2010 február havi bejegyzések

Elsősorban: végre HÉÉÉÉÉÉTVÉGE!
Az egész hét viszonylag nyugodalmasan telt, ami leginkább annak is köszönhető, hogy már az sem nagyon jár be az órákra, aki eddig bejárt, így már nem szokatlan az sem, ha netalán senki nincs bent az iskolában. Természetesen a tanároknak ez egyáltalán nem tetszik, hisz eddig legalább volt egy fix létszám, amire számolhattak, most az a szám pedig erősen konvergál a nulla felé. Nos, én sem erőltettem meg magam e terén, leginkább pont azért, mert eddig viszonylag normálisan megjelentem, de valahogy nálam is kezdi kiütni a biztosítékot az, hogy más havi szinten bejön 4-5 napra, összeszed pár jegyet, s majdnem ott van, ahol én jegyileg. Persze ez erős túlzás, hisz akinek jobb a logikája, s jobban tud számolni az lazán lealáz számvitelből.
Az osztály hiányzási statisztikájától már csak a tanulmányi átlag rosszabb, s ha az “alattunk” lévő osztály nem verne ránk ebből a szempontból, minden bizonnyal mi lennék a legrosszabbul teljesítő osztály az iskolában. Az a pár ember (bele értve engem is) hiába teljesít jól, ha a többiek tanulmányi, s hiányzási átlaga rendkívül lehúzóan hat, elég csak a félévre gondolni, ahol az osztály 70%-a megbukott egy, vagy több tantárgyból, de nem szabad elfelejteni a vizsgaidőszakot sem, ahol pár egyedtől eltekintve a legtöbben kegyelem kettessel mentek át. Persze ott is volt olyan akinek mázlija volt, szóbeli részből azt az anyagot húzta, amelyiket tudta. Egyelőre engem még sem bukás, sem kicsapás veszélye nem fenyeget a hiányzások mennyiségét illetően, szóval én nem aggódom amiatt, hogy mi lesz pár hónap múlva.

Ahogyan pár bejegyzéssel előbb írtam, két évnyi hűséges szolgálat után gyakorlatilag megadta magát  a fülhallgatóm füles része, amit még annak idején a Walkman mobilomhoz kaptam (ami ugye a csomag része volt). Szerencsére a csatlakozó és a fülesrészt szét lehet szedni, így nekem csak a füles részre volt szükségem. A dolog szépséghibája az, hogy nekem ilyen típusú van, ami minőségileg kifogástalan, azonban erre felé meg is kérik az árát. Két év hosszú idő, így emelkedtek az árak is. Mivel csak a füles részre volt szükségem, emlékeim nem csaltak annak idején láttam a MediaMarkt-ban ehhez hasonló (természetesen nem Sony Ericsson) fülest. Bántam is, hogy nem vettem meg annak idején. Ami késik nem múlik, így ma örömmel vettem célba kedvenc elektronikai üzletláncomat. Hát kegyetlenül pofára kellett esnem, ugyanis a legolcsóbb füles rész is 2490 Ft-ba került (pár hónapja 1500 Ft-ért láttam), ráadásul a gyári alulról kóstolgatta a 6 ezres határt, így végül 3 ezer alatt maradtam, megvettem a fent említett fülest.
Természetesen minőségileg elmarad az előző(ek)től, ráadásul megszoktam, hogy tökéletesen “hangszigetel”, ami erről az új fülesről nem mondható el, továbbá nem emeli ki a hangszíneket, mint az előző, ami viszont roppant zavaró, hogy halkabb, mint a gyári. De hát garasoskodnom kellett…

Persze ez is jobb, mint a semmi, s remélhetőleg nem nyomja el majd a busz és a kocsik zaja a zenét, amit épp hallgatni szeretnék. Egy hét buszozás zene nélkül maga volt a borzalom, s mivel egyetlen egy ismerős sem közlekedik azon az útvonalon, amin én, így még beszélgető partnert sem tudtam magamnak szerezni. Meg kell mondjam, elég idegtépő volt néhány utam. Elsősorban a legzavaróbb a turbékoló párok voltak. Az egy dolog, hogy én kissé gátlásos vagyok az utcára történő kilépés után (az, hogy meghittebb, privátabb helyen hogyan viselkedek már más tészta), de azért ésszel nem tudom felfogni amit egyesek művelnek. Gondolok itt például arra, hogy a postán sorban állás közben miért gondolja a pár egyik tagja, hogy a másik nadrágjában kell matatni, miközben aktív nyálcserét folytatnak, s mindezt pár centire tőlem? Vagy miért gondolják azt, hogy miközben csókot váltanak, vagy puszit adnak egymásnak akkor elengedhetetlen eme tevékenységhez az, hogy cuppogjanak úgy, és olyan hangosan, mint a partra vetett hal? Komolyan nem értem. Ráadásul amilyen beszélgetéseket hallottam… Egy szinten félelmetes, hogy az emberek mennyire nem tudnak kommunikálni… Csak két példa:

– Nem értem. Egyszerűen nem értem, bazd meg!
– De érted? Én ezt nem értem, bazd meg!
– De érted, ne legyen már luxus egy sör, bazd meg!
– Bazd meg, tele vagyok ideggel, bazd meg!
– Bocs, hogy most neked mondom, de tényleg tele vagyok ideggel, bazd meg!
– Barát egyetértően bólint.
– De nincs igazam? Ne legyen luxus egy sör, bazd meg! Megfogom mondani a szomszédnak is, hogy nem én randalíroztam éjszaka, bazd meg! Elegem van, hogy én vagyok a fekete bárány, bazd meg!!
(Hát, még ha kenyérről beszélt volna… De ilyen egyoldalú beszélgetés után azt hiszem mindenki levonhatja a következtetéseket, mint ahogyan én is tettem).

– Hát, hogy viselkedik már?? Figyelj odamegyek hozzá, eltöröm (???) a f@szát és odadobom a kutyámnak, hadd egyen húst!
– De látod, hogy megy? Holnap már nem fog így menni, mert nem lesz neki f@sza. Letöröm neki, esküszöm!
(Ah, a barátnői összetartás…)

És természetesen ezek csak két példák voltak a sok közül!

A héten tovább néztem a Lost-ot, így végül a második évad feléig jutottam. Elég kicsi az esélye annak, hogy a hétvégén nem fogom befejezni ezt az évadot, habár nagyon sokat szemezek a letöltött évadpremierrel, de egyelőre még erős vagyok.