Már szerdán is meg akartam ereszteni egy bejegyzést, de túl fáradt voltam hozzá, tegnap pedig nem volt kedvem leülni. És bizony, ez nem véletlen.
Ahogyan a twitteren is írtam (s erre utal az MSN kiírásom is), bizony az iskolakezdés nem sikerült zökkenő mentesre. Olyannyira, hogy nem is emlékszem mikor akadtam ki így, ilyen szinten, s ilyen módon, mint kedden.
Az egész általános iskolás koromat végigkísérte ez a felesleges adminisztrációs baromság, melynek köszönhetően mindig fenn akadtam azon a bizonyos “hálón”, amit mai napig nem is értek igazán, hogy miért volt oly nehéz az iskolának, mint tanulót nyilvántartásba venni, majd pedig kezelni éveken át anélkül, hogy minden évkezdés egy kellemetlen procedúra volt számomra. Természetesen ehhez az ügyintéző bunkósága párosult, azaz amikor meghaladta szellemi képességeit az adminisztrálás valahogy mindig rajtam vezette le. Mondjuk ez annyira általános dolog, hogy ezen semmi meglepő nincs, hisz gondolom mindenki járt úgy, hogy az iskolában, munkahelyén, esetleg a hivatalban hiányoztak iratok, nem voltak pontosak, vagy épp valamivel nem rendelkezett, és akkor az ügyintéző/titkár nézett maga elé, s gőgös kioktató hangnemben közölte, mi is a probléma forrása.
Balszerencsémre az ilyen “problémák” végig kísérték az egész általános iskolás tanulmányaimat, amivel szépen megutáltam mindenféle adminisztrációt, adategyeztetést, adatleadást meg még a többi idetartozó dolgot. Miután 14 évesen kiváltottam a személyimet, látszólag megszűnt ez a probléma, örültem is neki nagyon, habár továbbra is az ilyen adminisztrációs baromságoknál azért ott volt az a bizonyos “félsz”.
A baj a reakciókkal van, és nem a problémával. Nem csak én tapasztalom azt, hogy néha felelesleges köröket kell róni a hivatalokban, semmit mondó, értéktelen papírokat kér be az iskola. Kevés dolog van, ami igazán fel tud húzni, ki tud akasztani, de az ilyen “buktatók” ide tartoznak.
Én azt elhiszem, hogy az iskolák, munkahelyek számadással tartoznak az állam szerveinek, de azt, hogy miért kell ilyen bicskanyitogató módon végrehajtani, azt ép ésszel sem tudom felfogni. És miről is van szó?
Hétfő este kaptam egy telefont osztályfőnökömtől, egy viszonylag fontos kérdésben. Közölte, hogy az iskolában volt egy ellenőrzés, ami egy új törvény miatt történt meg, s ebben én is érintett vagyok. Lényegében csak egy kérdést tett fel, amire én nemleges választ adtam. A telefon eléggé felidegesített, mert volt egy halvány sejtésem, hogy ez bizony több lesz holmi adategyeztetésnél. Megérzéseim ritkán csalnak, főleg rám nézve negatív dolgokban. Természetesen nem kell mondanom, hogy jelen esetben sem kellett csalódnom megérzésemben. Másnap ismét megkérdezett az osztályfőnök, melyre ismételten nemleges választ adtam. Ekkor az osztályfőnök teljes döbbenetben közölte, hogy akkor gyorsan irány az iskola titkár, mert ez nagy baj. Gondoltam magamban, hogy én is, mivel ez az egész megelőzhető lett volna, hogy ha egy héttel korábban felhív, vagy berendel az iskolába, illetve előző este kitisztítja a fülét, vagy esetleg kevesebb tudatmodósító szert fogyaszt, és eljut az agyához az egy nappal azelőtti válaszom, ami természetesen semmilyen formában nem különbözött a kedditől.
A reakciója több mint kellemetlen volt, már-már az égő kategóriába sorolható, amikor azt kívántam, hogy abban a szent pillanatban süllyedjek el. Valahol persze érthető volt reakciója, hisz kétségbe esett, hisz aznap volt a határidő a különböző adminisztrációs dolgoknak. Amit azért egy nagy viccnek tartok, hogy rögtön első nap minden papírnak a helyén kell lenni, mindent be kell vinni. Időközben sikerült összefutni az igazgató helyettessel, akiről nem tudom elképzelni, hogy a francba tud bejönni az ajtón anélkül, hogy beütné a hatalmas egóját, ami mellé bicskanyitogató túlzott jóneveltség és hatalmas beképzeltség társul. Jelzem, ebben a dologban abszolút nem voltam semmilyen módon hibás, persze véletlenül se az ott dolgozoknak lett egy kellemetlen napjuk, hanem nekem. Az igazgató helyettes, hogy fokozza a meglévő – korántsem pozitív – hangulatomat, beszólt.
Konkrétan ugyan nem ért engem atrocitás, de az egész számomra annyira megalázónak jött le, olyan érzékenyen érintett, ráadásul pedig rátett egy lapáttal, hogy korántsem nyithattam ki a számat, hogy már pedig ezt nem így kéne, az igazgató helyettes is elhúzhat a fenébe a beképzeltségével. Így végül remegő gyomorral indultam haza a papírokért, miközben hazafelé azon járt az agyam, hogy ezt akkor most hogy gondolták?
Természetesen visszaszédelgés az iskolába hasztalan volt, hisz addigra senki se volt fellelhető formában, ami igaz volt szerdára is, és tegnapra is. Ugyan átadtam a papírokat az osztályfőnöknek, de ugye ő nem iskolatitkár, szóval az egész lóg a levegőben. Ugyan itt a hétvége, s feltehetően a mai és a holnapi nap nyugalmasan fog telni. Ez az egész arra volt jó, hogy jelenlegi helyzetemben megutáljam az egész iskolát, s allergiás legyek az iskolára. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy vasárnap ismét enni fogom a kefét, hogy mi lesz másnap, sikerült-e elrendezni mindent.
Komolyan nem értem ilyen dolgokra miért van szükség. Persze az ilyeneket csak kibírni lehet, az más kérdés, hogy utána az ember padlóra kerül. Hiába, az ilyen dolgok mindig az érzékeny pontjaim voltak, s egyáltalán nem is számítottam ilyenre az első napon, így egyből megzuhantam, ahogyan arra talán még példa se volt eddig.
Természetesen ahogy hazaértem egyből elpanaszkodtam bánatom mindenkinek. Ugyan mindenki csak pislogott, hogy azért ezt hogy gondolták, de az egyetértésük, s az, hogy ott voltak, amikor kellett sajnos nem enyhített azon a terhen, amit a keddi nap a vállamra rakott.
Kedden, miután megittam egy bögre nyugtató teát, ledőltem két órára, de nem tudtam magam kipihenni, s különféle gondolatok emésztettek. Egész nap alig ettem valamit, este pedig tisztában voltam vele, hogy a délutáni sziesztám miatt biztosan nem fogok tudni időben elaludni, s mivel még akkor is ideges voltam kizártnak tartottam azt, hogy 2-3 óránál többet tudjak pihenni. Ami azért akkori állapotomban egyáltalán nem tett volna túl jót, annak fényében pedig főleg, hogy az azt megelőző éjjelen 3 óránál többet nem tudtam aludni. Így ennek fényében elővettem az altatót, de túl idegesnek ítéltem meg magam, ezért nem bíztam abban, hogy egy szem képes lesz álomba ringatni, ezért rögtön kettőt vettem be. Nem kell mondanom, hogy tíz órás alvás után is alig bírtam kikelni az ágyból.
Hiába volt mérföldekkel jobb az utolsó két nap, a keddi dolog mégis rányomta a bélyegét az egész hétre, s a délutánjaimra is, csodálkozom is azon, hogy nem lettem beteg. Tekintve, hogy az altató megvolt mind három nap, kedden alig ettem, szerdán szinte felfaltam az egész házat, tegnap pedig délután megint csak aludtam, ami esti huhogáshoz vezetett.
Eléggé elkapott ez a depresszív hangulat, azért nem örülnék neki, ha ez tartós maradna. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem nagy dolog, más is így járt, nem csak én. Annak ellenére, hogy valóban rosszul esett ez az egész dolog, mégis kicsit hálátlannak érzem azt, hogy míg másokat nap mint nap megaláznak, vagy olyan külsőt kapott az anyatermészettől ami miatt minden nap atrocitással kell szembenéznie, én pedig mégis ilyen dolgokon akadok ki, pedig hálásnak kellene lennem, hogy a nagy átlaghoz tartozok, még akkor is, ha a gondolkodásom kicsit más.
Az egészet még tetézi az az egy ember, aki miatt nincs osztályközösség. Aki iszonyúan buta, s akinél a szókimondóság párosul a hétköznapi bunkósággal, melynek hátterében a felsőbbrendűsége áll, miszerint ő tökéletes, s mindenki másban van valami ami miatt meg kell szólni.
Belegondolva, hogy az osztály létszáma nagyon alacsony, s kisebb csoportokra bomlik miatta, hát … nem lesz könnyű elviselni, mint ahogyan nem is volt könnyű a héten.
A leginkább mégis azon vagyok kiakadva, hogy ez az egész megmérgezte a napjaimat, s amit terveztem az elmúlt három napra az iszonyatos sz@r kedvem miatt meghiusúlt.
Kevés olyan sorozat van, amire azt mondom, hogy egyben jobb legyűrni az aktuális évadot, mint egy epizód/hét formában megnézni. Nálam a True Blood ilyen, melynek első évadával még január környékén ismerkedtem meg. Igaz, egy hét alatt sikerült is letudnom az akkor még aktuálisnak számító első évad tizenkét epizódját, s nagyon tetszett.
A nyári darák, s nyári sorozatok közül a Hung volt az első újonc, amit rögtön bepróbáltam. Hazánkba októberben fog érkezni az HBO-ra, Hung: Neki áll a zászló címmel. Szerintem borzalmas magyar címet találtak neki, de sokaknak bejön. Mondjuk lényegtelen, mert úgy is az eredeti címét fogom használni.
A legtöbb széria kifut májusban, így az ember örömmel fogadja a nyári sorozatokat, mint amilyen a Weeds is, ami az első keresztségében még a Nancy ül a főben magyar címet kapta, azonban csatornaváltás következtében egyszeűően csak Spangli lett. De ez most nem lényeg.
Platform: PC
