4 Minutes & Like a prayer

Kétség kívül a Glee (sorozatról írás majd az évadzáró után lesz) az idei évad egyik legkellemesebb, s legjobb sorozata, legalábbis számomra. Egyre inkább érzem, hogy megelőzi a nagy kedvenceket, mint a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-t vagy az Alias-t.
A következő rész Madonna centrikus lesz. Egyébként nem kedvencem az énekesnő. Az összes megjelent albumából 15-18 olyan számot tudok, ami valóban tetszik. Ettől függetlenül a keddi epizódban két olyan szám is elhangzik, amit igazán szeretek, ráadásul idő előtt kikerült a teljes verzió is belőlük. Nem kell mondanom, máris a kedvenceim közé tartoznak! 😀

Mivel az indavideo eléggé gyér minőségben konvertál, ezért a 4 Minutes HD verziója itt, a Like a prayer HD verziója itt található. Persze egészen addig, míg a Youtube nem törli őket.

Amikor nem csak kívülről vagy szőke…

Most ez egy jó kis szőke nő vs. számítógép bejegyzés lehetne, ha épp nem a férfi vonalat erősíteném. Egyébként ez az egész már önmagában röhejes, hisz gyakorlatilag már nem egy átlagos felhasználó vagyok, mert ahhoz képest már több tudással rendelkezem. De az ilyen apró, szimpla, gondolkodást nem igénylő dolog ki tud fogni rajtam. Akár úgy is mondhatnánk, hogy valaki megtudja váltani a világot, de a cipőjét már nem tudja bekötni… De erről később.

A hét teljesen átlagosan indult. Szokás szerint vasárnapról hétfőre virradóra sikerült két és fél órát aludnom, ennek köszönhetően egész nap olyan voltam, mint a mosott sz@r. Ami nem is lenne gáz, ha nem egy igen jelentős dolgozatot kellett volna megírni, melynek sikerében egyelőre kételkedem. Ami még vicc, hogy aznap sem sikerült elaludnom időben, így kedden még fáradtabb voltam, mint előtte.
Hiába év vége és a fogyatkozó létszám (az osztály létszáma már nem kétjegyű, hanem egyjegyű) mégis akadnak olyanok akik nem teszik be a lábukat, vagy ha igen, akkor idő előtt hazamennek. Így érett már a dolog, hogy olyan nap is legyen az évben – másodjára – amikor egyedül én képviselhettem az osztályt. Ráadásul pont egy olyan napon, ami egyébként sok minden másból megkövetelte volna, hogy az is bejöjjön, aki egyébként nem szokott. De hát van ez így.
Hét elején megvoltam győződve arról, hogy ezt a hetet ki kell bírnom és végig kell járnom. Nos ami azt illeti szerdán lélekszakadva rohantam a buszmegállóhoz, persze szakadó esőben. Mivel minden “eső védelmi eszközöm” bemondta az unalmast, vagy nem rendelkeztem velük, így kénytelen voltam egy szál nyári kabátban suliba menni, aminek az lett az eredménye, hogy jól eláztam. Jelzem, hazafelé is. De mivel tavaszias volt az idő, így legalább nem fagytam át, csak vizes lettem. Mivel csütörtöki napon amúgy se volt semmi, amiért érdemes lett volna bemenni, ezért itthon maradtam. Főleg, hogy még reggel is szakadt. Pénteken mindenképp szerettem volna bemenni, azonban egy reggeli telefon után meggondoltam magam.

Bő egy héttel ezelőtt hirtelen felindulásból vetettem véget a Windows 7 uralmának a gépem felett, s tettem fel egy korábban letöltött Service Pack 3-as kiadást tartalmazó XP-t. Nos, hadd nem mondjam, hogy a második nap már hibák tömkelege, s furcsa fagyások következtek. Párhuzamosan se tudtam több dolgot csinálni. Nem zárom ki annak a lehetőséget, hogy valami buherált sz@rt sikerült beszereznem. Annak ellenére, hogy van itthon egy eredeti XP, mégsem azt tettem fel, mert spórolni akartam avval, hogy nem telepítek Service Pack-ot (ami egyébként elengedhetetlen az új MSN feltételéhez). Így megszívtam. Nem kicsit, nagyon.
Miután a Silent Hill Homecoming gyorsabb betöltődést, s megjegyzett billentyűkombinációt tudhatott magáénak a Windows 7-el szemben, így még pénteken leformáztam, s vissza tettem a Windows 7-et. Természetesen nem nagyon tudtam megnézni semmit, azt hagytam tegnapra. Hagytam volna, ha nem tűnt volna el a hang és az internet kapcsolat. Utóbbiról kiderült, hogy egy kihúzott kábel volt a hibás. De a hang előtt értetlenül álltam. És itt kezdődik az a történet, amin utólag én is jókat röhögök, de szerintem másnak is szerezhetek kellemes pillanatokat az alábbi történet leírásával 😀

Alaplapi hangkártya nekem tökéletesen megfelelt. Mikor nem sikerült a telepítőt felraknom arról a CD-ről, amit az alaplappal kaptam csak fogtam a fejem. Nem értettem, hogy miért is nem hajlandó felmenni. Na gyorsan szétkaptam a gépet, áttörölgettem (amúgy is poros volt). És továbbra sincs hang. Na akkor gyorsan újraformáz, Windows 7 felmegy. Semmi, ugyanaz, valami SPDIF sz@rsággal sz@rakodik nekem. Kezdek kétségbe esni, hogy tönkrement az új alaplapom. Na akkor formázás, XP fel, telepítés felénél megszakad. Idegbaj, harmadik formázás, most Windows 7 64 bites változat fel (amúgy is a 32 és a 64 bites egy lemezen van). Ugyan az, semmi változás. Franc esne bele, akkor marad a Vista. Negyedik formázás, Vista fel, majd agybaj. De valahogy sikerül kiiktatnom az SPDIF marhaságot van hang, nagy öröm. Az alaplapi CD is remekül működik. Vista meg is “eszi” a lemezt, mindent hajlandó feltenni.
Ez már bőven este 7 után volt. Éreztem, hogy a fejemet elönti a méreg, s rövid úton agyvérzést kapok, hisz a délután épp sorozat nézéssel terveztem elütni, de abból nem lett semmi, s egyre inkább valami azt súgta, hogy ha elmegyek itthonról, akkor bizony hazajövet majd nézhetem a falat. Ugyanis HI-FI-m meghalt, DVD lejátszóm pedig csak a szinkronos filmeket hajlandó lejátszani, feliratokat mellőzi. Csak úgy, mint az újraírhat lemezeket. Ezt tudja a 3 ezer forintos DVD lejátszó!!
Na Windows 7 telepítő lemeze bemegy, de 32 bites rendszer valahogy még mindig 0%-nál áll. Gondolom a ludas a dupla rétegű lemez, melyet elég nehezen olvas be a DVD meghajtóm. Nos akkor tegyük fel a 64 bites rendszert. Amit egyébként semmire nem tudnék használni. Annak fényében meg végképp, hogy 1 GB rammal rendelkezem, ami a 32 bitesnek bőven elég, 64 bitesnek meg kevés. Kb. este tízre végeztem. Hang sehol, idegbaj már kerülget. Ekkor több weboldal elolvasása után jön az isteni szikra: felmenni az Asus weblapjára, leszedni az új drivert az alaplapi kártyához. Az egész lejön seperc alatt. Elindítom, feltelepül. Újraindítást kér,s s megszólal egy hang… Bejelentkezés megtörténik… HANGGAL!!! Mindez este 11 körül. Ahelyett, hogy hatszor leformázom, s hatszor telepítem újra a rendszert egy nyamvadt driverrel megoldottam volna a problémát… Persze rögtön Tomb Raider fel, hang szaggat, kissé lassú az egész. Már tudom előre: 64 bites rendszert le kell vakarni…
Végül ma reggel felröppent a 32 bites rendszer, ami tökéletesen működik! Lényegében péntek este óta egyetlen egy filmet, sorozatot nem tudtam megnézni, sőt! Még játszani sem tudtam… Ehhh… Mindenesetre megjegyeztem, hogy mielőtt kétségbeesnék, hogy tönkrement az alaplap, beszerzek egy új drivert… Aztán kezdek kétségbeesni! Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Windows 7-re elég kevés drivert kell tennem (eddig csak a videó kártyáét kellett leszednem és feltennem) ahhoz, hogy működjön. Így teljes kétségbeesés volt, amikor eltűnt a hang, s további újratelepítéssel sem ismerte fel. Ráadásul ezt az SPDIF marhaságot is csak Vistán sikerült normálisan letiltanom.
Szóval még egyszer: Ha valami nem megy, letöltjük a drivert!!! Aztán esünk kétségbe!

Még két hét van hátra a suliból. Jövő héten minimum egy nap kiesik megint, amire senki nem hajlandó bemenni (nem lesz tanítás, hanem közösségi nap). Az azt követő héten pedig már ballagás, szerenád, így azon a héten vagy három napot kell bemenni. Utána két hét teljes tanulás lesz némi lazítással fűszerezve.

Tomb Raider Legend (2006) Teszt

Platform: PC

Minden bizonnyal kevés olyan ember van, akinek ne csengene ismerősen a Lara Croft név. A Tomb Raider-franchise 1996-ban indult hódító útjára. Az első epizód hatalmas sikerén felbuzdulva a Core Design 2000-ig összesen öt epizódot és ezekhez négy kiegészítő részt készített. A sorozat sikeresnek bizonyult, habár az első epizód sikeréhez egyetlen egy későbbi rész sem ért fel. Így a Core Design csapata 1999-ben úgy döntött, hogy a cybervilág szexistennőjének kikiáltott Lara Croft-ot a negyedik a The Last Revelation névre keresztelt epizódban halálra ítéli, habár nyitva hagyták a folytatás lehetőségét. Azonban rajongói nyomásra készült egy ötödik, Chronicles névre hallgató epizód is, amely a rajongói igényeket hivatott kielégíteni.
A régi generációs vagy más néven Old Gen részek a Chronicles alcímet viselő epizóddal végérvényesen lezárultak, s a Core Design inkább  az új generációs Tomb Raider-re helyezte a hangsúlyt. A rajongóknak közel három évet kellett várniuk az új generációs epizódra a The Angel Of Darkness-re, ami tulajdonképpen félkészen került a boltok polcaira, s ezzel megannyi csalódást okozva a sorozat kedvelőinek. Ekkor úgy tűnt, hogy a régóta hanyatló és haldokló sorozatnak utolsó szöge volt a The Angel Of Darkness. Azonban az Eidos (ma már Square Enix) szénája nem állt jól, s úgy gondolta, hogy egy korábbi sikeres franchise-hoz kell nyúlnia. Azonban Core Design-tól a Crystal Dinamics-hez került a fejlesztés joga. Így nem volt kérdés, hogy az új epizód nem folytatása lesz a korábbi epizódoknak, hanem tulajdonképpen egy régen tündöklő széria feltámasztása lesz. Így hát a fejlesztők az első epizód atyjával, Toby Gard-dal az élen hozzáfogtak, hogy sorozatot az alapkövektől építsek fel újra úgy, hogy a korábbi epizódok jóformán figyelmen kívül maradnak.

A fejlesztők komolyan vették a feladatot, hogy egy haldokló franchise-ot bizony fel kell támasztaniuk. Így nem csak az volt a lényeg, hogy a korábbi rajongókat visszahódítsák, de újakat is kellett szerezniük. Emellett pedig meg kellett felelniük a kor követelményeinek is mind grafikailag, mind pedig játékmenetet illetően, így végül egy olyan játékot kaptunk, ami ugyan eléggé megosztotta a Tomb Raider közösséget, de széles körben elég szép sikert ért el olyannyira, hogy a Crystal Dinamics megkapta a tizedik évfordulóra szánt Anniversary fejlesztési projectét is.
Continue reading

Life Unexpected: 1.évad

Kétség kívül már alig van valamennyi hátra az áprilisból. Ez sok szempontból lehet negatív, vagy pozitív is. Ha a tévés évadot nézzük, akkor rámondhatjuk, hogy egyszerre negatív, s pozitív. Egyrészt lefelé konyulhat a szánk, hisz kedvenc szériáink egy időre elbúcsúznak, s majd csak ősszel térnek vissza. Rosszabb esetben csak következő évben, legrosszabb esetben pedig eljön értük a kaszás, így nem kapunk folytatást.
Másfelől mosolyra is okunk lehet, hisz legtöbb szériában jönnek a váratlan fordulatok, mint kedvenc szereplőink egymásra találása, illetve egy ideje húzódó rejtély megoldása.

Nos jelen esetben nekem nem görbül sem le, sem fel az említett szériával kapcsolatban, de az tény, hogy egy ideig még bizony elnézném. Ami koránt sem biztos, hisz a szolid kezdés után a Life Unexpected jóformán egy millió nézőt vesztett, így további sorsa kétséges. Egyelőre annyi bizonyos, hogy esély megvan, hogy az első tizenhárom epizód után további epizódokkal gyarapodjon a széria. Az már viszont biztos, hogy a csatorna májusban tartandó Upfronts-ig hallgat.

Nagyító alá helyezve azokat a szériákat, melyeket nyomon követek/követtem, akkor a Life Unexpected teljesen kilóg közülük. Hisz nincsenek benne különleges képességű emberek, nem szedi áldozatait valamiféle titokzatos gomolygó füstoszlop, vicces beszólások sincsenek benne. Ha jellemeznem kellene, akkor könnyed, néhol szirupos sorozatnak mondanám, amin az embernek nem kell gondolkodnia, hanem csak néznie.
Alaptörténete roppant egyszerű (további események pont ilyen egyszerűen kiszámítható): nevelőotthonban nevelkedett Lux úgy dönt, hogy függetleníti magát. Mivel csak 16 éves, s szülei nem írták alá a lemondó nyilatkozatot, így kénytelen megkeresni őket…

Continue reading

Kezdődik!!!

Szeretném azt mondani, hogy valami igazán jó dolog kezdődik, ám sajnos ez nem így van.
Gyakorlatilag két hét maradt a suliból, hisz az utolsó napokban már minden bizonnyal senki nem fog bemenni. Így aztán elkezdődtek az év végi felelések, nagy dolgozatok. És persze jönnek a különböző feladatok, tesztlapok, melyekkel legtöbbször sikerül is a szerencsétlen diákot elbizonytalanítani rendesen. Így lehet aztán kiakasztani embereket, hogy aztán vizsga előtt 1-2 nappal legszívesebben felmászna a közeli toronyba, s mélybe vetné magát. Mert bizony egyesekre így hat.
Tulajdonképpen egy-egy nagyobb hangvételű vizsga, aminek már van tétje valahogy mindig ilyen hullámvölgyekbe kényszerít. Idei más lesz, hisz gyakorlatilag lezárja az iskolai korszakot, utána lehet melózni. Valahol az utóbbit jobban szeretném, habár avval teljesen tisztában vagyok, hogy egy-egy munka nem leányálom, s nem lesznek téli, tavaszi, nyári szünetek. De valahogy mégis várom. Egyelőre épp azon izgulok, hogy sikeresek legyenek a vizsgáim. A félévinél komolyabb problémák – leszámítva a nehéz tételeket – nem voltak, azonban az év végi vizsgák jelentősen meg lettek nehezítve, ráadásul nem elegendő a vizsgához kizárólag elméleti tudás, kell számtan is. Ami nem is zavarna, ha éppenséggel a ponthatár 60%-át kellene elérni a ketteshez, s kitörölhetem a hátsóm az elméleti tudásommal, hisz hiába is tudnék mindent, ha a vizsga 30%-a szól csak elméletről. Többi kemény számtan. Szóval lassan kezdek görcsölni is, habár tisztában vagyok vele, hogy az írásbeli vizsgáik kiadott 17 napból (ekkor nem is kell majd bevánszorogni a suliba) legalább 2-3 órát fogok a számtannal foglalkozni. De valahogy előjön a pesszimista énem…

A fentebb írtaktól függetlenül próbálom megszínesíteni a hétköznapjaimat. Mindegy mivel, csak épp ne tartózkodjak itthon, hanem mehetek amerre csak látok, hisz tavasz van, ilyenkor bűn a négy fal közt ülni. Utóbbi viszont remekül működik napok óta, ugyanis a napsütést felváltotta a tavaszi záporok, zivatarok, viharok. Így kénytelen vagyok a szabadidőm jelentős részét itthon tölteni.
Persze ez remekül hat a kedvemre is. Ha nem megy a tanulás, akkor legtöbbször unatkozok vagy zenét hallgatok, mert máshoz nem sok kedvem van. Így lehet, hogy már lassan két hete tervezem megnézni a Jurassic Park-ot, valamint a letöltött szériák bevezető epizódját. Eddig még egyik sem sikerült. A Being Human-ból is csak a mások epizódig jutottam a második etapból.

Persze reménykedhetek, hogy kijön a jó idő, s az én hangulatom is visszatér.
Múlt hetem érdekesen alakult annak köszönhetően, hogy sikerült meghosszabbítanom a tavaszi szünetemet. Persze akadtak olyan tanárok, amelyek figyelmen kívül hagyták az indokaimat, s tettek megjegyzést, amit most kivételesen nem hagytam szó nélkül. Valahogy úgy érzem kicsit igazságtalan velem szemben, hogy egy olyan ember nem kap egy rossz szót sem, aki havonta egyszer vagy kétszer betoppan. Ráadásul pont egy olyan, akiről köztudott, hogy nincsenek olyan problémái, ami miatt megértőnek kellene lennie vele. És azért nekem bökte “csőröm” ez a dolog, s csak kicsúszott a számon az, amit már egy jó ideje ki szerettem volna mondani. Nem érzem igazságosnak ezt az egész sulis dolgot. Elhiszem, hogy adjunk mindenkinek esélyt, de ami itt megy az szerintem már túl megy minden határon. Legalábbis az én szememben.

A sulis stresszoldásra tervezett hétvégi programomat szépen elmosta az eső… Nem mondom eléggé ki voltam akadva. Így hát maradt az itthon gubbasztás, s sorozatnézés. Már többször megfigyeltem, hogy az egyik szériánál “szaggat” a kép. Gondolván codec pack kell neki, majd megoldja a problémát. De nem oldotta meg. Gondoltam, hogy biztosan az a baj, hogy mindenhonnan töltöttem le mindent, s “megtelt” a Windows. Továbbá belekezdtem a Silent Hill Homecoming újra játszásának, ami történetesen viselkedik elég furcsán. Mivel helyem sem volt a letöltött dolgoknak, így gondoltam a Windows 7-et lecserélem Windows XP-re. Gondolván, hogy majd több hellyel gazdálkodhatok, s a Silent Hill Homecoming is jobban fog futni, hisz eléggé rendszerigényes, s 1 GB ram nem hiszem, hogy elegendő neki. Szóval szombat késő este elkezdtem telepíteni a gépet.
Valami hajnal tájékán sikerült végeznem, azonban az eredményen legszívesebben kitéptem volna a hajam. Az említett széria epizódja ugyanúgy akadt, mint előtte. Na akkor feldobtam a Silent Hill Homecoming-ot, gondolván tesztelem. Mit ne mondjak, egyedüli pozitívum volt, hogy még a Windows 7-en nem volt hajlandó megtartani az általam beállított billentyűkiosztást, addig az XP-n ezzel nem csinált problémát. Gyorsabban is töltött be, gyorsabban is ment. Nem kell mondanom, hogy örültem remekül. Egészen addig, míg a pályaváltás után nem dobott ki a játék hibaüzenetekkel. Nem kell mondanom, hogy mennyit anyáztam, mire rájöttem, hogy Full grafikán nem hajlandó működni a játék, holott Windows 7-esen ez nem volt probléma. Fuck! És persze ugyanúgy vannak fagyások… Ehh… Erre mondják, hogy adtunk a sz@rnak egy pofont… Szóval jelen állás szerint az XP-t részesítem előnyben, de amint beszerzek egy köteg DVD-t, azonnal röppen vissza a Windows 7-t…

Resident Evil: Afterlife

És megérkezett…
Múlt héten végre mindenki megtekinthette az Afterlife alcímre hallgató következő Resident Evil film előzetesét. Nekem természetesen maradéktalanul tetszett, hisz mind három film a kedvencem között szerepel. Ahogyan az lenni szokott a népszerű játék rajongói azonnal keresztre feszítenék a készítőket. Én csak az utolsó két résznek adtam be a derekam, mely nálam nem váltotta meg a napvilágot, így nekem a Resident Evil név hallatán inkább a filmet helyezném előre…

Blue Mountain State: 1.évad

Nyilván akad mindenkinek olyan film vagy széria, melyet végignézett, vagy valamennyi epizódját látta úgy, hogy közben igazából sose szerette. Nos nálam ebből a szempontból tuti befutó a Blue Mountain State.

Bevallom túl tizenhárom epizódon egyszerűen nem értem miért is szenvedtem végig. Hisz nyugodtan kijelenthetjük, hogy az év egyik legprimitívebb, leggusztustalanabb, legsúlytalanabb vígjátékáról van szó, mely az Amerikai Pite és a hozzá hasonló filmek kitaposott ösvényén próbál nagyot dobbantani. Ami tulajdonképpen sikerült is, hisz jövőre érkezik a második évad, ami minden bizonnyal sokkal szaftosabb lesz, mint az elődje.

Azok, akik kicsit igényesebb műfajú szériákra vannak ráhangolódva, az minden bizonnyal jó néhány jelenetnél vesz mély lélegzetet – nem jogtalanul -, hisz a széria eléggé feszegeti azokat a bizonyos határokat, amelyet például az Amerikai Pite széria (a klasszikus trilógiát tessék alapul venni!) nem mert. Volt tizenhárom epizód alatt minden, amit el lehet képzelni. Jómagam nem tartom sem prűdnek, sem finnyásnak, de bizony néhány jelentnél erősen felszisszentem.

Continue reading

Being Human: 1.évad

Tavaszi szünet egyik igen becses darabja lett a Being Human (magyar keresztségben csak a A vámpír, a vérfarkas és a szellem), mely hat epizódjával azonnal a kedvencem lett.

Ami egyébként érdekesség, hogy nem amerikai, hanem angol sorozatról van szó. Tehát nincs szuper CGI, minden epizódban megtalálható monumentális csata; illetve harcjelenetek. Ettől függetlenül meglepő módon teljesen élvezhető szériáról van szó, mely leginkább történetileg erős. Ami valljuk be elég ritka, hisz rengeteg olyan szériát tudnék felsorolni most, ami történetileg elég gyenge lábakon áll, vagy csak a benne található CGI jelenetek összessége az, ami eladja.

Nos a Being Human ettől teljesen eltér. Hat – egyenként 48-50 perces – epizódból áll. Ezt nyugodtan írhatjuk a pozitív és a negatív oldalra is egyaránt. Pozitívnak mondható, hogy mivel az epizódok száma csak egy számjegyű, így nincs “fillér” epizód, azaz nincs kínosan időt húzó epizód, mely után leginkább felkötné magát az ember. Negatív abból szempontból, hogy így két évad között lazán eltelik 9-10 hónap is, így egy termetes cliffhanger után az ember tördelheti az ujjait.

Continue reading

Tomb Raider: The Angel Of Darkness (2003) Teszt

Platform: PC

1995-ben hatalmas sikert ért el az első Tomb Raider. A három dimenziós kalandjáték az adott év egyik legnagyobb durranása volt, s nem csak azért, mert női főszereplővel rendelkezett, hanem annak idején korszakalkotó grafikája sokaknál vizuális orgazmust okozott.
A kalandornő megalkotója,  Toby Gard  otthagyta a fejlesztőcsapatot. Távozásának oka az volt, hogy az Eidos megérezte, hogy igazi aranybánya a sorozat bevétel szempontjából, s úgy döntöttek, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha évente kerülne a boltok polcaira új epizód. Ez meg is történt, s 2000-ig összesen öt fő epizód, s emellett négy kiegészítő epizód készült. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a széria az ötödik epizódig tökéletesnek mondható volt, s imádtam szinte minden mozzanatát. Az viszont tény, hogy bevált recept alapján készültek a későbbi részek minimális változásokkal, s a rajongók szép lassan kezdtek erre ráunni. Így ahogyan haladtak előre az új epizódok kiadásával ezzel arányosan csökkent az eladások száma. A játék alapjául szolgáló grafikai motor szépen elavult, s 2000-ben már nem is igen volt mérvadó, habár elsősorban nem ezért volt instant bukás a Chronicles névre hallgató ötödik epizód. A fejlesztőcsapat felismerte, hogy újra kell alkotni a játékot az alapoktól, új grafikai motorral, új ötletekkel, új irányvonallal. Így 2000 elején el is kezdődött a fejlesztés. Érdekesség, hogy a Chronicles egyik megnyitható extrájaként bepillantást nyerhettünk az új epizódba pár kép erejéig.

A készítőknek rengeteg ötletük volt, hogy hogyan is tudják felépíteni a játékot. Az már biztos volt, hogy grafikailag teljesen újra kell gondolni a játékot. Ezzel a részével nem is volt baj, hisz rendre jelentek meg olyan képek a megjelenés előtt, hogy ezzel probléma nem lesz, s egyébként is szükség volt fejlődni grafikai szinten. Rengeteg információ jelent meg a készülő új epizódról. Olvashattunk arról, hogy mit terveznek az alkotók, mit szeretnének megvalósítani. Ígéretesnek tűnt a játék, s a rajongók reményekkel telve várták, s a napvilágra került videók is azt mutatták, hogy egy igazán jó játékot fognak kapni. A megjelenésre azonban sokkal többet kellett várni, mint amit az Eidos ígért, ugyanis összesen háromszor tolták el a megjelenést kreatív okokra hivatkozva. Végül majdnem egy éves csúszással 2003 nyarán jelent meg a játék félkészen, grafikai és játékmenetbeli hibák tömkelegével.
Continue reading

Húsvét, s ami mögötte van

Örömmel nyugtázom, hogy idén is sikerült kiiktatni a hagyományt, azaz a Húsvét csupán három napos hétvége volt. Bevallom engem már jó ideje nem mozgatnak meg az ünnepek. Valahogy úgy vagyok vele én már kinőttem ezekből.
Természetesen a tavaszi szünetem ismét hosszabbra sikerült, mint ahogyan az országos “rendelet” szólt. Ez betudható a rossz időjárásnak is, ami azonnal elvette a kedvem, hogy tiszteletemet tegyem az iskolában, továbbá a többiek is kijelentették, hogy az utolsó tanítási napon nem hajlandók bemenni. És így is lett.

Természetesen a tavaszi szünetben is azt próbáltam magam utolérni mindazokban, amikkel le vagyok maradva. Persze ahogyan szokott lenni semmi sem úgy lett, ahogyan terveztem. Erre tulajdonképpen ráerősített, hogy rendkívül jó idővel áldott meg az ég a szünet első felében, így a szabadidőm java részét a szabadban töltöttem. Ennek köszönhetően nem is tanultam semmit, továbbá a letöltött temérdek film és sorozat epizód is csak pihent a merevlemezen egészen vasárnap estig, amikor is beköszöntött a rossz idő, s esett két napig. Filmekből egyet sem néztem meg, pedig három nappal ezelőtt behelyeztem az asztali DVD lejátszóba a Jurassic Parkot, ami tulajdonképpen újranézés lett volna, hisz mégis csak gyermekkorom egyik kedvenc filmjéről van szó, ami így túl a 150. megtekintésen sem unalmas.
Az aktuális, hétről hétre követett szériákkal is le voltam maradva, így kettő vagy három epizódot nyomtam le egyben. A nap végére általában pedig inkább zenehallgatás volt beütemezve, mint a képernyő előtt görnyedés. Ennek ellenére a letöltött bevezető epizódok közül a Being Human lett a tuti befutó, melynek az első – hat részből álló – évadát már le is daráltam. A másodiknak már neki is álltam. Első nézésre a Primeval és a Threshold azonnal kiesett. Listámon továbbra is rajta van a Pushing Daises, Greek és a The Lost Room. Talán majd lesz még rossz idő, amikor kénytelen leszek neki állni.

Ami igazán említésre méltó talán az, hogy új külsőt kapott a blog. Igazából régóta tervezgettem, de lustaságomból adódóan valahogy hanyagoltam az egészet. Ráadásul végre nem kódok között kellett szélesítenem a “szöveg részt”, hogy a korábbi bejegyzéseknél használt képek ne lógjanak pl. a jobb oldali widget részbe. Hm… És még a twitter bejegyzéseket is szépen be lehetett illeszteni a blogba. Azt hiszem büszke vagyok magamra… (Persze nem nagy kunszt volt az egész, de akkor is… :D)