Heroes: 4.évad

Az, hogy évadzáró vagy sorozatzáró is egyben a negyedik évad, s annak 19. epizódja egyelőre nem ismert. Legkésőbb májusban majd kiderül. Addig lehet falat kaparni, s imádkozni, hisz a nézettség eléggé a béka segge alatt van. S én bizony nézek egy nagyot, ha közelegni fog az ötödik évad.

Annak idején természetesen én is odáig voltam a szériáért, habár én bevártam a TV2-es vetítést, s a premier előtt 5 (!!) órával kaptam meg lemezen az első évad addigi levetített epizódjait, melyet még aznap sikeresen megtekintettem. Sokaknak törött relikvia volt a második évad, azonban nekem az is tetszett. Azonban tavalyi harmadik évad valami borzalom volt, melyet csak két részletben tudtam megtekinteni. És természetesen jött az évadzáró, ami nekem bejött, így végül úgy döntöttem, hogy maradok a negyedik évadra is. Azonban az első két rész nem győzött meg eléggé, de mivel egyébként is nehezen kaszálok el egy szériát, ezért inkább úgy döntöttem, hogy pihentettem. S ismét két részletben sikerült megnézni.

Az a nagy büdös harci helyzet, hogy az évadfinálé megint remek volt, szinte hibátlan az évaddal ellentétben. Így megint csak azt tudom mondani, hogy remélem lesz új évad. De bevallom nem fogok eret harapni magamon, ha még se lesz. Az igazság az, hogy annyi mindent beletettek a készítők, hogy igazából az egész széria súlytalanná vált a negyedik évadra. Kár érte én azt mondom.
Continue reading

Egy majdnem tökéletes hétvége

Vagy akár mondhatnánk majdnem tökéletes hétnek is.
Szóval vége a hétnek, s ezzel egyetemben a februárnak is. Holnap már március 1. ami nálam hivatalos tavaszt jelent. De csak nálam. Ennek kapcsán pedig ideje megeresztenem némi sort a héttel kapcsolatban, melynél továbbra is itthoni elfoglaltságom adta a többlet részét.
A héten viszonylag elfogadható időjárásnak örvendtem, bár néha azért a hőmérséklet a  mínusz felé kacsintott. De szerencsére nem lett belőle semmi. Ahogyan az lenni szokott, természetesen semmi nem úgy alakul, mint ahogyan tervezném. Így történt meg, hogy a héten ismételten be kellett iktatnom “szünnapot” az iskolában, habár most nem a lustaság miatt. Valahol örültem is, mert így több időm jutott egyéb elfoglaltságomra, mint például a Tomb Raider 3 kipörgetésére, mellyel majd egy hónapot szenvedtem. De ugye mellette csináltam mást is.
A hét közepe táján tovább folytattam a Heroes-t, melyet ma tudtam befejezni (írás lesz róla). Csak úgy igaz, a Better Off Ted-re is (bejegyzés szintén), ami igazából a maga 13 epizódos első évadával, s a 20 perces epizódjaival nem sok vizet zavart. Végre napvilágot látott a [REC] 2. is (na erről muszáj bejegyzést kanyarítani). Eredeti nyelven néztem, ami tulajdonképpen spanyol, de szerencsére volt angol. Azért tartottam attól, hogy valami vicces emberke majd más szöveget tesz a szereplők szájába, amit én úgy se fogok érteni, lévén spanyol az eredeti nyelv, de megbízható forrásból szereztem be az angol feliratot, így végül kellemesen csalódtam annak minőségében.

Az iskola egy vicc. Közeleg az év vége, alig van hátra két hónap, s megkezdődik a kemény vizsgaidőszak, s pont most hullanak ki az emberek, pont most döntenek úgy, hogy az elmúlt majd féléves hiányzásra még ráhúznak még két hónapot, még véletlenül se sikerüljön befejezni az évet. Hát így van ez, én is csak sóhajtok. Nagy kaszálások lesznek év végén az biztos, mert a tanárok eléggé ki vannak akadva az osztályra. Természetesen akadtak kivételek /mint például én is/, akiknek semmi okuk az aggodalomra.
A hétvége gyakorlatilag ugyanúgy kezdődött, mint egy hete. Pénteken rendkívül jó, már-már tavaszias idő volt, majd pedig szombaton egész nap esett az eső, ma pedig hideg volt. Pfff… ennyit a tavaszról. Még pénteken bele kezdtem az utolsó olyan Tomb Raider-nek, melyet még nem pörgettem ki. Ezen felül próbálkoztam a kiegészítő részekkel, de az első epizód ugye DOS alapú, így még nem sikerült dalolásra bírni a kicsikét, főleg, hogy a program, ami használható lenne nem ingyenes, így az egész játék alatt egy bazi nagy logó fityeg előttem. Köszönöm, egyszer megvettem a játékot, nem akarok rá fizetni, ha a lemez működik.
Természetesen addig akarok mindenféle játékot kipörgetni, míg be nem jön az igazi tavasz, mert így napi 3-4 órával kevesebbel gazdálkodhatok, lévén a kinti tevékenységeimnek köszönhetően. Ezzel szemben a legrosszabb időjárást fogtam ki szombaton. Ami még nem is lett volna baj, ha reggel bekapcsolva a gépet az Avast vírus írtóm nem dönt úgy, hogy blokkolja a Firefox-t, s vele együtt nem töröl egy rendszerfájlt a windows mappából, ezzel fagyások, s hibaüzenetek sokaságát okozva. Természetesen próbáltam menteni a menthetőt, így frissítettem a Windows 7-et, ami ugye netről szervált frissítéseket is feltette. Ami nem is lenne baj, ha épp eredeti példánnyal rendelkeznék. Így jött egy teljes újra telepítés, s ez el is vitte az egész szombatomat. Tulajdonképpen maga a frissítés volt 3 óra, szóval… De nézzük a jó oldalát: mindent vissza tudtam tenni a gépre, valamint pótoltam némi hiányosságomat filmek terén: megnéztem az X-men Origins-t, továbbá az Égi Tűz című filmet is. Persze megtekintés után landolt a kukába.

A következő hétre nem tervezek sok mindent. Persze az már alapból várható, hogy holnap iszonyú fáradtan fogok beesni az első órára…

Tomb Raider 3 – Adventures Of Lara Croft (1998) Teszt

Platform: PC

A kilencvenes évek végén a Core Design és az Eidos-nak az aranytojás tojó tyúk a Tomb Raider volt. Az első rész hatalmas sikere további folytatásokat követelt magának. Általában egy-egy folytatásra többnyire másfél – két évet kellett várni a rajongónak, ha nem többet. Hatalmas pénzeket termelhetett a Tomb Raider-franchise, ha már évente kellett piacra dobniuk egy új epizódot. Alapul véve az 1996 és 2000 között elkészült öt epizódot azt kell mondanom, hogy a készítők remek munkát végeztek. Legalábbis, ha figyelembe vesszük azt, hogy szinte minimális idejük volt arra, hogy nem csak jót, hanem szórakoztatót is alkossanak miközben figyelembe kell venniük az adott kor követelményeit nem csak játékélmény, de látvány szempontjából is.
Én a sorozattal 2003-ban ismerkedtem meg, így bőven rendelkeztem olyan masinával, ami elegendő volt ahhoz, hogy a régi epizódokkal tudjak játszani. Így csak hírből, s régi játékosoktól tudom, hogy egy-egy újabb rész rendszerint az adott időben a grafikai látványvilág csúcspontját jelentette. Így a játékosoknak igencsak frissíteniük kellett a számítógépes hardvereiket, vagy  a legújabb konzollal kellett rendelkezniük ahhoz, hogy zökkenőmentesen futtathassák az épp aktuális játékot. Mai szemmel ezeket a sorokat írva, olvasva jómagam is elcsodálkozom, hogy mekkora fejlődés ment végbe a látványvilág terén, s miket képes az ember alkotni számítógép segítségével. Persze mai szemmel már csúnyának is mondhatjuk a korábbi epizódoknak a grafikáját, de aki képes ezt figyelmen kívül hagyni, az minden bizonnyal remekül fog szórakozni. Ugyan az Eidos kérése volt, hogy évente egy epizódot meg kell jelentetni, de az alkotók kreatívak voltak, s tudtak bizonyítani, hogy kevés idő is elég ahhoz, hogy minőségi játékot dobjanak a piacra. Ugyan az első epizód grafikus motorját használták még a harmadik epizód alatt, ami számomra is meglepetés volt mikor olvastam róla, hisz rendkívül sokat csiszoltak rajta a készítők, s szinte szembetűnő a változás, ha alapul vesszük az előző két epizódot.

Continue reading

[REC]

Bevallom rendkívül nagy kedvelője vagyok a horror műfajnak. Egészen kiskoromtól kezdve szerettem az olyan alkotásokat, melyeken lehet borzongani, melyektől nem tudok éjszaka aludni, ha csak eszembe jut egy jelenete.
Rengeteg horror műfajba sorolt filmet láttam, s be kell vallanom, hogy az utóbbi időben ennek bélyegzett filmek zöme nem volt túl szórakoztató számomra. Ami persze nem annak tudható be, hogy a régiek annyira megedzették az idegeimet, hogy az újak már nem hatnak rá sehogy. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az én ízlésemnek megfelelő horror filmet nem igen tudnak elém tenni az utóbbi évek rendezői. Egy évben általában 20-30 horror is kijön, azonban ezeknek csak negyedét tekintem meg, miután megnéztem az ajánlot, s természetesen a végül “megnézem” kategóriába került alkotásokból is csak 1-2 tetszik.
Azonban egy-egy ilyen filmnél rendkívül fontos, hogy mi a történet fő irányvonala, hogyan tálalják, s a központi téma érdekel-e, egyáltalán valósnak tudom-e a hinni a képernyőn látottakat. Ennek fényében nekem tökéletes szórakozás – s nem utolsó sorban a szívinfarktus közeli állapothoz közel segítő – volt a Paranormal Activity vagy a The Fourth Kind. Nemzetközi alkotásokat nem szoktam nézni leginkább pont azért, mert az amerikai tömegfilmekre van kihegyezve az ízlésem. Ezért is csalódtam pozitívan a spanyol [REC]-ben, melynek majdnem minden pillanatát izgalommal néztem, s melynek végén már a párnámat szorongattam, annyira borzongtam. Persze az amerikaik is felfigyeltek az alkotásra, így készülhetet el a Quarantine, ami teljes mása a [REC]-nek, s pont emiatt nem is jött be nekem.
Continue reading

Időhiány

Néha azért szeretnem jó vaskosan képen törölni magam. Bevallom abban profi vagyok, hogy hogyan is tudjam a szabadidőmet értelmetlen dolgokra elpazarolni. Persze elsősorban nem arra gondolok, hogy leülök a gép elé majd megnézek pár sorozat epizódot, vagy valamivel játszok, esetleg megnézek egy-egy filmet, netán zenét hallgatok, bejegyzés írással, fórumozással foglalatoskodom. Ezeket mindennapi tevékenység, kikapcsolódásnak, egyrészt szórakozásnak tekintem, ami alanyi jogon jár azok után a rengeteg hülyeség, s pofátlanság után, amit nap, mint nap tapasztalok. A szabadidő elpocsékolásaként gondolok arra, hogy kis semmiségekkel képes vagyok órákig is szöszmötölni, aztán pedig arra eszmélek, hogy már bőven este van, s bizony nem mindenre marad időm. Vagyis lenne, ha éppenséggel lecsipkednék 1-2 órát a szükséges alvásidőmből, hogy a fontosabb dolgokra jusson egy kis idő. Ez legtöbbször természetesen valamilyen szórakozási tevékenységet takar, hisz hazaérkezve egy gyors késői “ebéd” elfogyasztása után azonnal a következő napi tanulnivalóval/házi feladattal bajlódom.

Már így is időhiánnyal küzdök, hisz egyszerűen nincs időm mindenre. Amire muszáj időt szánni, arra muszáj. Amire nem, az pedig torlódik.  És elég nehézkes is beosztani az időt, hiszen mindenre nem juthat. Első körben ugye döntse el az ember, hogy mit is akar igazán csinálni. Így eshetett meg, hogy az egyébként lassan három hete (!) íródó Tomb Raider 2. kritikának a végére ma értem végére. Hát ez van. Első körben növeltem a nézett szériák számát. Eddig is 15-18 körül mozgott azok sorozatok száma, melyeket nyomon követek (habár ezekből hétről hétre csak 5-6-ot nézek), s ezt a napokban sikerült ismét növelnem. Ami azért némileg vicces, hisz eléggé repkednek még a mínuszok, így a kinti világ egyáltalán nem csalogat, így úgymond “döglök” a gép/TV előtt. De!
Pénteken elég tavaszias, 15°c-os meleg köszöntött be. Az időhiányhoz természetesen némi kimerültség érzet is társult. Valami oknál fogva betegségre hivatkozva itthon maradtam. Nem bántam meg. Először is a Légió-t sikerült megnéznem még délelőtt, majd délután rátettem a pórázt a két kutyámra, majd a közeli füves dombra mentünk. Nem kell mondanom, hogy eme sétáltatás (aminek egyébként semmi létjogosultsága nem lenne, hisz kertes házban lakunk) kicsivel több, mint egy órát ölelt fel. Ezek után – semmilyen betervezett program hiányában – felpattantam a “vasparipámra”, majd fülhallgató be a fülembe, s irány fordulni ebben a gyönyörű időben. Ez a kis fordulás egészen pontosan három órámba telt, s elég későn estem már haza. Bár be kell vallanom, hogy bizony ez a három órás bicajozás rendkívül pihentető, s nyugtató volt számomra, s többet ért, mint egy kiadós alvás (melyből az utóbbi időben megint kevésben van részem). Ennek fényében viszont nem bántam, hogy az itthoni teendőimben nem haladtam, s szórakozásul nem a gép előtt döglést választattom. A kérdés persze adott: már így is rengeteg megtekintetlen sorozat epizód hever pamlagon filmekkel egyetemben, mi lesz akkor, amikor majd beköszönt a tavasz, én pedig itthonról röppenek? Minden bizonnyal esti darák lesznek kilátásba helyezve.

Ezt megelőző hetem viszonylag nyugalomban telt. Főleg azután, hogy minden kötelező iskolai program lezajlott, s egy ideig nem is kell ilyeneken megjelennem (amitől egyébként rejtélyes módon, de kiver a víz).
Az egy napos tavasz után visszatért a komor tél, így kénytelen voltam ismét a szoba magányát választani. Ennek ellenére sikerült a Lost újranézését befejezni, s újult erővel vetettem bele magam a hatodik évadba, ami eddig nekem maradéktalanul bejött, s igazán örülök annak, hogy négy epizódig régi kedvenc szériám újra a régi fényében ragyog a szememben. Persze van itt nekem egy Heroes is, amely nálam erősen átcsapott unalomba, így a kiírt tíz epizód után csak hármat sikerült eddig legyűrnöm – az egyébként 19 epizódos évadból -. Ha ez még nem lenne elég még a héten beújítottam két nézni való szériát: az egyik a Better Off Ted, mely az egyszer nézős, de DVD-t meg nem érő kategóriát erősíti, a másik pedig a Blue Mountain State, mely számomra leginkább az Amerikai Pite hangulatot idézi. Emellett kiválogattam (sokadjára), hogy mely filmeket akarom ismét megnézni. Tipp: talán április végére végzek azzal a 10-15 címmel.
Természetesen nem maradhatott ki némi játék sem. Lélekszakadva a Tomb Raider III-al küzdök, ami ugye a szériában az Old Gen vonalat erősíti. Nem véletlen eme elnevezés, hisz rendkívül hosszú, időigényes, pláne akkor, amikor órákat tölt el azzal az ember, hogy miképp is tudna megvalósítani a tovább jutást. Hát egyelőre úgy áll a helyzet, hogy a játék 75-80%-án vagyok túl, azaz a héten végre magamévá tehetem ezt a gyöngyszemet, amit annak idején pályaugrásokkal tettem meg. Igazából rajongóként presztizs kérdést csináltam ebből (ami egyébként vicc, hisz a harmadik rész után ott a negyedik, amely hosszabb, nehezebb, s szintén a kipörgetetlen státusszal rendelkezik részemről). Persze örömmel kínlódok, s csak nagy ritkán fordulok webes segítséghez, szóval egyelőre nagyban élvezem a régi kalandokat. Ha minden jól megy, akkor minden bizonnyal hétvégére végzek is vele!

Tomb Raider 2. (1997) Teszt

Platform: PC

1996-ban látott napvilágot az első Tomb Raider, s a siker hatalmas volt. Az akkori játékok szintjén szinte grafikai orgazmust okozó látványvilággal rendelkezett, s szinte alig volt olyan ember, aki ne esett volna ámulatba, ha nem is magától a játéktól, de a grafikai megjelenésétől mindenképp. Az első epizód megjelenésekor a játék alatt futó motor nagyon sok grafikai és egyéb technikai hibákat tartalmazott, mely miatt a készítők nem tudtak jó pár ötletet megvalósítani. Viszont a sikernek köszönhetően megkaptak minden olyan támogatást, amellyel jelentősen tudtak fejlődni annak ellenére, hogy a játék szülőatyja, Toby Gard magára hagyta “gyermekét”, ugyanis úgy döntött, hogy nem hajlandó részt venni a folytatás elkészítésében, mert szerinte szexszimbólumot csináltak a virtuális kalandornőből, ami neki nem tetszett. Így nélküle vágtak bele a fejlesztésbe.
A készítőknek az első résznek köszönhetően tökéletes alapanyaguk megvolt ahhoz, hogy belefoghassanak szinte rögtön a fejlesztésbe. A kiadó 1997 novemberére időzítette a megjelenést, így a készítőknek igencsak kreatívaknak, s gyorsnak kellett lenniük, hogy tudják tartani a határidőt. Ritka dolog az, amikor egy folytatás felül tudja múlni a sikert elindító első epizódot. Nos, a Tomb Raider 2. erre képes volt, hisz nem csak grafikailag lépett előre egy hatalmasat,de a mai napig az a cím, amelyikből a legtöbbet értékesítettek világszerte, ezzel maga mögé utasítva a mérföldkőnek számító első epizódot is.

Mint elkötelezett rajongó számomra is az első számú kedvenc a második epizód. Kiváltképp azért, mert ez volt az első Tomb Raider-játék, amit végigvittem egyedül, segítség nélkül. És, aki ismeri az Old Gen epizódokat az tudhatja, hogy ez kiváltképp nagy dolognak számít, hisz maguk a játékok a nehézségi szintjükről, a folyamatos eltévedésekről, s hirtelen halálokról volt elhíresült, melynek oka leginkább a precíz játékmenetet megkövetelő játékfelépítés volt.

Continue reading

Lost: 5.évad

Nos nem kellett sok idő ahhoz, hogy az ötödik évadon is végig szenvedjem magam. Ugye egy ötödik évados bejegyzés már megszületett eme blog keretein belül (ami egyébként itt található), de ha már az előző évadokra is elment 1-1 viszonylag hosszabb bejegyzés, akkor az ötödik se maradjon ki. Habár sajnálatos módon a negyedik évados hatás elmaradt (újra nézés hatására az évad felértékelődik), s mivel most csak pár nap alatt (egészen pontosan 3) sikerült a teljes évadot megtekinteni, így összefogóbb írást tudok róla kanyarítani, habár a véleményem nem sokkal változott tavaly májushoz képest. Ez pedig nagy kár.

Bizony, elég nagy kár. Az újra megtekintés viszont csak arra volt jó, hogy még jobban tudjam szidni a készítőket, mert ez az ötödik évad bizony még mindig pocsék számomra. Ami azért lényeges és fontos is számomra, hisz tévézési/DVD-zési szokásaimat nagyban befolyásolta eme széria. Egykori nagy kedvenc, ami iszonyatosan magas minőséggel került annak idején “terítékre”, mely azonnal rajongóvá tett olyannyira, hogy súlyos ezreseket hagytam ott a közeli internet kávézóban, hogy az aktuális epizódot láthassam.
Ennek fényében bizony az ötödik évad számomra egy törött ereklye, a korábbi évadok gúnyos megcsúfolása ami ráadásul párosul a kreativitás teljes hiányával. A kérdés természetesen az, hogy a készítők már az első évadban  tudták, hogy merre fogják vinni a szériát, vagy csak egy esős délután ráébredtek arra, hogy nem tudják normális módon lezárni a történet?
Continue reading

Tervek

Tervek arra jó, hogy utána rendre fejemet verhessem a falba, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogyan azt terveztem. Szóval íme még egy bejegyzés ennek fényében, hogy aztán tudjak miről írni a későbbiekben, hogy mi az, amit nem sikerült megvalósítanom.

Első körben bejegyzés írás terén sikerült magam teljesen utolérnem, ami leginkább köszönhető a Google Chrome-nak is, hisz a Firefox enyhén lassú volt e téren. Hétvégi szerverkimaradásnak köszönhetően nem sikerült publikálni (megírni sem mondjuk) a Lost 3 és 4 évadának idevágó kritikáját, valamint a Kés/Alatt hatodik évadának bejegyzését. Előbbit még tegnap és ma pótoltam, csak úgy, mint az utóbbit. Király!
Továbbra is farkasordító hideg van, így még pár hétig az iskolán, a helyi közérten meg némi bevásárló “túra”, vagy baráti összeröffenésen kívül nem vagyok hajlandó elhagyni a lakást. Filmek terén szinte mindent megnéztem amit akartam. Három hétig pihent a Twilight – New Moon a merevlemezem mozis verzióban, mire kijött egy normális release, de azt is csak napokkal később tudtam megnézni. Mivel borzalmas volt, így még lesújtó írást sem eresztek meg róla.

Szériák terén lent pihen a Heroes maradék epizódjai az évadból (kritika lesz!). Természetesen már eléggé felzárkóztam Lost terén, így majd bekapcsolódhatok a “real-time” nézésébe is, így rendkívül sok időm szabadul fel. Az, hogy melyik lesz az a széria, amit újból elkezdek (ha elkezdek!), azt még homály fedi. Bár vannak esélyek (Six Feet Under, esetleg Friends?).
Filmek terén pangás lesz. Mondjuk ideje lenne már a régi kedvenceket elővenni.

Játékok terén tervezem még a héten befejezni a Tomb Raider III-at, hogy aztán az eddig félig érintett negyedik résznek nekiüljek, s teljessé téve ezzel a Tomb Raider széria epizódjainak teljes kipörgetését. Ellenben beszereztem az X-men Origins: Wolverine-t, szóval…

Lost: 4.évad

Egy-egy széria újranézése nálam a lehetetlen kategóriába tartozik. Nemes egyszerűséggel azért, mert az internet közvetlen elérésének köszönhetően rengeteg új szériába csatlakoztam bele, vagy kezdtem újba, így a régiek újranézésére már nem igen maradt idő. A Lost rendkívül nagy kedvencem volt, főleg az első három évad tetszett, a többit – legfőképp az ötödiket – valahogy eléggé leírtam, mivel úgy voltam vele, hogy ez már nem az a Lost, amibe én annó beleszerettem.

Nos, az újranézés sok mindenre jó. A Lost esetében valahol szükséges volt, hisz egy-egy összefoglaló epizód nagyon kevésnek bizonyulna ahhoz, hogy az új évadba becsatlakozzak, elkezdjem nézni, ezért úgy döntöttem a teljes kedvéért előlről elkezdtem az egész szériát remélve, hogy pozitívabb képet alkothattok az újabb epizódokról. Ezt annak fényében tettem, hogy van jó pár széria, melynek lassú folyása, vagy történeti szála miatt jobb, ha egyben tudom le az adott évad összes epizódját, hogy nagyobbat üssön a csattanó (pl. Dexter) . De jó példa az is, hogy épp egy részemről erősen kaszaközelbe lévő szériát épp az egymás utáni megtekintés ment meg, mert sokkal jobb összképet biztosít, mint hétről hétre való epizód várás (pl. Heroes). És akkor belép a Lost negyedik évada, mely egyben megtekintve szinte szünetek nélkül minőségi magaslatokba emelkedik, s végre én is meglátom a zsenialitást mögötte. És igen, pont ez az évad az, ami darálva sokkal jobban ütött, sokkal jobban átjött a hangulat, mint annak idején hétről hétre várni a friss epizódokat.
Continue reading

Nip/Tuck: 6.évad

Egy szériáról kizárólag akkor írok bejegyzést, ha az épp aktuális (vagy általam nézett) évada leadásra/megtekintésre kerül. Leginkább pont azért, mert egy teljes évadról könyebb írni, mint egy téli szünetre vonulóról, melynek (jobb esetben) még megannyi epizódja kerül majd leadásra. Ez leginkább pont azért érdekes eme bejegyzésnél, mivel tulajdonképpen a hatodik évad még javában tart a Nip/Tuck-nek (idehaza ugyebár Kés/Alatt). Egyelőre nem tudom miért, de az anyacsatorna a téli szünet utáni epizódokat már hetedik évadként kezeli, s mivel hivatalos, ezért én is így teszek.

A Nip/Tuck azon szériák táborát erősíti, melyek hazájukban, s itthon is kábelcsatornák kínálatában szerepel (pl. Dexter, True Blood, Six Feet Under habár utóbbi már véget ért).
Akinek nem lenne ismerős: a hatodik évadába lép széria két plasztikai sebész életét követi nyomon, melyet a készítők leginkább gyomorforgató műtős és arcpirító szexjelenetekkel fűszereznek. Olykor-olykor kapunk némi meglepő történetét, mely felkelti az ember érdeklődését, vagy épp annyira megdöbbenti, hogy képtelen a távkapcsoló után nyúlni (ugye én is a Viasat3-nak köszönhetem, hogy megismertem eme szériát), de akadnak aztán igencsak gyomorforgató jelenetek. A Nip/Tuck kezdetekkor épp ezért rántott be, habár az évadok számának növekedésével arányban csökkent a minősége is. Egy biztos: mesterien van elkészítve a széria. Így az egyszeri néző, aki újabb részt akar megtekinteni megtanulja, hogy a széria nézése közben jobb nem ebédelni, vagy kavargó gyomorral nekiülni. Persze egy szinten lehet dicsérni is, hisz annak biztos van valami a fejében, aki képes mesterien ötvözni a pikánst a gyomorforgatóval, s mi sem hangulatosabb egy szériában, ha egyik percben a páciensből leszívott testzsírt látjuk, a másikban pedig erotikus töltetű jeleneteket?
Continue reading

Lost: 3.évad

A héten tovább folytattam a Lost újranézését a soron következő évaddal. A harmadik etap is a kedvenceim közé tartozik, s régen vettem már elő, továbbá a szép menüs DVD is csak belepillantás erejéig volt a lejátszóba, így ennek fényében örömmel ültem neki. Többek véleménye szerint a leggyengébb évaddal állunk szemben, de velük ellentében nekem maradéktalanul bejött annak ellenére is, hogy akadnak olyan epizódok, amiket nem tudtam hova tenni. Ennek megfelelően természetesen a napi 1-2 epizódszám azonnal felugrott 4-5-re, így pár nap alatt meg is tekintettem a teljes harmadik évadot, ami ugyebár 23 epizódot foglal magában.

Részemről talán a legjobbra sikerült évaddal folytattam az újranézést, amit egyelőre nem bántam meg. Az előző két évadhoz hasonlóan a harmadik is megannyi rejtélyt tesz elénk, amennyit szinte el sem lehet képzelni. Ezzel egyetemben azonban korábbiakat old meg, vagy zár le, ami részemről nagy pozitívumnak számít, így a gyengébb részeket nálam ez kiváltotta teljes egészében.
Vicces, hogy annak idején megbontottam a kronológiai sorrendet, így a második évad maradék epizódjait megtekintetlenül hagytam a fenébe, s kezdtem bele a harmadik évad “real-time” nézésébe, mely ugye tele volt jó pár több hetes szünetekkel. Természetesen minden ott folytatódik, ahol a második évad abbamaradt…
Continue reading

A kötelező “bulik” után

Szóval ismét elröppent egy hét, ami viszonylag elég tömör és zsúfolt. Természetesen a héten sokszor fordult meg a fejemben, hogy bizonyos emberekre igazán rászakadhatna az ég, csak úgy általánosságban…
A hét elején nem tudtam eldönteni, hogy legszívesebben pofán csapnám, vagy vigasztalnám magam saját hülyeségem miatt. Először is valahogy soha nem tudtam ellenállni bizonyos ételeknek, melyek éppenséggel meggyorsítják, s felerősítik – az egyébként teljesen normális – anyagcserémet. Ezeket az ételeket kerülöm, vagy csak akkor fogyasztom, amikor teljesen biztos vagyok benne, hogy az azt követő két napon nem tervezek sehová menni. Ha pedig igen, akkor nem okoz gondot, ha rendetlenkedik a gyomrom. Azaz a laza nap nálam egyértelműen a péntek. Ezzel szemben kapásból tele ettem magam töltött káposztával vasárnap, melynek hatására kénytelen voltam a hét első napjait itthon tölteni. Persze, bíztam abban, hogy nem lesz semmi baj, ezért még elvonszoltam magam a közeli megállóig, ahol rövid tanakodás után jobbnak láttam, ha nem szállok fel az épp beérkező buszra. A helyzet csúcspontja egyértelműen az új fülhallgatóm volt, amely az első használat után világossá tette számomra: rossz vásárt csináltam. Egy dolog, hogy minőségben sehol nincs a Walkman mobilokhoz használt fülesekhez, de forgalmas úton használhatatlan, ugyanis a kocsik zaja elnyomja a fülemben szóló taktusokat. Ami azért elég gáz, hisz ez a tipikus “agybadugós”, szóval a csalódottságom határtalan volt. Főleg a füles árához képest. Így végül elhatároztam, hogy kénytelen leszek megvenni az új fülest horrorisztikus áron, azonban internetről rendelve olcsóbban megúszom, de továbbra is húzom a szám ezen a megoldáson. Persze nem sokáig kellett zene nélkül élnem, ugyanis szigetelő szalag felhasználásával a korábbit hamvaiból “támasztottam” fel. Az, hogy meddig bírja még… nem tudni.

A hét második felében az iskolai dolgok miatt morogtam. Először is végzősként ilyenkor megvannak a kötelező “bulik”, amiket én nem tartok sokra. A legtöbbjén legszívesebben meg sem jelennék, de ugye kötelező program. Az ehhez tartozó próbák is, melyek további időmet rabolták még úgy is, hogy gyakorlatilag passzív (néző) szerepet töltöttem be ebbe. De hát meg kell jelenni. Ennek köszönhetően a pénteken teljes egészében elment, ráadásul olyannyira rosszul sikerült az egész, hogy péntek estémet az ágyban töltöttem, ápolgatva saját magam.
A hét első felében farkasordító hideg volt, míg a másik felében enyhüléssel egybekötött havazás volt. Télen amúgy sem járok sehová. A szórakozóhelyeket is elkerülöm, mivel nem vagyok hajlandó pubertáló tinikkel együtt tölteni akár öt percet is, így végül marad a négy fal. Mivel zenehallgatásban, film/sorozat nézésben ki is merül a szórakozás címkével ellátott tevékenység, s ebből a szempontból lényegtelen, hogy a saját szobám négy fala, vagy más falai között folyik eme tevékenység. Ebből kifolyólag tovább folytattam a Lost újra nézését, melyből két évaddal kerültem előrébb, valamint a Kés/Alatt hatodik évadát. Írás róla nem született, ugyanis pénteken a fáradtság ledöntött a lábamról, a hétvégén pedig szerver hiba miatt nem tudtam megírni (ami késik nem múlik, ugyebár). Emellett hétvégi tevékenység keretein belül legyűrtem pár pályát a Tomb Raider III-ból, ezzel is közelebb kerülve a végleges kijátszáshoz.

The Fourth Kind

Ízlés kérdése az, hogy kinek mi jön be filmek terén. Gondolok itt elsősorban a műfajra. Régebben rengeteget néztem, de mióta megjelentek az igényesebb, s szórakoztatóbb TV szériák, valahogy kevesebb filmet is nézek. Ez betudható annak, hogy kevés az új alkotás, ami valóban tetszik, illetve kevés időm van. Vannak jobb, vannak rosszabb alkotások. Van amit csak végig szenvedek, van ami viszont nagyon bejön.
Ez igaz a The Fourth Kind-ra is, ami megtörtént események alapján nyugszik (legalábbis hihetően tudja ezt a látszatot kelteni). Nekem rendkívül bejött, csak úgy, mint a Paranormal Activity, melyen sokan fanyalognak, de valahogy nekem maradéktalanul bejött. A film kritikájánál leírtam, hogy nem igen foglalkozok azzal a témakörrel, amit a fentebb említett film boncolgat, de ettől függetlenül érdekel. Ismerve saját magam, hogy egy jól megrendezett film aztán tud álmatlan éjszakát okozni nekem, így ennek fényében óvatosan válogatom meg, hogy melyek azok az alkotások, amelyeket megnézek. Természetesen mindig sikerül kiválasztanom a számomra legfélelmetesebbet is.
Ezekkel az alkotásokkal pedig ugyanaz a helyzet, mint az összes többivel: aki kicsit is befogadóbb a témával kapcsolatban és/vagy képes kilépni a hétköznapokból, s elszakadni  földtől, annak minden bizonnyal maradéktalanul be fog jönni az adott alkotás. Szerencsére én nem azok közé tartozom, aki a hibákat keresi, így többnyire sikerül is élveznem az adott filmet.

A történet szerint Dr. Abigail Tyler elveszíti férjét, akit tulajdonképpen saját ágyában gyilkolnak meg. Dr. Tyler próbálja feldolgozni a veszteségét, illetve igyekszik visszaemlékezni az ominózus éjszakára, hisz férje gyilkosa továbbra is szabadlábon van, hisz képtelen visszaemlékezni a férfi arcára.
Miközben Dr. Tyler igyekszik visszaemlékezni, érdekes jelenségre lesz figyelmes a lakóvárosában. Igyekszik kideríteni páciensei alvászavarai mögött mik is rejlenek. Ehhez megfelelőnek találja a hipnózist, melynek köszönhetően az egyik páciense vissza emlékszik, s ennek hatására lemészárolja saját családját…

Continue reading

Lost: 2.évad

Egy hét sem kellett ahhoz, hogy korábbi kedvencem második évadát megtekintsem. Noha az utolsó két évadért nem rajongtam túlzottan, azért a korai évadok még mindig a kedvenceim. Egyrészt nem volt kedvem új szériába belekezdeni, de mégis akartam valamit nézni, így az Alias után döntöttem a Lost mellett, hogy az utolsó évadra felkészüljek, hisz rendkívül sok mindent felejtettem, amire egy összefoglaló rész nem lenne gyógyír.
Egyébként is jó lett volna újra elővenni, hisz a második évadot elég kuszán tettem magamévá. Az internet mentes korszakban egy közeli ismerősnek köszönhettem az évad első tizenkét epizódját, majd a közeli internetkávézóba indultam minden héten, hogy beszerezzem a heti Lost adagomat. Azonban ahelyett, hogy a kronológiai sorrendet követtem volna, logikátlanul a harmadik évadba kezdtem, ami természetesen azt jelentette, hogy jó pár érdekes kérdésem támad a szereplőkkel kapcsolatban. Persze fontos azt is megemlíteni, hogy amint kezembe vettem az első tizenkét epizódot (nem sokkal az RTL Klub-os befejezés után) azonnal neki estem, így egy nap alatt sikerült is megnézni az összes lemezen található epizódot. Azóta pedig itt pihent lemezen, megtekintetlenül, szóval ideje volt már elővenni.

A történetet nem kell külön leírnom, hisz az 1.évad kritikájánál mindent leírtam, amit tudni érdemes. Természetesen cselekmény szempontjából minden ott folytatódik, ahol abbamaradt. Az epizódok felépítése továbbra is az előző évadhoz hű: egy epizód egyetlen egy karakterre fókuszál, majd úgynevezett visszatekintésekben (flashback) ismerhetjük meg a karakter előéletét, mielőtt a szigetre került volna.
A második évad rendkívül sok dologban ráver az elődjére, ami talán a megnövekedett büdzsének tudható be. Ezen kívül pár kérdésre választ is kaphatok, persze ezzel egyetemben egy csomó nyílik meg. Az első évadban a készítők még csak bontogatták szárnyaikat, s ezáltal a karakterek sem voltak különösebben veszélyben. Az évad végeztével is csak egy karakter távozott az érdemlegesek közül (pár statiszta kíséretében ugyebár), addig a második évadban elkezdtek hullani.
Continue reading

Távol a tökéletestől…

Elsősorban: végre HÉÉÉÉÉÉTVÉGE!
Az egész hét viszonylag nyugodalmasan telt, ami leginkább annak is köszönhető, hogy már az sem nagyon jár be az órákra, aki eddig bejárt, így már nem szokatlan az sem, ha netalán senki nincs bent az iskolában. Természetesen a tanároknak ez egyáltalán nem tetszik, hisz eddig legalább volt egy fix létszám, amire számolhattak, most az a szám pedig erősen konvergál a nulla felé. Nos, én sem erőltettem meg magam e terén, leginkább pont azért, mert eddig viszonylag normálisan megjelentem, de valahogy nálam is kezdi kiütni a biztosítékot az, hogy más havi szinten bejön 4-5 napra, összeszed pár jegyet, s majdnem ott van, ahol én jegyileg. Persze ez erős túlzás, hisz akinek jobb a logikája, s jobban tud számolni az lazán lealáz számvitelből.
Az osztály hiányzási statisztikájától már csak a tanulmányi átlag rosszabb, s ha az “alattunk” lévő osztály nem verne ránk ebből a szempontból, minden bizonnyal mi lennék a legrosszabbul teljesítő osztály az iskolában. Az a pár ember (bele értve engem is) hiába teljesít jól, ha a többiek tanulmányi, s hiányzási átlaga rendkívül lehúzóan hat, elég csak a félévre gondolni, ahol az osztály 70%-a megbukott egy, vagy több tantárgyból, de nem szabad elfelejteni a vizsgaidőszakot sem, ahol pár egyedtől eltekintve a legtöbben kegyelem kettessel mentek át. Persze ott is volt olyan akinek mázlija volt, szóbeli részből azt az anyagot húzta, amelyiket tudta. Egyelőre engem még sem bukás, sem kicsapás veszélye nem fenyeget a hiányzások mennyiségét illetően, szóval én nem aggódom amiatt, hogy mi lesz pár hónap múlva.

Ahogyan pár bejegyzéssel előbb írtam, két évnyi hűséges szolgálat után gyakorlatilag megadta magát  a fülhallgatóm füles része, amit még annak idején a Walkman mobilomhoz kaptam (ami ugye a csomag része volt). Szerencsére a csatlakozó és a fülesrészt szét lehet szedni, így nekem csak a füles részre volt szükségem. A dolog szépséghibája az, hogy nekem ilyen típusú van, ami minőségileg kifogástalan, azonban erre felé meg is kérik az árát. Két év hosszú idő, így emelkedtek az árak is. Mivel csak a füles részre volt szükségem, emlékeim nem csaltak annak idején láttam a MediaMarkt-ban ehhez hasonló (természetesen nem Sony Ericsson) fülest. Bántam is, hogy nem vettem meg annak idején. Ami késik nem múlik, így ma örömmel vettem célba kedvenc elektronikai üzletláncomat. Hát kegyetlenül pofára kellett esnem, ugyanis a legolcsóbb füles rész is 2490 Ft-ba került (pár hónapja 1500 Ft-ért láttam), ráadásul a gyári alulról kóstolgatta a 6 ezres határt, így végül 3 ezer alatt maradtam, megvettem a fent említett fülest.
Természetesen minőségileg elmarad az előző(ek)től, ráadásul megszoktam, hogy tökéletesen “hangszigetel”, ami erről az új fülesről nem mondható el, továbbá nem emeli ki a hangszíneket, mint az előző, ami viszont roppant zavaró, hogy halkabb, mint a gyári. De hát garasoskodnom kellett…

Persze ez is jobb, mint a semmi, s remélhetőleg nem nyomja el majd a busz és a kocsik zaja a zenét, amit épp hallgatni szeretnék. Egy hét buszozás zene nélkül maga volt a borzalom, s mivel egyetlen egy ismerős sem közlekedik azon az útvonalon, amin én, így még beszélgető partnert sem tudtam magamnak szerezni. Meg kell mondjam, elég idegtépő volt néhány utam. Elsősorban a legzavaróbb a turbékoló párok voltak. Az egy dolog, hogy én kissé gátlásos vagyok az utcára történő kilépés után (az, hogy meghittebb, privátabb helyen hogyan viselkedek már más tészta), de azért ésszel nem tudom felfogni amit egyesek művelnek. Gondolok itt például arra, hogy a postán sorban állás közben miért gondolja a pár egyik tagja, hogy a másik nadrágjában kell matatni, miközben aktív nyálcserét folytatnak, s mindezt pár centire tőlem? Vagy miért gondolják azt, hogy miközben csókot váltanak, vagy puszit adnak egymásnak akkor elengedhetetlen eme tevékenységhez az, hogy cuppogjanak úgy, és olyan hangosan, mint a partra vetett hal? Komolyan nem értem. Ráadásul amilyen beszélgetéseket hallottam… Egy szinten félelmetes, hogy az emberek mennyire nem tudnak kommunikálni… Csak két példa:

– Nem értem. Egyszerűen nem értem, bazd meg!
– De érted? Én ezt nem értem, bazd meg!
– De érted, ne legyen már luxus egy sör, bazd meg!
– Bazd meg, tele vagyok ideggel, bazd meg!
– Bocs, hogy most neked mondom, de tényleg tele vagyok ideggel, bazd meg!
Barát egyetértően bólint.
– De nincs igazam? Ne legyen luxus egy sör, bazd meg! Megfogom mondani a szomszédnak is, hogy nem én randalíroztam éjszaka, bazd meg! Elegem van, hogy én vagyok a fekete bárány, bazd meg!!
(Hát, még ha kenyérről beszélt volna… De ilyen egyoldalú beszélgetés után azt hiszem mindenki levonhatja a következtetéseket, mint ahogyan én is tettem).

– Hát, hogy viselkedik már?? Figyelj odamegyek hozzá, eltöröm (???) a f@szát és odadobom a kutyámnak, hadd egyen húst!
– De látod, hogy megy? Holnap már nem fog így menni, mert nem lesz neki f@sza. Letöröm neki, esküszöm!
(Ah, a barátnői összetartás…)

És természetesen ezek csak két példák voltak a sok közül!

A héten tovább néztem a Lost-ot, így végül a második évad feléig jutottam. Elég kicsi az esélye annak, hogy a hétvégén nem fogom befejezni ezt az évadot, habár nagyon sokat szemezek a letöltött évadpremierrel, de egyelőre még erős vagyok.