellemes meglepetés volt a maga hat epizódjával, így nem volt kérdés, hogy folytatni fogom a második évaddal, ami egyéb okok miatt szombatra tolódott, s további – legfőképp lustaság miatt – kerül most megírásra.

Úgy néz ki sem az amerikai, sem az angol közönség nincs felkészülve a posztapokaliptikus szériákra, hisz a legtöbbjük hamar elvérzik. Annak idején hasonlóan járt a Dark Angel valamikor a 2000-es évek elején, de sorolható a Jericho is, mely a kitartó rajongóknak köszönhetően kapott egy második évadot, lezárással. Nos a Survivors sem kerülte el a sorsát, két évaddal, s 12 epizóddal véget ért a sorozat. Fő ok a nézettség csökkenése volt, s az anyacsatorna nem mert bevállalni az adatok fényében még egy évadot (a második évad 4,4 millió nézővel indult, majd 3,7 millióval búcsúzott).

Alaptörténet roppant egyszerű: adott egy új influenzavírus, amely szinte egy éjszaka alatt kipusztítja az emberiség 90%-át. Nincs kormány, nincs társadalom, csupán túlélők, akiknek szembe kell nézniük azzal, hogy farkastörvények között kell élniük: azaz, ha gyengék, akkor meghalnak. Rablók, gyilkosok garázdálkodnak az utcán. Így aki egyedül marad, az többnyire aláírta halálos ítéletét.

Continue reading

Prince Of Persia: The Two Thrones (2005) Teszt

Platform: PC

Ahogyan behajózott a mozikba idén a Prince Of Persia film úgy kénytelen voltam előkapni a játékokat is, már csak legyen hasonlítási alap. És ugyebár, ha már neki állunk az első résznek, akkor illik a többinek is.

Ennek az epizódnak kivételesen örömmel ültem neki, hisz a trilógiából ez az epizód az, ami nekem leginkább tetszett. Természetesen van egy sötétebb tónusa is, ami kiemelte számomra a játékot a többi közül, s ami miatt kedvencem lett.
Igazából többször akartam ismét elővenni, azonban a Windows 7 ezt nem tette lehetővé, hisz a játék egy olyan speciális védelmet használ, ami nem kompatibilis az új operációs rendszerrel, így sem az eredeti, sem a kalózverzió nem fut. Azonban szerencsére lett megoldás, így örömmel ültem neki, immáron másodjára.
Barátságos gépigény, viszonylag jobb grafika jellemezte a harmadik részt, amely szintén egy évvel később került a boltok polcaira, mint az elődje. Így hatalmas változtatásokat nem igen lehet felsorolni.  Ellenben viszont elmondható, hogy a trilógiából ez az epizód lett a legélvezetesebb, mely gyakorlatilag az előző két rész tulajdonságait vegyíti egybe!

A készítők szakítottak azzal az irányvonallal, amit az előző – Warrior Within névre hallgató – részben lefektettek. Nem minden játékosnak jött be az a fajta sötét tónus, ami a második epizódban feltűnt. Így kiemelték a jobb epizódokat, majd szépen hozzáadták az első részhez, majd megkaptuk ötvözetként a The Two Thrones-t. És igen, a készítők nem tévedtek!

Continue reading

Kreatív Blogger-díj

Díjat köszönöm djzsuzska-nak:

A szabályok: megköszönni, és linkelni, akitől kaptam. Kitenni a díjat. Írni kell magamról 7 dolgot, majd továbbadni 7 embernek és linkelni is őket. (Utóbbitól eltekintek, mert akinek adnám az vagy nem kreatív, vagy nem blogger).

  1. Imádon a téli estéket!
  2. Utálom a nyári bogarakat, s amikor egy-egy ilyen bogárraj a képemben találja magát.
  3. Jelen állás szerint munkanélküli pályakezdő vagyok lassan három hete.
  4. Nem kedvelem azokat az embereket, aki egysíkúak (csak szomorúak, csak vidámak, csak viccesek, csak szemtelenek).
  5. Beindulok (nem szexuális értelemben :P) mindenféle elektronikus kütyütől, ami árammal működik.
  6. Térdemen van egy sebhely, amit négy éves koromban szereztem.
  7. Eddig egyszerre legtöbb huszonkét aranyhörcsögöm volt.

Fringe: 2.évad

Bizonyos sorozatokat képtelen vagyok egész évadon át nézni, így általában egy-két epizód után szüneteltetem őket, majd pedig előveszem az évad végén, s többnyire dupla, tripla epizódokat előkapva nézem végig az egész évadot többnyire egy, vagy két nap alatt.
Persze az, hogy milyen hamar végzek az adott szériával függ attól is, hogy valóban mennyire jó, van-e benne potenciál, mennyire lebilincselő a történet, mennyire képes fenn tartani a feszültséget, továbbá van-e átívelő szál, ha van, akkor ilyen.

Mivel akkora potenciált nem éreztem a Fringe-ben, ezért tavaly a téli szünet után tettem pihenőre nyárig, akkor egy összesítő bejegyzésben kapott pár sort. Idén is hasonló helyzet volt, hisz a második epizód után köszöntem el tőle ideiglenesen, s csak nemrég vettem elő, habár már a múlt héten is lazán magaménak tudhattam volna, de sajnos egyéb programjaim, továbbá hangulatom nem volt hozzá. Viszont a széria az utolsó epizódokban annyira felpörgött, hogy a maradék részeket tegnap délután meg is néztem.
Az mindenképp elmondható, hogy a készítők kreativitása is véges volt, valamint jó pár dolgot már előre lehetett látni, sejteni, de ettől függetlenül az évad második felét (főleg a végét) remekül élveztem, s elmondhatom, hogy az első évadhoz képest (amiből talán három epizódra, ha emlékszem), rendkívül sokat fejlődött.  Az már biztos, hogy az alapokat lehelyezték, még egy évadnyi potenciál van a szériában, ha nem változtatnak a koncepción. De persze ehhez hozzájöhet, hogy idén igen csak kérdőjeles volt a sorozat folytatása, de szerencsére zsebünkben van a harmadik évad, mely egy ilyen zárás után rendkívül megnyugtató.

Continue reading

Star Wars: The Force Unleashed II

Nem szoktam nyomon követni az E3-ot, amely gyakorlatilag egy olyan rendezvény, mint a külföldi tévécsatornák Upfronts-a, azaz itt történnek bejelentések, első demók, bemutató videók publikálása többnyire.
Mindenesetre megint a konzolok vannak megjelölve, de elvileg PC-re is érkezik majd idén, október 26-án. Nos, addig itt egy tíz perces videó, mely tartalmaz különböző jeleneteket. Az már most látszik, hogy gépfejlesztés kilátásba kell helyezni.

Prince Of Persia: Warrior Within (2004) Teszt

Platform: PC

Az idén mozikba kerülő film viszonylag elég nagy hatást gyakorolt rám, hogy újra elővegyem minimum az első epizódot, hogy lássam, mit is sikerült átültetni a vászonra. Ugye tulajdonképpen egy több részes sorozatról van szó, melynek gyökerei még a 2D-s virtuális világból indultak. S úgy voltam vele, ha már az első epizódot végig vittem, akkor már előkapom a másodikat is, melyet csak kipróbálás szintjén tulajdoníthattam magaménak.

Az Ubisoft-nak sikerült 2003-ban feltámasztania a Prince Of Persia szériát, méghozzá a Sands Of Time alcímre keresztelt epizóddal. Így nem volt kétséges, hogy folytatás követte. Kicsit meglepően, de alig egy év múlva látott napvilágot a Warrior Within, amely radikális változtatásokon esett át úgy, hogy közben megtartotta azokat az alapokat, melyeket a trilógia első része egy évvel korábban lefektetett.
Az, hogy mennyire sikerült ez a lépés nem tudom, de részemről a Warrior Within annak idején, s most is csalódást keltett.  Természetesen ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy rossz a játék, hanem leginkább azt, hogy sokkal több a negatívum benne, mint a pozitívum. Amit pedig ki lehetne belőle emelni, azokat a negatívumok lehúzzák a mélybe.

Continue reading

Kész!! Ennyi volt!!!

Kétértelmű a cím, de nem kell aggódni (már aki akart), nem tervezek öngyilkosságot, nem tervezem abba hagyni a blogolást, és persze nem tervezek eltűnni az elektronikus világból, habár utóbbiban töltött idő jelentősen csökkent. Szóval nézzük, mire is vonatkozik a cím.

Előző bejegyzés durván több, mint két hete volt. Azóta történtek dolgok ugyan, csak erőm nem volt őket virtuálisan közkinccsé tenni. Mondjuk ebben egyedül az játszott szerepet, hogy az időmet igyekeztem máshogy kitölteni, továbbá legtöbbször nem volt kedvem leírni azt, amit épp akartam, mert előbb haladni akartam másfajta bejegyzésekkel. Tulajdonképpen a “kritikai” (és most azért van idézőjelben, mert nem vagyok kritikus, de valamivel jobban sikerültek ezek a bejegyzések, mint ha véleményt nyílvánítottam volna) bejegyzésekkel volt probléma, mert nem mindig volt ihlet ahhoz, hogy épp írjak egyet, így sokszor volt az, hogy fél készen, piszkozatként hevert megíratlanul, félbehagyva. Persze régen volt már ilyen bejegyzés, így közben az utolsót futom át, hogy biztosan ne maradjon ki semmi, hisz hosszú ideig kevés ehhez hasonló töltetű bejegyzés fog itt helyet kapni (leírom későbbiekben is, hogy miért).

Szóval májusban eléggé ramaty idő volt, pontosabban alig volt olyan nap, amikor nem esett volna. Szerencsére a vizsgára már nem volt ilyen idő, így szép napsütéses, izzadós napnak nézhettünk elébe. Mint ahogyan az előző (pontosabban az utolsó) bejegyzésben taglaltam, hogy bizony nem készültem fel túl jól a vizsgára. Részben annak volt köszönhető, hogy a májusi szabadtéri programomat és/vagy találkozóimat más emberszerű lényekkel (?) nemes egyszerűséggel elmosta az eső. Általában sok mindent csinálok. Ha épp elunom az agyam itthon, s az idő is engedi hajlamos vagyok itthonról elröppeni. Lehet ez egy találkozó miatt, vagy lehet azért, hogy kiszellőztessem a fejem, ilyenkor általában egy jó nagy kerülőt teszek, s máris jobb a hangulatom. Sajnos erre nem volt lehetőségem, így rendkívül rosszul hatott ez a kedélyállapotomra. Ráadásul, ha ez nem lenne önmagában elég, akkor megjegyezném, hogy ugyan kertes, de társas házban lakunk, így mindig volt valami, ami épp megzavart a tanulásban. Egyedi szocprobléma tudom, alkalmazkodni a többiekhez, ezzel is tisztában vagyok. Csak valahogy zavart, hogy a rossz idő miatt beszorultam a négy fal közé, s valahogy a falak vékonysága miatt mindig hallottam a kutyaugatást, vagy épp az aktuális beszélgetést. Mivel mindig eléggé szélsőséges volt a téma (pl. politika), így szinte kizárólagosan a beszédhangtól eltérő hangmagasságot sikerült megütni szinte mindenkinek. És persze mire kijött a jó idő már nem tudtam normálisan felkészülni, hisz a hátsókertben sem sikerült magányra lelnem, mert ahogyan kijött a jó idő, így mindenki kiszabadult a saját udvarára, kertjére. Legfőképp unokák kíséretében. Azt már megsem említem, hogy épp egy nagy kerti asztal épp az én ablakom alatt van – ami mellesleg elég vékony -, így szinte 5.1-es hang szűrődött az udvarról, és a szomszédos házrészből is. Természetesen egy társasháznál meg ki a francot érdekel, hogy nekem a tanuláshoz épp csendre van szükségem?
Persze az embernek van magánélete is, ami épp akkor pöccintette fel az agyamat, amikor épp nem kellett volna, így egy határozott mozdulattal a földhöz vágtam a tételeimet. Hozzávetőleg nyolc részből állt a szóbelim, mondhatjuk úgy is, hogy nyolc tantárgyból kellett muzsikálni, s mindegyikhez 20 tétel tartozott, amelynek részese még az idegen nyelv is, szóval megközelítőleg 150 tétellel kellett gazdálkodnom.

Persze lehet mondani, hogy időben kellett volna elkezdeni tanulni. Igen, részben igaz is lett volna, de a körülmények nekem nem voltak megfelelőek, habár ebben benne volt némi lustaság is, nem tagadom. De egyértelmű, hogy a vizsga előtti egy hét eléggé megkínzott. Valahogy vizsga előtt mindig ez szokott lenni. Elég csak a vizsga tag-ra kattintani. Persze szerepet játszott még az is, hogy nem tudtam, hogy az írásbeli vizsgám sikerült-e, hisz eléggé leblokkoltam, amikor megláttam a feladatsort. Bevallom másra számítottam, ráadásul épp abba tört bele a bicskám, amit a legkönnyebbnek tartottam. Így hát megvolt az, amivel eléggé ki lehetett húzni alólam a talajt.
Így hát összesen 30-35 tételt sikerült ténylegesen megtanulni. Volt, amibe bele se ütöttem az orrom, de volt olyan is, amihez nem is kellett leülni. Így mentem be szóbelizni. Természetesen bennem volt az ideg rendesen. Két napon volt a szóbeli. Első napon rögtön három tantárgyi részből kezdtünk, ami igazából csak elméleti volt. Első két tételem rendkívül jó volt, így rögtön elsőnek jelentkeztem, hogy elmondhassam azt, amit tulajdonképpen nem tudtam, azaz szépen rizsáztam egy sort. Persze olyan tételről van szó, amihez egyébként józan ész kell, feltéve, ha az ember nyitott a világra, s képes gondolkodni. Szerencsém volt. Legalábbis gondoltam, hisz a vizsgaelnök kiszúrt magának, majd jól lehordott egy rosszul megválasztott köszönésforma miatt. Bevallom, amikor a második tanár jött oda hozzám, hogy na mi volt a baj majdnem elbőgtem magam. Remekül betalált a vizsgabiztos “oltása”, hisz legtöbbször inkább elküldeném az illetőt a francba, ehelyett olyannyira váratlanul ért a dolog, hogy köpni nyelni nem tudtam. Bevallom, rosszul esett, hisz arról nem tehetek, hogy ő neki nem tetszett a köszönés forma, amit egyébként az összes osztálytársam használt! Ebből kiindulva a vizsga második, azaz gyakorlati helyszínére értem, ahol szintén két részből állt a felelet. Persze még akkor sem voltam teljesen magamnál, még akkor sem tértem magamhoz a vizsgabiztos viselkedésén, aki nem mellesleg bátorkodott még hátba is vágni, miután remekül leszidott. Ismét két rész jött, két tétel. Az egyiket viszonylag alig tudtam, de sikerült magam kivágni. A másodikban biztos voltam, hisz ugyan a tételt nem tanultam meg, de az elmúlt két évben háromszor feleltem belőle, így jöttek elő a dolgok, amiket annak idején megtanultam. Eléggé vizuális alkat vagyok, így ha van mihez viszonyítanom, akkor könyebben megy a tanulás. Mivel itt nem kellett elképzelnem, mert ott volt előttem az, amiről beszélnem kellett volna, így teljes magabiztosággal álltam neki. Azonban a tanár helyett (!!!) a vizsgabiztos feleltetet, de olyan kérdései voltak, amelyek nem hogy a tételben, hanem magában a vizsga követelményei között sem voltak! Minden mondatom megkérdőjelezésre került, és olyan kérdései voltak, amit ott hallottam először. A tanár fejét fogta, engem meg sírás kerülgetett… Egyszerűen nem értettem, hogy mi a jó abban, hogy nem engedi elmondani azt, amit tudok. Végén belezavarodtam, s makogtam. Akkor már nem voltam annyira padlón, amikor a többiek is elmesélték, hogy velük is eljátszotta a vizsgabiztos.

Tény és való, hogy nem készültem fel a vizsgára rendesen. Azonban az aznapi tételek anyagát tudtam (aranykezem volt…). Egyetlen volt, ami kicsit neccesebb volt, de azt a másik tanárnál (mivel két vizsgabiztos és két tanár volt) mondtam fel, és nem kötött bele. Ráadásul a másik vizsgabiztos annyira nem szólt bele, inkább csak hallgatója volt a feleletnek, addig a másik ráment arra, hogy mindenbe belekérdezzen, mindent megkérdőjelezzen. És pont az zavart, hogy egy olyan tételt rontottam el, amit korábban háromszor mondtam fel – ötösre, természetesen -, arról már nem is beszélve, hogy olyan kérdései voltak, hogy azt hittem falnak megyek. A másnapi tételsorokból szinte semmit nem tudtam, így már előre eltemettem az egészet. Hisz, ha már olyan tételből nem tudok tündökölni, amit tudok, akkor olyanból hogy akarok, amit még elő sem vettem.
Így jöttem haza, habár tartottam magam pár órát, utána az egész délután jóformán átsírtam. Mert hát szemét húzás volt a vizsgaelnöktől, ez tény. Így este szépen előre vázoltam, hogy másnap készüljenek arra, hogy megbukok, mert hiába akarnának segíteni a tanárok, hiába tudják, hogy van bennem tudás, hiába tudják, hogy ki tudnám magam vágni egy felelet alól, s össze tudok kaparni minimum egy kettest, ha a vizsgaelnök miatt nem tudnak segíteni.  Így gyakorlatilag nagyban lesz@rtam az egészet úgy, ahogy illik. Persze másnap korábban felkeltem, s elővettem a tételeket, beleolvasgattam, azonban semmi jóra nem számítottam aznap. Ismét két helyszínen volt a felelés, három tételsorból. Első vizsgahelyszínen viszonylag jó tételt húztam ki. Így gondoltam szándékosan a másik tanárnál felelek, hogy ha megint próbálna lerontani, akkor mégis csak legyen valami, ami megmenthetne. Aznap annyira nem próbálkozott, így meglepően jól ment az a felelet. Megint csak arany kéz esete forgott fenn, hisz olyan tételt húztam, amiről tudtam beszélni. A másik helyszínen is szerencsés voltam. Ott is tündököltem, szóval megint csak az a vizsgarész ment a legjobban, amitől tartottam, amit nem tudtam. Egyedül az előző napi felelettől féltem.

Visszaérve a suliba a gyakorlati tanár közölte, hogy eredményt nem mond, de mindenkinek sikerült a vizsga. Viszont tudja, hogy ki az, aki tanult, és ki az, aki nem. Nos, a januári vizsgám is rendkívül jól sikerült, így megszólalt bennem valami, hogy valószínű ez a vizsgám is jól sikerült. Ehhez természetesen nem kellett semmilyen beképzeltség, csak józan gondolkodás, hisz rajtam kívül egyetlen egy ember volt, aki valóban készült, az összes többi nem igen. És hát azért a feleletek sem voltak olyannyira meggyőzőek, mint az enyém. Így hát kicsit félve álltam a tanárok elé, ahol persze én voltam az első, akit szólítottak. A lábam földbe gyökerezett, amikor az elmúlt két hónapi vizsgaeredményemet meghallottam (írásbeli, szóbeli együttesen), miszerint a végső jegy, ÖTÖS. WOW, az elmúlt napok, hetek, hónapok visszapörögtek, és nem hittem a fülemnek. De igen, ez is sikerült, és megint nem azért, mert tanultam, hanem azért, mert van magamhoz illő eszem, és persze ehhez tartozó szám. Természetesen hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha 2%-al kevesebbet értem volna el, akkor csak négyest sikerült volna beszereznem. Így rajtam kívül még egy embernek sikerült ötöst elérnie (százaléka magasabb is volt), a többiek hármast, illetve egy kettest gyűjtöttek be. Szóval elégedetten távoztam az iskolából, habár nagy volt a sietség, így igazából vissza se néztem.
És hogyan tovább? Hát egyelőre úgy néz ki, hogy a további bejegyzések címkéi közül hiányozni fog a “suli” (mondjuk eddig kategória is hiányzott ebből a szempontból), helyét átveszi majd a “munka”. Egyelőre másfél hete itthon dekkolok, szóval egyéb dolgok miatt még nem jutottam el oda, hogy munka után nézzek, de minden bizonnyal a héten már megtudom tenni a szükséges lépéseket. Valahol hiányozni fog a suli. Nem a tanulás miatt, hanem a társaság, tanárok miatt. Azért a munka is csak azért vonzó számomra, mert van anyagi vonzata. Az pedig valóban a jövő zenéje, hogy el tudok-e majd helyezkedni abban a tevékenységi körben, amelyhez a vizsgám köt (elvileg).

Természetesen azonnal elkezdtem a pihenést, hogy reprodukáljam megterhelt agysejtjeim. Ennek keretében jó pár sorozatot végignéztem, mint például a The Vampire Diaries, Chuck, Glee csak, hogy a nagyobbakat említsük. Persze kritika van róla, habár nem sokszor volt kedvem leírni. Továbbá játékokat is elővettem, így például a Batman: Arkham Asylum erősen végigjátszás gyanús, míg a Metro 2033 a lomtárba került. A Prince Of Persia sorozat leporolva, elkezdve a kezdetektől (3D-s korszak, természetesen).
Talán a leghosszabb bejegyzésnek értem most a végére. És persze a lassan egy hónapja halmozódó, megírandó bejegyzések végére is. Szóval utolértem magam szinte minden szempontból. Tehát jöhet pár sor utolsónak, hogy mik is a terveim a nyárra feltéve, ha sikerül munkát találni. Ha az utóbbi nem igen jön össze, akkor ez effajta bejegyzések száma erősen a nulla irányába fog esni.
Vannak tervek programok terén, de inkább nem írom le, esetleg akkor, ha valóban sikerül megvalósítani. Emellett természetesen lesz mit nézni, hisz az idei évadból lazán kihúztam a Grey’s Anatomy, Private Practice párost, mindkettő 22-22 epizóddal bír. Továbbá nekiestem a Fringe-nek, de itt várakozik a Cougar Town és a Survivors aktuális évada. Filmek terén kellene a nagy kedvenceket újra nézni, de eddig csak előkaptam a DVD-ket, s feltettem a TV tetejére, hogy jól látható helyen legyenek. Talán holnap neki is esek. Blogban feltehetően lesznek bejegyzések. De billen a mérleg nyelve a többi kategóriába…

Prince Of Persia: The Sands Of Time (2003) Teszt

Platform: PC

A nagy vizsgaőrület után kellett azt mondom kellett egy kis lazítás. Mivel jelen helyzetben még munka nincs kilátásban, így az elmúlt egy hétben azzal töltöttem az időmet, hogy teljesen regenerálódjak, ami inkább agyi kapacitásra, mint testi állapotra értendő.
Természetesen hogyan is lehet pihentetni az agyat anélkül, hogy nem szórakoznánk? Nos, mivel az idő is olyan volt, így végül napközben maradtam a szobám árnyékámban, miközben a ventillátor kellemesen “nyalogatta” a bőröm. S mivel estig – amikor is lazán röppenhettem itthonról a kellemes éjszakába – valahogy el kellett ütni az időm, így úgy döntöttem, hogy ideje valamiféle játékot előkapni, hogy ha már ősszel sikeresen összeállítottam egy új PC-t.

A Prince Of Persia sorozattal jó pár évvel ezelőtt ismerkedtem meg, de az eddig megjelent négy epizódból csak az elsőt (The Sands Of Time) és a harmadik (The Two Thrones) sikerült magamévá tennem. A többibe tulajdonképpen csak belekóstoltam. Mivel nemrég került a boltok polcaira az új rész, mely visszatér a régi sorozat hagyományaihoz, így úgy gondoltam, hogy ajánlott a történeti áttekintés a kezdetektől, főleg, hogy időközben kijött egy filmfeldolgozás is. Így hát nekiültem az első kultikus epizódnak, amit pár nap alatt sikerült is újra kipörgetnem. Bevallom, jobban bejött, mint amikor először ültem neki.

Continue reading

Glee: 1.évad

Kétség kívül idei év egyik legjobb sorozat újonca a Glee, mely minden bizonnyal hosszú időre a kedvencem lesz (s minden bizonnyal, ha idehaza is megjelenik DVD formátumban egyértelműen megvevős kategóriába fog esni).

A széria bemutatkozó epizódja még tavaly májusban került képernyőre az American Idol után. Ez érthető, hisz a sorozat központjában egy “ének szakkör” áll, ami természetesen amerikai szemmel sokkal komolyabb, mint idehaza.
A célközönség tehát adott: a szériában epizódról epizódra egy-egy hírhedtebb zeneszám/zeneszámok kerülnek feldolgozásra; emellett pedig igazán szerethető karakterekkel dolgoznak a készítők, s ennek köszönhetően minden megvan a sorozatban ami kell. Szerelmi háromszög, négyszög, románcok. És mindez megfűszerezve rendkívül sok jó zenefeldolgozással.
Az amerikai FOX nem hozott rossz döntést, amikor 13 epizódra berendelte a Glee-t, melyet később 22 epizódosra rendelt. A kezdeti nézettség – mely átlagosan 6-7 millió nézőt vonzott –  elég volt arra, hogy az anyacsatorna berendelje a széria teljes, azaz +9 epizóddal bővített évadját. A téli szünet elég hosszú volt, azonban az őszi nézettségi adatok, valamint a dalfeldolgozásokból befolyt összeg valamint jó pár nevezés, díj besöprése elegendő volt arra, hogy még a szünet előtt megkapja a második évados berendelését is.
A széria visszatért, s nézettsége az új idősávban szárnyalni kezdett – átlagosan 9-10 millió nézőről beszélhetünk -, ráadásul egyre jobb dalfeldolgozásokat kaptunk, s ennek köszönhetően nem sokkal a májusi upfronts után az anyacsatorna a második évados berendelést még egy évaddal megtoldotta, azaz immáron biztos, hogy két évig nézhetjük még a kedvencünket feltehetően 44 epizódon keresztül (persze, ha a nézettség nem megy béka rottyantója alá, s az anyacsatorna nem állítja le a forgatást). Tehát a készítőknek van elég idejük gondolkodni, hogy merre is vigyék a történetet, mennyire tudjanak újszerűt vinni a szériába.

A sorozat pedig bárkinek ajánlható, hisz olyan elemeket tartalmaz, mely minden bizonnyal a legtöbbeknek kedvencévé válhat. Ráadásul olyan szériáról beszélhetünk, amit nem elég egyszer megnézni, hanem újra és újra neki lehet ülni. (Már most látom, hogy melyik szériát fogom legalább egyszer végignézni a nyáron).
Continue reading